Hátrányból fordítva nyert a Loki a Kisvárda ellen

Egy hét szünet után rendeztek ismét bajnoki fordulót az NB I-ben, a DVSC szombaton 17 órától a remek formában lévő, újonc Kisvárda együttesét fogadta a Nagyerdei Stadionban. A Lokiban kezdőként kapott szerepet a nemrég igazolt belső védő, Pávkovics Bence, akinek ez volt az első élvonalbeli találkozója csapatunk színeiben. A mai mérkőzés kezdőrúgását két lelkes Loki-szurkoló végezte el. Jenei Zsófi és Török Bálint szeptemberben kötöttek házasságot. Ez a kezdőrúgás egyúttal életük új szakaszának nyitányát is szimbolizálja. Szívből gratulálunk a fiatal párnak. A 8. percben Bódi előtt adódott a meccs első lehetősége, 7 méterről azonban kapu mellé lőtt. Egy perccel később megszerezte a vezetést a Kisvárda, Horváth Zoltán közelről talált Nagy Sándor kapujába. A 12. percben rögtön kiegyenlíthettünk volna, Varga Kevin a tizenhatoson belül önzetlenül passzolt Bereczkihez, aki 9 méterről egy védőbe bombázott. Három perccel később újabb nagy helyzet maradt ki, Bódi középről, 17 méterről elvégzett szabadrúgását Felipe ütötte ki. A 23. percben egy nagy védelmi hiba után Szécsi próbálta kapuba ívelni a labdát a kint álló Felipe felett, de néhány centimétert tévedett. A 26. percben Varga Kevin ugratta ki kiváló ütemben Bereczkit, akinek 10 méteres lövésébe belecsúszott egy kisvárdai játékos. A 36. percben Varga Kevin távoli lövése ment el a jobb kapufa mellett. Három perccel később ismét Varga Kevin volt a főszereplő, aki közel 30 méterről szánta el magát lövésre, az életerős próbálkozást Felipe csak kiütni tudta. A 45. percben Bódi szép tekerését fogta a vendégek kapusa. A szünetben kettős cserét hajtott végre Herczeg Andrást, Csősz Richárdot Könyves Norbert, míg Bereczki Dánielt Takács Tamás váltotta. A 48. percben Könyves várt sokat, aminek következtében 6 méterről a védőkbe bombázott.  Az 50. percben Bódi végzett el szabadrúgást 16 méterről, de a kapu mellé tekert. Az 55. percben aztán teljesen megérdemelten kiegyenlített a Loki: Bódi jobbról beadott szögletét Takács Tamás fejelte a kisvárdai kapuba. Nem sokat kellett várni csapatunk vezető találatára sem, bő tíz perccel később már nálunk volt az előny: Bódi szabadrúgása még a lécen csattant, a kipattanót azonban védőnk, Barna Szabolcs az üres kapuba továbbította. Gratulálunk játékosunknak, aki első gólját szerezte a DVSC-ben. A 76. percben hosszú sérülés után visszatért a Lokiba bosnyák játékosunk, Aleksandar Jovanovic, aki Szécsi Márkot váltotta. A 84. percben a harmadik gól is összejött csapatunknak, Könyves remek kiugratása után Takács Tamás vitte végig a labdát, majd passzolta el Felipe mellett a kapu bal alsó sarkába. Támadónk csereként beállva a második gólját szerezte a meccsen. A mai napon tehát két ellentétes félidőt játszottak a csapatok: az elsőben a Kisvárda szerezte meg a vezetést, ám a második játékrészben mindent megtettünk a fordítás érdekében, ami Takács Tamás duplájával és Barna Szabolcs góljával össze is jött, így 3-1-es győzelmet arattunk a Nagyerdei Stadionban.

 OTP Bank Liga, 9. forduló

DVSC-Kisvárda 3–1 (0-1)

Nagyerdei Stadion, 2826 néző. Vezette: Kassai (Albert, Buzás)

DVSC: Nagy S. – Kusnyír, Pávkovics, Kinyik, Barna – Bódi, Csősz (Könyves, 46.), Haris, Varga K. – Szécsi (Jovanovic, 76.), Bereczki (Takács, 46.)

Kisvárda: Felipe – Melnyik, Ene, Vári, Anderson – Lucas, Protics – Gosztonyi (Jefferson, 61.), Misics (Karasiuk, 56.), Ilics (Negrut, 76.) – Horváth Z.

Gól: 0-1 Horváth Z. (9.), 1-1 Takács (55.), 2-1 Barna (66.), 3-1 Takács (84.)

Sárga lap: Vári (8.), Lucas (14.), Csősz (33.), Misics (38.), Horváth Z. (45.), Protics (51.), Szécsi (76.), Ene (81.) 

