Elkészült a Csak a Loki magazin októberi adása. A műsorban interjút láthatnak legendás BL-csapatunk tagjaival, illetve házi gólkirályunkkal, Brandon Domingues-szel is. Emellett a Villarreal szakmai csoportjának vezetője, Pablo Alberola mesél az együttműködés harmadik idényének kezdetén debreceni tapasztalatairól, valamint lesz egy-egy beszámoló U19-es válogatott játékosainkról és akadémiánk U16-os együtteséről is.
Az adás csütörtökön 17.45 órakor látható lesz az M4 sportcsatornán, míg a Debrecen Televízió pénteken 20.50-kor tűzi műsorára.
A bérlettel, vagy meccsnapi jeggyel rendelkezők számára ingyenes autóbuszos járatok közlekednek a szombaton 15 órakor kezdődő DVSC-Paks mérkőzés előtt és után a vármegye 8 irányából!
Ezzel 8 útvonalon mintegy 20 település 220 ezer lakosa számára válik lehetővé, hogy a Loki-meccsre szóló jegy vagy bérlet (és lakcímkártya) birtokában ingyenesen utazhasson a meccsre és onnan haza céljáratokkal. A buszok a Nagyerdei Stadionhoz érkeznek a mérkőzés előtt mintegy 2 órával, hogy az utazók a meccsen kívüli élményeket is elérhessék, és onnan indulnak vissza a mérkőzést követően 30 perccel a Campus Fesztivál támogatásának köszönhetően.
Íme a pontos menetrend!
A jegyek már kaphatók, a DVSC Shop hétköznap 15 és 18 óra között, szombaton 10 órától lesz nyitva. A stadion pénztára csütörtökön és pénteken 10 és 15 óra között várja a szurkolókat. A belépők természetesen elérhetők online is, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon. A mérkőzést és azt megelőző órákat a Campus Kft. segítségével szokás szerint a klub is igyekszik a maga eszközeivel élvezetessé tenni, szombaton jön a negyedik Match Day Festivál. A stadion 14 órakor nyit,addig 12-től két helyszínen, a Red&White-nál és a Víztoronynál mini fesztiválok lesznek. A Red&White-nál családi nap lesz a BMW Group Gyár Debrecennel: ingyenes játékokat lehet kipróbálni, célkapu, foci biliárd, ugrálóvár, arcfestés vár mindenkit, ráadásként 12.30-tól lehetőség lesz részt venni a tökfaragó versenyen a Halloween családi napon.
A Nagyerdei Víztoronyban ismét lesz Match Day Festival: az itt kialakított Fan Zone-ban hangulatfokozó rendezvények lesznek régi Loki-gólokkal, meccsekkel, DJ-vel, zenével, megfizethető étellel-itallal. A meccsek napján a Loki-bérlettel vagy meccsjeggyel rendelkezők és egy fő kísérőjük 25%-os kedvezménnyel vehetnek belépőt Nagyerdei Kultúrparkba. A Víztoronynál a mérkőzés előtti 60. percig vendéglátási akciókkal várják az érdeklődőket, Loki-játékosokkal, így például Kusnyir Erikkel is össze lehet majd futni. A VIP-ben az összecsapás előtt és a szünetben is élő beszélgetést hallhatnak klubunk egyik legendájával, Sándor Csabával.
A DKV járatain továbbra is ingyen lehet utazniaz érvényes meccsjeggyel és bérlettel rendelkezőknek, a kezdést megelőző és a mérkőzés befejezését követő 3 órában (ezúttal 12 órától 20 óráig).
A Szélesi Zoltán vezette U21-es válogatott Németh András 9. percben szerzett találatával 1-0-ra legyőzte Belgiumot az utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén Leuvenben. A debreceniek közül Kocsis Dominik a 66., Szűcs Tamás a 77. percben lépett pályára, mindketten sok energiát fektettek abba, hogy a mieink megőrizzék előnyüket, ami sikerült is. Vajda Botond ezúttal nem játszott.
A magyar válogatott 16 ponttal a negyedik helyen zárta a csoportot, a belgák pedig a vereség ellenére megszerezték a pótselejtezőt érő második helyet, ugyanis Skócia 3-2-re kikapott Kazahsztántól.
