A debreceni derbi lesz a legnagyobb rangadó az NB III. Észak-keleti csoportjának 11. fordulójában, a kis Loki a DEAC-ot fogadja vasárnap 14 órától a Nagyerdei Stadionban. A DEAC eddig jól menetel, vezeti a tabellát, igaz, az elmúlt héten meglepetésre hazai pályán kikapott a Hatvan együttesétől.
A DVSC II. jelenleg a 11. helyen áll, ám fiataljaink már nem egyszer bizonyították tehetségüket. Mint az Máté Péter vezetőedző korábban többször is hangsúlyozta, ha a hullámzó teljesítményt sikerült egyenletesebbé tenni, eredményesebb lehet a csapat.
A vasárnapi találkozóra a belépés ingyenes, az A szektorok lesznek nyitva.
Nagy az öröm játékosunknál, hiszen megszületett Batik Bence és felesége, Horváth Cintia első gyermeke, egy gyönyörű kisfiú. Benett 3190 grammal és 52 centiméterrel jött a világra, az édesanya és a baba is jól van. Batik Bencééknek szívből gratulálunk!
Ismert, hogy a DVSC a több játéklehetőség és az NB II-ben való fejlődés érdekében több fiatal játékosát is kölcsönben játszatja a másodosztályban. Tehetségeink továbbra is szerepet kapnak, a veretlenségét a Kisvárdával szemben elveszítő (0-2) BVSC-ben a kapus Erdélyi Benedek és a csatár David Nwachukwu egyaránt kezdőként lépett pályára, Batai Tamás ezúttal nem játszott.
A Budafokkal ikszelő (3-3) Mezőkövesd együttesében Cibla Flórián a 72. percben állt be, Gyenti Kristóf (Békéscsaba) nem játszott.
Rangadót játszottak az NB III. Észak-keleti csoportjának 10. fordulójában, a kis Loki a Nyíregyháza második csapatához látogatott vasárnap. A mérkőzés előtt egy leheletnyivel a DVSC II. látszott esélyesebbnek, vezetett is a félidőben, ám a végén a hazaiak nyertek.
Máté Péter: Az első félidőben minden úgy alakult, ahogy szerettük volna, rúgtunk két szép gólt. A szünet után nem tudtuk kimenteni a labdát a saját térfelünkről, folyamatos nyomás alá helyezett minket az ellenfél, helyzeteket teremtett, sajnos pontrúgásból is kaptunk egy gólt. Fájó vereséget szenvedtünk, hullámzó teljesítményünk ezúttal mérkőzés közben is jellemző volt. Dolgozunk tovább.
NB III., Észak-keleti csoport, 10. forduló.
Nyíregyháza II.-DVSC II. 3-2 (0-2).
Nyíregyháza, 200 néző. Vezette: Dévényi B.
DVSC II.: Engedi – Soroka, Lénárt, Mona (Rácz), Hornyák (Amir) , Sipos, Tercza, Horváth Z. (Perpék), Senaga (Sain), Shedrach, Egri (Bodnár). Vezetőedző: Máté Péter.
A tabellán második Puskás Akadémia otthonába látogatott pénteken este a DVSC. A csapatnak nélkülöznie kellett az MTK ellen megsérült Neven Djurasek, valamint a rehabilitációját végző Batik Bence, Kusnyir Erik és Thor Úlfarsson játékát. A taktikai hadrend változott, a Loki ezúttal három belső védővel igyekezett megakadályozni a hazaiakat a gólszerzésben, a kezdőcsapatba bekerült Szécsi Márk, Kocsis Gergő és Yacouba Silue is.
A mérkőzés mezőnyjátékkal indult, csapatunk szervezetten futballozott, nem engedte kibontakozni a hazaiakat, akadt néhány ígéretes támadása is. Az első kisebb helyzet a 13. percben alakult ki, akkor Meldin Dreskovic lőtt 16 méterről, kapásból mellé. Elsősorban taktikai harc zajlott a pályán, kapura lövési kísérletből kevés akadt. A 23. percben Maceiras bombázott fölé távolról, majd a 27. minutumban Meldin Dreskovicnak a gólvonalról kellett tisztáznia egy 16-oson belüli kavarodás és Nissila-próbálkozás után, ezt követően Megyeri Balázs védte Plsek közeli lövését.
Az első félidő hajrájában sem változott a játék képe (Brandon Domingues lövése fölé szállt), a DVSC jól tartotta féken a felcsútiakat, a szünetig nem esett gól.
