Major Sámuel a Lokiban kamatoztatná külföldi tapasztalatát

Öt év után visszatért nevelőegyesületéhez Major Sámuel, akivel 1+1 éves szerződést kötött a klubvezetés. A 20 esztendős középpályás 2017-ben a DVSC Labdarúgó Akadémiáról igazolt a Salzburghoz, most pedig ismét a Lokit erősíti.

Nagyon örülök neki, hogy újra itthon vagyok. Jó érzés újfent a Debrecenhez tartozni, egyelőre minden pozitív a számomra. Könnyen ment a beilleszkedés, viszont eleinte furcsa volt, hogy olyan játékosokkal ülhetek egy öltözőben, akiknek egykoron még labdát szedtem az Oláh Gábor utcai stadionban – fogalmazott Major Sámuel, aki nem gondolkozott sokat a Loki megkeresésén. – Az Admirával sajnos kiestünk az osztrák élvonalból, majd választhattam, hogy maradok Ausztriában, vagy visszatérek Debrecenbe. Utóbbi mellett döntöttem, és arra törekszem, hogy a magyar első osztályban is tudjam kamatoztatni azt a tapasztalatot, melyet kint szereztem. Bízom benne, hogy alapemberré tudok válni, és megmutathatom a képességeim. Arra törekszem, hogy hamarosan olyan sikerekért tudjunk küzdeni a Lokival, amelyekről híres.

Major Sámuel az ausztriai pályafutása során számos nemzetközi tornán vett részt, melyeken rengeteg tapasztalatot szerzett. Mint elmondta, profi szakemberekkel dolgozott együtt, és kiváló játékosokkal küzdött meg napról napra az edzéseken, meccseken, így mentalitásban még profibbá vált.

Az ausztriai környezet tehát nem ismeretlen a 20 esztendős utánpótlás-válogatott számára. – Nyilvánvaló, hogy közel áll hozzám ez az ország, szerettem itt élni. Élvezem a tábort, remek edzéseink vannak, és persze mindannyian arra törekszünk, hogy egy sikeres felkészülést tudjunk magunk mögött.

5-öt rúgtak, 5-öt kaptak a DVSC legendái

A romániai Kaplonyban lépett pályára a Loki öregfiúk együttese a hétvégén. Szilágyi Tibor korábbi DVSC-játékos hívta meg a legendáinkat egy 2×30 perces gálamérkőzésre.

A találkozó bővelkedett gólokban, a meccs végén egyenlítettek a hazaiak egy szabadrúgásból, így végül a végeredmény 5-5 lett. A mérkőzés után vacsorával várták a csapatot, és a már a találkozón is közreműködő kaplonyi fúvószenekar zenélt.

Emlékezetes délután volt, minden résztvevő jól érezte magát, és a közönségsiker sem maradt el.

Már Ausztriában a Loki

A DVSC labdarúgócsapata a délelőtti, Vasas elleni edzőmérkőzés után egyből útnak indult Bad Radkersburgba, az ausztriai edzőtábor helyszínére. Játékosaink 18 óra előtt pár perccel megérkeztek a hétnapos tábor főhadiszállására. Joao Janeiro vezetőedző holnap két edzést vezényel majd a Loki labdarúgóinak.

Hír még, hogy a fővárosiak elleni felkészülési találkozón az ifjú tehetség, Farkas Tamás sajnos csípősérülést szenvedett, így ő hazautazott Debrecenbe további kivizsgálásokra.

Gyászol a magyar futball: elhunyt Törőcsik András

Elhunyt Törőcsik András, az Újpest 45-szörös válogatott futballistája szombaton 67 éves korában – tudatta honlapján a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ).

    A lila-fehér klub emblematikus játékosa súlyos magánéleti gondokkal küzdött, többször szorult kórházi kezelésre. Szombaton a Honvédkórházban hunyt el, tüdőgyulladás következtében.
    Az 1970-es évek második felében három bajnoki címet nyerő Újpest közönségkedvenc futballistája volt. Virtuóz játéka és cselei nyomán született meg a „Táncolj, Törő!” rigmus. Futballtudása alapján nemzetközi szinten is kiugró karriert jósoltak neki, de ezt – részben súlyos sérülése miatt – nem sikerült valóra váltania.
    Törőcsik a magyar nemzeti csapattal részt vett az 1978-as argentínai és az 1982-es spanyolországi világbajnokságon, 45 válogatott mérkőzésén 12 gólt szerzett. Pályafutásában két esemény jelentett törést: az első vb-jén történt kiállítása, valamint 1979-es súlyos autóbalesete, amelyben megsérült a bal csípője, emiatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak a világválogatottba.