Belgium-Magyarország 0-1 (0-1) Magyarország: Hegyi Krisztián – Szabó Alex, Yaakobishvili Antal, Baráth Péter – Vas Gábor, Kosznovszky Márk, Okeke Michael (Szűcs Tamás, 77.), Benczenleitner Barna – Komáromi György (Vitális Milán, 66.), Németh András (Klausz Milán, 94.), Gruber Zsombor (Kocsis Dominik, 66.)
A DVSC számára szombaton 15 órakor folytatódik a bajnokság, csapatunk a Paks együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban. Számos kísérőprogram is lesz.
A jegyek már kaphatók, a DVSC Shop hétköznap 15 és 18 óra között, szombaton 10 órától lesz nyitva. A stadion pénztára csütörtökön és pénteken 10 és 15 óra között várja a szurkolókat. A belépők természetesen elérhetők online is, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon. A mérkőzést és azt megelőző órákat a Campus Kft. segítségével szokás szerint a klub is igyekszik a maga eszközeivel élvezetessé tenni, szombaton jön a negyedik Match Day Festivál. A stadion 14 órakor nyit,addig 12-től két helyszínen, a Red&White-nál és a Víztoronynál mini fesztiválok lesznek. A Red&White-nál családi nap lesz a BMW Group Gyár Debrecennel: ingyenes játékokat lehet kipróbálni, célkapu, foci biliárd, ugrálóvár, arcfestés vár mindenkit, ráadásként pedig a közelgő Halloweenre való tekintettel tökfaragó versenyen is részt vehetnek a családok.
A Nagyerdei Víztoronyban ismét lesz Match Day Festival: az itt kialakított Fan Zone-ban hangulatfokozó rendezvények lesznek régi Loki-gólokkal, meccsekkel, DJ-vel, zenével, megfizethető étellel-itallal. A meccsek napján a Loki-bérlettel vagy meccsjeggyel rendelkezők és egy fő kísérőjük 25%-os kedvezménnyel vehetnek belépőt Nagyerdei Kultúrparkba. A Víztoronynál a mérkőzés előtti 60. percig vendéglátási akciókkal várják az érdeklődőket, Loki-játékosokkal is össze lehet majd futni. A VIP-ben az összecsapás előtt és a szünetben is élő beszélgetést hallhatnak klubunk egyik legendájával, Sándor Csabával.
A bérlettel, vagy meccsnapi jeggyel rendelkezők számára ezúttal is autóbuszos járatok közlekednek a mérkőzések előtt és után a vármegye 8 irányából! Ezzel 8 útvonalon mintegy 20 település 220 ezer lakosa számára válik lehetővé, hogy a Loki-meccsre szóló jegy vagy bérlet (és lakcímkártya) birtokában ingyenesen utazhasson a meccsre és onnan haza céljáratokkal. A buszok a Nagyerdei Stadionhoz érkeznek a mérkőzés előtt mintegy 2 órával, hogy az utazók a meccsen kívüli élményeket is elérhessék, és onnan indulnak vissza a mérkőzést követően 30 perccel a Campus Fesztivál támogatásának köszönhetően (pontos menetrend hamarosan).
A DKV járatain továbbra is ingyen lehet utazniaz érvényes meccsjeggyel és bérlettel rendelkezőknek, a kezdést megelőző és a mérkőzés befejezését követő 3 órában (ezúttal 12 órától 20 óráig).
A debreceni derbi rendeztek az NB III. Észak-keleti csoportjának 11. fordulójában, a kis Loki a listavezető DEAC-ot fogadta vasárnap délután a Nagyerdei Stadionban.
A találkozó első félidejének első felében mindkét csapat előtt adódtak kisebb-nagyobb lehetőségek, bő félóra elteltével aztán a DEAC talált be egy szöglet után, amit ismét egy pontrúgást követően gyorsan meg is duplázott, s ezzel biztos előnyt szerzett a szünetre. A második játékrészben a kis Loki igyekezett szépíteni, azonban az egyetemisták újabb gólokat rúgtak és végül fölényesen nyertek.
A válogatott mérkőzések miatti bajnoki szünetben felkészülési összecsapást vívott a Loki, amely szombaton az NB II-es Békéscsabát fogadta Pallagon. A találkozó elején a DVSC dominált, a 13. percben Bárány Donát büntetőből elért góljával meg is szerezte a vezetést, ám még a szünet előtt Vólent egyenlíteni tudott.
