Lejátszotta csütörtökön a téli felkészülési időszak első edzőmérkőzését a DVSC. Csapatunk a románi első osztályban a 10. helyen álló, 10 nap múlva már bajnokit játszó, tehát a felkészülésben előrébb tartó Arad együttesét fogadta Pallagon. A hosszabb ideje maródi játékosok mellett kisebb sérülés és betegség miatt Megyeri Balázs, Arandjel Stojkovic, Neven Djurasek, Jorgo Pellumbi és Kocsis Dominik sem léphetett pályára, ott volt viszont a kezdőben a két új igazolás, Amos Youga és Kristiyan Malinov. Az aradiaknál a kezdőcsapatban kapott helyet a volt Loki-csatár, a Puskás-díjas Zsóri Dániel.
A találkozó elején potyogtak a gólok, Brandon Domingues Szuhodovszki Soma passzát követően már az első percben betalált, erre negyedórán belül kétszer válaszoltak a vendégek, Zsóri és Ghezali révén. A szünetig a Loki többször is egyenlíthetett volna, de több gól nem esett a pihenőig. A második játékrészben többnyire a DVSC játszott fölényben, Kristiyan Malinov és Brandon Domingues is közel járt a gólhoz, azonban a hálók már nem rezdültek meg.
Az MLSZ adatbankja alapján elkészítették az első tavaszi fordulók pontos programját.
Csapatunk február 2-án, vasárnap 12.45-kor fogadja a Nyíregyházát, majd február 7-én, pénteken 20 órától játszik az MTK vendégeként. A Puskás Akadémia február 15-én, szombaton 19.30-kor vizitál Debrecenben, a Paks-Loki találkozót február 22-én, szombaton 17 órától rendezik. A DVSC-Fehérvár rangadó március 2-án, 14 órától lesz a Nagyerdei Stadionban. A Versenybizottság a 18-22. forduló kezdési időpontjai mellett az 5. fordulóból elhalasztott ZTE-FTC összecsapás időpontját is kijelölte, a két csapat február 5-én, szerdán 19:30-tól mérkőzik meg egymással a ZTE Arénában.
OTP Bank Liga, a 18-22. forduló menetrendje:
18. forduló
Február 1., szombat:
PAKSI FC-ETO FC GYŐR 14.30 (M4 Sport+) FEHÉRVÁR FC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 17.00 (M4 Sport) DVTK-ÚJPEST FC 19.30 (M4 Sport)
Február 2., vasárnap:
DVSC-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 12.45 (M4 Sport) KECSKEMÉTI TE-ZTE FC 17.30 (M4 Sport+) FERENCVÁROSI TC-MTK BUDAPEST 20.15 (M4 Sport)
Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Február 5., szerda
ZTE FC-FERENCVÁROSI TC, 19.30 (M4 Sport)
19. forduló
Február 7., péntek:
MTK BUDAPEST-DVSC 20.00 (M4 Sport)
Február 8., szombat:
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC-KECSKEMÉTI TE 14.30 (M4 Sport) PAKSI FC-FEHÉRVÁR FC 17.00 (M4 Sport) ETO FC GYŐR-ÚJPEST FC 19.30 (M4 Sport)
Január második napja óta napi két edzéssel készül a tavaszi szezonra a DVSC, csaknem teljes kerettel. A sérültek közül Neven Djurasek már a többiekkel tréningezik, csakúgy, mint az őszi szezon végén kisebb sérüléssel bajlódott Megyeri Balázs és Jorgo Pellumbi.
Batik Bence talpcsontját decemberben megműtötték, a napokban kontrollvizsgálat vár rá és ezt követően derül ki, hogy milyen hosszú rehabilitáció szükséges és mikor csatlakozhat majd a kerethez. Kusnyir Erik és Thor Úlfarsson sajnálatos módon az eredetileg tervezetteknél több műtéti beavatkozásokon estek át az elmúlt hónapokban, ők rehabilitációjukat végzik. Yacouba Siluén bokaműtétet hajtottak végre, ő nem tud majd a törökországi edzőtáborba utazni a többiekkel, Debrecenben folytatja majd a rehabilitációját.