A második játékrész egy Duarte-átlövéssel kezdődött, Megyeri Balázs bravúrral védett. A Puskás Akadémia ekkor érezhetően nagyobb nyomást helyezett a Lokira, lesgólt is lőtt, de a mieink tartották magukat. A másik oldalon az 51. percben Yacouba Silue bombázott mellé jobbról, éles szögből, majd Szécsi Márk lövését blokkolták.
Az utolsó félórára egyre élesebb lett a küzdelem, érkezett a pályára Bárány Donát és Szuhodovszki Soma, később Vajda Botond is. A 68. percben egy védelmi hiba után rögtön Bárány Donát került helyzetbe, de fölé lőtt. A végjátékban aztán mindkét csapat igyekezett eldönteni a meccset (a 88. percben Bárány Donát fejese után a kapufáról jött ki a labda), ez végül a hazaiaknak sikerült, a 89. percben Golla fejelt a jobb alsó sarokba (1-0). A DVSC egy pontot mindenképpen megérdemelt volna.
Mesterszemmel
Hornyák Zsolt: Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, az ellenfél megnehezítette a dolgunkat. Az egyik legkomplikáltabb mérkőzésünk volt ez a DVSC taktikája miatt, meglepett, hogy a Loki védekezni érkezett Felcsútra. Szerencsére a végén meg tudtuk nyerni.
Máté Csaba: Két vereség után érkeztünk ide, mindkét vesztes meccsen 3 gólt kaptunk, így azt volt a tervünk, hogy nagyobb erőket mozgósítunk a védekezésben. Ez annyiban teljesült, hogy a Puskásnak nem volt annyi helyzete, amennyi szokott lenni, ráadásul nekünk is volt esélyünk gólt szerezni. A végén a mi támadásunknál a kapufáról kifelé jött a labda, a második oldalon befelé pattant, de nem akarom a szerencsére fogni. Még többet kell dolgozni. Sajnálom, mert sok munkát tettünk a mérkőzésbe, mégsem sikerült pontot szerezni.
Az MLSZ elkészítette a következő fordulók pontos menetrendjét. A válogatott szünet után a DVSC szombati napon fogadja a Paksot, rá egy hétre utazik Fehérvárra, majd vasárnap lesz a Ferencváros vendége. A Magyar Kupában a Loki október 29-én, kedden 20 órakor lép pályára Mezőkövesden.
10. forduló
Október 19., szombat
DVSC-PAKSI FC 15.00 (M4 Sport) DVTK-MTK BUDAPEST 17.30 (M4 Sport) ÚJPEST FC-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 19.30 (M4 Sport+)
Október 20., vasárnap
KECSKEMÉTI TE-PUSKÁS AKADÉMIA FC 13.00 (M4 Sport) ZTE FC-ETO FC GYŐR 15.15 (M4 Sport) FERENCVÁROSI TC-FEHÉRVÁR FC 17.45 (M4 Sport)
11. forduló
Október 26., szombat
PUSKÁS AKADÉMIA FC-DVTK 14.45 (M4 Sport) FEHÉRVÁR FC-DVSC 17.15 (M4 Sport) MTK BUDAPEST-ÚJPEST FC 20.45 (M4 Sport)
Október 27., vasárnap
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC-ZTE FC 13.00 (M4 Sport) PAKSI FC-KECSKEMÉTI TE 15.15 (M4 Sport) ETO FC GYŐR-FERENCVÁROSI TC 17.45 (M4 Sport)
12. forduló
November 2., szombat
MTK BUDAPEST-ZTE FC 12.30 (M4 Sport) PUSKÁS AKADÉMIA FC-ÚJPEST FC 16.30 (M4 Sport) ETO FC GYŐR-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 19.00 (M4 Sport+)
A jó erőkből álló, második helyezett Puskás Akadémia otthonában lép pályára a DVSC az NB I. 9. fordulójában pénteken 20 órától. A felcsúti mérkőzésről Máté Csaba vezetőedző nyilatkozott.
– A védekezésben sokkal feszesebbnek kell lennünk, a párharcokra nagyon oda kell figyelnünk, hiszen egy olyan csapattal találkozunk, amelynek ez nagy erőssége. Igen fontos, hogy ne kapjunk ennyi gólt, mint az előző két találkozón, mert így nagyon nehéz nyerni. Természetesen mindenki tudja, milyen kvalitásokkal rendelkezik a Puskás Akadémia, régóta együtt játszik és stabilan teljesít pénteki ellenfelünk, ráadásul az edzőjük is hosszú ideje dolgozik a gárdával. A felcsútiak élcsapatnak számítanak Magyarországon, nyilván mások a céljaik, de ahogy mondani szokták, a labda gömbölyű, úgyhogy nem feltartott kézzel megyünk a Pancho Arénába – mondta a Loki trénere.
