A DVSC szerződtette a 21 éves Kocsis Dominikot. A Honvédtől érkező, 175 cm magas támadó a széleken és középcsatárként is bevethető, s fiatal kora ellenére nem számít tapasztalatlannak. A korábban Diósgyőrben is megfordult játékos már 40 NB I-es és 41 NB II-es bajnokin lépett pályára, 4 gólt jegyezhet.
Kocsis Dominik 12-szer szerepelt az U21-es magyar válogatottban, ezeken a mérkőzéseken három találatot szerzett.
Távozik a DVSC-től Bévárdi Zsombor. A 25 éves játékos 2019-ben igazolt Debrecenbe, az elmúlt években 82 NB I-es és NB II-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Loki színeiben, ezeken 6 gólt is szerzett.
Bévárdi Zsombornak köszönjük a klubért tett szolgálatait, és sok sikert kívánunk további pályafutásához!
Téli hideg ide vagy oda, elképesztően forró hangulatú, mozgalmas és izgalmas február vár a DVSC-re és szurkolóira. Csapatunk bajnokin és kupamérkőzésen is vendégül látja a Ferencvárost, jön a nagy rivális Puskás Akadémia, ráadásul a programban szerepel egy keleti rangadó is Debrecenben, a Diósgyőr látogat a Nagyerdei Stadionba. Közben idegenben sem akármilyen ellenfelekkel kell felvenni a harcot: Újpesten és Székesfehérváron vizitál a DVSC.
Időrendben haladva az első akadályt február 3-án a Diósgyőr jelenti, amelynek jó lenne visszavágni az őszi, miskolci 3-1 arányú vereségért. Azon a mérkőzésen az eredmény ellenére jól játszott csapatunk, Bárány Donát csodálatos gólt szerzett sarokkal, többet érdemeltünk volna. Évkezdetnek mindenesetre kitűnő lesz a DVTK elleni mérkőzés, amelyet rögtön egy újabb nehéz összecsapás követ, február 6-án, kedden Újpesten kell helytállniuk a mieinknek.
Dupla DVSC-FTC
Ennyi izgalom akár egy fél hónapra is elég lenne, de a 7 napon belüli harmadik meccsen jön az első csúcspont: február 10-én bajnokin a Ferencvárost fogadja a Loki. A két csapat őszi mérkőzésén a bombaerős FTC már az első és a tizenkilencedik percben is bevette a DVSC kapuját, a Groupama Aréna hazai szurkolói azt hitték, kiütésnek tapsolhatnak. Ehhez képest a mieink remek játékkal, Vajda Botond és Brandon Domingues találataival egyenlítettek, és pontot raboltak a bajnok otthonából. Hazai pályán, várhatóan közel telt ház előtt pedig minden megtörténhet…
A folytatás sem lesz habkönnyű: február 18-án, vasárnap a Fehérvárral mérkőzik meg a csapatunk idegenben, ez a párosítás köztudottan nagyon fontos a szurkolónknak is, nagy riválisról van szó, amely dobogós helyen várja a tavaszt. Február 24-én, szombaton nem kevésbé éles meccs következik a programban, a Puskás Akadémiát fogadjuk a Nagyerdei Stadionban, amelytől idegenben szintén nem kaptunk ki (1-1). Miután közvetlen vetélytársnak számítanak a felcsútiak, aligha kell külön ecsetelni, hogy ez a találkozó is fontosnak és kőkeménynek ígérkezik.
Ne de még mindig nincs vége a forró februári napoknak: 28-án jön a Magyar Kupa nyolcaddöntője, nem kisebb ellenfél ellen, mint a Ferencváros. A mérkőzésre máris szépen fogynak a jegyek, ami nem is csoda, hiszen egy összecsapáson dől el a továbbjutás, páratlan izgalmak várhatók, akár hosszabbítás és büntetőpárbaj is lehet. Ha ehhez hozzávesszük, hogy néhány nappal később, március első hétvégéjén még a Mezőkövesddel is megmérkőzünk Debrecenben, nem túlzás azt állítani, hogy szinte biztosan emlékezetes történéseknek lehetünk tanúi a következő hetekben.
