OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Szécsi Márk: A közönség miatt is fontos volt a győzelem

A Loki legutóbb magabiztosan, 2-0-ra legyőzte a Budapest Honvédot idei utolsó hazai bajnoki mérkőzésén. A lefújást követően a második találat szerzője, Szécsi Márk nyilatkozott a Hajdú-bihari Naplónak. Támadónk a helyzeteiről, góljáról, és a Haladás elleni bajnoki összecsapásról is beszélt.

– Amit elterveztünk, azt sikerült megvalósítani. A szervezett védekezésből kontratámadásokat indítottunk, ellenfelünket pedig a saját térfelén próbáltuk megzavarni. Az első félidő végén gólt szereztünk, a meccs végén pedig rúgtunk még egyet – összegezte a találkozót Szécsi. – Három gól talán a lábamban maradt, de sikerült egyet szereznem, és győzelemmel vonulhattunk le a pályáról. A kimaradt helyzeteknél sem éreztem, hogy gond lett volna, maximálisan koncentráltam, a befejezés viszont nem sikerült. Amikor egy góllal vezettünk, akkor sem izgultam, éreztem, hogy jobbak vagyunk a fővárosiaknál. A második félidőben változtatott a Honvéd, így egy kicsit nehezebben álltunk helyt, de szerencsésen megoldottuk azokat a játékhelyzeteket is. Mindenképp győzelemmel szerettük volna befejezni a hazai meccsek sorozatát, már csak a közönségünk miatt is. Azonban ne felejtsük el, vár még ránk egy találkozó a Szombathely otthonában. Nyerni szeretnénk a Haladás ellen is, hogy stabilizáljuk a helyünket az élmezőnyben. Nyilván az a cél, hogy minél előkelőbb helyen végezzünk a tabellán az őszi idényben – fogalmazott támadónk a Hajdú-bihari Naplónak.

fotó: haon.hu