Napra pontosan 10 évvel ezelőtt a DVSC 2-0-ra legyőzte a Sampdoriát az Európa Ligában. Miután akkor az ehhez a szinthez szükséges stadion nem volt a cívisvárosban, a találkozót a régi Puskásban játszották. A Lokiban 3 légiós (Simac, Mijadinoski, Yannick), néhány neves-remek magyar labdarúgó ( Laczkó, Czvitkovics, Szakály, Kabát) és persze egy jó kis debreceni mag (Bernáth Csaba, Bódi Ádám, Varga Józsi, Dombi Tibi, Kiss Zoli) lépett pályára, az amúgy igazi tét nélküli, mégis értékes győzelmet hozó mérkőzésen.

Nosztalgiázni néha jó érzés, ám nem szabad állandóan a visszapillantót bámulni, mert az ember előbb-utóbb nekimegy valaminek. Azóta van már modern stadionunk, a Puskás is megújult, légiósaink nincsenek, viszont – újra – van Bódink, Vargánk és a pályaedzőként Dombink. Az EL-szereplőket tisztelni kell, de igazából már nem is az az érdekes, mi volt 10 éve, hanem hogy mi lesz 10 év múlva.

Vizionáljunk egy képet, amiért érdemes dolgozni: legyen 10 év múlva a DVSC egy profin működő, szerte a Kárpát-medencében elismert klub, egy 8-10 ezres átlag nézőszámot felmutató, bátor, büszke és becsületes csapat, amely helyi értékekre épít, de világra szóló célokért küzd. Irreális? Talán az, talán nem. De egy biztos: büszkének kell lennünk a múltunkra. de bátran kell néznünk a jövőbe. Másképp nem fog menni.

Tóth Csaba Zsolt