U18: Lakatos Benjámin végigjátszotta a szlovákok elleni nyitómeccset

A magyar U18-as válogatott kedd délután Szlovákia ellen kezdte meg szereplését a csehországi Vaclav Jezek-emléktornán.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a nemzeti együttesbe meghívták a Debreceni Labdarúgó Akadémia védőjét, Lakatos Benjámint is, aki kezdőként lépett pályára és végigjátszotta a szlovákok elleni nyitómeccset.

Az MLSZ információi szerint a győzelem sajnos nem jött össze a mieink számára, a kiegyenlített találkozót a szlovákok nyerték 2-1-re.

A Bene Ferenc vezette magyar válogatott ma délután Ukrajna ellen folytatja szereplését a viadalon.

HB

fotó: mlsz.hu

DVSC-Haladás: elindult a jegyértékesítés

A DVSC szeptember 1-jén, szombaton a Haladás ellen játssza következő hazai mérkőzését a Nagyerdei Stadionban. Fontos információ, hogy az eredetileg 19.30 órakor kezdődő találkozót az M4 Sport közvetítésre jelölte ki, így 17 órakor indul majd útjára a labda.

Ma délelőtt 10 órától pedig már megvásárolhatók a jegyek az összecsapásra szokás szerint ONLINE, valamint a Nagyerdei Stadionban található Loki Shopban, amely ezúttal is 10-18 óra között várja az érdeklődőket. A mérkőzés napján természetesen a stadion pénztárai is nyitva lesznek, de ismét az elővételes jegyvásárlást ajánljuk mindenkinek.

A legutóbb hazai meccsünk nagy izgalmakat hozott, hiszen az MTK már két góllal is vezetett, de a Loki nem adta fel és hatalmas erőket mozgósított a pontszerzés érdekében. Játékosaink az utolsó percig küzdöttek, amelynek meg is lett az eredménye, Takács Tamás a 86. percben, majd Szatmári Csaba a 95. percben szerzett találatával 3-3-as döntetlent értünk el a kék-fehérek ellen.

Azon a találkozón is rengeteget segítettek a szurkolók a csapatnak, bízunk benne, hogy a Haladás ellen is minél többen kilátogatnak majd a Nagyerdei Stadionba.

HB

Megőrizte veretlenségét a Loki

DEBRECENI VSC–MTK BUDAPEST 3-3 (1-2)
Gólszerzők: Bódi (41.), Takács (87.), Szatmári (95.), illetve Kanta (15.), Lencse (42., 75.)

– A két csapat legutóbbi négy egymás elleni bajnoki mérkőzése kivétel nélkül döntetlent hozott. Legalább hat góllal 2014 óta először végződött a felek találkozója, akkor az MTK 5-2-re nyert. 
– A DVSC Szatmári a 95. percben elért góljával megőrizte veretlenségét. Még három csapat nem kapott ki a mezőnyben, a Loki mellett a Ferencváros és a MOL Vidi. 
– Herczeg András együttese a legutóbbi négy hazai mérkőzéséből hármon is döntetlent játszott, csak a Diósgyőrt verte meg. 
– A hazaiak mindhárom gólszerzője első gólját érte el a bajnoki idényben.

Női U17: a horvátok ellen bizonyíthat Gajzágó Flóra

A magyar női U17-es válogatott nemzetközi felkészülési mérkőzéseken vesz részt Horvátország ellen.

A keretbe meghívták a DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia által közösen működtetett lánycsapatunk játékosát, Gajzágó Flórát is, aki most először bizonyíthat majd válogatott találkozón.

A lányok a mai napon 17 órától Kozármislenyben, majd csütörtökön 11 órától Gornje Bazje városában lépnek pályára a horvátok ellen.

HB

Megszületett Jovanovic kislánya

Kedden 15 órakor megszületett bosnyák labdarúgónk, Aleksandar Jovanovic második gyermeke, Ana Jovanovic.

A kislány 48 centiméterrel és 2950 grammal, teljesen egészségesen látta meg a napvilágot Szerbiában. A baba és az anyukája is jól vannak.

Aleksandar Jovanovicnak és feleségének szívből gratulálunk második gyermekükhöz, a babának pedig jó egészséget kívánunk! 

