OTP Bank Liga 2023/2024

OTP Bank Liga 32. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 33. forduló

Pancho Aréna

Az elmúlt 17 bajnokság legsikeresebb csapata a DVSC

Április 14-én, kedden megjelent az nb1.hu-n egy cikk, melyben egy látványos grafika készült arról, hogy az elmúlt harminc év alatt hány pontot gyűjtöttek az élvonalban szereplő együttesek.

Az összeállításból kiderül, hogy a DVSC labdarúgócsapata minimálisan, mindössze tizenhat ponttal lemaradva áll a harmadik helyen az ezüstérmes Újpest FC mögött. Az első helyet abban a statisztikában a Ferencváros szerezte meg.

Az ötletből kiindulva megvizsgáltuk, hogy a DVSC aranykorszaka (2002-2003-as szezon) óta hogyan nézne ki ez a tabella. Együttesünk az elmúlt tizenhét lezárt bajnoki szezonban hét aranyérmet (2005, 2006, 2007, 2009, 2010, 2012, 2014) szerzett, egyszer a második helyen végzett (2008), míg bronzérmes négy alkalommal (2003, 2004, 2016, 2019) lett. A leggyengébb szezonunk a 2016-2017-es volt, melyben a 8. helyet szereztük meg.

A statisztikából kiderül, hogy a megszerzett pontokkal csapatunk 13 egységgel a MOL Fehérvár FC előtt az élen áll, míg a harmadik helyen álló Újpest FC-t 144 ponttal előzi meg.

Ezeken az eredményeken kívül az aranykorszak során egyedülálló sikereket ért el a DVSC, amely négyszer Magyar Kupát, ötször Szuperkupát, és egyszer Ligakupát nyert, valamint 2012-ben a magyar bajnokság történetében hosszú évtizedek óta mi lettünk először veretlenül bajnokok.

A nemzetközi kupákban több alkalommal is szépen meneteltünk. Nagy csatákat vívtunk, a Hajduk Splitet például kettős győzelemmel, 8-0-s összesítéssel ütöttük ki, ráadásul az idegenbeli visszavágón magabiztos játékkal 5-0-ra nyertünk 2005-ben. Ezt követően az angol sztárcsapat, a Manchester United ellen léphettünk pályára.

Európa legszínvonalasabb kupasorozatainak főtáblái is összejöttek klubunk számára, amely 2009-ben második magyar csapatként bejutott a Bajnokok Ligája, majd egy évvel később az Európa-liga csoportkörébe. A BL-ben a Liverpool, a Lyon és a Fiorentina, míg az El-ben a PSV Eindhoven, a Sampdoria és a Metaliszt Harkiv volt a Loki ellenfele.

A remek időszak során két alkalommal, 2012-ben és 2013-ban is együttesünk korábbi játékosa, Adamo Coulibaly lett az NB I gólkirálya.