Kaphatók a jegyek a következő két hazai meccsünkre

Egy hét alatt két bajnoki mérkőzést is játszik majd a DVSC labdarúgócsapata a Nagyerdei Stadionban.

Március 7-én a Kisvárda, míg március 14-én a Zalaegerszeg együttesét fogadjuk a Nagyerdőn. Mind a két összecsapás 17 órakor kezdődik.

A két találkozóra szerdán 10 órától megvásárolhatók a jegyek normál áron online és a DVSC Ajándékboltban.

Mint mindig, szurkolóink elővételben ezúttal is olcsóbban vásárolhatják meg belépőiket, mint a meccs napján.

Két fontos mérkőzés előtt áll csapatunk, ugyanis a Kisvárda jelenleg két, míg a Zalaegerszeg hat ponttal van mögöttünk a tabellán, így hatalmas jelentőséggel bírna két hazai győzelem.

Elővételes jegyárak a Kisvárda és a Zalaegerszeg elleni bajnokira:

Szurkolói információk az FTC elleni bajnokira

Csapatunk a Ferencváros vendégeként folytatja szereplését az OTP Bank Ligában szombat este.

A Groupama Arénában 19.30 órakor kezdődő meccsre elővételben már megvásárolhatók a belépők a meccsjegy.mlsz.hu oldalon 2850 forintért, szurkolói kártya ellenében.

A mérkőzés napján a Loki-szurkolókat egy darab vendégpénztár várja majd (az E-szektornál), amely a kezdő sípszó előtt két órával, 17.30 órakor nyit. A személyes jegyvásárláshoz nem szükséges szurkolói kártya, viszont regisztráció igen.  

A vendégparkolóba mintegy húsz gépjármű parkolását tudják biztosítani a szervezők, akik ezen felül a környező utcákat javasolják megállás céljából.

Szurkolóink rendőri felvezetéssel is eljuthatnak a Groupama Arénába. Íme, a rendőrség közleménye.Fontos információ még, hogy a Groupama Aréna összes büféjében, így a vendégszektorban is 2019 nyarán egy környezettudatos terméket, az úgynevezett repoharat vezették be, így ezentúl csak repohárban lesz lehetőség italt vásárolni.

A pohár betétdíjas, azaz visszaváltható, melynek összege 350 Ft. Ezt a szurkolók a vásárlás idején italukkal – akár üdítő, sör – együtt fizethetik ki.

A repoharakat a büfé zárásáig tudják visszaváltani a vendégszektor büféjében. Visszaváltás esetén a betétdíj összegét készpénzben fizetik vissza, bankkártyára történő visszafizetés nem áll módjukban. Újabb ital vásárlásakor a leadott repoharat visszaveszik, és egy másik, tiszta pohárban adják ki a friss italt.

Természetesen nem kötelező visszaváltani a repoharakat, hazai is lehet vinni emlékként. Azonban a poharak az előző mérkőzésekről nem hozhatók vissza.

HB

U16-os csapatunk legyőzte az MTK-t

A Debreceni Labdarúgó Akadémia U16-os és U17-es korosztálya az MTK Budapest ellen játszott bajnoki mérkőzést szerdán a fővárosban.

A fiatalabbak remek teljesítményüknek köszönhetően, Pinczés Krisztián és Székelyhidi Sándor találatával 2-0-s sikert arattak, míg az idősebbek az első játékrészben 2-1-re még vezettek, ám a második félidőben sajnos négy gólt kaptak, így 5-2-es vereséget szenvedtek.

U16
MTK Budapest – DVSC-DLA 0–2 (0-1)

DLA: Lisztes Bence – Lénárt Gábor, Kokovai Csongor (Fábián Bence), Székelyhidi Sándor, Tóth Balázs, Karmacsi Richárd, Vadász Sándor (Harcsa Dávid), Lázók László (Szilágyi János), Nagy Roland, Kovács Miklós, Hegedűs Tamás Gól: Pinczés Krisztián, Székelyhidi Sándor    U17 MTK Budapest – DVSC-DLA 5–2 (1-2)DLA: Csernely Márton – Kuszkó Dominik (Kertész Kornél), Pinte Krisztián (Perevuznik Makszim), Lipcsei Péter, Baranyai Nimród, Sipos Szabolcs, Sustyák Bálint, Kincses Márk (Mak Dominik), Jánovszki László, Gyulai József, Kovács Gergő
Gól: Gyulai József, Pinte Krisztián  

HB

Rendőri felvezetéssel a Groupama Arénába

Tisztelt Szurkolók!

