Seyu: nyereményjáték a Kaposvár elleni meccsen

Nagy meccs előtt állnak a DVSC játékosai, akik ma este 20 órakor játsszák következő bajnokijukat az OTP Bank Ligában.

Küldjünk minél többen szurkolói szelfit, és biztassuk őket együtt, hisz óriási szükségük lenne egy önbizalomnövelő győzelemre.

A DVSC Shop és a ’Seyu –Együtt a győzelemért!’ szolgáltatás mint minden hazai mérkőzésen, ma is játékra invitálja a kedves szurkolókat.

A Seyu segítségével otthonról is meg tudjátok mutatni a kedvenc csapatotoknak, hogyan szurkoltok nekik a távolból. Még van időtök letölteni az applikációt, és szelfiket küldeni. Sőt, ma még nyerhettek is, ha a beküldött képen megmutatjátok, hány gólt lő szerintetek a Loki.

Ezen felül a félidőben megrendezett kvízjátékon a DVSC Shop által felajánlott nyereményeket tudtok bezsebelni, ha az applikáción belül megjelölitek a Lokit a kedvenc csapatotoknak, és helyesen válaszoltok a kvízkérdésekre.

Disztl László: Össze kell kapni magunkat a Loki ellen

A péntek esti Loki-Kaposvárról a vendégek vezetőedzője, Disztl László is nyilatkozott.

– Öröm számunkra, hogy van egy olyan csapat a bajnokságban, amelyet oda-vissza meg tudtunk verni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezúttal is sikerülni fog. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy három ponttal távozzunk – nyilatkozta a somogyiak edzője, Diszlt László. – Jól sikerült a felkészülésünk a karanténidőszakban, ezért is ért minket meglepetésként a ZTE elleni nagyarányú vereség. Úgy gondoltuk, hogy erősebbek vagyunk, mint a bajnokság félbeszakadásakor, de ez a meccs nem sikerült. Bízunk benne, hogy péntekig össze tudjuk kapni magunkat és egy jó játékkal egy jó eredményt érünk el. A Debrecennek sem sikerült jól az elmúlt két bajnokija, hiszen a Ferencváros és a Honvéd ellen is kikapott. Igaz, mindegyik egy szoros mérkőzés volt. Természetesen mindkettőt megnéztük és kielemeztük.

Három ponttal hálálnák meg a szurkolók biztatását

Együttesünk az újonc Kaposvári Rákóczi FC ellen folytatja szereplését az NB I-es küzdelemsorozatban péntek este. A Nagyerdei Stadionban 20 órakor kezdődő összecsapáson tehát azt a somogyi alakulatot látjuk vendégül, amely az idei kiírásban hat pontot szerzett ellenünk, ami különösen fájó. Bízunk benne, szép számban kilátogatnak majd a stadionba a Loki-szurkolók, hisz ezúttal is nagy szükség lesz rájuk. A DVSC vezetőedzője, Vitelki Zoltán elmondta, hazai pályán egyértelmű célja a csapatnak, hogy győzelemmel hálálja meg a drukkerek biztatását.  

– Egy vereség után természetesen mindig rosszabbul érzem magam, de alapvetően előre tekintek. Mindig hiszem, hogy a hétvégén egy olyan mérkőzés következik, amely elindít minket fölfelé – kezdte a DVSC vezetőedzője, Vitelki Zoltán. – Sokat beszélgettünk a játékosokkal az elmúlt időszakban arról, hogy a Kaposvár hat pontot vett el a csapattól, ez persze benne van a fejekben. Az egész hetet arra építettük, hogy teljesen mindegy, ki az ellenfél, csak saját magunkban bízhatunk. A futballisták átérzik, hogy egy győzelem azon múlhat, hogyan döntenek egyes szituációkban. Szeretném megemlíteni, nagyon jólesett, hogy a szurkolóink elkísértek minket és ott voltak a Honvéd elleni találkozón. Óriási lökést ad számunkra a biztatásuk, és hogy a Nagyerdei Stadionba is visszatérhetnek. Hazai pályán egyértelmű célunk, hogy egy győzelemmel háláljuk meg nekik.    

