A DVSC csütörtöki El-ellenfele, az FK Kukësi már ma este útnak indul. Menetrendszerinti járattal 23 óra körül érkeznek Ferihegyre, majd onnan busszal folytatják útjukat Debrecenbe. Szerdán 19 órakor edzenek a Nagyerdei Stadionban, előtte Ernest Gjoka vezetőedző megtartja az ilyenkor szokásos sajtótájékoztatót. Az albán gárda a meccs másnapján, péntek délelőtt indul haza.
Ernest Gjoka az indulás előtt a Loki elleni mérkőzésről nyilatkozott az egyik helyi sportlapnak. A tréner elmondta, hogy próbáltak jól felkészülni a DVSC-ből.
– Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, a magyar bajnokság egyik legjobb csapata ellen lépünk pályára – mondta Ernest Gjoka. – Igyekeztünk jól felkészülni ellenfelünkből, több mérkőzésüket is megtekintettük videón. Tudjuk, kik a csapat erősségei, kikre kell igazán odafigyelnünk. Reméljük, sikerült kellő információt szerezni a csapatról, a többi a mérkőzésen dől el. Az elmúlt időszakban nem tudtunk teljes kerettel készülni különböző okok miatt, de bízom benne, hogy egy jó eredményt tudunk elérni a Debrecen otthonában.
Tizennyolc éves csatárral kötött profi szerződést a DVSC: Bárány Donát három évre írt alá. A saját nevelésű játékos az előző szezonban sérülés miatt csak 16 mérkőzést játszott, de így is 35 gólt szerzett a második csapat tagjaként a megye I-es bajnokságban.
Az első keretben többször is lehetőséget kapott Magyar Kupa-mérkőzésen. A 2018-2019-es szezonban kétszer, a Teskánd és az Ajka ellen lépett pályára, míg tavaly a Csongrád ellen 10-1-re megnyert találkozón állt be az 56. percben, és két góllal járult hozzá a sikerhez.
Tizenegy éves korában került a Debreceni Labdarúgó Akadémiához, még abban a szezonban 53 találatot szerzett, majd egy évre rá 46 gólt lőtt az U14-es kiemelt bajnokságban.
Mint ismert, a DVSC labdarúgócsapata július 11-én, csütörtökön 19 órától megkezdi szereplését az Európa-ligában. A Loki az 1. selejtezőforduló első mérkőzésén az albán kupagyőztes F.K. Kukësi csapatával játszik a Nagyerdei Stadionban.
Játékunkkal most páros belépőt nyerhetsz a selejtezőre!
Amennyiben szeretnél ott lenni a találkozón, oszd meg a hivatalos Facebook-eseményt, és jelöld meg hozzászólásba azt az ismerősöd, akivel eljönnél a meccsre!
Sorsolás: július 10.
Szurkoljunk minél többet a helyszínen a Lokinak, hogy jó eredményt érjen el az albánok ellen!
Egész évre szóló bérletek és jegyek folyamatosan kaphatók online, valamint a DVSC Ajándékboltban!
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a szurkolók egyre jobban szeretnek a Debreceni Közlekedési Vállalat Zrt. villamos-, autóbusz vagy trolibusz járataival meccsre menni a Nagyerdei Stadionba.
Nincs semmi akadálya, hogy ez a tendencia folytatódjon, hiszen a DKV Zrt. és a DVSC Futball Zrt. újabb egy évre meghosszabbította eddigi, közönségbarát szerződését. Ennek értelmében a drukkerek a mindenkori mérkőzést megelőző három órával, a meccset követő három óráig ingyen vehetik igénybe a tömegközlekedési járatokat, feltéve, ha az esetleges ellenőrzéskor fel tudják mutatni éves bérletüket, vagy az aznapi belépőjegyüket.
Csütörtökön azok a futballrajongók, akik otthon hagyják gépkocsijukat, 16 órától akár az utolsó járatokig ingyen utazhatnak a DKV járatain a stadionig és vissza.
A média munkatársai a media@dvsc.hu e-mail címre szerdán 15 óráig adhatják le akkreditációjukat a július 11-én, csütörtökön 19 órától esedékes DVSC-Kukësi Európa-liga-selejtező mérkőzésre.
