Helyszín: Nagyerdei Stadion
OTP Bank Liga 32. forduló
A 2016/2017-es szezon utolsó hazai mérkőzését játszottuk szombaton 18 órától a Nagyerdei Stadionban, ellenfelünk a tabella első helyén álló Budapest Honvéd együttese volt.
A találkozó előtt sor került a Zilahi Zoltánról elnevezett vándor-díj átadására, amelyet minden évben a szezonban legjobb teljesítményét nyújtó debreceni játékos kap. Idén védőnk, Dusan Brkovics gazdagodott a serleggel, amelyet a DVSC egykori legendás játékosának testvére, Zilahi Péter és a klub cégvezetője, dr. Róka Géza adott át.
Nem indult jól a mérkőzés a számunkra, a 4. percben az összecsapás első helyzetéből Koszta révén megszerezte a vezetést a Budapest Honvéd. A 7. percben gyönyörű támadás után Handzic lőtt 7 méterről, de Gróf védeni tudott. Négy perccel később közel voltunk az egyenlítéshez, ugyanis Könyves buktatása után tizenegyeshez jutottunk. A labda mögé Holman Dávid állt, lövését azonban a fővárosiak hálóőre szögletre ütötte. Kiváló hangulat uralkodott egyébként a Nagyerdei Stadionba, mind a két csapatot szép számmal buzdították a szurkolók. A 25. percben megduplázta előnyét a Honvéd: Eppel kapott kiváló ütemű kiugratást, majd egészen a kapuig menetelt a labdával és Danilovics bal keze mellett a hálóba lőtt. A 35. percben Brkovics adott be, a középen érkező Handzic fejese nem talált kaput. Egy perccel később megszerezte harmadik találatát is a Honvéd, a gólszerző ezúttal is Koszta volt, aki 5 méterről lőtt a debreceni kapuba.
A szünetben kettőt cserélt vezetőedzőnk, Danilovics helyett Verpecz, míg Könyves helyett Filip állt be. A szerb kapust azért kellett lecserélni, mert a szünetet jelző sípszó után sportszerűtlenül viselkedett csapattársával, Ferenczi Jánossal szemben. A második játékrész nem indult nagy iramban, leginkább a középpályán folyt a játék. Az 59. percben összejött a szépítés a Lokinak: Holman 17 méterről lőtt szabadrúgást, a labda a lécen csattant, a kipattanó pedig bosnyák légiósunkról, Aleksandar Jovanovicról került a kapuba. A gólunk után kihasználta harmadik cserelehetőségét is Leonel Pontes, Osváth helyett Szuk érkezett. Jót tett együttesünknek a szépítő találat, nagy erőket mozgósítottunk az újabb találat megszerzéséért. Ez a 66. percben össze is jött, egy balról elvégzett szögletet dél-koreiai támadónk, Szuk továbbított a kapuba. A 82. percben sajnos újabb gólt szerzett a Honvéd, egy jobbról érkező beadást Eppel bólintott a kapuba. A végén Koszta megszerezte a fővárosiak ötödik találatát is.
Két ellentétes félidőt láthattak a Nagyerdei Stadionba kilátogató szurkolók: az első játékrészben nem játszottunk jól, a másodikban viszont mindent megtettünk a szépítés érdekében, amely részben sikerült is. A DVSC 5-2-es vereséggel búcsúzik a hazai pályától az idei szezonban.
OTP Bank Liga 30. forduló
OTP Bank Liga 28. forduló
OTP Bank Liga 27. forduló
OTP Bank Liga 25. forduló
OTP Bank Liga 23. forduló
A mai napon ismét hazai mérkőzés várt együttesünkre, a tabella 7. helyén álló, jó formában lévő Paksot fogadtuk a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 23. fordulójában. Legutóbb a tolnaiak 2-1-es győzelmet arattak az MTK vendégeként az Új Hidegkuti Nándor Stadionban, míg együttesünk magabiztosan, 3-0-ra győzte le a Diósgyőrt haza pályán.
A 2. percben rögtön a Loki előtt adódott a meccs első lehetősége, Tőzsér 30 méterről lőtt nem sokkal a kapu mellé. Sokat birtokoltuk a labdát a meccs első tizenöt percében, folyamatosan a paksi térfélen tartottuk a játékszert, de nem tudtuk áttörni a jól záró tolnai védelmet. Továbbra is a mi akaratunk érvényesül, de komolyabb helyzetet nem tudtunk kialakítani. A 27. percben Filip jó 25 méterről szánta el magát lövésre, a labda a bal kapufa mellett hagyta el a pályát. Tíz perccel később Osváth jobb oldali beadását Szuk fejelte kapura, támadónk nem tévedett sokat. Rá egy percre Chuka a tizenhatos vonaláról lőtt laposan, Molnár védeni tudott. Az első félidő hosszabbításban 16 méterről lőtt szabadrúgást Zachán, Danilovics óriási bravúrral védett.