HB

Legyőztük a Cigándot az edzőmeccsen

A DVSC az NB III keleti csoportjában szereplő Cigánd ellen játszott felkészülési mérkőzést kedd este a Debreceni Labdarúgó Akadémián. A találkozón azok a játékosok kaptak szerepet, akik eddig nem, vagy csak ritkábban jutottak lehetőséghez.

Csapatunk az első félidőben a Kosicky – Cikos, Soltész, Mészáros N., Gafouroglou – Kuti, Csősz (Tüzes, 34.), Filip, Bereczki – Takács, Könyves összeállításban lépett pályára. A 8. percben Kuti góljával szereztük meg a vezetést, majd két perccel később egy védelmi hiba után Takács duplázta meg a Loki előnyét. A 18. percben ismét betalált Kuti, a 40. percben pedig Cikos fejes góljával vezettünk 4-0-ra.

A második játékrészben már a kis Lokit vezető Fikker Ferenc csapata játszott a Szabados – Molnár M., Bencze, Soltész, Gafouroglou – Tüzes, Filip, Bereczki – Kozák, Bárány, Kuti összeállításbanA 66. percben Bereczki szép szóló után szerezte meg csapatunk ötödik találatát, két perccel később pedig Bárány is betalált. A végeredményt Bereczki egy hatalmas szabadrúgásgóllal állította be a 91. percben.

A Loki tehát 7-0-s győzelmet aratott a Cigánd felett a kedd esti edzőmeccsen.

HB

A Honvédhoz látogatunk

Szombaton 17 órától a Budapest Honvéd ellen lépünk pályára az OTP Bank Liga 6. fordulójában. A találkozót az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezik, mivel a kispestiek otthonát felújítják.

A két csapatnak ez lesz a 91. összecsapása az NB I-ben. A mérleg viszonylag kiegyenlített, hiszen 31 alkalommal legyőztük a fővárosiakat, 22-szer döntetlenre végződött a találkozó és 37-szer szenvedtünk vereséget. A gólarány 136-106 a Honvéd javára.

Ellenfelünk remekül kezdte a szezont, hiszen az első négy fordulót sikerrel vette; legyőzte sorrendben a Haladást, a Kisvárdát, a Paksot és a Mezőkövesdet. Legutóbb a Videoton állította meg őket, miután 3-0-ra tudott nyerni. A fővárosiak jelenleg a második helyen állnak.

A Honvédnál viszonylag nagy játékosmozgás volt nyáron. Leigazolták többek között a guineai Fousseni N’Ganon Bambát, Batik Bencét, a cseh Tomás Pilíket, a horvát Dino Skvorcot, a nigériai Eke Uzomát és Vadócz Krisztiánt, de az igazán nagy fogásnak a korábbi francia utánpótlás-válogatott támadó, David N’Gog számít, aki a Liverpool, a Bolton és a Swansea színeiben összesen 99 PL-meccsen lépett pályára, s ezeken 12 gólt szerzett. A 29 éves támadó – aki 2009-ben a DVSC ellen gólt szerzett a Bajnokok Ligája csoportkörében – két évre írt alá.

Távozók is akadtak: az előző szezon két gólvágója, Eppel Márton és Davide Lanzafame igazolt el, illetve Kadima Kabangu, George Patrick Ikenne-King, Tomás Kosút és Bobál Dávid folytatta más csapatban.

A DVSC továbbra is veretlen a bajnokságban, az elmúlt öt mérkőzés mérlege két győzelem és három döntetlen. Legutóbb izgalmas találkozón 3-3-at játszottunk hazai pályán az MTK ellen úgy, hogy ellenfelünk már két góllal is vezetett, innen sikerült egyenlítenünk, az utolsó gólt a 95. percben szereztük.

A Budapest Honvéd – DVSC bajnokit szombaton 17 órától rendezik az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A Loki kedden még játszik egy felkészülési mérkőzést a Cigánd ellen, amely találkozón főleg azok lépnek pályára, akik eddig ritkábban kaptak szerepet.