Az OTP Bank Liga következő fordulójában 2020. február 29-én 19.30 órai kezdettel rendezik az FTC-DVSC labdarúgó-mérkőzést a Groupama Arénában (Bp. IX. ker. Üllői út 129.)

A rendőrség a szurkolók biztonsága, a rendzavarás megakadályozása és a helyszín mielőbbi megközelíthetősége érdekében a mérkőzésre érkező vendégszurkolók részére gyülekezési helyet hirdet meg, ahonnan rendőri kísérés mellett lesznek átkísérve a Groupama Aréna vendégszektorához.

Az ország keleti részéről személygépkocsival, buszokkal érkező DVSC-szurkolók a mérkőzés napján az M3-as autópálya Kerekharaszti pihenőjének parkolójában gyülekezzenek 17.50-18.00 óra között. Innen a vendégszurkolók 18.00 órai indulással rendőri biztosítás mellett lesznek elkísérve a Groupama Aréna vendégparkolójáig.

A meghatározott gyülekezési pontra személygépkocsival, kisbusszal érkező vendégszurkolók gépjárművezetői indulást megelőzően ellenőrizzék a jármű műszaki állapotát, mivel a lerobbanó, nem megfelelő műszaki állapotú gépjárművek nagymértékben akadályozzák a kísérés időben való végrehajtását, szurkolók stadionhoz történő eljutását!

Az érvényes belépőjeggyel nem rendelkező szurkolók nem kerülnek bebocsájtásra a stadionba!

A rendőrség szeretné a tisztelt szurkolók figyelmét felhívni, hogy a jegy hamisítása, illetve a hamísított jegy felhasználása bűncselekménynek minősül. A stadionba a szurkolók jegy és ruházat ellenőrzést követően tudnak csak belépni. Hamis jegy észlelése esetén annak tulajdonosa ellen minden esetben büntetőeljárás indul.

Ismételten felhívják a tisztelt szurkolók figyelmét, hogy a pirotechnikai eszközök birtoklása szabálysértést valósít meg, így akinél ilyen terméket találunk, azokkal szemben szabálysértési eljárás indul.  Az is szabálysértést követ el, aki arcát a sportrendezvény helyszínén oly módon takarja el, hogy felismerhetetlenné váljon.

A rendőrség köszöni a megértést és jó szurkolást kíván!

BRFK IX. ker. Rendőrkapitányság

A Ferencváros otthonában vendégszerepelünk szombaton

Nem vár könnyű összecsapás a DVSC-re, amely szombaton 19.30 órától a listavezető Ferencváros otthonában, a Groupama Arénában vendégszerepel.

A 23. forduló rangadóját mind a két fél egy-egy vereséggel a háta mögött várja. A zöld-fehérek a dobogó 3. fokán álló Mezőkövesd ellen léptek pályára idegenben, ahol nagy meglepetésre 3-0-s vereséget szenvedtek.

Az FTC-nek ez volt a második veresége a bajnokságban, melyben emellett eddig tizennégyszer nyert és négyszer játszott döntetlent. Két mérkőzéssel kevesebbet játszott – egyet épp ellenünk – de így is a tabella legfelső fokán áll.

A DVSC a Paks ellenfeleként szerepelt az elmúlt szombaton. Szécsi révén mi szereztük meg a vezetést, ám még az első játékrészben megfordították az állást a hazaiak. A második félidőben Garba góljával egyenlítettünk, de az utolsó percekben bekapott két paksi találattal végül 4-2-re kikaptunk.

A szombat esti, Ferencváros elleni találkozónkat az M4 sportcsatorna élőben közvetíti.

HB

Az U16 legyőzte a Puskás Akadémiát

A Debreceni Labdarúgó Akadémia két korosztályos együttese játszott bajnoki mérkőzést szombaton a Puskás Akadémia ellen.  