A második játékrész ugyanott folytatódott, ahol az első lezárult, mi irányítottuk a játékot, de továbbra sem voltunk veszélyesek az ellenfél kapujára. Az 59. percben Tőzsér 30 méterről próbálkozott, Molnár azonban fogta a lövését. Két perccel később első valamirevaló helyzetéből megszerezte a vezetést a Paks, szép összjátékot követően Haraszti talált a hálóba. A gólt követően kettőt cserélt Leonel Pontes, Filip helyett Holman, Chuka helyett pedig Handzic érkezett. A középkezdés után azonnal egyenlíthetett volna frissen beállt bosnyák támadónk, azonban pár centiméterrel lemaradt a középen érkező labdáról. A gól után nagyobb fokozatra kapcsolt a Loki, a 63. percben Ferenczi balról érkező beadása gurult végig a kapu előtt. Mindössze nyolc perc telt el a bekapott találat után, kiegyenlített a Loki! Tőzsér Dániel végzett el szabadrúgást 18 méterről, csapatkapitányunk gyönyörűen tekerte a bal felső sarokba a labdát. Nem sokáig örülhettünk, a 75. percben ismét a Paksnál volt az előny: egy távoli lövés után Danilovics épp Kulcsár Dávid elé ütötte a labdát, amelyet a támadó az üres kapuba továbbította. A 83. percben egy paksi kontra után Bertus egy az egybe állt Daniloviccsal, kapusunk azonban hatalmas mentéssel szögletre mentette a labdát. A pontrúgásból Barta László megszerezte a tolnaiak harmadik találatát, amellyel gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés.
OTP Bank Liga 22. forduló
OTP Bank Liga 20. forduló
Három hónap után ismét útjára indult a labda az OTP Bank Ligában, az NB I 20. fordulójában a tabella 4. helyén álló Ferencvárost fogadtuk a Nagyerdei Stadionban.
Friss igazolásaink közül Osváth Attila, Frank Feltscher és Haris Handzic is kezdőként kapott szerepet a találkozón.
Mint arról beszámoltunk, támadónk, dr. Horváth Zsolt nemrég szívműtéten esett át. A csapattársak természetesen mindenben támogatják Zsoltot, a pályára „Gyógyulj meg, Doki!” feliratú pólókban érkeztek a felálláshoz. A játékos szeretné elárverezni egyik mezét, a bevételt pedig a gyermekkardiológiának ajánlja majd.
Igazi futballhangulat várta a csapatokat a Nagyerdei Stadionban, mind a két félt szép számmal támogatták a szurkolók. Nagy küzdelemben indult a találkozó, a 8. percben Julian Koch közeli fejese a kapu felett hagyta el a játékteret. A 20. percben ismét a zöld-fehérek előtt adódott egy lehetőség, újfent a vendégek védője bólintott kapura, a próbálkozása azonban veszélytelen volt. A 28. percben Radó kapott labdát a jobb szélen, éles szögből lőtt, Danilovics viszont a helyén volt és hárított. A 39. percben Feltscher lőtt jó 20 méterről, az erős, lapos próbálkozást Dibusz védte.
Az 52. percben Moutari indult meg a jobb szélen, egészen az alapvonalig vitte a labdát, majd nagy kapufát lőtt. Néhány perccel később Ferenczi 25 méterről lőtt kapu fölé. A 66. percben cserével frissítette a Lokit Leonel Pontes, Frank Feltscher helyett másik új játékosunk, Szuk Hjundzsun érkezett. Leginkább a mezőnyben zajlott a játék a meccs ezen időszakában. Mind a két együttes próbált odaférkőzni a másik kapuja elé, de komolyabb helyzet nem alakult ki. Egészen a 73. percig, ekkor Szuk adott középre Holmannak, aki estében a bal kapufa mellé lőtt. A 77. percben Lovrencsics passzolt középen Radóhoz, aki egyből lőtt, Danilovics fogta a labdát. Felpörgött az összecsapás, két perccel később ismét Danilovics volt a főszereplő, most Seongwuu próbálkozásánál védett nagyot. Egy perccel a vége előtt óriási tüzijáték alakult ki a kapunk elé, de szerencsére nem kaptunk gólt. Az ellentámadásból mi találhattunk volna be, Ferenczi lövését azonban blokkolták a védők.
A 91. percben bemutatkozott az NB I-ben a 17 éves játékos, Kóródi Nándor, aki még sosem játszott felnőtt tétmérkőzést.
Az utolsó percekben sem született gól, 0-0-s döntetlennel nyitottuk a tavaszi szezont.