Farkas Ádám vezeti a péntek esti meccset

A Loki a Kaposvári Rákóczi FC-t látja vendégül pénteken 20 órától a Nagyerdei Stadionban, ahová szerencsére visszatérhetnek a szurkolók, így minden bizonnyal jó hangulatú kilencven percre lesz kilátás.

Az MLSZ döntése értelmében a találkozót a 37 esztendős Farkas Ádám vezeti majd, aki januárban, a 2020-as esztendő első Loki-meccsén fújta a sípot nekünk legutóbb. Az Újpest FC elleni nyitányon remek összecsapást láthattak a stadionba kilátogatók, hisz Szécsi Márk duplájával, valamint Bódi Ádám és Babatunde Adeniji góljával 4-0-ra kiütöttük a lila-fehérekeket.

Azt megelőzően tavaly novemberben, a Ferencváros elleni bajnokinkat vezette a Heves megyei játékvezető. A Nagyerdőn rendezett mérkőzésen sajnos 6-1-re kikaptunk a fővárosiaktól.

DVSC-Kaposvár: érdemes elővételben jegyet vásárolni

Pénteken 20 órától a Nagyerdei Stadionban lép pályára a DVSC, amely a sereghajtó Kaposvárt fogadja az OTP Bank Liga 27. fordulójában.

Mint ismert, a találkozóra érvényes belépők kedd óta kaphatók online és a DVSC Ajándékboltban. Felhívjuk szurkolóink figyelmét, továbbra is az elővételes jegyvásárlást ajánljuk, ráadásul akkor kedvezményesebben juthatnak tiketthez a drukkerek.

A bérletek változatlanul ugyanabban a szektorba érvényesek, ahová megváltásra kerültek. Az állandó belépőkkel rendelkezők érkezési sorrendben ülhetnek le a szektorukon belül a kijelölt székekre. Kérjük őket, a megszokottnál ezúttal korábban érkezzenek, hogy a kezdősípszóig mindenki el tudja foglalni helyét a lelátón!

A mellékelt ábrán látható, piros színnel jelölt szektorokba nincs lehetőség a jegyvásárlásra, mivel azokban a bérleteseink foglalhatnak helyet a megfelelő távolság betartásával!

További fontos információk a jegyvásárlással kapcsolatban:

– Továbbra is kedvezményesen vásárolhatók meg a belépők elővételben, mint a mérkőzés napján a stadion pénztáraiban.

– A hátralévő négy hazai meccsünkön továbbra sincs regisztráció.

– A távolságtartásra szóló szabályok miatt a VIP-szektorba csak és kizárólag a VIP-bérlettel rendelkezők foglalhatnak helyet.

– A belépők korlátozott számára való tekintettel a stadion teljes megnyitásáig a tízéves kor alatti szurkolóinknak is szükséges a jegyvásárlás.

– Egy fő maximum négy belépőt válthat egy adott találkozóra.

Szeretettel várjuk szurkolóinkat a Kaposvár elleni bajnokira péntek este!

Érvényesek a Loki-szurkolóknak szóló kedvezmények

Június 5-én, pénteken este ismét hazai pályán lép pályára a DVSC labdarúgócsapata az OTP Bank Ligában, ráadásul jó hír, hogy szurkolók előtt rendezik meg a Kaposvár elleni bajnoki összecsapást.

Mint ahogy az eddigiekben, továbbra is érvényesek lesznek a szurkolói kedvezmények a bérlettel vagy az aktuális mérkőzésre szóló jeggyel rendelkező Loki-drukkerek számára.

Az érdeklődők ingyen utazhatnak a DKV villamos, autóbusz és troli járatain 17 órától üzemzárásig a bérletük vagy jegyük felmutatásával. Nemcsak emiatt, hanem a parkolási gondok elkerülése miatt is ajánljuk szurkolóinknak a tömegközlekedési eszközök használatát. Meccsnapokon szerencsére egyre többen veszik igénybe ezt a lehetőséget.

Ugyancsak a találkozó napján a Debreceni Állatkertben egy fő és egy kísérő 25%-os kedvezményben részesül, amennyiben Loki-meccsre érvényes jeggyel rendelkezik.