Az U16-os csapatunk Székelyhidi Sándor és Tóth Balázs góljával 2-0-s győzelmet aratott, míg az U17-esek 3-0-s vereséget szenvedtek.  

U16
DVSC-DLA – Puskás Akadémia FC 2–0 (0-0)

DLA: Csernely Márton – Lénárt Gábor, Székelyhidi Sándor, Tóth Balázs, Karmacsi Richárd, Vadász Sándor, Vajda Cristofer (Harcsa Dávid), Lázlók László (Virág Tamás), Nagy Roland Károly, Kovács Miklós Erik, Hegedűs Tamás Bernát (Pinczés Krisztián)
Gól: Székelyhidi Sándor, Tóth Balázs  

U17
DVSC-DLA – Puskás Akadémia FC 0–3 (0-2)

DLA: Szabó Sándor – Sustyák Bálint János, Baranyai Nimród, Kuszkó Dominik, Lipcsei Péter, Sipos Szabolcs Vince, Kovács Gergő, Mak Dominik Imre (Kincses Márk), Jánovszki László (Kertész Kornél Bendegúz), Farkas Tamás, Gyulai József (Simon Mátyás)  

HB

A Sényő ellen játszott edzőmeccset a DVSC II.

A DVSC II. a szintén NB III-as Sényő ellen játszott felkészülési meccset szombat délelőtt. A Debreceni Labdarúgó Akadémián rendezett találkozó 1-1-es döntetlennel ért véget, a kis Loki gólját Sármány Kristóf szerezte.

Szatmári Csaba vezetőedző elmondta, az első félidőben kimondottan jól játszott csapata, és ez az összecsapás is remekül szolgálta együttesének felkészülését. EdzőmeccsDVSC II. – Sényő 1–1 (1-1) DVSC II: Hrabina (Nagy II. S., 46.) – Lakatos B., Kovács R. (Mezei, 46.), Belényesi, Barna – Sütő (Bene, 46.), Sárosi (Szabó Á. 60.), Szabó B. (Tomola, 70.), Damásdi (Molnár M., 75.) – Sármány, Burai (Tonhaizer, 65.) Gól: Sármány Kristóf

HB

Vitelki Zoltán: Készen állunk a Paks elleni meccsre

A csapatunk mögött mindössze négy ponttal álló Paks otthonában vendégszerepel a Loki szombat délután. A bizonyára izgalmas és kiélezett mérkőzésről a DVSC mestere, Vitelki Zoltán beszélt.

– Azt gondolom, elég jó periódusaink voltak a Mezőkövesd elleni találkozón annak ellenére, hogy kikaptunk. Ha az ember csak a végeredményt látja, könnyű meccsre gondolhat, de játékban teljes mértékben partnerek voltunk – emlékezett vissza a legutóbbi találkozónkra a DVSC vezetőedzője, Vitelki Zoltán. – Minden meccs fontos, természetesen a Paks elleni is az lesz. Valamennyi ellenfélnek megvannak a maga erősségei, nekünk az a dolgunk, hogy felkészüljünk erre és három ponttal távozzunk. A játékosok készen állnak, tudják, mit kell játszani és mentálisan is erősek. Az életükért küzdenek az atomvárosiak, ezért fontos, hogy megtaláljuk a gyenge pontjait. Egész héten azon dolgoztunk, hogy kijavítsuk az elmúlt összecsapásunkon elkövetett hibáinkat. Egy biztos, top állapotban kell futballoznunk, hogy nyerni tudjunk.  

HB

Beharangozó: Paks-DVSC

Idegenbeli meccsen lép pályára a DVSC, amely február 22-én, szombaton 17 órától a Paks otthonában vendégszerepel az OTP Bank Liga 22. fordulójában.

A tabella 10. helyén álló házigazdákra minden bizonnyal élet-halál mérkőzés vár, ugyanis két pontra vannak a kiesést jelentő helytől. Együttesünk számára is rendkívül fontos lenne megszerezni a győzelmet, ugyanis amennyiben kikapnánk, a paksiak egy pontra megközelítenének bennünket. Remek hangulatú, parázs találkozóra van tehát kilátás, melyen bizonyára mind a két fél a győzelemre játszik majd.