Az első kerettel készül három saját nevelésű fiatal tehetségünk, a 17 éves Egri Imre, Patai Dávid és Tercza Gergő, valamint a szakmai stáb teszteli a 28 éves szlovák kapust, Adam Jakubechet is, aki korábban a Spartak Trnava, a belga Kortrijk és a francia Lille együttesében is megfordult.
A keretet illetően Amos Youga és Kristiyan Malinov után várhatók még érkezők, akár több játékos is, ennek függvényében további távozók is lehetnek. Csapatunk január 9-én a román első osztályban 10. Arad ellen játssza első felkészülési mérkőzését Pallagon, majd január 11. és 25. között törökországi edzőtábor vár játékosainkra. Az edzőtábor ideje alatt a Loki megmérkőzik a szerb első osztályú bajnokság 2. helyén álló, immár Srdjan Blagojevic által irányított Partizan Belgrád, a szintén szerb, 5. helyezett Radnicki 1923, valamint az észak-macedón pontvadászatban 5. FC Struga ellen is.
Két napja zajlik a Loki felkészülése, melyről Nestor El Maestro vezetőedző nyilatkozott.
– Ez már körülbelül a huszadik felkészülési időszakom, ezért egyértelmű és lényegre törő tervünk van, amely különböző részekre van osztva. Ezek a részek nem kizárólagosak, hisz szinte minden aspektussal foglalkozunk minden egyes héten, csak a prioritások változnak. Az első napok az orvosi vizsgálatokkal és erőnléti tesztekkel, mérésekkel telnek, aztán pedig az alap erőnléttel foglalkozunk, amit később az intenzív edzések sorozata követ. – fogalmazott a Loki mestere. – Mindenben fejlődnünk kell, nem csak 1-2 aspektusban, hisz nem mondhatjuk el magunkról, hogy a játékunk bármelyik szakaszában tökéletesen teljesítünk. S amíg nem vagyunk tökéletesek, addig mindenben fejlődhetünk. A téli felkészülési időszak az ünnepektől is függ, ezért most kicsit rövidebb időintervallummal kell számolnunk, de ez is elegendő. Valamint ez országonként is változó, mivel vannak helyek, ahol a téli felkészülés hosszabb, mint a nyári, máshol pedig, főleg a nagyobb ligákban, a nyári felkészülési időszak a hosszabb. Alkalmazkodnunk kell tehát az adott országhoz és helyzethez, de ebben már van tapasztalatom.
A DVSC eddig két labdarúgót, Amous Yougát és Kristiyan Malinovot igazolta le a télen, róluk is szót ejtett Nestor El Maestro. – Először is, Youga és Malinov olyan játékosok, akiket már ismerek. Tapasztalt játékosokról van szó, akik magas szinten bizonyítottak, és ami a legfontosabb, hogy vezéregyéniségek és győztes mentalitással rendelkeznek. Biztos vagyok abban, hogy stabilitást és kvalitást tudnak hozni a csapatba, valamint biztosítani a konzisztenciát a teljesítményünkben, amire szükségünk van a bennmaradáshoz. Minden edző a lehető legtöbb kvalitást szeretné látni a pályán. Egy-két új játékos érkezésére számítok, akikkel a klub már tárgyalásokat folytat. Ezúton is szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak a DVSC vezetőségének, akik nagyon jó munkát végeznek ebben az átigazolási időszakban és remélem, hogy nemsokára sikerül véglegesíteni mindent.
Orvosi vizsgálatokkal és felmérésekkel folytatták a DVSC labdarúgói a felkészülést a 2024/2025-ös bajnokság tavaszi szezonjára.
A játékosok a Nagyerdei Stadionban található SET-ben, a Sportdiagnosztikai, Életmód- és Terápiás Központban kezdték a péntek reggelt, amikor elvégezték az ilyenkor szükséges felméréseket. Délután már ismét a pályán folytatódik a munka.
A DVSC szerződtette a bolgár Kristiyan Malinovot. A 30 éves, 30-szoros válogatott védekező középpályás a Litex Lovech együttesénél nevelkedett, onnan került a CSKA Szófia csapatához, összességében 116 mérkőzést játszott a bolgár első osztályban, amelyeken 7 gólt és 13 gólpasszt is jegyzett.