A kedvezmények tehát a DVSC hátralévő hazai, a június 5-i, Kaposvár, a június 13-i, Puskás Akadémia, a június 21-i, Diósgyőr, és a június 27-i, Paks elleni meccsére is érvényesek!

Szeretettel várunk mindenkit elsőként a pénteken 20 órakor kezdődő, Kaposvár elleni bajnokira, melyre remélhetőleg minél több Loki-szurkoló kilátogat! Jegyek kaphatók online és a DVSC Ajándékboltban!

DVSC-Kaposvár: a 27. mérkőzés következik

Ismét hazai közönség előtt lép pályára a Loki, amely a sereghajtó Kaposvár együttesét fogadja pénteken 20 órakor a Nagyerdei Stadionba az OTP Bank Liga 27. fordulójában.

Sajnos egyik csapat sincs túl jó formában, aktuális ellenfelünk elmúlt tizenegy találkozóján nem szerzett pontot, míg együttesünk is rég nyert már bajnoki mérkőzést. Ettől függetlenül természetesen csak a győzelem lebeg játékosaink szeme előtt, akik most hazai közönség előtt javítanának.

A DVSC és a Kaposvár a 27. egymás elleni bajnokijára készül. Együttesünk 17-szer nyert, a Kaposvár 4-szer, döntetlen 5 alkalommal született. A gólkülönbség 54-24 a mieink javára.

Különösen fájó, hogy a két klub története során lejátszott összecsapások alatti négy kaposvári sikerből kettő az idei bajnokságban történt. Az augusztus végi, Nagyerdőn rendezendő meccsen végig nagy fölényben futballoztunk, de a gólok számában sajnos ez nem mutatkozott meg, 1-0-ra kikaptunk, míg decemberben 4-1-es vereséget szenvedtünk Kaposváron.

Egy önbizalomnövelő siker természetesen nagy lökést adhatna a Loki játékosainak, akik mindent megtesznek annak érdekében, hogy három pontot szerezzenek.

Számítunk a Loki-szurkolókra, bízunk benne, minél többen látogatnak majd ki péntek este 20 órától a Nagyerdei Stadionba!

Kaphatók a jegyek a Kaposvár elleni meccsre

Jó hír, hogy a múlt csütörtöki kormányrendeletben leírtak alapján ismét szurkolók előtt léphetnek pályára az NB I-es csapatok! Szerencsére nem lesz ez másként a június 5-én, pénteken 20 órakor kezdődő DVSC-Kaposvár bajnokin sem.

A futballra éhező rajongóink június 2-án, kedden 10 órától, regisztráció nélkül megvásárolhatják belépőiket online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon vagy személyesen, a DVSC Ajándékbolt pénztárában. (A Loki Shopban kötelező a maszk vagy a szájat és orrot eltakaró kendő használata.)

A Kormány és a Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a nézők csak minden negyedik széken foglalhatnak helyet és nem ülhetnek közvetlenül egymás mögött, ily módon biztosítva a másfél méteres, úgynevezett védőtávolságot. Ezt a pénztáraknál, a beléptetéskor, a büféknél és a stadion egész területén be kell tartani. Ezen kívül ajánlott a maszk viselése és a kihelyezett kézfertőtlenítők rendszeres használata.

A mérkőzéseken klubunk bérletes drukkerein kívül 1250 fő foglalhat helyet a Nagyerdei Stadionban, összhangban az egészségügyi előírásokban foglaltakkal.

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a mellékelt ábrán látható, piros színnel jelölt szektorokba nincs lehetőség a jegyvásárlásra, mivel azokban a bérleteseink foglalhatnak helyet a megfelelő távolság betartásával!

Az állandó belépők változatlanul ugyanabban a szektorba érvényesek, ahová megváltásra kerültek. Bérleteseink érkezési sorrendben ülhetnek le a szektorukon belül a kijelölt székekre.

Fontos információk a jegyvásárlással kapcsolatban:

– Továbbra is kedvezményesen vásárolhatók meg a belépők elővételben, mint a mérkőzés napján a stadion pénztáraiban.

