Németországban vesz részt egy tornán U15-ös csapatunk

A horvátországi tornák után újabb nemzetközi megmérettetésen képviseli hazánkat a Debreceni Labdarúgó Akadémia: ezúttal az U15-ös csapatunk utazik el egy rangos eseményre, a Hollage városában rendezendő focikupára, amelyen német, holland, lengyel, cseh és fehérorosz együttesek vesznek még részt.

Csapatunk péntek reggel indul Debrecenből, egy éjszakát Ausztriában tölt, majd folytatja útját Németországba. Szombaton kerül sor a torna megnyitójára, vasárnap pedig megkezdőnek a küzdelmek.

Szűcs János tanítványai az A-csoportban a német Arminia Bielefeld és Blau-Weiss Hollage, valamint a lengyel OKS Stomil Olsztyn ellen lépnek majd pályára egyszer 25 perces mérkőzéseken.

Hétfőn rendezik a helyosztó találkozókat, a negyed- és elődöntőket és természetesen a finálét (utóbbiak már 2×15 perces játékidővel zajlanak).

A torna hétfő délután fél hatkor a díjátadó ünnepséggel zárul.

Kaszás János: A gyerekek ebben a korban még nem mérlegelnek

Véget ért a szezon az utánpótlásban, így megkezdődnek az értékelések. A korosztályos edzők közül elsőként az U7-es csapatunk trénere, Kaszás János beszélt az elmúlt egy évről a debsport.com-nak.

– Óvodáskorú gyerekekről beszélünk, az egyik legfontosabb feladatunk a képzés mellett, hogy megszerettessük velük a labdarúgást – kezdte Kaszás János. – Azokat a feladatokat, amiket elterveztünk, maradéktalanul elvégeztük, szerencsére semmi nem hátráltatta a munkát. Volt ugyan egy-két betegséghullám, de komoly fennakadást nem okozott a munkában. A gyerekek hozzáállása az edzésekhez mindig jó, ebben a korban még nem mérlegelnek, minden feladatot a lehető legjobban, nagy erőbedobással végeznek, ezért is jó velük dolgozni, jó látni, mennyire fogékonyak. Vannak, akik gyorsabban fejlődnek, vannak, akik lassabban, de ez életkori sajátosság éppen ezért jó, hogy az akadémia mellet működik a Loki Focisuli. Azok, akik lemaradásban vannak, átkerülnek, de ez nem azt jelenti, hogy nem jöhetnek vissza, a két csapat közt folyamatos az átjárás. Erre azért van szükség, hogy mindig legyen sikerélmény, ha mondjuk párharcok gyakorlásánál egy ügyesebbel kerülnek össze, aki mindig nyerni fog, a sikerélmény elmarad. Ez egy folyamat része, ez szolgálja legjobban a fejlődést, szerencsére ezt a szülők is maximálisan megértik. Az edzések mellett Bozsik-tornákon vettünk részt, ebben a korosztályban még három a három ellen, kapus nélkül zajlanak a mérkőzések, a srácok nagyon lelkesen, jó hozzáállással játszottak. Mivel kicsikről beszélünk, eleinte még kevés jött vissza abból, amiket edzéseken gyakoroltunk, de ahogy telt az idő, már egyre többet láttam viszont a pályán. A tornákon szinte mindig teljes létszámmal vettünk részt, elvétve voltak hiányzók, ehhez kellenek a szülők is, hiszen sokszor ők hozzák-viszik a gyerekeket, lemondva hétvégi szabadidejükről, a kicsik érdekében. Még két tornán fogunk részt venni, szombaton Gödöllőre utazunk, majd egy hétre rá Hajdúnánáson zárul az idei programunk. Augusztusban kezdjük újra a munkát, még pontos időpont nincs, addig a megérdemelt pihenésüket töltik a gyerekek. A következő szezonban sok újdonsággal szembesülnek majd, véget ér az óvodás korszak, kezdődik az iskola, illetve a 4+1-es játék, ahol már a kapus is szerepet kap. Köszönöm a gyerekeknek az egész éves munkát, a szülőknek pedig a támogatást.

