OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Szatmári Csaba: Kihoztuk magunkból a maximumot

A Debreceni Labdarúgó Akadémia U19-es csapata remek szezont produkált, hiszen egy rendkívül erős mezőnyben a második helyen zárta a kiemelt bajnokság őszi szakaszát. Szatmári Csaba vezetőedző szerint ehhez a jó szerepléshez a zavartalan felkészülés és a játékosok jó hozzáállása kellett.

– Tizenöt mezőnyjátékossal és kétkapussal kezdtük meg a felkészülést nyáron, zavartalanul tudtunk dolgozni végig, csak sérülések, betegségek miatt voltak hiányzóink, de szerencsére nem esett ki senki hosszabb időre – nyilatkozta Szatmári Csaba a debsport.com-nak. – Az edzéseken próbáltuk tovább csiszolni a védekezésünket, törekedtünk agresszívabbá tenni a játékunkat, de a mentális felkészítésre is nagy hangsúlyt fektettünk. Az alapjátékunk a biztos védekezés és a gyors kontra, amit sokat gyakoroltunk, csakúgy, mint a rögzített játékhelyzeteket. Volt még egy fontos szempont a felkészülés alatt: olyan labdarúgókat is kineveljünk, akik hamarosan az első csapatot erősíthetik. A fiúk maximálisan elvégezték az edzéseken a munkát, mindenki hozzáállásával elégedett voltam. Szépen összekovácsolódott a társaság, egy jó közösség alakult ki, igazi csapatként funkcionáltunk. A srácok a pályán és azon kívül is jól megértik egymást. A bajnokságban azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy minél előrébb végezzünk, az ősz végére ezt sikerült teljesítenünk. A védekezésünk – egy-két mérkőzés kivételével – rendben volt, zömmel megvalósítottuk azt a játékot, amit a felkészülés alatt gyakoroltunk, ezt bizonyítja a tabellán elfoglalt helyünk. Azt, hogy a második helyen végzünk, csak titokban reméltük, mert ebben a nyolccsapatos bajnokságban nincsenek gyenge ellenfelek, bárki legyőzhet bárkit, minden meccs éles. A jó eredmény elérésében sokat segített a második csapatból visszajátszó Zsóri Dani és Bárány Donát, amit ez úton is köszönök. Nagyon sok jó mérkőzést játszottunk, véleményem szerint az éllovas MTK elleni 2-2 volt az ősz meccse, magas színvonalú összecsapás alakult ki. Sajnálom, hogy az utolsó mérkőzésünk nem úgy sikerült, ahogy elterveztük, jó lett volna győzelemmel zárni az évet. Összességében elégedett vagyok ezzel a fél évvel, úgy gondolom, kihoztuk magunkból a maximumot. A fiúkat minden dicséret megilleti, nagyon jól dolgoztak, kiváló eredményt értek el, de a második hely akkor lesz igazán értékes, ha tavasszal is meg tudjuk ismételni ezt a teljesítményt. Erre próbálunk majd felkészülni január hetedikétől. Köszönöm a játékosoknak, hogy ilyen jó volt a hozzáállásuk, de szeretném megköszönni Dombi Tibi munkáját is, akivel már négy éve dolgozunk együtt, jól kiegészítjük egymást, nélküle nem sikerült volna így az ősz.