Sorozatunkban olyan egykori kiváló játékosainkra tekintünk vissza, akik rendkívüli népszerűségre tettek szert a DVSC labdarúgóiként. Megtudhatjuk, visszavonulásuk után hogyan boldogultak mindennapjaikban, és miképpen viszonyulnak a mai modern futballhoz, mit ajánlanak a jövő nemzedékének.

A jelenleg 50 éves Nicolae Ilea Szatmárnémetiben született, előbb román csapatokban mutatta meg tehetségét, majd az 1993/94-es szezon hajrájára Debrecenbe érkezett. Rögtön jól debütált, góljai számát pedig bajnokságonként növelte; egykori játékosunk két szezonban házi gólkirály lett, 65 góljával nagy mértékben járult hozzá az eredményekhez. A Loki színeiben összesen 149 bajnoki, illetve 7 nemzetközi kupamérkőzést játszott, tagja volt a DVSC első bronzérmes csapatának, az 1998/99-es szezonban pedig részese lett a Magyar Kupát elhódító alakulatnak. Ezt követően eligazolt a klubtól, más magyar és román csapatoknál is rúgta a bőrt, de pályafutása legnagyobb sikereit a Cívisvárosban érte el.

Milyen csapatok ellen játszott legszívesebben debreceni színekben?

– Sok meccsre emlékszem vissza, a Fradi elleni rangadókat vártam leginkább. Abban az időszakban a zöld-fehérek mumusának számítottunk, velük szemben kimondottan jól ment nekem is a játék. Rendre pályára léptem, hazai környezetben minden alkalommal sikerült gólt szereznem.

Hatvanötször talált az ellenfelek kapujába, amivel a klub örök góllövőlistájának harmadik helyén áll. Mi a góllövés titka?

– Nagyon különleges, összetartó társaság tagja lehettem a DVSC-nél. Garamvölgyi Lajos hosszú ideig volt az edzőnk, akire „a debreceni apámként” tekintettem. Különleges mesternek számított; amit véghez akart vinni, néhány hónap alatt megvalósította a játékosokkal. Mindig beszélt velünk, megértette, ha bánatunk volt, tudta, mivel lehet segíteni; ez rendkívül sokat számított. Az edzésen kívül emberileg is meg akart minket ismerni. Garamvölgyi Lajos óriási önbizalmat adott nekem a mérkőzéseken. „Használd ki a váratlan helyzeteket is a góllövéshez!” – küldött számtalanszor ekképpen pályára. Ez a nagyszerű közeg hajtott bennünket, a csapattársaimmal szívvel-lélekkel küzdöttem. Szatmári, Pető hátul, Dombi oldalt, Sándor középen, én elöl Arannyal vagy Bagollyal. A csapattársaim nagyon könnyen helyzetbe hoztak, a labdát pedig a tizenhatoson belül igyekeztem a hálóba juttatni.

Milyen erények jellemezték a játékát?

– A csapatban mindenkinek megvolt a maga erőssége, amiből próbáltunk előnyt kovácsolni. Sándor jól osztogatta a labdát, Dombi a szélen elképesztően gyorsan futott, én pedig próbáltam minél jobban helyezkedni a büntetőterületen belül. Általában kedden és csütörtökön olyan edzéseink voltak, hogy csak beadásokat gyakoroltak szélről a többiek, nekem meg ezekből gólt kellett lőni. Alázatosak voltunk az edzéseken és emiatt a mérkőzésekre mindent tökéletesen begyakoroltunk. Amíg Debrecenben játszottam – 1994-től öt éven át, – bár kis költségvetésű volt a klub, óriási eredményeket értünk el.

Milyen volt a viszonya a drukkerekkel?

– Nagyon szerettek a szurkolók, biztos vagyok benne, hogy még mindig szívesen emlékeznek rám. Tökéletes hangulat uralkodott a lelátón, nem találkoztam még sehol ilyen drukkerekkel. Mikor Herczeg András vette át a csapat irányítását, a célja az volt, hogy sok fiatalt építsen be. Ekkor ritkábban kaptam játéklehetőséget, de a szurkolók jóban-rosszban támogattak, amit köszönök nekik. Manapság is ápolom velük a kapcsolatot a közösségi médián keresztül, szívesen gondolok vissza az együtt átélt élményeinkre.

Kivel tartja a kapcsolatot egykori csapattársai közül? Sűrűn jár Magyarországon?

– Mikor a Lokihoz kerültem, nagyon rendesek voltak a csapattársaim, könnyen befogadtak. Helyzetemet könnyítette, hogy egy kicsit beszéltem magyarul, amit próbáltam tökéletesíteni. A DVSC kapusára, egykori csapatkapitányunkra, Horváth Bélára Garamvölgyi mellett szintén úgy tekintettem, mintha apám lett volna, a legtöbbet vele szoktam beszélni. Szatmárival és Dombival tartom a kapcsolatot, legutóbb egy éve játszottunk egy öregfiúk-mérkőzést Krasznán. A DVSC jelenlegi elnökével és a csapat körüli dolgozókkal egyaránt jóban vagyok, volt játékostársaim közül Vadicskával is szoktam találkozni. Ha tehetem, mindig szívesen járok vissza Debrecenbe. A koronavírus-járvány miatt problémás volt az átjutás Romániából, de alig várom, hogy ismét mehessek.

Hol él Romániában, mit lehet tudni a családjáról?

– Nagybányán lakom jelenleg, nős, kétgyermekes családapa vagyok. Mindennapjaimban taxisofőrként dolgozok, boldogságban, egészségben élünk. Négy hónappal ezelőtt született egy kisunokám, akinek nagyon örülünk. Ha majd nagyobb lesz, megpróbálok vele is focizni, remélem jól fog mozogni.

Mennyire követi figyelemmel a DVSC jelenlegi mérkőzéseit?

– Minden fordulót nézek, nem akarok hinni a szememnek, hogy a Loki most ilyen rossz pozíciót foglal el a tabellán. A Nagyerdei Stadionban élőben még nem láttam futballozni a fiúkat, de mivel minden évben szívesen járok vissza a DVSC-hez, a stadion több szegletét is bejártam már. Ha a hétvégén könnyedén át lehet jutni a román határon, akkor lehet a Paks elleni, nagyon fontos mérkőzésen én is ott leszek. Szeretném, ha minél többen biztatnák a csapatot, hogy bennmaradjon az első osztályban, mivel ott van a helye.

A klub vezetősége ismét a saját nevelésű játékosokra épít, ahogyan az Önök idejében is tette. Milyen tanácsokat adna a fiatal támadóknak?

– A modern labdarúgásban nagyobb az iram, több a küzdelem és a fizikai kontaktus a pályán. A teljes mértékű mentális és fizikai felkészülés elkerülhetetlen egy profi futballistának. A vérbeli csatároknak jól kell tudni fejelni, amit nem könnyű megtanulni. Titka, hogy nem kell félni a labdától, a szem legyen mindig nyitva. A csatárok minden idegszálukkal gólratörők legyenek, igyekezzenek ziccerbe kerülni, ha lehet. Jó helyezkedéssel egy idő után egyre kevesebb lesz a kihagyott helyzet. A játékosok fejlesszék az erősségeiket és gondolkodjanak észszerűen – nyilatkozta honlapunknak Ilea, kinek tanácsait reméljük sok támadó kamatoztatja a Loki szerelésében.

Tóth Huba