A DVSC sajtótájékoztatójára szerdán 16.30-kor, míg a Kukësiéra 18.30-kor kerül sor a Nagyerdei Stadion sajtótermében.
A Loki edzése 18 órakor lesz Pallagon, az albánok pedig 19 órakor edzenek a stadionban.
Mind a DVSC, mind az FK Kukësi edzésének első 15 perce nyilvános a média számára.
Ismét nagy érdeklődés kísérte a DVSC Családi Napot, amire tegnap került sor a Nagyerdei Stadionban. A klub marketingigazgatója, Jeney Domokos szerint sikeres volt a rendezvény.
– Hosszú idő után tavaly rendeztük meg újra hagyományteremtő jelleggel a családi nyílt napunkat, melyre idén még nagyobb volt az érdeklődés, hat-hétszáz fő is kilátogatott – nyilatkozta Jeney Domokos a debsport.com-nak. – Az első kétszáz kilátogató szurkolónak a DVSC egy üveg AVE Ásványvízzel, egy korsó sörrel, vagy egy pohár üdítővel kedveskedett. Igyekeztünk minél több színes programmal készülni, a kilátogatóknak lehetőségük volt kipróbálni ingyenesen a gombfocit (a DSC aktuális magyar bajnok játékosaival közösen), a Dartsot, a Teqballt, valamint ingyenesen betekinthettek az öltözőkbe, a stadionba. X-BOX FIFA bajnokságot is szerveztünk, amelyre két játékosunk is benevezett, Csősz Richárd és Varga Kevin, ezzel is nagy élményt szerezve a szurkolóknak. A játékosok ellen is lehetett játszani, végül a bajnokságot Csősz Richárd nyerte meg. Emellett kvízjátékon folyamatosan páros belépőket lehetett nyerni a csütörtökön 19 órakor kezdődő Kukësi elleni Európa-liga-mérkőzésre. A lényeg 17 órakor kezdődött, amikor megérkezett a teljes csapat és a szakmai stáb, bemutattuk az új játékosainkat és végül mindenki kérhetett autogramot és készíthetett közös fotókat. A legvégén pedig egy jó hangulatú tombolával zártuk a rendezvényt, ahol a játékosok húzták ki a nyerteseket, a fődíj egy kétszemélyes hajdúszoboszlói wellness hétvége volt. Jövőre újra megszervezzük az eseményt, még színesebb egyedi programokkal.
Arra a kérdésre, hogy miért éri meg a DVSC-családhoz tartozni, Jeney Domokos így válaszolt: – Azt gondolom, ha valaki bérletes, azzal nem csak a fix és kedvezményes helyét veszi meg az összes hazai mérkőzésekre (bajnoki, Magyar Kupa és Európa-liga selejtező), hanem a DVSC-család részévé válik, ezzel is kifejezve, hogy támogatja a klubot. Ami a kedvezményeket illeti, az idei szezonban is sikerült mindenkivel megállapodnunk, tehát az új bajnokságban is járnak a bérleteseinknek, valamint az aktuális hazai meccsre érvényes jeggyel rendelkezőknek a szurkolói kedvezményeink, azaz a drukkerek díjmentesen vehetik igénybe a DKV tömegközlekedési járatait a bajnoki mérkőzések napján. Vasárnap délután kettőtől este tíz óráig ingyen utazhatnak a helyi autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratokon. Emellett a DVSC hazai bajnoki meccseinek hetében, péntektől-vasárnapig 20-30 százalékos kedvezmény jár a Nagyerdei Gyógyfürdőben, valamint vasárnap 25 százalékos kedvezményt kapnak az állatkertbe kilátogatók, az árengedmény egy-egy kísérőre is vonatkozik.
Marketingigazgatónk a következő szezonnal kapcsolatban elmondta, hogy arra vágyik, a csapat minél tovább jusson az Európa-ligában, a bajnokságban ismét a dobogón végezzen és mindezt minél több hazai nézővel együtt átélni a Nagyerdei Stadionban!
Az Európai Labdarúgó Szövetség kijelölte az El-selejtezők első fordulójának játékvezetőit. A csütörtökön rendezendő DVSC-Kukësi mérkőzésen az osztrák Sebastian Gishamer fújja majd a sípot, segítője a két honfitársa, Roland Riedel és Jasmin Jabanovic lesz.
