Venezuelai válogatott védőt igazolt a DVSC

Klubunk szerződtette a 4-szeres venezuelai válogatott Josua Mejíast. A 28 esztendős, 185 cm magas belső védő a legutóbbi szezont a görög első osztályú Kallithea együttesénél töltötte, 24 mérkőzésen lépett pályára, 1 gólpasszt is jegyzett.

Josua Mejías egészen fiatalon, 19 évesen került a spanyol Leganeshez, kölcsönben szerepelt többek között az FC Cartagena, a Gimnàstic, az Atletico Madrid B és a Malaga csapatában is. 2021-ben az izraeli élvonalbeli Beitar Jerusalem szerződtette, két esztendővel később igazolt Görögországba. Összességében az izraeli és a görög első osztályban, valamint a Malaga színeiben a spanyol másodosztályban is tapasztalatokat szerzett, 11-szer szerepelt a venezuelai U20-as nemzeti csapatban, 4-szer pedig hazája A-válogatottjában is pályára lépett. Üdv a Lokiban!

Megérkezett a Loki Ausztriába

Hosszú út van játékosaink mögött, akik vasárnap délután megérkeztek a közel kéthetes edzőtábor helyszínére, Waidhofen an der Ybbs városába. A szállás elfoglalása utána egy átmozgató edzés szerepel a csapat programjában.

További képek: DVSC Facebook

Irány Ausztria!

Vasárnap kora reggel elindult a DVSC labdarúgócsapata az ausztriai edzőtáborba, játékosaink két hétig készülnek majd Waidhofen an der Ybbs városában. A tréningek mellett természetesen edzőmeccseket is játszik a Loki, amely a tervek szerint a Csíkszereda, a CFR Kolozsvár és a cseh Sigma Olomouc csapatával is összecsap.

Az edzőtáborba utazó keret: Pálfi Donát, Engedi Márk, Erdélyi Benedek, Balogh T. Márk – kapusok, Fábián Bence, Hornyák Csaba, Grassi Elia, Mona Árpád, Asztalos Noel, Lang Ádám, Szakál Dénes, Batik Bence, Kusnyir Erik, Gyenti Kristóf, Szécsi Márk, Tercza Gergő, Bökönyi Martin, Szuhodovszki Soma, Vajda Botond, Szűcs Tamás, Doktor Zsolt, Amos Youga, Bodnár Balázs, Cibla Flórián, Dzsudzsák Balázs, Kocsis Dominik, Egri Imre, Nyikos Botond, Batai Tamás, Bárány Donát, David Nwachukwu, Kaye Shedrach, Yacouba Silue – mezőnyjátékosok.

Zalaegerszegen kezdjük a bajnokságot

A Magyar Labdarúgó Szövetség elkészítette a 2025/2026-os idény sorsolását, melyből kiderült, hogy csapatunk a Zalaegerszeg otthonában lép pályára a fizz liga 1. fordulójában (július 25-27.)

  1. forduló: Zalaegerszeg-DVSC (július 26.)
  2. forduló: DVSC-MTK (augusztus 2.)
  3. forduló: Kazincbarcika-DVSC (augusztus 9.)
  4. forduló: DVSC-Nyíregyháza (augusztus 16.)
  5. forduló: Puskás Akadémia-DVSC (augusztus 23.)
  6. forduló: DVSC-Ferencváros (augusztus 30.)
  7. forduló: Kisvárda-DVSC (szeptember 20.)
  8. forduló: Diósgyőr-DVSC (szeptember 27.)
  9. forduló: DVSC-Győr (október 4.)
  10. forduló: Paks-DVSC (október 18.)
  11. forduló: DVSC-Újpest (október 25.)
  12. forduló: DVSC-ZTE (november 1.)
  13. forduló: MTK-DVSC (november 8.)
  14. forduló: DVSC-Kazincbarcika (november 22.)
  15. forduló: Nyíregyháza-DVSC (november 29.)
  16. forduló: DVSC-Puskás Akadémia (december 6.)
  17. forduló: Ferencváros-DVSC (december 13.)
  18. forduló: DVSC-Kisvárda (december 20.)
  19. forduló: DVSC-Diósgyőr (január 24.)
  20. forduló: Győr-DVSC (január 31.)
  21. forduló: DVSC-Paks (február 7.)
  22. forduló: Újpest-DVSC (február 14.)
  23. forduló: Zalaegerszeg-DVSC (február 21.)
  24. forduló: DVSC-MTK (február 28.)
  25. forduló: Kazincbarcika-DVSC (március 7.)
  26. forduló: DVSC-Nyíregyháza (március 14.)
  27. forduló: Puskás Akadémia-DVSC (március 21.)
  28. forduló: DVSC-Ferencváros (április 4.)
  29. forduló: Kisvárda-DVSC (április 11.)
  30. forduló: Diósgyőr-DVSC (április 18.)
  31. forduló: DVSC-Győr (április 25.)
  32. forduló: Paks-DVSC (május 2.)
  33. forduló: DVSC-Újpest (május 16.)

