Berke Balázs vezeti a paksi meccsünket

A szombaton 17 órakor kezdődő Paks-DVSC bajnoki mérkőzés levezetésére Berke Balázst jelölte ki a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága.

A Zala megyei bíróról friss emlékeink vannak, ugyanis a február 1-i, Puskás Akadémia elleni találkozónkon fújta nekünk legutóbb a sípot. A Pancho Arénában rendezett mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult.

A 35 éves játékvezető előtte 2019 áprilisában vezetett összecsapást a Lokinak, amely az Újpest FC otthonában 1-1-es döntetlent ért el. A mieink találatát akkor csapatkapitányunk, Tőzsér Dániel szerezte.

HB

U15-ös csapatunk kiütötte az MTK-t

A Debreceni Labdarúgó Akadémia három korosztályos csapata játszott bajnoki mérkőzést péntek délután.  

Az U19-es együttesünk a Budapest Honvéddal csapott össze, a találkozón 2-0-s fővárosi siker született Pallagon.  

Az U14-es fiatalok az MTK Budapestet fogadták az Oláh Gábor utcai műfüves pályán, ahol a gól nélküli első játékrész után végül 1-0-s vereséget szenvedtek.  

A DLA U15 szintén a MTK ellen játszott, a fiatalok Cibla Flórián, Karakas István,Takács Bence, Batai Tamás és Jaczkó Benedek góljával 5-0-ra kiütötték ellenfelüket a pallagi edzőcentrumban.  

U19
DVSC-DLA – Budapest Honvéd 0–2 (0-1)
DLA: Kosztyu István – Mező Péter, Sápi Domán, Kovács Gergő, Balla Mátyás, Juhász Martin, Talpalló Norbert (Preg Izsák), Tordai Balázs (Kiss Péter), Gellén Balázs, Fűzfői Márk, Csáki Dávid   

U15
DVSC-DLA – MTK Budapest 5–0 (3-0)
DLA: Erdélyi Benedek – Révész Gergely (Csikós Elek), Kokovai Csongor, Vaskó Aurél, Mikuljuk Dávid (Szabó Miklós), Horváth-Gaudi Attila, Bóta Gergő (Bucsák Szabolcs), Batai Tamás, Karakas István (Szakács Levente), Takács Bence (Jaczkó Benedek), Cibla Flórián
Gól: Cibla Flórián, Karakas István,Takács Bence, Batai Tamás, Jaczkó Benedek  

U14
DVSC-DLA – MTK Budapest 0–1 (0-0)
DLA: Engedi Márk (Nagy Szabolcs) – Török Adrián (Molnár Levente), Szilágyi Tamás, Butor Levente, Balogh Máté, Szuháj Adrián (Varga Vencel), Nemes Noel, Schneider Ádám (Ludmány Imre), Patai Dávid, Nagy Milán (Tóth Bence), Kiss Hunor  

HB

DLA: a Honvéd, az MTK és a Puskás ellen játszanak csapataink

A Debreceni Labdarúgó Akadémia öt korosztályos csapata lép pályára pénteken és szombaton.

Február 21-én, pénteken délután a DLA U14 és a DLA U15 az MTK-t, míg a DLA U19 a Budapest Honvédot fogadja.

Szombaton két csapatunk játszik, az U16-osok és az U17-esek is a Puskás Akadémiát fogadják a pallagi edzőcentrumban.

Paks-Loki a Redben

Csapatunk számára Pakson folytatódik a bajnokság február 22-én, szombaton 17 órától. 

Azon szurkolóink, akik vállalkoznak a hosszú útra, minden fontos információt megtalálnak az összecsapásról itt

Akik mégsem tudnak a helyszínen szurkolni a Lokinak, a Nagyerdei Stadionban található Red&White Sörözőben három óriáskivetítőn láthatják a kilencven percet. 

Mint mindig, tippjáték most is lesz, aki eltalálja a pontos végeredményt, páros belépőt nyer a március 7-i, Kisvárda elleni hazai meccsünkre. 

Asztalfoglalásért hívd a 06-70/251-6464-es telefonszámot!

A Nagybányával játszott edzőmeccset a DVSC II.

A DVSC II. a román harmadosztály egyik élcsapata, a Nagybánya ellen játszott edzőmérkőzést szerda délután a Debreceni Labdarúgó Akadémián. 

Nagy harc és kemény küzdelem jellemezte az első félidőt, melyben Hrabina Alex több hatalmas bravúrt is bemutatott. A találkozó első gólját mi szereztük, a Debrecenbe Békéscsabáról visszatérő Burai Erik egy alapvonalról visszagurított labdát szépen lőtt a vendégek kapujába. 

A játékrész utolsó másodpercében a rövid ideig a cívisvárosban is futballozó, többszörös román bajnok Christian Bud közeli góljával egyenlített ellenfelünk, így 1-1-es döntetlennel vonultak szünetre a csapatok. 

A második félidő elején egy rövid kihagyást három gyors góllal büntetett a Nagybánya. Szatmári Csaba legénysége próbálta szorosabbá tenni az állást a hátralévő időben, de végül maradt az 1-4-es végeredmény.

