A DVSC is csatlakozik a mellrák elleni küzdelemhez

Minden év októbere a mellrák elleni ˇ”rózsaszín” kampány hónapja. Magyarországon évente 33 ezer ember hal meg rosszindulatú daganat miatt, rosszindulatú emlődaganat következtében évente több mint kétezer nőt veszítünk el, miközben az időben felismert betegség esetén nagyobb a gyógyulási esély.

A szakemberek kiemelik, hogy a korai stádiumban felfedezett daganatos betegségek gyógyíthatók, az egészséges életmód pedig hozzájárul a gyógyulási esélyek növekedéséhez, valamint a megelőzéshez.

A DVSC fontosnak tartja a mellrák elleni októberi kampányt, és csatlakozik hozzá: a vasárnapi, Dorog elleni bajnokin minden Loki-játékos rózsaszín szalagot visel majd a mezén, a Nagyerdei Stadion pedig a rózsaszínben fog pompázni.

Új résszel jelentkezik a Csak a Loki

Új epizóddal jelentkezik a DVSC-vel foglalkozó magazinműsor, a Csak a Loki!

A legfrissebb részben többek között Dzsudzsák Balázs hazatéréséről, a Loki sportigazgatója, Tőzsér Dániel pedig a klub hosszútávú céljairól beszél.

A hajdúsági szurkolók jobban megismerhetik együttesünk gólvágóját, Bárány Donátot, valamint bemutatkozik a Debreceni Labdarúgó Akadémia U15-ös veretlen csapata, amely hétből hat sikert aratott eddig a korosztályos bajnokságban.

Végezetül a Loki felnőttcsapatának négy játékosa egy mini teqball-bajnokságot rendezett az egyik edzés után, szurkolóink a megmérettetésbe is betekintést nyerhetnek.

Az adás október 15-én, csütörtökön 18.20 órától lesz látható az M4 Sport csatornán, amely pénteken 04.30 órakor és 13.25 órakor, míg szombaton reggel 7 órakor is megismétli.

A Debrecen Televízió pénteken 20.20 órától közvetíti.

Hatalmas az érdeklődés a Szpari-Loki rangadó iránt

Mint azt már hírül adtuk, hétfőtől már beszerezhetők a jegyek a DVSC két soron következő bajnokijára, már az október 25-i tiketteket is viszik, mint a cukrot.

Valóban jónak ígérkező meccsek következnek a Merkantil Bank Ligában, vasárnap példának okáért hazai mérkőzésen lép pályára a DVSC labdarúgócsapata. Dzsudzsák Balázsék a Dorog együttesét fogadják a Nagyerdei Stadionban október 18-án 20 órától. Minden nap 10 órától már megvásárolhatók a belépők az összecsapásra online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon és a DVSC Ajándékboltban.

Klubunk igyekszik kiszolgálni a szurkolókat az október 25-én 19.30-kor kezdődő Nyíregyháza-Debrecen rangadó kapcsán is. A szabolcsiak egyelőre 1500 darab vendégjegyet bocsátottak a rendelkezésünkre, amelyek szintén megvásárolhatók készpénzért(!) a Loki Shop-ban. A vendégszektort (H, I, J, K) szükség esetén 2000 férőhelyig ki tudják bővíteni.

Erre vélhetően szükség lesz, hiszen már a jegyárusítás első napján csaknem félezer belépő talált gazdára Debrecenben a Szpari-Loki rangadóra!

A kelet-magyarországi derbire a vendégjegyek egységesen 500 forintba kerülnek, regisztráció és online jegyértékesítés nincs. Jó hír, hogy lesz külön büfé a vendégszektorban.

Három debreceni is meghívót kapott az U18-as válogatottba

Az U18-as (2003) magyar korosztályos labdarúgó-válogatott következő programját 2020. október 18. és 21. között rendezik, Herceghalmon edzőtábort tartanak.

Az eseményre a Debreceni Labdarúgó Akadémia, illetve a DVSC három tehetsége, Bényei Ágoston, Fűzfői Márk és Talpalló Norbert is meghívást kapott, így ők a nemzeti csapatban is képviselhetik a Lokit és a DLA-t.