Bódi Ádám a legjobb középpályás

A szezon végeztével elindítottuk szavazás-sorozatunkat, amelyen arról döntethetnek szurkolóink, hogy ki nyújtotta a legjobb teljesítményt. Először posztonként lehet leadni a voksokat, majd a végén a legjobb kapus, védő, középpályás és csatár közül kerül ki a végső győztes.

A legjobbak közé automatikusan felkerül kapusunk, Nagy Sándor, aki a szezon nagy részében védett. A szavazatok alapján a legjobb védő Pávkovics Bence lett, és most felkerült a listára Bódi Ádám is, mivel a legjobb középpályás kategóriában rá szavaztak a legtöbben (79 százalék választotta őt).

Ezúttal a legjobb támadóra lehet voksolni. Erre a listára ezúttal azok a játékosok kerültek fel, akik minimum 10 bajnokin pályára léptek.

Szavazni a DVSC.hu jobb alsó sarkában található panelben lehet.

Alakul a felkészülési program

A DVSC a tervek szerint nyolc edzőmeccset játszik majd a felkészülési időszak alatt. Az első találkozót június 22-én játssza a csapat, az aznapi ellenféllel még tart az egyeztetés.

Június 29-én két találkozót rendeznek Pallagon: a DVTK és a Vác ellen lép pályára a Loki. Július 4-én kétszer is megmérkőzünk a szlovák első osztályban szereplő MFK Michalovce együttesével, július 13-án vagy 14-én pedig a Békéscsaba lesz az ellenfél. Egy héttel később a Kazincbarcikát fogadjuk, 27-én pedig a Kisvárda ellen mérkőzünk meg abban az esetben, ha a sorsolás során az első 4-5 fordulóban nem találkozunk velük az NB I-ben.

Edzőmeccsek
Június 22.

Június 29.
DVSC-DVTK, DVSC-Vác

Július 4.
DVSC-MFK Michalovce (Nagymihály), 2 meccs

Július 13/14.
DVSC-Békéscsaba

Július 20/21.
Kazincbarcika

Július 27.
Kisvárda (amennyiben az NB I-ben nem játszunk velük az első 4-5 fordulóban)

Valamennyi edzőmérkőzést zárt kapuk mögött rendezik.

Felméréseken vettek részt a játékosok

Véget ért a pihenő, megkezdi a felkészülést együttesünk a 2019-2020-as szezonra. A keret egyik fele ma délelőtt a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban vett részt felméréseken (pl. EKG, szívultrahang, vérvétel, terheléses EKG), a többieken holnap végzik el ugyanezeket a vizsgálatokat.

Csütörtökön tartja az első edzést a szakmai stáb. A felkészülésről, edzőmérkőzésekről később részletesen tájékoztatjuk olvasóinkat.

Herczeg András: A szurkolók támogatása is befolyásolt a döntésben

Sikeres szezont tudhat maga mögött a DVSC labdarúgócsapata, hiszen a harmadik helyen végzett a bajnokságban – csak a jóval magasabb költségvetéssel rendelkező Videoton és Ferencváros előzte meg -, és a Magyar Kupában is az elődöntőbe került. Az együttest irányító Herczeg András – aki tegnap újabb egy évre írt alá – honlapunknak adott interjújában a szezonról, a felkészülésről és a közelgő nemzetközi megmérettetésről beszélt.

– Tavaly épphogy lemaradtunk a dobogóról, idén azonban már sikerült a bronzérem. Mi kellett ehhez a sikerhez?

– Nyáron jól igazoltunk, hiszen Pávkovics Bence, Haris Attila és Szécsi Márk meghatározó játékosokká váltak, illetve sokan egy évvel tapasztaltabbak lettek, emellett a tavasz folyamán jobban elkerültek minket a sérülések, eltiltások. Idén erősebbnek, markánsabbnak éreztem a gárdát, és ezek összességében kellettek a sikerhez. Tudtuk, nüanszok fognak dönteni, mert több csapat harcolt a dobogóért, örülünk, hogy nekünk sikerült elérni.