A belépők – már a szombati, Diósgyőr elleni mérkőzést is beleértve (kezdés: 17.30) – ezres nagyságrendben fogynak elővételben, érdemes tehát minél hamarabb megváltani őket. Ezt megtehető online, a nagyerdeistadion.hu-n, illetve személyesen a DVSC Shopban (nyitva hétfőtől szerdáig 14 és 18 óra között, csütörtökön és pénteken 11 és 19 óra között, szombaton 10-től 20 óráig). Hajrá, Loki!
A pénteki hazautazás előtt csütörtökön délután lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a DVSC a törökországi edzőtáborban. Az ellenfél a montenegrói bajnokság listavezetője, a Buducnost Podgorica volt. A mieinknél értelemszerűen azok kaptak főszerepet, akik a szerdai, Novi Pazar elleni meccsen nem léptek pályára, vagy csak keveset játszottak.
A találkozót a Loki kezdte fölényben, a 4. percben Stefan Loncar révén gólt is szerzett egy pontrúgás után, de lesállás címén a találatot érvénytelennek minősítette a játékvezető. A 10. percben viszont már érvényes gólt szerzett csapatunk, Dzsudzsák Balázs szabadrúgása után Ferenczi János fejelt mintegy 10 méterről a kapuba (1-0).
Ezt követően többet próbálkozott a Buducnost is, de nagyobb lehetőséget nem tudott kidolgozni. A 22. minutumban egy szép támadás végén Vajda Botond passzolt Dzsudzsák Balázshoz, akinek 17 méteres bombáját bravúrral védte a kapus, az ellentámadásból a montenegróiak kerültek ziccerbe, de Megyeri Balázs is szépen hárított. A szünetig még akadtak kisebb helyzetek (hálóőrünk újabb remek védést mutatott be), azonban a pihenőig nem változott az eredmény.
A második játékrészben is inkább a DVSC kontrollálta a mérkőzést, többször egészen remek akciókat vezetett a csapat, de természetesen akadtak hibák is. A 62. percben Bárány Donát pörgetett fölé közelről, saját nevelésű csatárunk a 63. minutumban azonban már nem hibázott, Dzsudzsák Balázs gyönyörű beadása után 8 méterről fejelt a kapuba (2-0). A 67. percben Megyeri Balázs egy erős átlövést ütött fölé, aztán Stefan Loncar ismét betalált, de egy előzetes lökés miatt ezt a gólját sem adták meg, miként nem sokkal később Bárány Donátét sem.
A hajrában mindkét kapu előtt adódtak még ígéretes szituációk, azonban több találat nem esett. Együttesünkre a jövő héten már tétmérkőzés vár, a Diósgyőr elleni bajnoki február 3-án, szombaton 17.30-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.
Immár ötödik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a DVSC a törökországi edzőtáborban, az ellenfél szerdán a szerb első osztályú Novi Pazar volt, amelyet itt mutattunk be. A találkozóra – miután csapatunk csütörtökön is pályára lép – nem mindenkit nevezett a szakmai stáb, a kezdőben helyet kapott a 18 éves Erdélyi Benedek, a 17 éves Hornyák Csaba, a 19 éves Tuboly Máté és a 19. születésnapját kedden ünneplő Batai Tamás is. Az ellenfél soraiban megtalálhattuk a korábban Fehérváron, Felcsúton és Újpesten is megfordult Filip Pajovic kapust, valamint a Videotonban szerepelt csatárt, Marko Scepovicot.
A találkozó első nagyobb helyzetét a Loki dolgozta ki, a 11. percben Baranyai Nimród lőtt nagy erővel 8 méterről. azonban a szerb együttes kapusa védeni tudott. Ezt követően egyre harcosabb lett a meccs, többnyire kiegyenlített volt a játék képe, a 37. minutumban Szuhodovszki Soma baloldali beadása után Meldin Dreskovic fejelt mellé. A szünetig aztán igazán sokat ígérő lehetőség már nem alakult ki egyik kapu előtt sem.
