Keleti rangadó a Nagyerdei Stadionban

Egy hét szünet után hétvégén folytatódnak a küzdelmek a bajnokságban, és a DVSC keleti rangadót játszik, ugyanis a Diósgyőrt fogadja szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban. Jegyek elővételben megvásárolhatók ONLINE, illetve a DVSC Ajándékboltban.

A borsodiak 7 ponttal a 11. helyen állnak a tabellán, mérlegük két győzelem, egy döntetlen és öt vereség. Legutóbb hazai pályán 1-1-es döntetlent játszottak a Puskás Akadémiával. A mieink 9 ponttal állnak a 8. helyen, így igen fontos lenne a győzelem. Szerencsére a DVTK ellen jól megy a Lokinak, az eddigi 55 mérkőzésen 36 DVSC-siker született, 10-szer döntetlent játszottunk ellenük és mindössze 9-szer szenvedtünk vereséget.

A Diósgyőrnél nyáron nagy volt a játékosmozgás. Érkezett a ghánai Joachim Adukor, a szerb Braniszlav Danilovics, Iszlai Bence, az északmacedón Mirko Ivanovszki, Prosser Dániel, a portugál Rui Pedro, Szabó Bence, éppen a DVSC-től Haris Tabakovic, Vági András és Zsolnai Richárd. Távozott Forgács Dávid, Martin Juhar, Tomislav Mazalovic, Ivan Rados, Tajti Mátyás és Vernes Richárd.

A DVTK győzelemmel kezdte a bajnokságot, utána azonban zsinórban négy mérkőzést elveszített, így edzőváltásra is sor került: távozott Fernando Fernandez és Feczkó Tamás vette át a csapat irányítását. Vezetésével a csapat rögtön meg is szerezte első győzelmét a ZTE ellen, ám után kikapott a Kaposvártól és legutóbb – mint írtuk – 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémiával.

A DVSC-DVTK bajnoki rangadót tehát szombaton 17 órától rendezik a Nagyerei Stadionban. Jó meccs és remek hangulat várható!

Nemzetközi esport-versenyre jutott ki Molnargabo

Hatalmas sikert ért el a DVSC Esport – grandcasino.hu játékosa, Molnargabo, aki egyben Magyarország egyik legjobb és legismertebb esportolója.

A virtuális játékos egy kétnapos online FIFA20-selejtezőn indult, melyen a szabályok szerint addig volt versenyben valaki, amíg három vereséget nem szenvedett el. Gabo számára nem indult jól a megmérettetés, hisz rögtön két vereséggel nyitott, ezt követően azonban szárnyra kapott, és egészen a végsőkig menetelt.

Játékosunk többek között világbajnokságot megjárt esportolókkal, valamint az AS Roma játékosával is összemérhette erejét.

Molnargabo ezzel a sikerrel egyedüli magyarként kvalifikálta magát az első FIFA20 Global Series versenyre, melyet november 8-án rendeznek Bukarestben, ahol Európa 16 legjobb játékosa méri össze erejét.

Külön öröm számunkra Molnargabo sikere, hisz a DVSC Esport játékosa az egyetlen olyan magyar esportoló, aki pályafutása során harmadik alkalommal szerepelhet nemzetközi versenyen.

Gratulálunk!

HB

Megvan a 11-16. forduló időpontja

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága kitűzte az OTP Bank Liga 11-16. forduló mérkőzéseinek kezdési időpontjait.

A 12. fordulóban esedékes Ferencváros elleni bajnokinkat november 10-én, vasárnap rendezik, és az M4 Sport élőben közvetíti. A többi találkozót szombati napon játsszuk. A ZTE és a Honvéd elleni mérkőzésünk kerül még képernyőre.

11. forduló
DVSC-Paks
november 2., szombat 17.00

12. forduló
DVSC-Ferencváros
november 10., vasárnap 17.15., M4 Sport

13. forduló
Kisvárda-DVSC
november 23., szombat 17.00

14. forduló
ZTE-DVSC
november 30., szombat 17.00, M4 Sport

15. forduló
DVSC-Honvéd
december 7., szombat 17.00, M4 Sport

16. forduló
Kaposvár-DVSC
december 14., szombat 17.00

U15: Kokovai Csongor és Vaskó Aurél ismét a válogatottban

Az U15-ös (2005) korosztályos válogatott október 14-én és október 15-én tartja következő összetartását a magyar nemzeti együttesek felkészülési otthonában, Telkiben. 

Az eseményre ezúttal is meghívták a Debreceni Labdarúgó Akadémia két tehetséges védőjét, Kokovai Csongort és Vaskó Aurélt. 

A keret hétfő délben találkozik a program helyszínén, majd a futballisták kedd este térnek vissza klubjaikhoz.

HB

Az éllovas Honvédot fogadja a DLA U17 és U16

Négy utánpótlás-csapatunk játszik bajnoki mérkőzést hétvégén. Az U17-es és az 16-os korosztályunkra nehéz találkozó vár, hiszen az éllovas Budapest Honvéd érkezik Pallagra. Az U13-as és az U12-es együttesünk pedig a Mezőkövesd otthonában vendégszerepel.

