

















Közzétéve: 2026.02.27.
Huszonhárom forduló után a dobogó harmadik fokán álló csapatunk ezen a hideg péntek estén az MTK együttesét fogadta a Nagyerdei Stadionban. Josua Mejías eltiltás miatt nem lehetett a keretben, a kezdőcsapatban helyet kapott Kocsis Dominik és Dorde Gordic is.
A mérkőzést egy örömteli esemény vezette fel. Házi gólkirályunk, Bárány Donát túl van a 100. NB I-es bajnoki mérkőzésén is a Loki színeiben, a jubileumot a Paks ellen góllal ünnepelte. A fontos mérföldkő elérése alkalmából saját nevelésű csatárunkat Bogdán Ádám sportigazgató köszöntötte. Szép volt, Dodó!

A találkozó legelején az MTK próbálkozott néhány támadással, azonban taktikailag inkább a Loki akarata érvényesült. Az első helyzet a 17. percben adódott, akkor Kusnyir Erik fejese után védett a vendégek kapusa. Csapatunk az idő múltával egyre inkább átvette a kontrollt, letámadott, és egyértelmű mezőnyfölényben futballozott. A 26. minutumban Bárány Donát 17 méterről nem sokkal lőtt mellé, nem sokkal később Szűcs Tamás távoli kísérletét fogta Hegyi. Az MTK kapusa a 36. percben Dorde Gordic csavarásánál már bravúrral védett, végül a szünetig nem esett gól.

A második játékrészre érkezett a pályára Amos Youga, a Loki pedig fokozta a nyomást. Az 54. percben Bárány Donát helyzetben nem találta el igazán a labdát a 16-oson belül, majd a 60. percben jött a debreceni gól! Amos Youga passzolt a jobb szélre Szűcs Tamáshoz, aki jól centerezett, a remekül érkező Bárány Donát pedig közelről csodálatosan, sarokkal pörgetett a kapuba (1-0).
Megérdemelte ezt a gólt a DVSC, jobb volt ellenfelénél. A folytatásban is a mieink támadtak, gyorsan meg is dupláztuk az előnyt! Egy nagyon szép támadás végén Dorde Gordic passzolt a 16-oson belül Bárány Donáthoz,, aki magabiztosan használta ki a ziccert (2-0). A hajrára beállt Szuhodovszki Soma és Cibla Flórián is, az MTK viszont szépített, a 75. percben Németh Hunor lőtte ki 14 méterről a bal alsót (2-1), majd egy perc múlva ki is egyenlített, a szabadon hagyott Kerezsi révén (2-2).
A végjáték így nem várt izgalmakat hozott, támadott a Loki, de Németh Hunor bombájánál Erdélyi Benedek bravúrjára is szükség volt. A hosszabbításban sem sikerült ismét betalálni, így döntetlen lett a vége.
Folytatás jövő hét vasárnap Diósgyőrben a Kazincbarcika ellen.
Mesterszemmel
Sergio Navarro: Elképesztő meccs volt. Jól játszottunk, tudtuk, mi a dolgunk a pályán, vezettünk is két góllal. Aztán egy perc alatt két találatot kaptunk, de örülök, hogy mentálisan tudtuk ezt kezelni. Egy pontot szereztünk, de többet érdemeltünk volna. Elégedett vagyok a csapattal, fejlődnünk kell tovább.
Pinezits Máté: Jól kezdtünk, utána viszont a szerzett labdákat gyorsan eladtuk. A DVSC ezt követően szenzációs flow-ba került, nagy öröm viszont, hogy volt tartásunk, és ki tudtunk egyenlíteni. Büszke vagyok a csapatra.
Fizz Liga, 24. forduló.
DVSC-MTK 2-2 (0-0).
Nagyerdei Stadion, 4012 néző. Vezette: Káprály M.
DVSC: Erdélyi – Kusnyir, Lang, Hofmann (Youga, 46.), Guerrero – Szűcs T., Batik – Kocsis D. (Szuhodovszki, 74.), Dzsudzsák, Gordic (Cibla, 74.) – Bárány. Vezetőedző: Sergio Navarro.
MTK: Hegyi – Armalas, Beriashvili, Kádár, Vitályos – Kata (Horváth A., 85.), Zeljkovic – Molnár Á. (Kerezsi, 62.), Bognár I. (Németh H., 71.), Jurek (Átrok, 62.) – Jurina (Németh K., 71.). Vezetőedző: Pinezits Máté.
Gól: Bárány (60., 69.), illetve Németh H. (75.), Kerezsi (76.).
Sárga lap: Lang (49.), Batik (51.), Youga (91.), illetve Jurina (37.).