2020-ban légiósnak állt, a belga első osztályú Leuven szerződtette, ahonnan tavaly igazolt a szintén a Jupiler League-ben szereplő Kortrijkhez. A színvonalas belga ligában 84 alkalommal lépett pályára, 2 gólt ért el. Kiemelkedő munkára képes a középpályán, ráadásul vezetőedzőnk is jól ismeri, hiszen játékosa volt a CSKA-nál. Üdv a Lokiban!
Hamarosan véget ér a téli szünet a Loki labdarúgói számára, a csapat Nestor El Maestro vezetőedző és stábja irányításával január 2-án Pallagon elkezdi az intenzív felkészülést a tavaszi szezonra, amely február első vagy második napján (az MLSZ később készíti el a pontos programot) számunkra rangadóval, a DVSC-Nyíregyháza összecsapással indul.
Együttesünk a tervek szerint január 9-én a román első osztályban 10. Arad ellen játssza első felkészülési mérkőzését még itthon, majd január 11. és 25. között törökországi edzőtábor vár játékosainkra. Az edzőtábor ideje alatt a Loki megmérkőzik a szerb első osztályú bajnokság 2. helyén álló Partizan Belgrád, a szintén szerb, 5. helyezett Radnicki 1923, valamint az észak-macedón pontvadászatban 5. FC Struga ellen is.
Az OTP Bank Liga 2024/2025-ös kiírásában december 15-én a 17. fordulóval zárult az őszi szezon és a téli szünet remek alkalmat kínál arra, hogy megnézzük, kik voltak azok a játékosok, akik az adatok alapján leginkább kiemelkedtek a mezőnyből. Az eredményességgel legnagyobb összefüggésben lévő mutatók (gólok, gólpasszok) mellett posztonként vizsgálták azokat a statisztikákat is, amelyek kevésbé vannak előtérben, mégis fontosak lehetnek egy-egy játékos teljesítményének értékelésekor. Emellett megnézték azt is, kik voltak azok a fiatal magyarok, akik a legtöbb lehetőséget kapták eddig az idényben.
A góllövőlista élén 8-8 góllal Marin Jurina és Böde Dániel áll, a Paks csatára egyúttal az NB I. jelenlegi mezőnyének legidősebb játékosa is. A debreceni Bárány Donát 7 góllal második. A legtöbb assziszt szintén egy rendkívül tapaszalt játékos nevéhez fűződik, a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs már 9 gólpassznál tart idén.
Az elemzés szerint a szerelések sikeressége és a fejpárbajok tekintetében Meldin Dreskovic a legjobbak között szerepel, csakúgy, mint kulcspasszok esetében Szuhodovszki Soma. Cselezési hatékonyságban a Loki szélsője, Brandon Domingues is az elithez tartozik. A góllövőlista vezetői, Böde Dániel és Marin Jurina rendkívül hatékony helyzetkihasználást mutatnak, mindketten bőven több gólt szereznek, mint amennyi a helyzeteik minősége alapján várható lenne. Az xG-hez képest leginkább felülteljesítő csatárok közé sorolható még Matheus Saldanha, Nejc Gradisar és DVSC-s Bárány Donát is.
A labdarúgásunk jövője szempontjából fontos, hogy minél több fiatal magyar játékos kapjon szerepet az első osztályban. A 2024/2025-ös őszi szezonban több 21 éven aluli magyar tehetség is alapemberré tudott válni a csapatában, közülük is kiemelkedik a Debrecen középpályása, Szűcs Tamás (ő rendelkezik a fiatalok közül a legtöbb játékperccel), a Győr szűrője, Tóth Rajmund, a Puskás Akadémia hálóőre, Pécsi Ármin, valamint Dénes Csanád, a ZTE támadója.
Elkészült a Csak a Loki magazin decemberi adása. A műsorban interjút láthatnak Makray Balázs cégvezetővel, az FTC ellen klasszikus mesterhármast szerzett Bárány Donáttal, illetve Branko Katic kapusedzővel is. Emellett igencsak érdemes megnézni azt a riportot, amely beszámol arról, hogy a DVSC évek miként csatlakozott idén is a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gondozottjainak támogatásához. Végül, de nem utolsósorban érdekes portrét nézhetnek meg a DVSC Labdarúgó Akadémia korosztályos válogatott kapusáról, a románok elleni EB-selejtező hőséről, Balogh T. Márkról.