A bajnoki idény a július 26-i hétvégén veszi kezdetét, az idei utolsó, vagyis a 18. forduló hivatalos játéknapja december 20. A tavaszi szezon a január 24-i hétvégén indul, a bajnokság 33., vagyis utolsó fordulójának hivatalos játéknapja május 16.

A pontos dátumokat és kezdési időpontokat a jogtulajdonos M4 határozza meg a későbbiekben.

Videó! Melyik volt a szezon legszebb DVSC-gólja?

Bár nem sikerült úgy a szezon, ahogy mindenki szerette volna, azért bőven akadtak az idényben szép debreceni találatok. Ezekből válogattunk, és arra kérnénk szurkolóinkat, hogy kommentben írják meg, melyik tetszett a legjobban közülük!

Brandon Domingues töltötte a legtöbb időt a pályán

Véget ért az OTP Bank Liga 2024/2025-ös szezonja, melynek végeztével megvizsgáltuk, mely játékosunk töltötte a legtöbb időt a pályán.

Az élen ezúttal Brandon Domingues végzett. A francia-portugál kettős állampolgárságú játékos igazi vezére volt a Lokinak, a 33 találkozóból 31 alkalommal kapott szerepet. A pályán 2467 percet töltött, ez idő alatt 12 gólt szerzett és 3 asszisztot osztott ki, a Ferencváros és a Zalaegerszeg elleni duplájára bizonyára sokáig emlékeznek majd a szurkolók.

A második legtöbb időt Szűcs Tamás játszotta, egészen pontosan 2190 percet. A 20 esztendős középpályás tavaly nyáron Koppenhágából érkezett a Lokihoz, melynek színeiben már rögtön az első találkozón kezdőként kapott szerepet. A csupaszív, lehetetlent nem ismerő labdarúgó háromszor volt eredményes az elmúlt szezonban, az MTK ellen szerezte meg élete első NB I-es találatát, majd a szintén az MTK-nak és a Zalaegerszegnek is betalált.

A harmadik legtöbbet játszó futballista Bárány Donát lett, 2102 perccel. A szezon során bár több alkalommal is sérüléssel bajlódott, így is 28 találkozón kapott szerepet. A 24 éves csatár gólérzékenységére ezúttal sem lehetett panasz, 4 asszisztja mellett 13-szor volt eredményes, mellyel elnyerte a házi gólkirályi címet. Játékosunk valóban jó szezont tudhat maga mögött, hisz teljesítményének köszönhetően idén a Zilahi-díjat is átvehette. Támadónk az egész mezőnyt tekintve a második legtöbb gólt szerezte, míg a legtöbb gólpasszt a 2024/25-ös bajnokság során Dzsudzsák Balázs adta, aki 11 alkalommal szolgálta ki gólt érően a társakat.

Szuhodovszki Soma: Volt elég mentális erőnk

Megérdemelt győzelmet aratott a DVSC az OTP Bank Liga utolsó, 33. játéknapján, amikor a Fehérvár otthonában nyert 3-0-ra, ezzel a sikerrel bebiztosította NB I-es tagságát. A Loki első gólját Szuhodovszki Soma szerezte, aki a lefújást követően nyilatkozott honlapunknak.

Nagyon fontos találkozón vagyunk túl, melyet szerencsére sikerrel vettünk. A gólomnál egy felpasszt kaptam Dominguestől, aki jól készítette vissza a labdát nekem, és mivel a fehérváriak nem támadtak meg, így elvállaltam a lövést, amely után a labda szerencsére bement a kapuba – emlékezett vissza a vezető találatra a Loki 13-as mezszámú játékosa. – Semmiképp sem volt könnyű ez az év. Úgy érzem, ez a csapat nem arra hivatott, hogy a kiesés ellen harcoljon, ám most ezt a helyzetet kellett megoldanunk. Viszont olyan mentális erőnk volt, hogy megoldottuk és bent maradtunk az első osztályban. Azt gondolom, jól sikerült a téli felkészülés, jól is kezdtük a tavaszt, ám ezt követően néhány meccsen nem szereztünk pontot. Utána sokszor megvolt az esélyünk, hogy feljebb lépjünk a tabellán, de ez sajnos egy ideig nem jött össze. Olyan volt, mint egy bokszmeccs, amikor többször is padlóra kerül az ember, de a végén elértük a célt. Örülök neki, hogy én is egyre többet játszottam, bízom benne, ez így marad a jövőben.

Szuhodovszki Soma végezetül elmondta, hogy rövid nyaralás és egy legénybúcsú is vár rá a pihenő alatt, azonban már a felkészülés előtt megkezdi az egyéni munkát.