– A hátralévő négy hazai meccsünkön továbbra sincs regisztráció.

– A távolságtartásra szóló szabályok miatt a VIP-szektorba csak és kizárólag a VIP-bérlettel rendelkezők foglalhatnak helyet.

– A belépők korlátozott számára való tekintettel a stadion teljes megnyitásáig a tízéves kor alatti szurkolóinknak is szükséges a jegyvásárlás.

– Egy fő maximum négy belépőt válthat egy adott találkozóra.

Azon drukkereink, akik megvásárolták, de nem váltották vissza jegyeiket a március 14-i, Zalaegerszeg elleni zárt kapus összecsapásra, azoknak érvényes a belépője a jövő pénteki, Kaposvár elleni mérkőzésre.

Ugyanakkor fontos, hogy a találkozóra az új szabályoknak megfelelő jegy kerül kiállításra, így aki személyesen vette meg belépőjét a ZTE ellen, a Loki Shopban kap újat, míg aki online, az a webes fiókból tudja kinyomtatni!

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy továbbra is az elővételes online jegyvásárlást ajánljuk!

Szeretettel várjuk szurkolóinkat a Kaposvár elleni bajnokira péntek este! 

Higgadt fejjel a Kaposvár ellen

Sajnos nem sikerült jól a Loki legutóbbi mérkőzése, melyen 3-1-es vereséget szenvedett a Budapest Honvéd vendégeként a fővárosban. A javításra való lehetőség ezúttal a pénteki, Kaposvár elleni találkozó lesz, melyről a házi góllövőlista élén álló támadónk, Szécsi Márk beszélt.

– Muszáj lesz higgadt fejjel nekimenni a Kaposvár elleni összecsapásnak, hisz csak az lebeg a szemünk előtt, hogy itthon tartsuk a három pontot – kezdte Szécsi Márk. – A járvány miatt elrendelt szünet utáni első bajnokiján 6-0-s vereséget szenvedett pénteki ellenfelünk, amely így biztosan még jobban felszívja magát. Tudjuk jól, hogy ebben a bajnokságban bárki megverhet bárkit, de még egyszer hangsúlyozom, csak a győzelem az elfogadható eredmény a számunkra. Egy korán szerzett gól lélektanilag is sokat jelentene, remélem nyerni tudunk hazai közönség előtt a Nagyerdei Stadionban. 

Pénteken a Kaposvár ellen javíthat a Loki

Nagy meccs előtt állnak a DVSC játékosai, akik ezúttal június 5-én, pénteken játsszák következő meccsüket az OTP Bank Ligában.

Ellenfelünk a sereghajtó Kaposvár lesz, amely csapatunk mumusának számít idén, hisz kétszer is győzni tudott ellenünk.

A javításra pénteken 20 órától lesz lehetősége a Lokinak, melynek óriási szüksége lenne egy önbizalomnövelő győzelemre.

Mint ismert, már nézők előtt csaphatnak össze a felek a Nagyerdei Stadionban, ahová jegyek kedden 10 órától megvásárolhatók online és a DVSC Ajándékboltban!

Szeretettel várjuk szurkolóinkat a Kaposvár elleni bajnokira!

Keddtől kaphatók a belépők a Kaposvár elleni bajnokira

Jó hír, hogy a múlt csütörtöki kormányrendeletben leírtak alapján ismét szurkolók előtt léphetnek pályára az NB I-es csapatok! Szerencsére nem lesz ez másként a június 5-én, pénteken 20 órakor kezdődő DVSC-Kaposvár bajnokin sem.

A futballra éhező rajongóink június 2-án, kedden 10 órától, regisztráció nélkül megvásárolhatják belépőiket online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon vagy személyesen, a DVSC Ajándékbolt pénztárában. (A Loki Shopban kötelező a maszk vagy a szájat és orrot eltakaró kendő használata.)

A Kormány és a Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint a nézők csak minden negyedik széken foglalhatnak helyet és nem ülhetnek közvetlenül egymás mögött, ily módon biztosítva a másfél méteres, úgynevezett védőtávolságot. Ezt a pénztáraknál, a beléptetéskor, a büféknél és a stadion egész területén be kell tartani. Ezen kívül ajánlott a maszk viselése és a kihelyezett kézfertőtlenítők rendszeres használata.