Az adás csütörtökön 20 órakor lesz látható az M4 sportcsatornán, míg a Debrecen Televízió pénteken 21 órakor tűzi műsorára.
Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén a közvetlen rivális Zalaegerszeg otthonában lépett pályára a Loki. Együttesünkből hiányzott a műtét utáni rehabilitációját végző Kusnyir Erik, Batik Bence, Neven Djurasek, Thor Úlfarsson és Yacouba Silue, valamint a sérüléssel bajlódó Kocsis Gergő és az Újpest elleni piros lapja miatt egy meccsre eltiltott Brandon Domingues is. A kezdőcsapatba bekerült Kocsis Dominik.
Az összecsapást jól, támadólag kezdte a DVSC, több szögletet is rúgott, az egyik végén Dusan Lagator csak kevéssel lőtt mellé. Egyértelmű volt a Loki fölénye, a 10. minutumban Szécsi Márk bombázott fölé 16 méterről, majd Szűcs Tamás kísérleténél védett Gundel-Takács, aki Dzsudzsák Balázs átlövését is hárította a 17. percben.
Hiába futballozott jól a csapatunk, a 22. percben mégis a ZTE szerzett vezetést, Mim jobbról, éles szögből, mintegy 16 méterről tekert a hosszú sarokba (1-0). A folytatásban is élénk maradt az iram, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a 29. percben Ferenczi János lövését bravúrral tolta szögletre a ZTE kapusa. A szünetig ezzel együtt több gól nem esett, hátrányban ment pihenőre a Loki.
A második játékrész is debreceni mezőnyfölénnyel kezdődött, próbálkozott a DVSC, de góllal kecsegtető helyzetig nem jutott. Az 57. percben sérülés miatt Jorgo Pellumbit le kellett cserélni, helyére Arandjel Stojkovic érkezett. A 63. percben Dzsudzsák Balázs szabadrúgását védte bravúrral Gundel-Takács, de a szögletből jött az egyenlítés, Meldin Dreskovic fejelt 8 méterről a kapu jobb oldalába (1-1).
Az utolsó félórában keményedett a küzdelem, volt helyzet itt is, ott is. A 79. percben második sárgával a játékvezető kiállította Dusan Lagatort, a hajrára beállt Victor Braga és Shaghoyan, a hazai Várkonyi pedig a 81. percben gólt fejelt 5 méterről egy szabadrúgást követően (2-1).
Ezzel a végjátékban 10 emberrel, hátrányban bravúr kellett volna a debreceni pontszerzéshez, de ez nem sikerült. Bajnoki folytatás februárban.
Mesterszemmel
Márton Gábor: Gratulálok a csapatnak, jól játszottunk, hamarabb is lezárhattuk volna a mérkőzést. Csak jót tudok mondani a srácokról.
Nestor El Maestro: Nem érdemeltünk vereséget, sajnos ezáltal még nehezebb helyzetbe kerültünk. Remélem, tudunk fejlődni és kivívjuk a bennmaradást.
OTP Bank Liga, 17. forduló.
ZTE-DVSC 2-1 (1-0).
Zalaegerszeg, 1623 néző. Vezette: Antal P.
ZTE: Gundel-Takács – Várkonyi, Nyíri, Evangelou, Medgyes – Ipalibo (Sajbán, 80.), Kiss B. (Bakti, 80.), Sankovic – Dénes (Németh, 89.), Croizet, Mim (Vogyicska, 92.). Vezetőedző: Márton Gábor.
DVSC: Megyeri – Szécsi, Dreskovic, Pellumbi (Stojkovic, 57.), Ferenczi – Kocsis D. (Shaghoyan, 80.), Lagator, Szűcs T. (Victor Braga, 80.) Szuhodovszki (Shedrach, 88.) – Dzsudzsák, Bárány. Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Gól: Mim (22.), Várkonyi (81.), illetve Dreskovic (63.).
Sárga lap: Mim (24.), Bakti (83.), illetve Lagator (27., 79.), Dzsudzsák (63.), Szécsi (85.), Shedrach (93.), Megyeri (94.).