– Ráadásul Kusnyír Erik és Zsóri Dániel személyében fiatal, saját nevelésű játékosok is bemutatkoztak az NB I-ben.

– Mindketten éltek a lehetőséggel, bizonyították, hogy érettek a bizalomra, és ezt meg is hálálták, csakúgy, mint a többi játékos. Amikor két évvel ezelőtt az utolsó fordulóban maradt bent a csapat, akkor Szima Gábor elnök úrral egyeztetve jutottunk arra az elhatározásra, hogy lehetőleg vissza kellene térni a helyi kötődésű, illetve magyar játékosok szerepeltetésére, kiegészítve olyan külföldi labdarúgókkal, akik erősítést jelentenek, hiszen mindent saját erőből nem lehet megoldani.

– Végig érezhette a szurkolók bizalmát, az utolsó, Paks elleni meccs után pedig a nevét skandálták. Sokat jelentett?

– Nagy boldogsággal töltött el, feledhetetlen este volt számomra.

– A szurkolók támogatása befolyásolta a döntésében, hogy továbbra is betölti a vezetőedzői szerepet?

– Természetesen igen, számomra, illetve a csapat számára is fontos a támogatásuk, nagyon sokat segítenek. Nagy megtiszteltetés, hogy a DVSC vezetőedzője lehetek. A kollégáimmal, Györky Gáborral, Bücs Zsolttal és Erdélyi Miklóssal egyetemben, mert ők is sokat tettek a siker érdekében, és továbbra is azon leszünk, hogy minél jobban szerepeljünk. Egyébként minden téren ugyanazokkal a feltételekkel lett megkötve a szerződés, mint az elmúlt két évben.

– A harmadik hely azt jelenti, hogy az Európa-ligában indulhat a Loki. Ön kilenc év után szerepel ismét a csapattal a nemzetközi porondon. Milyen érzésekkel várja?

– Mindig nagy dolog nemzetközi kupában szerepelni, bárhogy is alakulnak az eredmények. Az emberben van ilyenkor egy várakozás, felfokozott izgalom, ami úgy gondolom, bizonyos szempontból természetes.

– Nehéz lesz, hiszen nem vagyunk kiemeltek, erős ellenfelet kaphatunk. Van olyan csapat, amelyet mindenképpen elkerülne?

– Néztem a felsorolt együtteseket, de megmondom őszintén, nem akarok találgatni, játszunk, akivel kell, reméljük, jól tudunk teljesíteni, és meglátjuk, ez mire lesz elég.

– Hogyan zajlik majd a felkészülés?

– Kedden és szerdán orvosi vizsgálatokon és felmérésen vannak a játékosok, csütörtökön pedig megkezdjük a munkát. Az elején sok hiányzónk lesz, hiszen Pávkovics Bence és Ferenczi János a válogatottnál van, Csősz Richárdnak megműtötték az orrát, így nem kezdheti el a felkészülést a csapattal, illetve Bereczki Dániel sem végezhet még teljes értékű munkát. A fiatal játékosok részt vesznek a második csapattal a két osztályozó mérkőzésen, ezért ők két hétig kiesnek. Emiatt nem lesz könnyű összehozni, hogy mindenki optimális állapotba kerüljön, de azon leszünk, hogy sikerüljön.

– Új arcokat láthatunk a felkészülés során?

– Még minden képlékeny, az elején járunk. Biztosan lesznek érkezők, de még folyamatban van a keret kialakítása.
Nyitrai Daniella

A Tiszafüred ellen játssza az osztályozót a kis Loki

Mint ismert, a DVSC második csapata megnyerte a megye I-es bajnokságot, így osztályozót játszik a feljutásért. Ma tartották a sorsolást, amelyen eldőlt, hogy együttesünk a Tiszafüredi VSE ellen játszik a feljutásért oda-visszavágós alapon.

A Tiszafüred nagy fölénnyel nyerte meg a Jász-Nagykun-Szolnok megyei bajnokságot: 81 ponttal végzett az élen, a 65 pontos Törökszentmiklós és a 63 pontos Mezőtúr előtt.