A mérkőzéseken klubunk bérletes drukkerein kívül 1250 fő foglalhat helyet a Nagyerdei Stadionban, összhangban az egészségügyi előírásokban foglaltakkal.

Felhívjuk a szurkolók figyelmét, hogy a mellékelt ábrán látható, piros színnel jelölt szektorokba nincs lehetőség a jegyvásárlásra, mivel azokban a bérleteseink foglalhatnak helyet a megfelelő távolság betartásával!

Az állandó belépők változatlanul ugyanabban a szektorba érvényesek, ahová megváltásra kerültek. Bérleteseink érkezési sorrendben ülhetnek le a szektorukon belül a kijelölt székekre.

Fontos információk a jegyvásárlással kapcsolatban:

– Továbbra is kedvezményesen vásárolhatók meg a belépők elővételben, mint a mérkőzés napján a stadion pénztáraiban.

– A hátralévő négy hazai meccsünkön továbbra sincs regisztráció.

– A távolságtartásra szóló szabályok miatt a VIP-szektorba csak és kizárólag a VIP-bérlettel rendelkezők foglalhatnak helyet.

– A belépők korlátozott számára való tekintettel a stadion teljes megnyitásáig a tízéves kor alatti szurkolóinknak is szükséges a jegyvásárlás.

– Egy fő maximum négy belépőt válthat egy adott találkozóra.

Azon drukkereink, akik megvásárolták, de nem váltották vissza jegyeiket a március 14-i, Zalaegerszeg elleni zárt kapus összecsapásra, azoknak érvényes a belépője a jövő pénteki, Kaposvár elleni mérkőzésre.

Ugyanakkor fontos, hogy a találkozóra az új szabályoknak megfelelő jegy kerül kiállításra, így aki személyesen vette meg belépőjét a ZTE ellen, a Loki Shopban kap újat, míg aki online, az a webes fiókból tudja kinyomtatni!

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, hogy továbbra is az elővételes online jegyvásárlást ajánljuk!

Szeretettel várjuk szurkolóinkat a Kaposvár elleni bajnokira péntek este! 

Egyenlítés helyett hidegzuhany lett a vége…

A Mezőkövesd elleni, jövő heti Magyar Kupa döntőre készülő fővárosiak immár híveik és száz debreceni szurkoló előtt álltak fel a Lokival szemben, amelyben mindössze egy változás történt az elmúlt heti gárdához képest. Adeniji helyett az erőszakosabbnak tartott Trujic kapott bizalmat Vitelki mestertől. Hogy a szurkolóinkon nem múlhatott az eredmény, azt a DVSC drukker-század hangorkánja szavatolta, amely a visszhangzó stadionban elnyomta a honvédosok kórusát.

15. perc: több, mint tízpercnyi óvatoskodás után a Honvéd Ugrai által két szöglettel, és egy szabadrúgással próbálkozhatott. A második sarokrúgásnál, balról beívelt labda Kamber fejéről, négy méterről jutott a debreceni hálóba, a vendég védők gyűrűjében. 1-0.

Érdekes találat volt, mert a labda a magasra felugró Batik csúsztatásával került Kamber fejére, és onnan a hálóba az ötösön belül.

Öt perc múlva Bódi Vargát jobbra kiugratta, akinek középre belőtt labdája Szécsi előtt elsuhant, Trujic pedig estében, az ötösön egy védő lábát találta el, óriási helyzetben! Egyenlítési alkalom volt.

A 34. percben Ferenczi balról Trujic lábára lőtte be a labdát, amelyet támadónk a jobb kapufa mellé perdített öt méterre a kaputól.

A 45. percben Haris a 16-os vonaláról a jobb kapufa mellé helyezte a Tőzsértől kapott játékszert.

II. félidő:

50. perc: Aliji felfutott a balszélen, középre adott Gazdagnak, akinek sarkát Kinyik eltalálta a 16-oson belül. A megítélt 11-est Ugrai a jobbra mozduló Nagy mellett a háló bal oldalába helyezte. 2-0.

