OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Szerdán kiderül, ki lesz a Loki szépe

Hétfő délután lezárult a Loki Szépe-szavazás a DVSC hivatalos Facebook-oldalán. A szabályok értelmében a hét legtöbb szavazatot (lájkot) gyűjtő lány jutott be a szerdai döntőbe, valamint három további jelentkezőt a zsűri, vagyis a DVSC játékosai választottak ki.

Ezúttal is nagy érdeklődés övezte a versenyt, ahhoz, hogy valaki egyenes ágon jusson a döntőbe, minimum közel félezer lájkra volt szükség, a győztes pedig 1503 szavazatot kapott.

A lájkok alapján Kígyós Karina, Bartha Kincső, Ledneczky Virág, Bagdán Kata, Varga Alexandra, Mártoni Edina és Szakál Vivien jutott a döntőbe, míg a zsűri Iványi Zsanettet, Pála Nikolettet és Szivák Juditot választotta ki.

A döntőt 2018. október 24-én, szerdán 18.30 órától rendezzük a Nagyerdei Stadionban található Red-ben, ahová minden érdeklődőt szeretettel várunk! A belépés díjtalan!A zsűrit a tavalyi győztes, Szűcs Lilla Réka mellett a DVSC másodedzője, Bücs Zsolt, csapatkapitánya, Tőzsér Dániel, kapusa, Nagy Sándor, valamint védői, Ferenczi János, Kinyik Ákos és Pávkovics Bence alkotja.

A nyertes egy egész évre szóló DVSC VIP-bérlettel, egy kétszemélyes hajdúszoboszlói wellness hétvégével, egy portfólió fotózással és egy éves Corpus Fitness-bérlettel gazdagodik. Továbbá mind a tíz döntős lányt megajándékozzuk. 

A szépségverseny után nem ér véget a rendezvény, ugyanis a helyszínen élő BL-meccsek lesznek láthatók a Redben! Ismét lesz tippjáték, a 6 esti mérkőzés félidei, és végeredményére lehet tippelni. Hat meccs, max. 24 pont (pontos végeredmény 3 pont, pontos félidei eredmény 1 pont). Ha legalább 10 pontot összegyűjtesz, páros belépőt nyersz csapatunk soron következő, október 27-én, 17 órakor kezdődő, Puskás Akadémia elleni összecsapására.

HB