1980. augusztus 30., Népstadion Vasas – Ú. Dózsa 1-1 (1-0) Törőcsik András és Komjáti András


    Törőcsik András 1955. május 1-jén Budapesten született. A labdarúgást 12 évesen a BVSC-ben kezdte, 1974-ben igazolta le az Újpesti Dózsa. A klubbal 1975-ben, 1978-ban és 1979-ben lett magyar bajnok és ugyancsak háromszor Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1975, 1982, 1983).
    Emlékezetes teljesítményt nyújtott a Kupagyőztesek Európa Kupája (KEK) 1983/84-es szezonjában, amelyben az Újpest a negyeddöntőig jutott.
    1985-ben külföldre igazolt, egy évig a francia Montpellier csapatában játszott, 1986-tól kanadai teremlabdarúgó-csapatokban (Toronto, North York Rockets) szerepelt. Hazatérése után, 1987 tavaszán a Bp. Honvédhoz szerződött, ám ott egyetlen mérkőzésen sem kapott lehetőséget. Ezután előbb a másodosztályú Bp. Volán, majd az élvonalbeli MTK-VM játékosa lett, de második meccsén megsérült, többször nem is lépett pályára.
    Újpestre 2011-ben tért vissza, az egyesület utánpótlásának koordinátoraként dolgozott. Egészségi állapota ekkor már nem volt a régi, többször volt kórházban, hol csípőműtét, hol fejsérülései miatt.


    Az utolsó magyar világsztárként is emlegetett futballistát a magyar FourFourTwo magazin a 21. helyen választotta be minden idők 50 legjobb magyar játékosa közé, többször került fel a France Football Aranylabda-szavazásának listájára, a legjobb eredménye a kilencedik hely volt. Több könyvet is írtak róla, Szabó Ferenc: Táncolj tovább, Törő! (1970), Rokob Péter-Zombori Sándor: A Törő (1995) és Egressy Zoltán: Lila csík, fehér csík (2015) címmel.

Túl a második felkészülési meccsen: Vasas-DVSC 1-0

Az NB III-as Sényő (8-0) után szombaton egy NB I-es együttes ellen lépett pályára a Loki felkészülési mérkőzésen. Együttesünk a fővárosban a jó erőkből álló Vasas otthonában vendégszerepelt, és kemény találkozót vívott.

A meccs sérüléssel kezdődött, a 9. percben Cipf fejbe rúgta Manriquét, aki fejsérülést szenvedett és eleredt az orra vére, le is kellett cserélni, helyére Ferenczi János állt be. A hazaiak igencsak keménykedtek, az első félidő felénél a fiatal Farkas Tamás is megsérült, őt Szécsi Márk váltotta.

A 25. percben megszerezte a vezetést a Vasas, Vida jobb oldali beadása után a lesgyanús pozícióban lévő Bobál fejelte 10 méterről a labdát a léc alá (1-0). A szünetig több gól nem esett.

A második játékrészre beállt Hrabina, Sipos, Charleston, Varga, Bódi, Bévárdi, Dorian Babunski és Major is, a Loki pedig igyekezett egyenlíteni. Volt is lehetősége a csapatunknak, azonban Jova többször is jól avatkozott közbe.

A hajrában aztán kiderült, hogy az első félidőben esett gól el is döntötte a mérkőzést.

A DVSC az összecsapás után Ausztria felé vette az irányt, ahol jövő hét vasárnapig edzőtábor vár a Joao Janeiro vezetőedző tanítványaira. Ez idő alatt több nemzetközi felkészülési összecsapást is vív a gárda, elsőként jövő hét csütörtökön a ciprusi első osztályú Arisz Limasszol ellen.

Felkészülési mérkőzés.

Vasas-DVSC 1-0 (1-0).

Fáy utcai Sportcentrum, zárt kapuk mögött, vezette: Takács.

Vasas: Jova – Szilágyi Z., Litauszki, Baráth B., Deutsch – Cipf, Pátkai, Vida M., Sztojka – Bobál G., Géresi. Csere: Uram (kapus), Márkvárt, Hidi M., Katona, Faragó, Kapornai, Szilágyi Sz., Pekár, Szalai. Vezetőedző: Kuttor Attila.

DVSC: Gróf – Baranyai, Dreskovic, Deslandes, Manrique – Baráth P., Dzsudzsák – Farkas T., Kundrák, Sós – Rácz B. Csere: Hrabina, Erdélyi B. (kapusok), Kusnyír, Sipos, Charleston, Ferenczi, Varga J., Bódi, Szécsi, Dorian Babunski, Bévárdi, Major. Vezetőedző: Joao Janeiro.

Gól: Bobál G. (25.).

Varga József: 2023!

Újabb 1 éves szerződést kötött a Loki a 34 éves Varga Józseffel. A 34-szeres válogatott, saját nevelésű középpályás nemrégiben túllépte a 200-at is a DVSC-ben játszott meccseket illetően.

Hayk Hovakimyan klubigazgató, Varga József és Makray Balázs cégvezető

Saját bevallása szerint gyermekkorában nem álmodott arról, hogy eléri ezt a számot, de immár arra törekedhet, hogy tovább gyarapítsa az élvonalbeli mérkőzéseinek számát a Loki mezében.

Sipos Szabolcs: 2025!

3 évre szóló megállapodást kötött a DVSC a 18 éves Sipos Szabolccsal. A korosztályos válogatott, saját nevelésű játékos a DVSC II-ben és a felnőttegyüttes edzésein is bizonyította, hogy érdemes vele hosszú távon számolni, éppen ezért a klub profi szerződést kínált neki.