U17
DVSC-DLA – Bp. Honvéd
szombat 12.00, Debrecen-Pallag

U16
DVSC-DLA – Bp. Honvéd
szombat 12.00, Debrecen-Pallag

U13
Mezőkövesd – DVSC-DLA
vasárnap 12.00, Mezőkövesdi Tűzoltó Sporttelep

U12
Mezőkövesd – DVSC-DLA
vasárnap 10.30, Mezőkövesdi Tűzoltó Sporttelep

A Diósgyőrt fogadja a kis Loki

A Diósgyőr második csapatát látja vendégül a DVSC II az NB III Keleti csoport 10. fordulójában. A borsodiak jelenleg sereghajtók a bajnokságban, egy győzelem, két döntetlen és hat vereség a mérlegük. Az elmúlt két mérkőzésen döntetlent értek el, előbb hazai pályán a Gyöngyössel ikszeltek, legutóbb pedig a Hatvan otthonában játszottak 1-1-et.

A DVSC II – DVTK II NB III-as bajnoki mérkőzést tehát szombaton 14.30 órai kezdettel rendezik a Nagyerdei Stadionban. A belépés mindenki számára ingyenes. Az A3-as, valamint vendégszektora lesz megnyitva, illetve büfé várja majd a szurkolókat.

Utánpótlás: Eb-selejtezőre készül két játékosunk

A Fehéroroszországban rendezendő Európa-bajnoki selejtezőtornára készül a magyar U17-es labdarúgó-válogatott, amelynek keretébe meghívót kapott a Debreceni Labdarúgó Akadémia két tehetsége, Bényei Ágoston és Fűzfői Márk.

A korosztályos nemzeti csapat tagjai október 18-án találkoznak Telkiben, néhány napot ott töltenek, majd utaznak Minszkbe.

Az első mérkőzést október 24-én a hazaiak ellen vívja együttesünk, majd három nappal később Lettország lesz az ellenfél. Október 30-án Szerbia ellen zárja a selejtezőtornát a magyar nemzeti csapat.

Pályaavató meccset játszik a DVSC Öregfiúk Létavértesen

Újabb gálameccset játszik a hivatalos megalakulása óta eddig még veretlen DVSC Öregfiúk, amely október 11-én, péntek délelőtt a határ menti Létavértesen lép pályára.

A találkozó apropója, hogy elkészült a létavértesi műfüves pálya, melynek felavatásán a Loki öregfiúi a házigazdák öregfiúival mérkőznek meg.

Az esemény 10 órakor kezdődik, majd a szalagátvágást követően pályára lépnek a csapatok.

A DVSC Öregfiúk várható kerete: Horváth Béla, Bernáth Csaba, Sándor Csaba, Szatmári Csaba, Madar Csaba, Dombi Tibor, Sándor Tamás, Kerekes Zsombor. A csapat edzője: Vadicska Zsolt.

Szeretettel várunk az eseményre minden kedves Loki-szimpatizánst, akik akár közös fotókat is készíthetnek legendáinkkal! 

HB

DVSC-Diósgyőr: elkezdődött a jegyárusítás

A Loki jövő szombaton a Diósgyőrt fogadja a Nagyerdei Stadionban. Az OTP Bank Liga 9. fordulójában rendezendő keleti rangadóra jegyek elővételben megvásárolhatók online, illetve a DVSC Ajándékboltban.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy ezúttal is az elővételes jegyvásárlást ajánljuk, hisz a korábban megvásárolt tikettekhez olcsóbban lehet hozzájutni, mint szombaton, a találkozó napján!

Érdemes lesz kilátogatni a mérkőzésre, hiszen a két csapat rendre remek meccseket játszik egymással, ráadásul a hangulat is mindig kiváló, a vendégszurkolók is nagy számban képviseltetik magukat. A Loki-ultrák is nagyon készülnek a mérkőzésre, mivel a SZUD most ünnepeli 25 éves évfordulóját.

Horvátország-Magyarország a Redben

A magyar nemzeti válogatott rendkívül fontos mérkőzés előtt áll, ugyanis a csoportot vezető Horvátország otthonában lép pályára Eb-selejtezőn csütörtök este.

A Nagyerdei Stadionban található Red&White Sörözőben három óriáskivetítőn lesz látható a 20.45 órakor kezdődő összecsapás, melyen akár a DVSC védőjének, Ferenczi Jánosnak is szurkolhatunk.

Ráadásul, aki a helyszínen eltalálja a mérkőzés pontos végeredményét, páros belépőt nyer a Loki soron következő hazai, október 19-én, 17 órakor kezdődő Diósgyőr elleni keleti rangadójára. (Az összecsapásra jegyek elővételben megvásárolhatók online, valamint a DVSC Ajándékboltban.)

Asztalfoglalásért hívd a 06-70/251-6464-es telefonszámot!

HB

Baráth Péter utazik a brazíliai U17-es vb-re!

Volt szerepe volt abban Baráth Péternek, hogy az U17-es válogatott most részt vehet a brazíliai világbajnokságon, ugyanis az Eb-selejtezők utolsó játéknapján az ő góljával nyert 1-0-ra a magyar együttes a szerbek ellen, kiharcolva ezzel az elitkörben való részvételt. Játékosunk az írországi kontinensviadalon már nem tudott részt venni sérülés miatt – csak itthonról nézhette, ahogy válogatottunk vb-indulást jelentő 5. helyen végez -, ám már felépült, és utazhat Brazíliába, ugyanis meghívták a keretbe!

A csapat tagjai október 16-án találkoznak, majd pár nappal később repülnek a vb helyszínére, Goiania városába. A magyar válogatott Nigéria ellen lép pályára először október 26-án, majd három nappal később Ausztrália lesz az ellenfél. Az utolsó csoportmeccsre november 1-én, Ecuador ellen kerül sor.