OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 29. forduló

Diósgyőr

OTP Bank Liga 30. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 31. forduló

Groupama Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Tőzsér Dániel: Nagyszerű lenne nyerni az Üllői úton

Nem vár könnyű meccs a Lokira, amely szombaton 19.30 órától a listavezető, a bajnokságban eddig még veretlen Ferencváros otthonában lép pályára. A DVSC csapatkapitánya, Tőzsér Dániel nyilatkozatában elmondta, felfokozott kilencven percre számít, de társaival mindent megtesznek, hogy egy jó és hasznos mérkőzést játszanak.

– Kiemelt fontosságú találkozó előtt állunk, de ugyanúgy készülünk a Ferencváros ellen, mint bármely más összecsapásra. Azt gondolom, az NB I-ben minden csapat jobban összpontosít, ha a zöld-fehérekkel játszik. Felfokozott kilencven perc lesz, de az a célunk, hogy egy jó és hasznos mérkőzést játsszunk. Győzni megyünk az Üllői útra, mindent elkövetünk, hogy három ponttal térjünk haza. Akár a Debrecen is lehet az az együttes, amely megszakíthatja a fővárosiak veretlenségi szériáját. Tudjuk, a Fradi erősebb kerettel rendelkezik, és nagyobb költségvetéssel dolgozik, ráadásul a bajnoki címért küzd. Nálunk más a helyzet, de ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel mennénk a Groupama Arénába. Nincs veszítenivalónk, sok saját nevelésű fiatalból áll a keret, nagyszerű lenne nyerni – fogalmazott Tőzsért Dániel. – Véleményem szerint egyébként a Rebrov-féle Fradi inkább közel áll a Ferencvároshoz. Célfutballt játszanak, felgyorsították a játékot és agresszívebbek is lettek. Biztos vagyok benne, hogy egy jó és masszív gárdával mérkőzünk meg, de nekünk is ilyen szinten kell teljesítenünk.

HB