Tizenöt gólt lőtt a kis Loki a Kabának

Vasárnap délután a Kabai Meteorit SE csapatát fogadta a kis Loki a Debreceni Labdarúgó Akadémián a megyei I. osztály 2. fordulójában. Nagy debreceni fölényben zajlott az első játékrész. A 19. percben Nikitscher révén megszereztük a vezetést, miután 8 méterről szépen lőtte ki a hosszú alsót. A 27. percben ismét Nikitscher volt a támadás egyik főszereplője, jobbról érkező beadását Damásdi közelről bólintotta a hálóba, így már 2-0-ra vezettünk. Öt perccel később három góllal mentünk, Dobi kiváló ütemben ugratta ki Zsórit, aki a kabai kapust elfektetve gurított az üres kapuba. Az első félidő végéig Zsóri ismét betalálhatott volna, de büntetője a lécről pattant ki. Kiválóan játszottunk a második félidőben is: Bárány ötször, Zsóri négyszer, Nikitscher, Nagy és Dobi pedig egyszer-egyszer volt eredményes, kialakítva ezzel a 15-0-s végeredményt. Fikker Ferenc csapata tehát gyönyörű támadásokat vezetve és szép gólokat szerezve magabiztosan tartotta itthon a három pontot a Kaba ellen. Megyei I. osztály, 2. fordulóDVSC II. – Kabai Meteorit SE 15–0 (3-0)DVSC II.: Szalánczi (Szabados, 56.) – Kozák (Molnár, 64.), Ujvárosi, Soltész (Gafouroglou, 64.) – Damásdi (Pintér, 64.), Dobi (Tüzes, 56.), Nikitscher, Bencze, Nagy K. – Zsóri, BárányGól: Bárány 5, Zsóri 5, Nikitscher 2, Dobi, Nagy K., Damásdi HB

Bódi Ádám Sándor Csabának és családjának ajánlja a gólját

A Nagyerdei Stadionban rendezett, 3-3-as döntetlennel végződött MTK elleni bajnoki mérkőzésen Bódi Ádám is eredményes volt. Középpályásunk az ellenfél 1-0-s vezetésénél egyenlített egy gyönyörű szabadrúgásgóllal.

– Azzal kezdeném, hogy a gólomat Sándor Csabának és családjának ajánlanom. Csaba bá volt az edzőm, akit szeretek és tisztelek, nagyon sokat köszönhetek neki. Itt is szeretném kifejezni őszinte részvétemet az egész családnak (mint arról honlapunk is beszámolt, szerdán hajnalban elhunyt a DVSC korábbi játékosának, a Debreceni Labdarúgó Akadémia jelenlegi edzőjének, Sándor Csabának felesége, Sipos Éva, aki a DVSC kézilabdacsapatával kétszer nyert EHF-kupát – szerk.) – nyilatkozta a debsport.com-nak középpályásunk, majd a mérkőzésről is beszélt. – Jól kezdtük a találkozót, már az első 20 percben többször is megszerezhettük volna vezetést, megvoltak a helyzeteink, ha sikerül betalálnunk, az MTK hátul jobban kinyílik, egészen másképp alakult volna a találkozó. Sajnos megnehezítettük a dolgunkat, hibákat követtünk el védekezésben, amit ellenfelünk kihasznált, így egész mérkőzésen futnunk kellett az eredmény után. A lélektani előny a fővárosiaknál volt, de még kétgólos hátrányban sem adtuk fel, nagy erőket mozgósítottunk, hogy kiegyenlítsünk, ami az utolsó percben sikerült. Akartuk a győzelmet, most egy pont sikerült, a csapat erejét viszont mutatja, az utolsó pillanatig küzdöttünk, mentünk előre. Ha a mérkőzés egészét nézem, van bennem egy kis hiányérzet, nagyon sok helyzetet hagytunk ki, de pozitívum, hogy felállt védelem ellen is eredményesek tudtunk lenni.

Négy játékosunk az U15-ös válogatottban

Az U15-ös labdarúgó-válogatott augusztus 19. és 21. között Telkiben edzőtáborozáson vesz részt. A Debreceni Labdarúgó Akadémiától négy játékosunk kapott meghívót a keretbe.

Krajcsovics Ábel, Kuszkó Dominik, Lázók László és Nagy Roland készülhet a korosztályos nemzeti csapattal, amely a tervek szerint felkészülési mérkőzést is játszik majd.