HB 

Utánpótlás eredmények

U19-es csapatunk ma az éllovas MTK-t fogadta a pallagi edzőközpontban. A találkozót a vendég fővárosiak megnyerték 3-0-ra. Az U15-ös és az U14-es korosztályunk az UTE otthonában lépett pályára, és sajnos nem alakultak jól a mérkőzések, mert az U15 4-3-ra, az U14 pedig 2-1-re kapott ki.

Az U13-as és az U12-es együttesünk a Salgótarjánt fogadta, és mindkét összecsapáson a mieink nagyarányú győzelmet arattak. Fikker Ferenc tanítványai 10-0-ra, míg Szűcs Jánosék 8-0-ra diadalmaskodtak.

U19
DVSC-DLA – MTK 0-3 (0-1)

DLA: Kovács Péter – Lakatos Benjámin, Kovács Róbert, Szabó Kornél, Szőlősi Patrik – Tomola Patrik, Szabó Árpád, Sármány Kristóf (Bökönyi Adrián), Juhász Martin (Sóss Balázs), Gyönyörű Gergő – Barna Viktor (Pelles Dominik)

U15
UTE – DVSC-DLA 4-3

DLA: Tömöri Martin – Hegedűs Tamás (Csábi Milán), Lénárt Gábor, Kuszkó Dominik, Fábián Bence – Krajcsovics Ábel, Székelyhidi Sándor, Karmacsi Richárd (Tóth Balázs), Nagy Roland, Kovács Miklós Erik (Vajda Cristofer) – Lázók László
Gól: Fábián Bence, Tóth Balázs, Kovács Miklós Erik

U14
UTE – DVSC-DLA 2-1

DLA: Erdélyi Benedek – Karakas István, Vaskó Aurél, Kokovai Csongor, Szabó Miklós (Juhász Nándor) – Batai Tamás, Cibla Flórián, Posta László (Sipos Dániel) – Szakács Levente (Szántó Milán), Takács Bence, Bökönyi Martin (Vadon Márton)
Gól: Batai Tamás

U13
DVSC-DLA – Salgótarjáni BTC 10-0 (4-0)

DLA: Biró Marcell – Török Adrián, Molnár Levente, Varga Vencel, Sain Balázs, Tóth Bence, Szokodi Erik, Nemes Noel Bendegúz, Pirka Tamás, Szuháj Adrián, Ludmány Imre. Csereként beálltak: Tomosi Ádám, Oláh Dávid, Vida Csaba, Kovács Benedek, Horváth Levente, Hornyák Csaba
Gól: Török Adrián 2, Szokodi Erik 2, Sain Balázs, Pirka Tamás, Hornyák Csaba, Varga Vencel, Szuháj Adrián, Vida Csaba

U12
DVSC-DLA – Salgótarjáni BTC 8-0 (3-0)

DLA: Sándor Gábor – Orsó Árpád, Vékony Zsombor, Komlósi András, Rácz István – Szabó Milán, Bodnár Balázs, Lovas Bertold – Hajdú Dávid. Csereként beálltak: Lipóczi Benedek, Bartha Attila, Boros József, Bora Péter, Kristóf Péter, Böcking Andreas, Kerekes Balázs, Kiss Zalán, Kovács Bendegúz
Gól: Bartha Attila 3, Bodnár Balázs 2, Szabó Milán, Bora Péter, Kristóf Péter

Herczeg András: Támadó szellemben kell játszanunk a Kisvárda ellen

A szombaton 17 órakor kezdődő DVSC-Kisvárda mérkőzés előtt csapatunk trénere, Herczeg András nyilatkozott, aki elmondta, fontos, hogy a csapat javítson a pontosságon és hatékonyságon.

– A héten próbáltuk a lehető legjobban feltérképezni a Kisvárdát. Szombaton két filozófia játszik egymás ellen: a szabolcsiak külföldi labdarúgókra építenek, sok külföldi futballistát szerződtettek, emellett eredményesen futballoznak és egyre jobb teljesítményt nyújtanak. Ami pedig bennünket illet, továbbra is inkább a helyi kötődésű, magyar játékosokra támaszkodunk. Ezen a mérkőzésen mindent meg kell tennünk, hogy sikeresek legyünk. Fontos, hogy pozitív légkör vegye körbe a csapatot, úgy vélem, ezt csak győzelemmel lehet megteremteni. Egy svájci cég nyilvánosságra hozott egy statisztikát, amelyből kiderül, hogy mi rúgunk a legtöbbet kapura. Viszont akkor lehetünk elégedettek, ha a pontosságon és hatékonyságon javítanunk. Jó felfogásban és támadó szellemben kell játszanunk a Kisvárda ellen is, a lehetőségeinket pedig gólra kell váltanunk – fogalmazott Herczeg András, aki a sérülésből felépülő játékosokról is beszélt. – Szerencsére több labdarúgó is bekapcsolódott a heti edzésmunkába. A múlt héten Csősz és Tőzsér is kisebb sérüléssel bajlódott, de azóta már csatlakoztak a többiekhez, csakúgy, mint Bényei és Cikos, ám nekik még van mit pótolniuk.