Edzőmeccs
DVSC II. – Nagybánya 1–4 (1-1)
DVSC II: Hrabina (Nagy II. S., 75.)  – Jankelic, Kovács R., Pelles, Bene (Mezei, 46.) – Sütő (Molnár M., 46.), Kónya, Szabó Á., Gyönyörű (Tomola, 60.) – Tonhazier, Burai (Sármány, 60.)
Gól: Burai 

HB

Paks-DVSC: szurkolói információk

A DVSC február 22-én, szombaton 17 órakor a Paks vendégeként lép pályára az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

Ellenfelünk tájékoztatása alapján a mérkőzésre szóló belépők már megvásárolhatók online, a www.meccsjegy.mlsz.hu és a Tickes Express jegyirodáiban. Egyik jegyvételnél sem kötelező a szurkolói kártya használata!

A felnőtt belépők elővételben 1200 forintba, míg a helyszínen 1400 forintba kerülnek. A diák, nyugdíjas és női jegyek 800 forintért, a meccs napján pedig 1000 forintért vásárolhatók meg. A belépés 6 éves kor alatt ingyenes.  

A szervezők kérik a Loki-szurkolókat, hogy a stadionba való bejutáskor legyen náluk személyazonosításra alkalmas igazolvány!

A vendégparkoló – az autópálya felől érkezve – a stadion előtt kb. 200 méterre, a város határában, jobb oldalon található. Tájékoztató tábla jelzi, de a biztonsági szolgálat emberei is segítik majd szurkolóinkat.

HB

Koncentrált játékkal a jó eredményekért

A DVSC a Paks ellen folytatja szereplését az OTP Bank Ligában. A szombati összecsapásról és csapatunk eddigi idei meccseiről labdarúgónk, Kusnyír Erik nyilatkozott.  

– Az egész felkészüléshez úgy álltunk hozzá, hogy minél jobb rajtot tudjunk venni, és koncentrált, figyelmes játékkal jó eredményeket érjünk el. Tudtuk, hogy a meccseken az összes erőnket ki kell adnunk, hogy fokozatosan lépegessünk felfelé a tabellán – kezdte Kusnyír Erik. – Szerencsére jó rajtot vettünk, az első négy bajnokit veretlenül lehoztuk, stabilak voltunk és kevés gólt kaptunk. A Mezőkövesdtől sajnos kikaptunk, de a Paks ellen itt a lehetőség a javításra. Biztos, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, hisz mind a két csapatnak nagy szüksége van a pontokra, de természetesen a győzelemre törekszünk. Bízom benne, megkapom a lehetőséget ezúttal is. Kezdem megszokni a középpályát, de ott próbálok száz százalékot nyújtani, ahol számít rám a szakmai stáb.

HB

Csütörtökön Csak a Loki!

Február 20-án, csütörtökön új résszel jelentkezik a DVSC labdarúgócsapatával foglalkozó magazinműsor, a Csak a Loki! 

A legfrissebb epizódban szurkolóink többet megtudhatnak a klub télen igazolt két labdarúgójáról, Jurij Habovdáról és Luka Milunovicról, illetve jobban megismerhetik a DVSC rendezvényigazgatóját, id. Képíró Jánost és biztonsági igazgatóját, ifj. Képíró Jánost. 

Továbbá betekintést nyerhetünk második csapatunk felkészülésébe, és a Debreceni Labdarúgó Akadémia Törökországban zajló edzőtáboráról is hallhatunk.

Az M4 sportcsatornán csütörtökön 17.10 órakor lesz az új rész, melyet pénteken 9.30 és 14.20 órakor is megismételnek. A Debrecen Televízióban péntek este 20.15 órától látható a friss epizód.

HB

Paksra utazik a Loki

A Loki számára nem sikerült jól a legutóbbi bajnoki, melyen jól játszott és sok gólszerzési lehetőséget kidolgozott, de 3-1-re kikapott a dobogó harmadik fokán álló Mezőkövesdtől a Nagyerdei Stadionban.

Ezzel az eredménnyel csapatunk elveszítette tavaszi veretlenségét, de nincs ok a bánkódásra, hisz itt az újabb javítási lehetőség, szombaton már a Paks otthonában vendégszerepelünk! 

Mind a két fél számára nagy téttel bíró összecsapás lesz, hisz a hazaiak mindössze két pontra vannak a kiesést jelentő pozíciótól, míg a DVSC egy győzelemmel tovább erősíthetné helyét a felsőházban.

Amilyen jól kezdte a Paks a tavaszi szezont, olyan rosszul sikerült számára a folytatás. A Zalaegerszeg és a Kaposvár magabiztos legyőzésével rajtoltak, ám utána a Puskás Akadémiától és a Diósgyőrtől egyaránt 2-0-s vereséget szenvedtek. 

A Paks-DVSC találkozót február 22-én, szombaton 17 órától rendezik Pakson.

HB

DVSC II: kiütéses siker a Kisvárda II. ellen

A DVSC II. a Kisvárda második csapata ellen játszott felkészülési mérkőzést szombaton a Debreceni Labdarúgó Akadémián. 

A találkozón végig magabiztosan és eredményesen futballozó együttesünk Damásdi Alex mesterhármasával, Kerekes Krisztián duplájával és Sármány Kristóf találatával 6-0-s, kiütéses sikert aratott a Kisvárda II. felett.

Edzőmeccs
DVSC II. – Kisvárda II. 6-0 (2-0)  

Debreceni Labdarúgó Akadémia.
DVSC II: Hrabina – Lakatos (Molnár M., 46.), Pelles, Belényesi (Kovács R., 46.), Jankelic (Mezei, 60.) – Damásdi, Sárosi (Kónya, 60.), Szabó Á. (Tomola, 60.), Gyönyörű – Kerekes (Sütő, 60.), Tonhaizer (Sármány, 46.) Gól: Damásdi 3, Kerekes 2, Sármány  

HB