A második játékrész egy gyors gólváltással indult, Szuhodovszki Soma góljára 11-esből Vólent válaszolt, majd szintén büntetőből Szuhodovszki Soma is duplázni tudott. A 4-2-es végeredményt a fiatal Kaye Shedrach állította be.
Napra pontosan 10 éve, hogy csapatkapitányunk, Dzsudzsák Balázs Bukarestben, EB-selejtezőn ikonikus szabadrúgásgólt lőtt a románok hálójába. Felejthetetlen találat volt!
U21-es válogatottunk a 26. percre kétgólos előnyre tett szert az Új Hidegkuti Nándor Stadionban Málta ellen csütörtökön este, a folytatás a vártnál nehezebb lett, végül 2-1-re nyertük meg a találkozót. A DVSC játékosai közül Szűcs Tamás és Kocsis Dominik a 63., Vajda Botond a 88. percben lépett pályára.
Férfi U19-es válogatottunk 2-1-es vereséget szenvedett a skótoktól a két csapat debreceni felkészülési mérkőzésén. Az eredménynél sokkal szomorúbb történése a mérkőzésnek, hogy Galántai Tamás súlyos sérüléssel, sípcsonttöréssel szállították kórházba. A debreceniek közül Hornyák Csaba kezdett, és gyakorlatilag végigjátszotta a találkozót.
U 21.
Magyarország-Málta 2-1 (2-0) Magyarország: Pécsi Ármin – Baráth Péter, Yaakobihvili Antal, Csinger Márk – Komáromi György (Vajda Botond, 88.), Okeke Michael (Szűcs Tamás, 63.), Kosznovszky Márk, Benczenleitner Barna – Gruber Zsombor (Kocsis Dominik, 63.), Németh András (Klausz Milán, 93.), Vitális Milán (Dénes Vilmos, 63.)
U 19.
Magyarország-Skócia 1-2 (1-1) Magyarország: Yaakobishvili Áron – Kuzma Hunor, Umathum Ádám, Vitályos Viktor – Varga Zétény (Bősze Levente, 78.), Galántai Tamás (Kopácsi Áron, 65.), Kern Martin, Hornyák Csaba (Girsik Attila, 92.) – Vidnyánszky Mátyás (Győrfi Milán, 92.), Szabó Szilárd (Bagi Ádám, 92.) – Simon Benedek (Kovács Patrik, 79.)
Elindult a DVSC hírlevele, melyben tájékoztatást küldünk legaktuálisabb híreinkről, újdonságainkról, esetleges kedvezményeinkről.
A hírlevélre feliratkozók 10% kedvezményt kapnak a DVSC webshopján a vásárlás végösszegéből! A kedvezményre jogosító kuponkódot a feliratkozás után küldjük ki a megadott e-mail címre.
A debreceni derbi lesz a legnagyobb rangadó az NB III. Észak-keleti csoportjának 11. fordulójában, a kis Loki a DEAC-ot fogadja vasárnap 14 órától a Nagyerdei Stadionban. A DEAC eddig jól menetel, vezeti a tabellát, igaz, az elmúlt héten meglepetésre hazai pályán kikapott a Hatvan együttesétől.
A DVSC II. jelenleg a 11. helyen áll, ám fiataljaink már nem egyszer bizonyították tehetségüket. Mint az Máté Péter vezetőedző korábban többször is hangsúlyozta, ha a hullámzó teljesítményt sikerült egyenletesebbé tenni, eredményesebb lehet a csapat.
A vasárnapi találkozóra a belépés ingyenes, az A szektorok lesznek nyitva.
Nagy az öröm játékosunknál, hiszen megszületett Batik Bence és felesége, Horváth Cintia első gyermeke, egy gyönyörű kisfiú. Benett 3190 grammal és 52 centiméterrel jött a világra, az édesanya és a baba is jól van. Batik Bencééknek szívből gratulálunk!
Ismert, hogy a DVSC a több játéklehetőség és az NB II-ben való fejlődés érdekében több fiatal játékosát is kölcsönben játszatja a másodosztályban. Tehetségeink továbbra is szerepet kapnak, a veretlenségét a Kisvárdával szemben elveszítő (0-2) BVSC-ben a kapus Erdélyi Benedek és a csatár David Nwachukwu egyaránt kezdőként lépett pályára, Batai Tamás ezúttal nem játszott.
A Budafokkal ikszelő (3-3) Mezőkövesd együttesében Cibla Flórián a 72. percben állt be, Gyenti Kristóf (Békéscsaba) nem játszott.