A 30 éves salzburgi bíró idén került be a FIFA játékvezetői keretébe, így nagy tapasztalata még nincs nemzetközi téren, mindössze két U17-es Eb-találkozót (még márciusban a spanyol-koszovói, és az ukrán-spanyol csoportmeccset) és egy U18-as Ausztria-Németország barátságos válogatott összecsapást vezetett.
Húsz éves volt, amikor az osztrák harmadosztályban először szerepet kapott vezetőbíróként, majd négy évvel később, 2013. április 8-án debütált a másodosztályban. Újabb négy év elteltével már az élvonalban kapott feladatot, azóta 25 osztrák Bundesliga-találkozót vezetett.
A DVSC- Kukësi El-selejtező az első európai kupamérkőzése lesz.
Csütörtökön 19 órakor az albán FK Kukësi ellen lép pályára a DVSC az Európa-liga selejtezőjének 1. fordulójában. Együttesünk utoljára 2016. július 21-én játszott nemzetközi tétmérkőzést, akkor a fehérorosz Torpedo Zsodino volt az ellenfél az El 2. körében.
Három év telt el azóta, és a szurkolók már nagyon várják, hogy ismét az európai kupasorozatban láthassák kedvenceiket. A találkozóra fél áron – a bajnoki kiemelt jegyárhoz képest 50 százalékos kedvezménnyel – kaphatók a tikettek a Nagyerdei Stadion pénztáraiban (nyitva 10-18-ig), az ajándékboltban (szintén 10-től 18-ig), illetve folyamatosan online. A bérletek érvényesek a találkozóra!
Sok szeretettel várjuk szurkolóinkat. Reméljük, sokan kilátogatnak a stadionba, hiszen a csapatnak szüksége lesz a biztatásra ahhoz, hogy olyan eredményt érjen el, amellyel jó eséllyel várhatja az egy hét múlva esedékes albániai visszavágót.
Mészáros Norbert a jövőben a DVSC NB III-as csapatánál dolgozik pályaedzőkét, emellett játékosként is segíti az együttest. Amennyiben az első csapatánál szükség lesz a rutinos védő játékára, a szakmai stáb rendelkezésére tud állni.
Mészáros Norbert 14 éve szolgálja a DVSC-t. Pápán kezdte profi pályafutását, majd Dunaújvárosba, utána a BKV Előréhez került, onnan pedig Siófokra. A Balaton-parti városból Cottbusba igazolt, ahol egy évig rúgta a bőrt. Ez idő alatt 24-szer lépett pályára, és két gólt szerzett. Németországból Debrecenbe vezetett az útja 2005 nyarán. Korábban többnyire a középpálya jobb szélén futballozó játékosból a Loki egykori cseh vezetőedzője, Miroslav Beránek faragott középső védőt. Remekül bevált az elképzelés, új posztján alapemberré vált a Lokiban, innen került be a válogatottba, ahol 9 alkalommal lépett pályára, Eb- és vb-selejtező-mérkőzéseken is szerepet kapott.
A 39 éves játékos pályafutása során közel négyszáz tétmérkőzést játszott. Rutinjával, elszántságával sokat tud majd segíteni a fiataloknak.
– Sokat köszönhetek a DVSC-nek, csodálatos éveket töltöttem itt, rengeteg szép élményben volt részem, ezért is örülök nagyon, hogy továbbra is számítanak rám a klubnál – kezdte Mészáros Norbert. – Az NB III-as kerettel én is elkezdtem a felkészülést, nemcsak játékosként szerepelek majd a csapatban, hanem pályaedzőként is dolgozom Szatmári Csaba vezetőedző mellett. Remélem, tapasztalatommal sokat tudok segíteni a fiataloknak, akiket innen már csak egy lépést választ el, hogy az első csapat tagjai legyenek, vagy esetleg máshol első- vagy másodosztályban futballozzanak. Bár Pápán születtem, és több városban is éltem már, de Debrecen került a legközelebb a szívemhez, nagyon megszerettem, itt képzelem el a jövőmet, itt szeretnék élni a családommal. Hálás vagyok a klubnak a lehetőségért, hogy játékosként és pályaedzőként is dolgozhatok tovább a DVSC-nél. Korábban amúgy is tervem volt az edzősködés, a mostani munkaköröm pedig kiváló lehetőség számomra a tanulásra, a szakma alapjainak az elsajátítására. Ha pedig az első csapatnál bármikor szükség lesz a játékomra, számíthat rám a szakmai stáb, és ugyanúgy mindent megteszek a pályán, ahogy korábban is mindig.
