Herczeg András: Nem szabad lebecsülnünk a Zalaegerszeget

Újabb hazai bajnoki összecsapás előtt áll a DVSC, amely szombaton a Zalaegerszeget fogadja a Nagyerdei Stadionban. Csapatunk vezetőedzője, Herczeg András elmondta, nagyon kell majd figyelniük a ZTE gyors és mozgékony támadóira.

– Jó hatással van ránk a Kisvárda elleni szezonnyitó, amelyen jó játékkal értük el a magabiztos, 4-1-es győzelmet, viszont akkor lehetünk csak elégedettek, ha a Zalaegerszeg elleni találkozót is meg tudjuk nyerni – kezdte Herczeg András. – Mint ismert, szombati ellenfelünk megnyerte az NB II-es bajnokságot, tehát újonc gárda, de sok jó játékost igazolt a nyáron. Meglátjuk, ezek a labdarúgók hogyan tudtak beilleszkedni a játékrendszerükbe. Egy pillanatig sem szabad lebecsülni őket, hisz elől gyors, mozgékony támadóik vannak, míg a védelmük stabil és masszív. Nem csak kontrákra vannak berendezkedve, hisz próbálják sokat birtokolni a labdát, ezáltal kizökkenteni az adott ellenfelet a lendületéből. Biztos, hogy Debrecenben is erre törekszenek majd.

Legyél a DVSC-család tagja! Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

HB

Dobos Barna: Fel akarjuk borítani a papírformát

A szombati DVSC-ZTE mérkőzés előtt ellenfelünk trénere, dr. Dobos Barna is nyilatkozott. 

– Az elmúlt hétvégén sajnos a Ferencváros elleni összecsapás elhalasztása miatt nem léphettünk pályára bajnokin, helyette edzőmeccsen kaptak a játékosok mérkőzésterhelést. A sérültjeink felépültek, ezáltal nőttek a variációs lehetőségeink – nyilatkozta a zalaegerszegi mester. – Még a csapatépítés fázisában járunk, a tavalyi bajnokcsapatunk magjának is meg kell szokni az NB I-es ritmust, de abban bízok, hogy meccsről meccsre fejlődni fogunk. Feltérképeztük a Debrecent az Európa-liga-találkozóikon és a Kisvárda elleni bajnokijukon, látható, hogy gyors, dinamikus csapatuk van. Hazai pályán a Loki az esélyes, de ezúttal semmiképp sem szeretnénk szimpatikus vesztesek lenni, hanem fel akarjuk borítani a papírformát.

HB

Tiszaújvárosba utazik a kis Loki

Vasárnap a Tiszaújváros otthonában vendégszerepel a DVSC második csapata az NB III Keleti csoport 3. fordulójában. Ellenfelünk egy hazai gól nélküli döntetlennel kezdett a Gyöngyös ellen, majd a DVTK II vendégeként kiütéses, 4-0-s sikert aratott, és jelenleg a negyedik helyen áll.

A Tiszaújváros keretének jelentős többsége egykor a DVSC utánpótlásában nevelkedett játékosokból áll. Itt futballozik például a kapus Tóth Csaba, valamint Burics András és Hussein Shadi is. A gárda vezetőedzője a 40 éves Gerliczki Máté, aki korábban a Nyíregyháza színeiben az NB I-ben is futballozott.

A Termálfürdő FC Tiszaújváros – DVSC II találkozót vasárnap 17 órától rendezik a Tiszaújváros Sportcentrumban.

Kassai Viktor vezeti a ZTE elleni meccsünket

A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának döntése alapján Kassai Viktor vezeti a szombaton 17 órakor kezdődő DVSC-Zalaegerszeg bajnoki összecsapást.

A 43 esztendős bíró április elején vezetett legutóbb Loki-meccset, amelyen Ferenczi János duplájával, valamint Bódi Ádám találatával 3-1-re legyőztük az MTK-t a Nagyerdei Stadionban.

Előtte két alkalommal fújt még nekünk 2019-ben a tatabányai játékvezető: márciusban 2-0-s vereséget szenvedtünk a Puskás Akadémia vendégeként, míg februárban a Kisvárda otthonában kaptunk ki 3-0-ra.

HB 

Nyerj jegyet a Zalaegerszeg elleni bajnokira!

Szombaton 17 órától újabb hazai mérkőzést játszik a Loki, amely az újonc Zalaegerszeget fogadja a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 3. fordulójában.

Játékunkkal most páros belépőt nyerhetsz a találkozóra!

Ha szeretnél ott lenni a meccsen, oszd meg a hivatalos Facebook-eseményt, valamint jelöld meg hozzászólásban azt a személyt, akivel kilátogatnál a mérkőzésre!

Sorsolás: augusztus 16. (péntek)

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy jegyek és bérletek folyamatosan kaphatók online, valamint a DVSC Ajándékboltban.

Hajrá, Loki!

Legyél a DVSC-család tagja! Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

HB

Ferenczi János: Nagyon fontos, hogy küzdjünk a pályán

Csapatunk az újonc Zalaegerszeg ellen folytatja szereplését az OTP Bank Ligában szombat délután. Védőnk, Ferenczi János nyilatkozatában elmondta, nehéz meccsre számít a rutinos labdarúgókkal felálló Zala megyeiek ellen, de hazai pályán csak a három pont lebeg a szeme előtt.