Pénteken 20 órától a Puskás Akadémia otthonában folytatja a bajnokságot a DVSC. Mint mindig, ezúttal is szeretnék hasznos információkkal szolgálni a csapatot elkísérő szurkolóinknak.
A rendező klub nem kér klubkártyát, sem személyes adatokat online és személyesen jegyvásárlásnál, viszont a személyes jegyvásárlások esetén aki kedvezményes jegyet vásárolna, ahhoz be kell mutatnia az arra feljogosító igazolványt, mint például diákigazolvány. A vendégszektorba ugyanazok a kedvezmények érvényesíthetők, mint a hazaiba.
Ha valaki online veszi meg a jegyét, akkor olcsóbb lesz, mint a mérkőzésnapján (például felnőttnek – online: 800 Ft, mérkőzésnapon a helyszínen: 1500 Ft). A vendégszektor esetében a 3I és a 3H, az 5-6-os jegypénztár ablaknál várják a debreceni szurkolókat, a vendégszektorhoz a 3-as bejáratnál tudnak becsekkolni a jegyekkel a drukkerek.
A vendégpénztár és a kapuk is 2 órával a mérkőzés előtt nyitnak, azaz 18:00-kor, bankkártyás és készpénzes fizetési lehetőség is van; a Pancho Aréna büféiben viszont kizárólag bankkártyával lehet fizetni.
Az U21-es korosztályos magyar válogatott októberben két Európa-bajnoki selejtező mérkőzést is játszik, mégpedig Málta és Belgium ellen. A nemzeti csapat keretébe meghívót kapott a DVSC három játékosa, Vajda Botond és Szűcs Tamás, majd Kocsis Dominik is, ők így a nemzetközi porondon bizonyíthatnak.
UEFA EB-selejtező.
2024. október 10. 20:00 Magyarország – Málta Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024. október 15. 18:00 Belgium – Magyarország Leuven, Belgium
A magyar U19-es (2006) korosztályos válogatott két mérkőzést játszik októberben Debrecenben, a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen a skótok ellen. A nemzeti csapatba meghívást kapott a DVSC tehetséges védője, Hornyák Csaba, tehetséges kapusa, Engedi Márk is.
A program.
2024. október 10. 16:00 Magyarország-Skócia Debrecen
2024. október 13. 11:00 Magyarország-Skócia Debrecen
Ismert, hogy a DVSC a több játéklehetőség és az NB II-ben való fejlődés érdekében több fiatal játékosát is kölcsönben játszatja a másodosztályban. Tehetségeink folyamatosan szerepet kapnak, a továbbra is veretlen BVSC-ben a kapus Erdélyi Benedek (a képen) és a csatár David Nwachukwu egyaránt kezdőként lépett pályára a Honvéd otthonában (a BVSC 1-0-ra nyert), Batai Tamás a 81. percben állt be.
A Vasasnál vendégszereplő és 2-1 arányban diadalmaskodó Mezőkövesd együttesében Cibla Flórián a 74. percben lépett pályára, Takács Bence kispados volt. Gyenti Kristóf (Békéscsaba) sérüléssel bajlódik, ezúttal nem játszott.
A Mátészalkát fogadta vasárnap a DVSC II. az NB III. Észak-keleti csoportjának 9. fordulójában. A Dóczy utcai egyetemi sporttelepen kiélezett mérkőzésre lehetett számítani, hiszen a két csapat eddig hasonlóan szerepelt.
A találkozón a vendégek szereztek vezetést, de a mienk gyorsan egalizálni tudtak, így a szünetben is teljesen nyílt volt a mérkőzés. A kis Loki a második félidőben aztán dűlőre vitte a dolgot, megszerezte a győztes gólt és értékes három pontot szerzett.
Máté Péter: Nagyon fontos három pontot szereztünk, egy jó Mátészalkát sikerült legyőzni, A játék nem mindig volt gördülékeny, de két nagyon szép gólt sikerült szerezni. Amire megpróbáltuk a játékosokat felkészíteni, azt kontroll alatt tudták tartani. Gratulálok a fiúknak!
NB III., Észak-keleti csoport, 9. forduló.
DVSC II.-Mátészalka 2-1 (1-1).
Debrecen, 200 néző. Vezette: Kakuk Sz.
DVSC II.: Engedi – Soroka, Sain (Shedrach, 63.), Lénárt G., Hornyák (Ferenczi B., 94.), Tercza, Sipos, Senaga (Mona, 63.), Horváth Z. (Perpék, 81.), Kohut, Egri (Amir, 63.). Vezetőedző: Máté Péter.
Gól: Senaga (24.), Kohut (58.), illetve Horváth Z. (18.).