A védő elmondta, hogy nagyon örül a lehetőségnek, és mindent megtesz azért, hogy bizonyítson.

Visszatért Major Sámuel!

1+1 éves szerződést kötött a Loki a 20 éves Major Sámuellel. A tehetséges, U21-es válogatott középpályás Debrecenben született, a DVSC akadémiáján pallérozódott, majd 2017-ben Ausztriába vezetett az útja.

A Salzburg korosztályos együtteseiben folyamatosan játszott és fejlődött, pályára lépett az ifjúsági Bajnokok Ligájában, majd az FC Liefering együttesében a felnőtt futballban is bizonyított. Az osztrák első osztályú Admira Wacker 300 ezer euróért vette meg a játékjogát, most pedig visszatért a Lokihoz, hogy Debrecenben tegye meg a következő lépést ígéretes karrierjében.

Hayk Hovakimyan klubigazgató, Major Sámuel és Makray Balázs cégvezető

Közeleg a rajt: megvan a nyitány pontos időpontja

Az MLSZ Versenybizottsága a klubokkal és a televízióval történt egyeztetések után kijelölte az OTP Bank Liga első két fordulójának időbeosztását. A Loki vasárnap délután lép pályára a kisvárdai nyitányon, míg a Kecskemétet szombaton este 20 órától fogadja.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

07.29., péntek
BUDAPEST HONVÉD-ZTE FC 20:00

07.30., szombat
KECSKEMÉTI TE-VASAS FC 17:45
ÚJPEST FC-MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 20:00

07.31., vasárnap

KISVÁRDA MASTER GOOD-DVSC 15:45

PAKSI FC-MOL FEHÉRVÁR FC 18:00
FERENCVÁROSI TC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 20:30


2. forduló

08.05., péntek
VASAS FC-PAKSI 20:00

08.06., szombat
ZTE FC-FERENCVÁROSI TC 17.45
DVSC-KECSKEMÉTI TE 20:00

08.07., vasárnap
KISVÁRDA MASTER GOOD-MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 15:30
PUSKÁS AKADÉMIA FC-ÚJPEST FC 17:45
MOL FEHÉRVÁR FC-BUDAPEST HONVÉD 20:00

Amennyiben a Ferencvárosi TC Bajnokok Ligája 3. selejtezőkör 1. mérkőzésére 2022. augusztus 2-án kerül sor, akkor a 2022. július 31-re kiírt Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia FC OTP Bank Liga bajnoki mérkőzést az MLSZ Versenybizottsága hivatalból el fogja halasztani (az ún. három napos szabály miatt ). Ebben az esetben a mérkőzés új időpontját az MLSZ Versenybizottsága fogja kitűzni.

A Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia mérkőzés halasztása esetén az MLSZ Versenybizottsága az OTP Bank Liga fordulójában 2022. július 31-re kiírt további két bajnoki mérkőzés kezdési időpontját is módosítani fogja:

Kisvárda Master Good – DVSC 15.45 óráról 18.00 órára
Paksi FC – MOL Fehérvár FC 18.00 óráról 20.30 órára

Edzőtábor és több felkészülési meccs következik

Összeállt a DVSC felkészülésének további menetrendje: pénteken délután útra kel a csapat, a fővárosban éjszakázik, majd szombaton 10 órától edzőmérkőzést vív a jó erőkből álló, immár NB I-es Vasas ellen Budapesten.

A találkozó után a debreceni küldöttség Ausztria felé veszi az irányt, a külhoni edzőtábor egy bő hétig tart majd. Ez idő alatt több nemzetközi felkészülési összecsapást is vív a gárda, elsőként jövő hét csütörtökön a ciprusi első osztályú Arisz Limasszol ellen.

A mieink komoly munkát végeznek majd Ausztriában, emellett ezek a napok nagyon fontosak lesznek a csapat összekovácsolása szempontjából is.

Máté Péter a kis Loki új vezetőedzője

Mint azt hírül adtuk, Jeremiás Gergő távozott a DVSC II. NB III-as együttesétől. Utódja a kis Loki eddigi asszisztens trénere, Máté Péter lesz.

Az új vezetőedző játékosként egykoron oszlopa volt a DVSC védelmének, megfordult Angliában is, edzői karrierje pedig most új szintre lépett. Máté Péter munkáját Árva Norbert segíti majd.

Jeremiás Gergő távozik a DVSC-től

A korábban a felnőtt gárda szakmai stábjában dolgozó, nemrégen pedig az NB III-as együttes irányításával megbízott Jeremiás Gergő nem Debrecenben folytatja pályafutását. A Lokit 2021-ben megbízott vezetőedzőként két NB I-es mérkőzésen irányító fiatal szakember az NB II-es Szentlőrinc trénere lesz.

Nagyon köszönöm a DVSC-nek a bizalmat és a lehetőséget, nagyon sokat tanultam az itt töltött időszakban. Edzői karrierem most újabb mérföldkőhöz ért, új, szép kihívásként tekintek a szentlőrinci munkára – nyilatkozta a dvsc.hu-nak Jeremiás Gergő.