HB

Magyar Kupa: a Teskánd KSE a következő ellenfél

A Magyar Labdarúgó Szövetség ma délelőtt megtartotta a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását, amelyen eldőlt, hogy a DVSC a Technoroll Teskánd KSE ellen mérkőzik meg. A tét immár a legjobb 32 közé jutás.

A Zala megyében található Teskánd község labdarúgócsapata a megye I-ben szerepel. A kupában legutóbb a Mezőfalvát búcsúztatták, miután otthon 3-0-ra nyerni tudtak.

A sorsoláskor az élvonalbeli csapatok kiemeltek voltak, így nem kerülhettek egymással össze. A szabályzat szerint az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, így a Loki Teskándon lép majd pályára október 31-én, szerdán. A továbbjutás egy találkozón dől el.

Dajka László: Pontot, pontokat szereznénk Debrecenben

A Loki szombaton 17 órától az újonc Kisvárdát fogadja a Nagyerdei Stadionban. Az összecsapással kapcsolatban ellenfelünk vezetőedzője, Dajka László nyilatkozott. 

– Az elmúlt hetek eredményeivel alakítottunk ki magunknak egy kis presztízst, és azért dolgozunk, hogy ez megmaradjon, és pontot vagy pontokat szerezzünk Debrecenben is – kezdte a DVSC csapatánál 2002. január és május között vezetőedzőként dolgozó, a Lokit 16 bajnoki meccsen irányító kisvárdai tréner, Dajka László. – Hozzá kell tennem, hogy Debrecenben nagyon nehéz mérkőzésre számítok, attól függetlenül, vagy éppen azért, mert az ellenfelünk is hektikusan teljesít ebben a bajnokságban. Mi lépegetünk előre a labdarúgás minden egyes szegmensében, és talán eljutottunk odáig, hogy ne legyen félnivalónk senkitől. Biztos vagyok benne, a hazai csapat is mindent megtesz annak érdekében, hogy otthonában tartsa a három pontot, mi ezt úgy akadályozhatjuk meg, ha úgy futballozunk, ami az utóbbi hetekben jellemzett bennünket. Vagyis törekszünk majd a stabil labdatartásra, és abból igyekszünk majd átmenni támadásba. Bízom benne, hogy a csapat sikeresen szerepel most is.

Kreatív játékra invitálja a Loki-szurkolókat a Seyu a Kisvárda elleni meccsen is

A népszerű „Seyu – Együtt a győzelemért!” szurkolói alkalmazás fejlesztői és a DVSC Shop ismét közös játékban mozgatja meg csapatunk szurkolóit a Nagyerdei stadion lelátóin, és az ország minden pontján. A Seyu-s srácok arra invitálják a legnagyobb DVSC-rajongókat, hogy kézjelekkel illusztrálják a legkreatívabb módon a Loki szóban található négy betűt! Tehát itt a lehetőséged, hogy másodmagaddal az óriás kivetítő sztárja legyél. Szimplán annyit kell tennetek, hogy a L-O-K-I nevét kézjelekkel illusztráljátok, hasonlóan mint azt a mellékelt képeken láthatjátok.

A 3000 forint értékű DVSC shop ajándékcsomag tulajdonosát a DVSC sztárja, Tőzsér Dániel választja ki a játékban résztvevők közül. A játékra mindenki kvalifikálhatja önmagát a Seyu-alkalmazáson keresztül beküldött, a LOKI szót megformáló kézjelek felmutatásával elkészített képekkel. A Seyu hostess-ei a stadion bejáratainál is segítik a mérkőzésre érkező szurkolókat a képkészítésben, akik egy DVSC-címerrel ellátott fotófal előtt is kérhetnek szurkolói képet. A teljesen ingyenes Seyu-alkalmazást bárki letöltheti készülékére a GooglePlay áruházból, és elküldheti lelkesítő képes üzenetét (szelfijét) az alábbi sorrend betartásával:

1. Töltsd le az ingyenes applikációt a GooglePlay áruházból

2. Lépj be Facebookkal vagy Google+-val

3. Válaszd ki a DVSC – Kisvárda mérkőzést

4. Készíts egy felvételt

5. Válassz egy szurkolói üzenetet és az Aréna+Social Média gomb megnyomásával posztold a képét a kijelzőre. 

Kassai Viktor vezeti a Kisvárda elleni meccsünket

A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 9. fordulójának küldését. A szombaton 17 órától rendezendő DVSC-Kisvárda találkozót Kassai Viktor vezeti. A két asszisztens Albert István és Buzás Balázs lesz. Alapvonali játékvezetők: Szőts Gergely és Urbán Eszter.

