Közzétéve: 2025.02.28.
Rendkívül fontos hazai mérkőzés vár a DVSC-re a bajnokságban, csapatunk március 2-án, vasárnap 14 órától a közvetlen rivális Fehérvárt fogadja (minden információ itt). A találkozó kapcsán Nestor El Maestro vezetőedző nyilatkozott.
– Nagyon fontos mérkőzés következik, mivel ez gyakorlatilag egy hatpontos találkozó számunkra. A legnagyobb különbség most az az előző hetekhez képest, hogy a Fehérvár közelebb áll hozzánk a tabellán, mint az előző két ellenfelünk. Azonban ez nem jelenti azt, hogy könnyebb mérkőzés vár ránk, de talán azt mondhatjuk, hogy még fontosabb. Egy kicsivel több szerencsére van szükségünk, mint eddig, közben persze tudjuk, hogy mindenki a maga szerencséjének a kovácsa. Kilencven percen keresztül koncentráltnak kell maradnunk, az erősségeinkre kell fókuszálnunk és építenünk az eddigi teljesítményünkre. Reméljük, hogy ez meghozza a várt eredményt. Az előző két mérkőzés legfontosabb tanulsága az, hogy fókuszáltnak kell maradnunk, és sokszor az a csapat nyer, amely kevesebbet hibázik – mondta a Loki trénere.