A második játékrészre érkezett Bódi Ádám és Alexandros Kyziridis, a Novi Pazar pedig gyakorlatilag sort cserélt. A kapuk továbbra sem forogtak különösebb veszélyben, a mezőnyjáték dominált. A 62. percben egy védelmi hiba után Erdélyi Benedek ziccert hárított, ám ezt követően se a nagy helyzetek, inkább a kemény párharcok jellemezték a mérkőzést. A 82. percben Tuboly Máté passza után Bódi Ádám nem sokkal lőtt fölé. néhány perccel később pedig már kaput talált, de kapus védeni tudott, így végül nem esett gól.
Folytatás csütörtökön a montenegrói Buducnost Podgorica ellen.
A további tapasztalatszerzés érdekében nyárig kölcsönben az NB II-es BVSC együttesében szerepel a Loki második csapatának 19 éves csatára, David Nwachukwu. A fiatal nigériai támadó 13 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett az NB III-as DVSC II-ben, most pedig eggyel magasabb szinten fejlődhet tovább nyárig.
A héten még két felkészülési mérkőzés vár a DVSC-re a törökországi edzőtáborban, szerdán 16 órától a szerb FK Novi Pazar, míg csütörtökön a tervek szerint ugyanebben az időpontban a montenegrói Buducnost Podgorica lesz az ellenfél. Online stream-es közvetítés szerdán nem lesz. Lássuk, milyen csapatok ellen tesztelheti magát a Loki a következő napokban.
Az FK Novi Pazar patinás klub, jogelődjét 1928-ban alapították, és sok bár a korabeli jugoszláv bajnokságban nem sikerült feljutnia a legjobbak közé, mostanra már a szerb első osztály meghatározó együttese. Olyannyira, hogy az aktuálisan zajló bajnokságban az előkelő 5. helyen áll a 16 csapatos mezőnyben, értelemszerűen több mérkőzést nyert, mint veszített. A kerete értékét a Transfermarkt nagyságrendileg a DVSC-hez hasonlóra becsüli (csaknem 9 millió euróra), a januárban kinevezett Igor Matic edző (a képen) többek között ghánai, egyiptomi, portugál és dél-koreai játékosra is számíthat.
A csapatból kiemelkedik a pontvadászatban 5 gólnál tartó csatár, Marko Obradovic, valamint a 3 találatnál és 4 gólpassznál járó, a Fiorentinában, az AS Romában, az Interben, a Torinóban és a Besiktasban is megfordult, több mint 200 olasz első osztályú bajnokit játszott Adem Ljajic. És még egy adalék: a Loki egy éve éppen a Novi Pazartól igazolta a montenegrói válogatott Stefan Loncart.
Csütörtökön 15.30-tól a montenegrói FC Buducnost Podgorica következik, a meccs online sream-en követhető. A klub 6-szoros bajnok és 4-szeres kupagyőztes, jelenleg is vezeti a bajnokságot. Főleg hazai játékosokra támaszkodik, de van brazil, szerb és horvát futballistája is. A klubban korábban olyan klasszis is játszott, mint a Real Madriddal BL-győztes, zseniális Predrag Mijatovic. Mladen Milinkovic vezetőedző együtteséből kiemelendő a most zajló bajnokságban 5 gólt és 6 gólpasszt jegyző Petar Grbic, valamint a szintén 5 találatot szerző Vasilije Adzic.
A Buducnost a tétmeccseket és a felkészülési találkozókat is beszámítva október óta, utolsó 11 mérkőzésén nem kapott ki, tehát sikerélményekkel a háta mögött léphet pályára csütörtökön a DVSC ellen.
Végleg elváltak a DVSC és Peter Olawale útjai. A 21 éves nigériai csatár 2022 nyarán érkezett Debrecenbe, majd 2023-ban kölcsönben először az örmény FC Noah, majd a máltai Balzan FC együttesében szerepelt. A támadó összességében 4 első osztályú bajnokin és 1 kupamérkőzésen lépett pályára a Lokiban.