Az első mérkőzést vasárnap délután fél hattól rendezik Tiszafüreden, a visszavágóra egy héttel később kerül sor Debrecenben.

Az akadémián jártak a Salzburg képviselői

Az FC Red Bull Salzburgtól Winfried Kogelnik oktatási és szociális vezető, valamint Klaus Ginther akadémiavezető a Debreceni Labdarúgó Akadémián járt.

Szalánczi Zoltán, a DLA operatív igazgatója angol nyelven tartott előadást az akadémia működéséről, majd a Debreceni Egyetem képviselőinek, valamint a DLA vezetőségének kíséretében mindketten megtekintették a létesítményt.

Szintén itt volt a debreceni akadémián nevelkedett, 17 éves Major Sámuel is, aki 2017 augusztusában igazolt az osztrák klub utánpótlásába. 

Kedden felmérésekkel kezd a Loki

A héten megkezdi a felkészülést a DVSC labdarúgócsapata a közelgő nemzetközi megmérettetésre és a 2019-2020-as bajnoki szezonra.

Kedden és szerdán, reggel 8 órától a Nagyerdei Stadionban található Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központba érkeznek majd folyamatosan a játékosok, hogy elvégezzék az ilyenkor szokásos teszteket és felméréseket, míg csütörtöktől már edzést tart a szakmai stáb.

A felkészülési időszakban természetesen edzőmérkőzéseket is játszik a csapat, az ellenfelekről és az időpontokról tájékoztatjuk majd szurkolóinkat.

A DVSC az első nemzetközi mérkőzését július 11-én játssza majd az Európa-liga selejtezőjében, a bajnokság pedig augusztus 3-án kezdődik.

Női U19: Szombathelyen is nyert lánycsapatunk

A DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapatára igen hosszú út várt a hétvégén, ugyanis Szombathelyen lépett pályára a Leány U19-es kiemelt csoport 21. fordulójában szombaton.

  A 0-0-s első játékrészt követően a második félidőben már gólokban is megmutatkozott a mieink fölénye, Pintye Vivien, Éles Réka, Keczán Zsanett és Kota Szabina találatával 4-0-ra nyertünk. Üveges Katalin csapata ezzel a sikerrel már zsinórban negyedik győzelmét aratta a kiemelt csoportban.   

U19 Leány kiemelt csoport, 21. forduló
Haladás-Viktória – DLA-DEAC 0–4 (0-0)

DLA: Szabó Nikolett – Pintye Vivien, Éles Réka, Kengye Vivien (Balogh Mercédesz), Sain Anna, Keczán Zsanett, Fekésházy Eszter, Kota Szabina, Kakócz Adelina, Bécsi Barbara, Komlós Lilla
Gól: Pintye Vivien, Éles Réka, Keczán Zsanett, Kota Szabina  

HB

Herczeg András irányítja a csapatot a következő szezonban is

Eldőlt, hogy a következő szezont is Herczeg András irányításával kezdi meg a DVSC labdarúgócsapata. A szakembernek nyáron lejár a szerződése, és a felek újabb egy évre szóló szerződésben állapodtak meg. 

Herczeg András 2017 nyarán – immár harmadszorra – lett a DVSC vezetőedzője. A 2017-2018-as szezonban a csapat épphogy lemaradt a dobogóról, de idén már sikerült a bronzérem, ennek köszönhetően az Európa-liga selejtezőjében indulhat. A bajnokság mellett a Loki a Magyar Kupában is jól teljesített, hiszen az elődöntőig menetelt, a Videoton tudta megállítani.

Herczeg András 2018-ban az év edzője lett a 12 NB I-es klubtulajdonos, illetve vezető szavazata alapján. Idén nyáron a vezetőedzők között szintén legjobbnak választották, a RangAdó Díjátadó Gálán Marco Rossi szövetségi kapitánytól vette át a díjat.