Kassai Viktor ebben a szezonban már másodjára vezet Loki-meccset. Legutóbb augusztus 10-én, a Felcsúton rendezett és 1-1-es döntetlennel végződött Videoton elleni bajnokin fújta a sípot.

Rangadót játszik a kis Loki

Rangadó vár a DVSC második csapatára, ugyanis szombaton 15 órakor a Megye I-es bajnokságban eddig százszázalékos Hajdúböszörmény otthonában lép pályára.

A mieink hét forduló után vezetik a bajnokságot 19 ponttal, a mérleg hat győzelem és egy döntetlen. Ellenfelünk eddig valamennyi meccsét megnyerte, ám így is a harmadik helyen áll, mivel két mérkőzéssel kevesebbet játszott.

A célok elérése érdekében tehát rendkívül fontos találkozó elé néznek Fikker Ferenc tanítványai. Ha sikerül győzni, akkor nagy lépést tennénk a bajnoki cím felé.

Az MTK-t fogadja az U19

U19-es korosztályunk szombaton 12 órakor az MTK-t fogadja Pallagon. Szintén itthon lép pályára az U13-as és az U12-es együttesünk, az ellenfél a Salgótarján lesz 12 órától. Az U15-ös és az U14-es csapatunk az Újpest otthonában vendégszerepel.

U19
DVSC-DLA – MTK
szombat 12.00, Debrecen-Pallag

U15
UTE – DVSC-DLA
szombat 12.00, Újpest

U14
UTE – DVSC-DLA
szombat 14.00, Újpest

U13
DVSC-DLA – Salgótarján
szombat 12.00, Debrecen-Pallag

U12
DVSC-DLA – Salgótarján
szombat 12.00, Debrecen-Pallag

Könyves Norbert: Ideje lenne már nyernünk

A DVSC támadója, Könyves Norbert felépült sérüléséből, és a BKV Előre elleni Magyar Kupa-találkozón csereként beállva gólt is szerzett. Játékosunk elmondta, az ereje már rendben van, és bízik benne, hogy a formáján is hamarosan javítani tud.

– Kötelező volt a számunkra, hogy továbbjussunk a kupában a BKV Előre ellen. Ez volt a célunk, szerencsére sikerrel vettük az első megmérettetést ebben a sorozatban. Bízom benne, lökést tudott adni a kupasiker, mert mostanában a bajnokságban nem igazán tudtunk nyerni. Személy szerint örülök, hogy sérülésem után, csereként beállva góllal tudtam segíteni a csapatot, de jó lenne most már végre bajnoki mérkőzésen is betalálni. Amennyiben megkapom a lehetőséget a Kisvárda ellen, remek alkalom lenne a számomra, hogy az NB I-ben is gólt szerezzek. Az erő megvan hozzá, a formán kell még javítanom – nyilatkozta Könyves Norbert. – Nehéz meccsre számítok, hisz labdabiztos játékosok alkotják szombati ellenfelünk keretét, de ha a saját játékunkat tudjuk játszani, nem lesz gond, és itthon tudjuk tartani a három pontot. Ideje lenne már, mert nem úgy szerepeltünk eddig, ahogy elvárt lenne.

HB

Kovács Péter és Ujvárosi Ádám edzőtáborba készül

Az U19-es válogatott szeptember 30. és október 3. között az Eb-selejtező tornát megelőző felkészülési edzőtáborban vesz részt. A keretbe meghívót kapott a DVSC két fiatal játékosa, Kovács Péter és Ujvárosi Ádám.

Ahogy arról az mlsz.hu beszámol, az U19-es Eb-selejtező torna október 10-én kezdődik, a Németh Antal vezette magyar csapat 20.15-től az Új Hidegkuti Nándor Stadionban fogadja a szlovénokat. Október 13-án 19.30-tól Koszovóval játszunk Telkiben, október 16-án, 15.30-tól pedig Ausztria lesz az ellenfelünk, szintén Telkiben.

Az M4 Sporton az U19-es csapat meccseit is élőben lehet nézni, mindhármat közvetíti a csatorna – írja a szövetség honlapja.