OTP Bank Liga 2024/2025

OTP Bank Liga 31. forduló

Pancho Aréna

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Sóstói Stadion

Újabb fontos győzelem, újabb három pont: MTK-DVSC 0-2

A Nyíregyháza elleni győzelem (3-1) után a DVSC számára pénteken este, 0 fokban folytatódott a bajnokság, együttesünk a jól szereplő MTK-hoz látogatott. A Lokiból sérülések miatt hiányzott Ferenczi János, Kusnyir Erik, Batik Bence, Yacouba Silue és Thor Úlfarsson, a kezdőcsapat annyiban különbözött a múlt hetitől, hogy Ferenczi János helyett Vajda Botond, Szűcs Tamás helyett pedig Kristiyan Malinov kezdett, szép számú debreceni szurkoló előtt.

A mérkőzés jó ritmusban kezdődött, a 3. percben Stieber ziccerénél Hegyi Krisztiánnak nagy bravúrt kellett bemutatnia. Ezzel együtt kiegyenlített volt a játék, mindkét csapat próbálkozott veszélyes támadások építésével, de a védelmek többnyire jól zártak. A 20. minutumban Molnár lőtt mellé 13 méterről, helyzetben, majd Kristiyan Malinov távolabbi kísérletét blokkolták.

A 29. percben Szuhodovszki Soma bal oldalról leadott bombáját védte Demjén, majd az ezt követő szöglet után Maurides fejelt bele a labdába, Brandon Domingues pedig néhány lépésről a hálóba stukkolt (0-1).

Megszerezte a vezetést tehát a Loki, a 33. percben pedig büntetőhöz juthatott volna egy MTK-védő kezezése miatt, de a VAR nem ítélte 11-esnek a szituációt. A szünet előtt Polievka bombázott fölé közelről a pihenőig nem változott az eredmény.

A második játékrész Amos Youga mellészálló lövésével kezdődött, mindkét gárda teljes erőbedobással küzdött. Az 55. percben középpályásunkat sérülés miatt le kellett cserélni, Szűcs Tamás állt be helyette. Az MTK próbálkozott a nyomás fokozásával, de a DVSC jól védekezett.

A 65. percben érkezett Dzsudzsák Balázs, a mieink okosan és fegyelmezetten futballoztak, s növelték előnyüket! A 69. percben csapatkapitányunk szöglete után Szuhodovszki Soma fejesét még blokkolták a kapu előterében a védők, azonban Szűcs Tamás közelről nem hibázott, és a kapuba továbbított (0-2). Nem sokkal később a Brandon Domingues ellen elkövetett durvaságért kiállították a frissen beállt Molnár Ádint, így megfogyatkozott az MTK.

A hajrában is sok volt a párharc, de a Loki már nem engedte ki a kezéből a győzelmet, így újabb fontos győzelmet aratott, ellépett a kiesést jelentő pozícióból, és 7 év után nyert ismét az MTK ellen idegenben. Folytatás jövő héten a Puskás Akadémia ellen a Nagyerdei Stadionban.

Mesterszemmel

Horváth Dávid: Jól kezdtünk, az elején jól játszottunk, de ebből nem tudtunk nagyobb helyzetet kialakítani. A második félidő 15. percétől éreztem azt, hogy egyre kevésbé vagyunk veszélyesek, becsülettel harcoltunk, de akkorra eldőlt a mérkőzés. Bognár és Hej hiányában szűkösek voltak a lehetőségeink.

Nestor El Maestro: Boldog vagyok az eredmény miatt, de még jobban örülök a fejlődésnek, amit mutatunk, ezért dolgozunk január eleje óta. Az idei két mérkőzésen a maximális pontszámot gyűjtöttük be, mindent meg fogunk tenni, hogy így is folytassuk.

OTP Bank Liga, 19. forduló.

MTK-DVSC 0-2 (0-1).

Új Hidegkuti-stadion, 2389 néző. Vezette: Vad II.

MTK: Demjén – Varju, Bobál D. (Szőke, 88.), Kádár, Kovács P. – Horváth A., Kata – Polievka (Molnár Á., 68.), Stieber (Bakó, 68.), Molnár R. (Végh, 77.) – Jurina. Vezetőedző: Horváth Dávid.

DVSC: Hegyi – Szécsi (Kocsis G., 88.), Lang, Hofmann, Vajda – Malinov, Youga (Szűcs T., 55.), Szuhodovszki (Djurasek, 88.), Domingues – Bárány, Maurides (Dzsudzsák, 65.). Vezetőedző: Nestor El Maestro.

Gól: Domingues (29.), Szűcs T. (69.).

Sárga lap: Molnár R. (45+2.), Bobál (62.), illetve Vajda (17.), Domingues (61.).

Kiállítva: Molnár Á. (73.).