2026/2027

OTP Bank Liga 1. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 2. forduló

Szusza Ferenc stadion

OTP Bank Liga 3. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 4. forduló

Nagyerdei Stadion

OTP Bank Liga 5. forduló

Várkerti Stadion

Európa-liga 2. selejtezőkör

Eredmény
2 - 2
Full Time

Meccs riport

A Szutjeszka búcsúztatása után elérkeztünk az Európa-liga 2. selejtezőköréhez, ahol a lett Skonto FC jutott a Lokinak. Nem ismerhettük igazán a rigaiak erejét, még sosem játszottuk ellenük, a korábbi években pedig felemás teljesítményt nyújtottak a nemzetközi porondon. Mindenesetre az jelzésértékű, hogy az előző körben kettős győzelemmel jutottak túl az ír St Patrick’s gárdáján.

Tíz perc volt a kezdésig, amikor elkezdett ömleni az eső Rigában, és érdekes módon ezzel szinte egy időben a stadion öntözőberendezése is elindult, így alaposan felázott a talaj. Ezzel azonban nem foglalkoztak a hajdúságiak, rögtön támadólag léptek fel, mezőnyfölényt harcoltak ki, és a 9. percben meg is szerezték a vezetést: Balogh Norbert ment el a jobb szélen, középre adott, és az érkező Tisza Tibor a hálóba bombázott úgy jó 10 méterről, a lövés a lécet is érintette.

Ezután váltottak a hazaiak, nagyobb tempóban kezdtek el futballozni, egyre többször kerültek a kapunk közelébe, és a 27. percben kiegyenlítettek: a középpályán elvesztettük a labdát, amiből megindult a Skonto, a hosszú indítás Karasauskot találta meg, aki előre tört, majd 16 méterről, középről a hálóba lőtt.

A Loki ezután fokozatosan visszavette az irányítást, és majdnem a vezetést is, a félidő végén Tisza távoli lövése a kapufát találta el.

Kár, hogy kimaradt, mert a második játékrész elején átvette a vezetést a hazai alakulat, ezúttal is Karasausk volt eredményes, az ötös jobb sarkánál emelt a hosszúba. Az 53. percben nagy Loki-helyzet maradt ki: Sidibe fejelt Szakály elé, aki átemelte a labdát a kapus felett, de egy védő tisztázni tudott a gólvonal előtt, majd egy perccel később Sidibe lőtt a bal kapufa mellé centikkel. Nyomást gyakoroltunk az ellenfélre, sorra alakítottuk ki a helyzeteket.

A 70. percben Sidibe helyett beállt új igazolásunk, Geoffrey Castillion, aki rögtön gólt szerzett! Az első próbálkozása még kipattant a kapusról, de másodjára belőtte. Ennél jobb bemutatkozás nem is kell! A góljával egyenlített tehát a Loki, tegyük hozzá, teljesen megérdemelten, hiszen ekkor már hatalmas mezőnyfölényben futballoztunk.

Ezután a Skonto előtt is adódott lehetőség, szerencsére kimaradt, így 2-2-es állásból várjuk a visszavágót, amit jövő hét csütörtökön rendeznek a Nagyerdei Stadionban.

Helyszín

Skonto Stadion / Hanzas iela, Centrs, Riga, Vidzeme, 1010, Lettország

Részletek

Meccsnap Időpont Liga Idény
2015.07.16. 17:00 Európa-liga 2015/2016