Az U17-es (2004) válogatott is edzőtábort tart ebben az időpontban, mégpedig Zsámbékon. Ide Debrecenből Hegedűs Tamást, Sipos Szabolcsot és Tóth Balázst hívták meg, a névsorban biztonsági tartalékként Fábián Bence és Lénárt Gábor is szerepel.

Loki-Dorog, Szpari-Loki: indul a jegyértékesítés!

Jónak ígérkező meccsek következnek a Merkantil Bank Ligában, jövő vasárnap példának okáért hazai mérkőzésen lép pályára a DVSC labdarúgócsapata. Dzsudzsák Balázsék a Dorog együttesét fogadják a Nagyerdei Stadionban október 18-án 20 órától. Hétfőn 10 órától már megvásárolhatók a belépők az összecsapásra online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon és a DVSC Ajándékboltban.

Klubunk igyekszik kiszolgálni a szurkolókat az október 25-én 19.30-kor kezdődő Nyíregyháza-Debrecen rangadó kapcsán is. A szabolcsiak egyelőre 1500 darab vendégjegyet bocsátottak a rendelkezésünkre, amelyek hétfőn 10 órától már meg is vásárolhatók készpénzért(!) a Loki Shop-ban. A vendégszektort (H, I, J, K) szükség esetén 2000 férőhelyig ki tudják bővíteni.

A kelet-magyarországi derbire a vendégjegyek egységesen 500 forintba kerülnek, regisztráció és online jegyértékesítés nincs. Jó hír, hogy lesz külön büfé a vendégszektorban.

Fontos háttér: Sporttudományi Csoport a DLA-n

A Debreceni Labdarúgó Akadémián egy sikeres utánpótlás csapat mögött többek között egy összetartó szakmai közösség, az idén januártól működő Sporttudományi Csoport áll. A dolgozók köre összetett, céljuk a gyermekek fizikális és mentális egészségének megőrzése, valamint a teljesítmény növelése a futballpályán. Az ifjú tehetségeket és az edzőket egyaránt segítik, jövőbeli tervük pedig, hogy az akadémia számára létrehozzanak egy saját adatbázist. Dr. P. Szabó Gabriella, a csoport vezetője honlapunknak nyilatkozott.

Milyen feladatokat lát el a Sporttudományi Csoportban?

– A kiemelt Akadémiai Programban lehetőség nyílt arra, hogy a Debreceni Labdarúgó Akadémia humán erőforrásban és sporttudományi, rehabilitációs eszközök terén is egyaránt bővüljön. A szakmai elvárásoknak megfelelően a DLA-n is létrejött egy sporttudományi csoport, ennek vezetésével idén januárban Makray Balázs, ügyvezető és Herczeg András, szakmai igazgató bízott meg. Szerepet vállaltam a csoport létrehozásában, emellett a működés megszervezése, felmérő vizsgálatok koordinálása a feladatom.

Kik dolgoznak a szervezet sikerességéért?

– A csoportot gyógytornászok, erőnléti edzők, pszichológusok, dietetikus, egészségügyi asszisztens és a masszőrök alkotják. Emellett traumatológus-ortopédus kollégámmal együtt, jómagam sportorvosként és gyermekgyógyászként veszünk részt a sérülések ellátásában és a beteg sportolók vizsgálatában. Alapvetően komplex feladatunk van, ezért is ilyen sokrétű a dolgozók feladatköre. A Sporttudományi Csoport által mért adatok összességében az edzők munkáját segítik, ezért a Herczeg András által vezetett edzői értekezleten lehetőségünk van ezeket bemutatni és megvitatni.

Milyen rendszerességgel és mit mérnek fel a fiatal sportolóknál?