Nem kezdte jól a tavaszi szezont az atomvárosi alakulat, amely a Ferencváros vendégeként egy 4-0-s vereséggel rajtolt a Groupama Arénában. Ezt követően viszont hozta a kötelezőt, a két mögötte álló csapatot, a Zalaegerszeget és a Kaposvárt is legyőzte úgy, hogy még gólt sem kapott. Az utolsó két összecsapása nem alakult jól, a Puskás Akadémiától és a Diósgyőrtől egyaránt 2-0-s vereséget szenvedett.  

A tavalyi év novemberének elején nevezték ki a Paks ideiglenes trénerének Osztermájer Gábort, akinek vezetőedzői státusza január elején véglegesítésre került. A télen végleg Tolna megyébe igazolt Bertus Lajos, Szakály Dénes és Szélpál Norbert, míg kölcsönbe Sajbán Máté érkezett. Távozók is voltak, Cseke Benjámin, Fejes András, Remili Mohamed és Simon Ádám végleg, Egerszegi Tamás és Simon Márk pedig kölcsönben hagyta el a klubot.

A 32. egymás elleni bajnokiját játssza szombaton a DVSC és a Paks. A cívisvárosiak eddig 16-szor győzték le az atomvárosiakat, 11-szer döntetlent játszottak, és 4 alkalommal kaptak ki tőlük. A két csapat rendre gólzgazdag mérkőzést vív egymással, a gólkülönbség 53-31 a javunkra. A felek az OTP Bank Liga 11. fordulójában, november elején csaptak össze az idei kiírásban. A szakadó esőben rendezett meccs 28. percében Szécsi Márk góljával megszereztük a vezetést, majd négy perccel később Kusnyír Erik megduplázta előnyünket. Védekező középpályásunknak egyébként az volt élete első NB I-es gólja. A 60. percben már hárommal mentünk, mikor Kundrák Norbert is betalált, neki szintén az volt első élvonalbeli találata. A 81. percben Böde szépített, így 3-1-re legyőztük a tolnaiakat.

Ami a DVSC-t illeti, az elmúlt hétvégén játékban teljes mértékben partnere volt a Mezőkövesdnek, de sajnos kikapott 3-1-re, elveszítve ezzel a tavaszi veretlenséget. Addig azonban remekül ment a Lokinak, az Újpestet és a Diósgyőrt is legyőzte, míg a Puskás Akadémia és a MOL Fehérvár FC ellen egy pontot szerzett.

A szombaton 17 órakor kezdődő Paks-DVSC bajnoki mérkőzésre szurkolóink minden fontos információt megtalálnak itt.

Az összecsapást a televízió nem közvetíti, de az m4sport.hu oldalon élőben látható lesz.

HB

Osztermájer Gábor: Gyors csapat a Loki, jó játékosokkal

A szombati Paks-DVSC bajnokival kapcsolatban a házigazdák vezetőedzője, Osztermájer Gábor is nyilatkozott.

– A DVSC egy gyors csapat, jó játékosokkal. Hiába kaptak ki legutóbb a Mezőkövesd ellen, az első harminc perc egyértelműen az övék volt. Számunkra viszont szinte teljesen mindegy, ki milyen erőben érkezik hozzánk, két vereség után hazai pályán nyernünk kell. Továbbra is tartom magam ahhoz, hogy a helyzeteink végén sokkal racionálisabb megoldásokat kell választanunk a gólok érdekében.

HB

Berke Balázs vezeti a paksi meccsünket

A szombaton 17 órakor kezdődő Paks-DVSC bajnoki mérkőzés levezetésére Berke Balázst jelölte ki a Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága.

A Zala megyei bíróról friss emlékeink vannak, ugyanis a február 1-i, Puskás Akadémia elleni találkozónkon fújta nekünk legutóbb a sípot. A Pancho Arénában rendezett mérkőzés gól nélküli döntetlennel zárult.

A 35 éves játékvezető előtte 2019 áprilisában vezetett összecsapást a Lokinak, amely az Újpest FC otthonában 1-1-es döntetlent ért el. A mieink találatát akkor csapatkapitányunk, Tőzsér Dániel szerezte.

HB