Szabó Árpád: A foci mellett a tanulást sem hanyagolom el

Az U19-es korosztályban a szezon legjobb játékosa Szabó Árpád lett, aki a Nagyerdei Stadionban Tisza Tibortól vette át a Debreceni Sportélet által éltre hívott díjat.

Nagy elismerésben részesültem, amire nagyon büszke vagyok –nyilatkozta a debsport.com-nak Szabó Árpád. – A meccs előtti szerdai edzésen, az öltözőben mondta Csaba bá (Szatmári Csaba, az U19 edzője – szerk.), hogy Dombi Tiborral együtt úgy döntöttek, idén én kapom meg ezt a díjat, de hozzátette, a csapatból többen is megérdemelték volna. Meglepődtem a bejelentésen, váratlanul ért, hiszen sok jó játékos van a keretben, természetesen nagyon örültem, nagy megtiszteltetés számomra. Ez egy visszajelzés számomra, hogy jó úton járok, de egyben ösztönzés is, ami azt jelenti, a jövőben még jobban kell teljesítenem. Hatalmas és felejthetetlen élmény volt, mikor több ezer szurkoló tapsától kísérve átvehettem Tisza Tibortól a serleget, majd körbesétálhattam a többiekkel a lelátók előtt. Ennél már csak az lett volna felemelőbb érzés, ha játszhatok is a mérkőzésen. Visszaülve a szektorunkba, folyamatosan jöttek a telefonomra a gratuláló üzenetek családtagjaimtól, barátaimtól. Sok osztálytársam is kint volt a mérkőzésen, akiknek nem árultam el, hogy díjat fogok kapni. Meglepte őket, hogy ott látnak a pálya szélén, serleggel a kezemben, másnap az iskolában ők is gratuláltak. Négyévesen, a Loki Focisuliban ismerkedtem meg a labdarúgás alapjaival, egyre jobban megszerettem ezt a játékot, mára meghatározó része lett az életemnek, imádok futballozni, természetesen a sport mellett a tanulást sem hanyagolom el. Édesapám már a kezdetekben mondta, mindig vegyem komolyan a labdarúgást, legyek céltudatos, ennek szellemében dolgozom minden nap. Végigjártam a korosztályos csapatokat, fejlődésem szinte végig töretlen volt, egy évben, mikor hirtelen sokat nőttem, volt egy kis visszaesés. Jelenleg az U19-ben játszom, de a fiókcsapatban is egyre több lehetőséget kapok, télen pedig Herczeg Bandi bá felvitt az első kerethez, a felkészülést az első csapattal kezdhettem meg. Az edzéseken, mérkőzéseken mindig a maximumot próbálom kiadni magamból, úgy érzem, sikerült is folyamatosan egyenletes jó teljesítményt nyújtani egész évben. Fizikálisan, gyorsaságban és gondolkozásban mindenképp fejlődnöm kell még, ha ismét odakerülök az első csapat keretébe, úgy kell dolgoznom, hogy tétmeccsen is pályára léphessek. Eltökélt vagyok, mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy a DVSC meghatározó játékosává váljak idővel. Méltó akarok lenni arra, hogy a Loki-címerrel ellátott mezt magamra öltsem, ha pedig már bizonyítottam debreceni színeiben a pályán bajnoki mérkőzéseken, évek múlva kipróbálnám magam külföldön is. Családomnak, szüleimnek, testvéremnek nagyon sokat köszönhetek, mindig mellettem állnak, segítenek, amiért örökké hálás leszek nekik. Edzőimtől Szalánczi Tamástól, Madar Csabától, Kondás Elemértől, Arany Lászlótól, Georgi Attilától, Vadicska Zsolttól, Lente Lajostól, Szatmári Csabától, Dombi Tibortól nagyon sokat tanulhattam, mint ahogy a fiókcsapat trénerétől, Fikker Ferenctől is, valamint a téli felkészülés alatt Herczeg Andrástól, az első csapat szakmai stábjától és a játékosoktól. Személyi edzőm, Szilágyi Balázs is nagyon sokat segített. Végül, de nem utolsó sorban csapattársaimnak is köszönettel tartozok, nélkülük nem kaphattam volna meg a díjat.