A 65. percben Kamber egy ütemmel lekésve csúszott be Kundráknak, a labda helyett a debreceni támadó lábát eltalálva. Második sárgalapja pirossal, azaz kiállítással ért fel.

A létszámfölénybe került DVSC mindössze négy perc múlva élt a szépítés lehetőségével.

A 69. percben Tőzsér balra passzolt Bódinak, akinek erősen belőtt labdáját Adeniji egy lépésről bombázta a hálóba. 2-1.

A helyzetnél a debreceni támadó stoplija véletlenül felsértette Tujvel lábát, aki cserére kényszerült.

84. perc: Adeniji fordulásból, 15 méterről megeresztett lövését a Honvéd cserekapus bravúrral, lábbal hárította szögletre.

89. perc: Szendrei kontrázott sikerrel. Beadásnak szánt labdája egy védőnkről visszapattant maga elé, majd Pávkovicsot és Kusnyírt is lefutva, jobbról, 12 méterről, éles szögből lőtt a rövid, bal felső sarokba. 3-1.

Értékelés:

A mindössze negyedóra elteltével hátrányba került csapatunk Kamber gólja után többet kezdeményezett, de támadásainkban nem volt átütőerő. Kétszer Trujics, majd egyszer Haris előtt adódtak helyzetek, de kaput kerültek. Hiába voltunk mezőnyben egyenlő ellenfelek a Honvéddal, de a kispestiek támadásai kreatívabbnak, veszélyesebbeknek látszottak. A félidő második felében Ugraiék egyre többször zavarba hozták Pávkovicsékat, különösen a széleken voltak aktívak. A piros-feketék 5-4-1-es hadrendje egyelőre feltörhetetlennek bizonyult.

Szünet után mindössze öt perc elég volt az idei kupadöntős Honvédnak, hogy előnyét növelje, amely a mieink önbizalmát alaposan megtizedelte. Vitelki mester hármas cserével próbálta felrázni támadójátékunkat, eleinte kevés sikerrel. Gyökeres változást Kamber kiállítása hozott a mérkőzésben. A váratlanul létszámfölénybe került vendégek öt perc múlva szépítettek Adeniji által, szép akció végén. A Lokinak bő 25 perce volt még ahhoz, hogy egyenlítsen, vagy netán az állást megfordítsa. Egyre-másra vezettük a támadásokat, a DVSC kapujához szorította ellenfelét, de újabb gólra már nem futotta. Levegőben lógott az egyenlítés, ehelyett hidegzuhany lett a vége. Egy váratlan kontrával a Honvéd a Loki védelmét feltörve bebiztosította győzelmét.OTP Bank Liga 26. forduló

Budapest Honvéd – DVSC 3-1 (1-0)Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 700 néző. Vezette: Pintér (Georgiou, Szécsényi)

Budapest Honvéd: Tujvel – King, Batik, Kamber, Lovrics, Kukocs – Szendrei,Kesztyűs, Hidi, Gazdag – Ugrai.Edző: Pisont István. 

DVSC: Nagy – Kusnyir, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Tőzsér, Haris, Varga – Szécsi, Trujics.Vezetőedző: Vitelki Zoltán. 

Csere: Batik h. Niba és Kukocs h Aliji a szünetben, King h. Mezgrhani az 58.p., Tuivel h. Levkovich a 72.p, Gazdag h. Nagy a 79.p., illetve Varga h. Kundrák, Szécsi h. Garba és Trujics h. Adeniji, mindhárman az 56. percben, Haris h. Szabó B. a 72.p.,

Gól: Kamber a 15.p., Ugrai (11-esből) az 50.p., Szendrei a 89.p., illetve Adeniji a 69.p., 

Sárgalap: Kamber (mezlevételért) a 15.p, Kamber (Kundrák buktatásáért) a 65.p. Levkovich (időhúzásért) a 75.p., Ugrai (reklamálásért) 76.p., Illetve Kusnyir (buktatásért) 48.p. 

Kiállítva: Kamber (2. sárgalappal) 65. p 

Cs.Z.