A román Ploiesti 1-0 arányú legyőzése, a lengyel Cracovia elleni 3-3, illetve a dél-afrikai TS Galaxy elleni 3-2-es siker után negyedik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a DVSC a törökországi edzőtáborban. Az ellenfél hétfőn a szlovén élcsapat, az Olimpija Ljubljana volt. Mint azt hírül adtuk, a szakmai stáb két részre osztotta a keretet, tehát most azok kaptak szerepet, aki szombaton nem, vagy csak rövidebb időre léptek pályára.
A mérkőzés elején nem nagyon forogtak veszélyben a kapuk, inkább a Loki birtokolta többet labdát, emellett volt alkalom gyakorolni a letámadást és a labdakihozatalt is. A 15. percben aztán a szlovénok eltalálták a jobb kapufát, majd a 19. minutumban egy közeli lövéssel a vezetést is megszerezték (0-1). A szünetig a mieink igyekeztek némileg fokozni a tempót, a 30. percben Bárány Donát fejelt fölé, majd nem sokkal később már kapura, de az Olimpija kapusa védett. A hálóőr Dzsudzsák Balázs kísérletét már bravúrral hárította a 44. percben, a szünetig végül nem esett több gól.
A második játékrészben a DVSC lépett fel támadólag, azonban az 51. percben egy elveszített labda után a jól és gyorsan futballozó Ljubljana egy ziccert kihasználva megduplázta előnyét (0-2). Csapatunknak ezt követően több kisebb-nagyobb lehetősége is volt a gólszerzésre, de a 66. percben egy szép egyéni akció végén ismét a szlovén gárda talált be (0-3), majd nem sokkal később egy debreceni hiba után újabb gólt szerzett (0-4). Tanulságos mérkőzés volt, szerdán a szerb Novi Pazar következik.
Idén is megrendezi az NB1.hu a Magyar Aranylabda-díjátadót. A szavazásra a szerkesztőség a magyar labdarúgással kiemelten foglalkozó szerkesztőségeket, illetve szakújságírókat kérte fel, így az ő voksolásuk döntött a jelöltekről. Az NB1.hu január 13-án indított egy voksolást, arra volt kíváncsi, az olvasók szerint kik voltak 2023-ban a magyar labdarúgás legjobbjai. Minden kategóriánál megadtak öt olyan nevet, akikre legalább egy szavazat érkezett az újságírók részéről, de lehetőség volt másokra is szavazni.
A legszorosabb verseny a magyar fociban dolgozó külföldi edzők kategóriájában volt. A legjobbnak végül a DVSC szerb trénerét, Srdjan Blagojevicet ítélték az olvasók (39%), ő a jelenlegi ferencvárosi edzőt, Dejan Stankovicot (30%), és a korábbi ferencvárosi edzőt, Sztanyiszlav Csercseszovot (20%) előzte meg.
A DVSC szerződtette Thor Úlfarssont. A 185 cm magas, 23 éves izlandi támadó a Breidablik nevelése, fiatalon kölcsönben szerepelt a Víkingur Ólafsvík együttesében is. Karrierje 2021-ben az Egyesült Államokban indult be igazán, a Duke színeiben az egyetemi bajnokságban 25 mérkőzésen 19 gólt szerzett, több All Star csapatban is helyet kapott.
2022-ben az MLS-ben folytatta pályafutását, a Houston Dynamo az első körben draftolta, és nem is keltett csalódást. Összességében 49 mérkőzésen lépett pályára az amerikai profi bajnokságban, 7 gólt és 2 gólpasszt jegyezhet, most pedig visszatér Európába, és a DVSC színeiben bizonyíthat.
A román Ploiesti 1-0 arányú legyőzése, a lengyel Cracovia elleni 3-3, illetve a dél-afrikai TS Galaxy elleni 3-2-es siker után negyedik felkészülési mérkőzését vasárnap játszotta volna a DVSC a törökországi edzőtáborban, azonban az esős időjárás miatt a szlovén Olimpija Ljubljana elleni találkozót hétfőn 10 órára halasztották.