Közzétéve: 2020.07.09.
Sötét foltnak érzi pályafutásában a kiesést Varga Kevin, a DVSC szélsője, aki azon a véleményen van, hogy csapatának bajnoki címet nyerve kell visszajutnia az élvonalba.
– Feldolgozta már, hogy a DVSC a következő idényt csak az NB II-ben kezdi el?
– Ehhez időre van szükség, s talán nem is lehet teljesen megemészteni a történteket – felelte a debreceniek 24 éves, egyszeres válogatott szélsője, Varga Kevin. – Nyilván eddig is tisztában voltam vele, mely csapatok alkotják az NB II mezőnyét. Lassan most már tudatosul bennem, kik ellen játszunk a következő bajnoki idényben. Egy biztos, a második vonalban éppúgy el kell végezni a munkát, mint a legjobbak között. A mérkőzéseknek éppúgy tétjük van, ráadásul kevés a botlási lehetőség. A DVSC-nek az NB I-ben a helye, sőt, ha lehet, bajnoki címet nyerve kell visszajutnia.
– Hallani olyan hangokat, amelyek szerint centiken múlt a Loki bennmaradása, hiszen a Paks elleni utolsó bajnoki hajrájában a kapufa és a léc is a vendégekkel volt. Más azt mondja, azon „ment el” az idény, hogy a tizennégy ponttal sereghajtó Kaposvári Rákóczi a pontjai felét a Debrecen ellen szerezte. Nem gondolja, hogy ennél azért bonyolultabb a történet?
– Nyilván segíthetett volna bennünket az utolsó fordulóban a kapufa, és az is tény, hogy ha csak háromból egyszer legyőzzük a Kaposvárt, most nem a kiesésünkről beszélnénk. Ám ebben a történetben túlzottan sok a ha és a volna – a futballban ezek nem játszanak. Tavaly, amikor bronzérmesek lettünk, szinte minden sikerült, a mostani idényben viszont minden visszafelé sült el. Éppen a napokban láttam egy tabellát, amely azt mutatta, az utolsó néhány fordulóban a kiesés elől menekülő csapatok milyen jól szerepeltek, mekkorát hajráztak. Senki sem gondolta volna előzetesen, hogy harminckilenc ponttal nem lehet megkapaszkodni a mezőnyben.
– Emlékszik eseményre vagy mérkőzésre, amely egyértelműen jelezte, a DVSC-nek a bennmaradásért kell küzdenie?
– Sokkal ért fel, amikor a bajnokság harmadik körében a Rákóczi a mérkőzés hajrájában egyenlített ellenünk, és csak egy pontot szereztünk hazai pályán. Talán akkor szembesültünk végérvényesen azzal, hogy a hátralévő meccseken az életünkért, a bennmaradásért játszunk. Óriási nyomás nehezedett ránk, de a Puskás Akadémia elleni döntetlen erőt adott, a Diósgyőr legyőzéséből energiát nyertünk, és miután Mezőkövesden is győztünk, éreztem, bárhogy is állunk fel az utolsó fordulóban a Paks ellen, hiába vannak eltiltottjaink, nem eshetünk ki. A záró fordulóban úgy ültem fel a lelátóra, hogy biztosan nyerünk, és akkor sem éreztem, hogy gond lehet, amikor hátrányba kerültünk. Amikor egyenlítettünk, tutira vettem, begyötörjük a győztes gólt. Nem így lett.
– Meg tudja fogalmazni, mit érez a kiesés pillanatában egy debreceni labdarúgó, aki sárga lapos eltiltása miatt csak a lelátóról követheti figyelemmel a csapata sorsáról döntő találkozót?
– Igazi ürességet. Csak néztem magam elé, láttam, hogy a szurkolóink berohannak a pályára, de gondolataim nemigen voltak akkor. Nem sokkal később azokkal a társaimmal, akik szintén kihagyták a meccset, bementünk az öltözőbe, néztünk a semmibe, nem tudtuk felfogni, mi is történt velünk. Tragédia, hogy ez megeshetett a klubbal. A kiesés még akkor is sötét foltként marad meg pályafutásunkban, ha azonnal visszajutunk az élvonalba. Amikor tavaly nyáron az Európa-ligában léptünk pályára, rengetegen voltak kíváncsiak ránk, és bár nem volt kimondva, hogy újra a harmadik helyre kellene odaérni, megint át akartuk élni az érzést, amelyet a nemzetközi meccsek adnak. Nehéz feldolgozni, hogy milyen messzire kerültünk ettől, egy évvel később már a kiesésről beszélünk, holott a játékoskeretünk nem nagyon változott.
– Debrecenben marad?
– A kiesés elindított egy folyamatot, többek között tulajdonosváltás is történt a klubnál. A vezetők a keret kialakításán, megerősítésén dolgoznak. Nekem élő szerződésem van, és úgy tudom, hogy a csapat jelentős része a következő idényre is együtt marad.
Nemzeti Sport