– Nagyon fontos volt a jó rajt, amely szerencsére sikerült, hisz négy gólt tudtunk rúgni a Kisvárdának hazai közönség előtt. Mindenképp pozitív, hogy ennyiszer eredményesek voltunk, ezt jó lenne átlendíteni a következő fordulókra is. Úgy érezzük, megvan az a hangulat Debrecenben, amely ismét sokat segített a társaságnak, igyekszünk minél jobban teljesíteni, hogy sokáig fenn tudjuk tartani – fogalmazott Ferenczi János, aki áttért a Zalaegerszeg elleni találkozóra. – Újonc csapatról van szó, de sok rutinos labdarúgóval rendelkezik szombati ellenfelünk. Ismerjük magunkat, a tavalyi szezonban a tabella hátsó felében lévő együttesek ellen sajnos nem értünk el jó eredményeket, ezért is gondolom nehéznek a ZTE elleni összecsapást. Ettől függetlenül természetesen megvannak a céljaink, melyek alapján csak a három pont megszerzése az elfogadható. Nagyon fontos a hozzáállásunk, hogy küzdjünk a pályán, illetve a jó eredmények elérése. Ezek a tényezők elengedhetetlenek ahhoz, hogy ismét sokan legyünk a mérkőzéseken.

Legyél a DVSC-család tagja! Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

HB

Burai Eriket kölcsönadtuk a Békéscsabának

Burai Eriket klubunk kölcsönadta a másodosztályban szereplő Békéscsaba együttesének. Mint ismert, a DVSC idén februárban igazolta le a többszörös utánpótlás-válogatott játékost, aki Dániából tért haza.

A 18 éves támadó tavasszal az U19-es és a DVSC II csapatában futballozott, összeses 17 mérkőzésen lépett pályára és 17 gólt szerzett.

További hír még a DVSC háza tájáról, hogy klubunk nyolc játékost kölcsönadott a DEAC-nak: Szabados István, Biró Péter, Bárány Donát, Balogh Krisztián, Soltész János, Szabó Kornél, Gafouroglou Richárd és Krajcsó Krisztián futballozik majd a Kondás Elemér vezette csapatban.

A mai napig kaphatók a DVSC-bérletek

Hamarosan véget ér a bérletárusítás, szurkolóink már csak a ma 17 órakor kezdődő, Zalaegerszeg elleni, Nagyerdei Stadionban rendezendő NB I-es mérkőzésünkig vásárolhatják meg az egész évre szóló tiketteket online, vagy a DVSC Ajándékboltban.

Megéri bérletet vásárolni, hisz a szurkolók nemcsak a hazai bajnoki meccseket, hanem valamennyi Magyar Kupa-találkozót is megtekinthetik a Nagyerdei Stadionban.

Külön öröm számunkra, hogy évről évre egyre többen vásárolnak DVSC-bérletet, ráadásul idén is átléptük a tavalyi határt, és már több mint 3000-en vásárolták meg az egész szezonra érvényes belépőket.

Minden fontos részlet megtalálható a bérletárusításról itt!

HB

Honvéd-DVSC: egy nappal korábban

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága módosította az augusztus 25., vasárnap 18 órára kiírt Budapest Honvéd – DVSC bajnoki mérkőzés kezdési időpontját.

A 4. fordulóban esedékes találkozót egy nappal korábban, augusztus 24-én, szombaton 18 órakor rendezik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.

A mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti majd.

Szombaton műtik Bódi Ádámot

A neves boka- és térdspecialista, a holland ortopéd sebész, Niek van Dijk műti majd meg a DVSC középpályását, Bódi Ádámot, aki egy ideje bokafájdalommal él. Labdarúgónk ma időpontot is kapott a professzortól, aki ezen a héten, szombaton végzi el a beavatkozást Portóban.

Niek van Dijk a FIFA Medical Center orvosa, aki Porto mellett Madridban és Amszterdamban is rendszeresen operál sportolókat. Korábban műtötte többek között Cristiano Ronaldót, Keylor Navast, Robin van Persie-t és Pepét is.

U17: Bényei Ágoston Ciprus ellen is kezdőként kapott szerepet

Az U17-es magyar válogatott a horvátoktól és csehektől elszenvedett vereség után Ciprus ellen lépett pályára a harmadik helyért a Telki Kupa utolsó játéknapján.

Nemzeti együttesünkben ismét kezdőként szerepet kapott a Debreceni Labdarúgó Akadémia fiatal középpályása, Bényei Ágoston, aki ezúttal 81 percet töltött a pályán.

A találkozón ellenfelünk szerezte meg a vezetést, ám a 92. percben egyenlíteni tudtunk, így a Telki Kupa harmadik helyén végeztünk.

Legyél a DVSC-család tagja! Minden fontos információ a bérletárusításról itt!

HB

Kaphatók a jegyek a Zalaegerszeg elleni bajnokira

A Kisvárda elleni magabiztos, 4-1-es győzelmünk után szombaton ismét a Nagyerdei Stadionban lépünk pályára, ezúttal az újonc Zalaegerszeg ellen. A szezonnyitó összecsapáson is remek hangulatot teremtettek szurkolóink, bízunk benne, ezúttal is sokan kilátogatnak majd a meccsre.

A 17 órakor kezdődő mérkőzésre már megvásárolhatók a belépők online, valamint a Loki Shopban.

Mint ismert, idén az elővételes jegyvásárlás során olcsóbban juthatnak szurkolóink a belépőkhöz, mintha a mérkőzés napján vennék meg.

Aki az interneten, a DVSC Ajándékboltban vagy a pénztárakban veszi meg a jegyét az adott meccs előtti napokon, az előző szezon árain tud hozzájutni, míg a meccs napján 20 százalékkal többe kerülnek majd a tikettek (internetes vásárlás esetén a meccsnapon is a régi ár van érvényben).

Emellett már csak a héten kaphatók az egész szezonra szóló bérletek, melyekről minden fontos információ megtalálható az alábbi linken!

Szurkoljunk minél többen a Lokinak a helyszínen!

HB