A DVSC labdarúgócsapata eredetileg két edzőmeccset játszott volna az MFK Michalovce ellen csütörtökön a Nagyerdei Stadionban, ám ellenfelünk egy mérkőzést tud vállalni.
Ettől függetlenül nem maradnak meccs nélkül azok a játékosok, akik az első találkozón léptek volna pályára, ugyanis ők egy egymás közti mérkőzést játszanak a DVSC NB III-as csapatával 16.15 órától, szintén a Nagyerdei Stadionban.
Az MFK Michalovce elleni találkozó 18.30 órakor kezdődik. A belépés mind a két meccsre ingyenes!
Hétfőn megkezdte a felkészülést a 2019-2020-as szezonra a DVSC második csapata, amely idén már az NB III-ban küzd majd a pontokért.
Az edzéseket jelenleg Fikker Ferenc, Szatmári Csaba és Dombi Tibor tartja. Huszonhat játékossal kezdődött a felkészülés, de a keret kialakítása folyamatban van, lesznek, akik kölcsönbe igazolnak, és az U19-es csapathoz is csatlakoznak majd játékosok. Mészáros Norbert játékos-pályaedző lesz az együttesnél.
A kis Loki ma már edzőmérkőzést is játszik a DVSC első keretéből összeállított csapata ellen. A találkozó 16.15-től lesz a Nagyerdei Stadionban.
Az NB III-as bajnokság egyébként augusztus 4-én, vasárnap kezdődik. Az őszi szezon december 1-ig tart, míg a tavaszi 2020. március 8-án indul és május 31-én fejeződik be.
A DVSC a szlovák élvonalban legutóbb ötödik helyen zárt MFK Zemplín Michalovce ellen játszott felkészülési mérkőzést a Nagyerdei Stadionban. A találkozót a jövő hét csütörtökön a Nagyerdei Stadionban rendezendő Kukësi elleni Európa-liga-selejtező főpróbájának is tekinthettük. Sokan voltak kíváncsiak az összecsapásra, az A1-es és az A2-es szektor megtelt, így az A3-as és az A4-est is meg kellett nyitni. Az edzőmeccset kihagyta Bódi Ádám, akinek kisebb sérülése van, mint ahogy Florence Bouolinak és Györgyi Arthurnak is.
Már a harmadik percben gólt láthattak a szurkolók: Takács Tamást buktatták a 16-oson belül, a megítélt büntetőt a „sértett” végezte el, és magabiztosan lőtt a hálóba. A 10. percben a kapufát találta el az ellenfél, utána azonban ismét a DVSC dominált, több lehetőség is adódott csapatunk előtt. A 31. percben a vendégek is helyzetbe kerültek, ám Zofcak lövése a lécen csattant, majd egy próbálkozás alig ment el a bal kapufa mellett. A 37. percben Szécsi 16 méterről, középről tisztán lőhetett, a Michalovce kapusa bravúrral védett. Két perccel később növelte előnyét csapatunk, egy labdaszerzés után Tőzsér ugratta ki Takács Tamást, aki a jobbösszekötő helyéről lőtt a hosszúba. Szinte rögtön utána szépített az ellenfél, Kolesar a védőket megkerülve 12 méterről a bal sarokba rúgta a labdát.
Nagy mezőnyfölényben futballoztunk a szünet után, az 54. percben közel álltunk a gólszerzéshez, Takács adott Tőzsérhez, akinek lövését hárította Matus. Egy percre rá Ferenczi bal oldali beadását Pávkovics csúsztatta a bal kapufa mellé. A 71. percben növelte előnyét csapatunk, Tőzsér passzát Szécsi váltotta gólra. A végeredményt új igazolásunk Haruna Garba állította be, aki 15 méterről, középről vágta a hálóba a – szintén újonnan igazolt – Nikola Trujicstól kapott remek labdát.