– Egy ütemterv alapján negyed- és félévente végezzük el a különböző felméréseket. A gyerekek számára kötelező az orvosi vizsgálat, ahol látás-, EKG-, vizelet-, valamint fizikális vizsgálat történik. A humánbiológiai felmérés során a fiatalok alkat-típusát, várható testmagasságát, biológiai és csúcsnövekedési életkorát határozzuk meg. A gyógytornászok mozgásszervi felméréseket és FMS tesztet (Funkcionális Mozgásminta Szűrés) végeznek, majd az észlelt eltérések alapján egyénre szabottan egy olyan korrekciós edzéstervet készítenek, mellyel a különböző ízületek és a törzsizomzat stabilitását, mobilitásának fejlődését segítik elő. Emellett labdarúgás-specifikus pályateszteket is végeztünk. Januárban ezek teljesítménydiagnosztikai és biomechanikai felmérésekkel egészülnek ki.

Milyen módon lehet a játékosok teljesítményét felépíteni?

– Minden héten megbeszélést tartunk az aktuális problémákról, hogy mikor és milyen módon lehetne javítani a játékosok teljesítményét. Egy utánpótlás játékos motorikus képességeit fokozatosan, egymásra épülő lépcsőzetes edzésmodell szerint lehet felépíteni, ennek célja, hogy a játékosokban rejlő képességeket felnőtt korukra maximálisan el tudják érni. Ezért az alsóbb korosztályokban (U13-U14) egy stabilizációs-korrekciós tréning programot vezettünk be, hogy a nagyobb korosztályoknál (U15-19) ezt már magasabb szintre lépve tudják alkalmazni az erőnléti edzők.  

Szembesültek valamilyen nehézséggel az utóbbi hónapokban?

– Az új eszközök, gépek néha kihívás elé állítják a gyógytornászokat, rehabilitációs és erőnléti edzőket, de lépésről lépésre haladva megtanulják kezelni azokat. Ezen kívül a COVID-vírus sajnos nagyon megnehezítette a mindennapos munkánkat, a felmérésekkel sem tudunk mindig a megfelelő ütemben haladni.

Hogyan hat a gyermekek mentális egészségére egy sérülés?

– A játékosok számára veszélyt jelent a fizikai sérülés, amely mentálisan is megviselheti őket. A pszichológusok egyénileg és csoportosan is foglalkoznak a gyerekekkel. A sportpszichológus és a rehabilitációs edző ötlete alapján nemsokára a szülők és gyerekek részére egy kis segédanyagot szeretnénk összeállítani, amellyel könnyebben átvészelhetik ezt az időszakot, a sportsérülés okozta mélypontból pedig minél hamarabb felépülhessenek a fiatal futballisták. Emellett a Debreceni Egyetem Pszichológia tanszékének munkatársai egy innovatív, sportágspecifikus számítógépes tesztet végeznek, amelynek célja a figyelem és koncentráció felmérése a labdarúgás környezetében.

Milyen fejlődés várható még a jövőben?

– Szerencsére rövid idő alatt számos előrelépés történt már. Célunk, hogy a labdarúgás-tudományban előre lépjünk, ennek érdekében minél több sporttudományi konferencián, továbbképzésen szeretnénk részt venni. Hamarosan statisztikai elemzés is készülhet a csoport által felmért adatokból, emellett nagy álmunk, hogy az akadémia labdarúgóiból egy olyan adatbázist hozzunk létre, amellyel végig követhetjük a gyerekek fejlődését és felismerhetjük a kiemelkedő tehetségeket.

Tóth Huba

NB III: késői sényői siker a Loki ellen

Több nehézséggel a háta mögött várta a kis Loki a szombati, Sényő elleni NB III-as labdarúgó-mérkőzést, de fiataljaink természetesen a győzelem reményében léptek pályára a ragyogó napsütésben rendezendő összecsapáson.

Ehhez méltóan kezdett a kis Loki, mindössze kilenc perc telt el, amikor Sárosi Norbert megszerezte a vezetést a hajdúságiaknak, de sajnos még az első játékrész végéhez közeledve egyenlítettek a hazaiak. Egészen a 94. percig 1-1-re álltak a felek, ám ekkor a Sényő ismét betalált, otthon tartva ezzel a három pontot.

Nem a legjobb előjelekkel vártuk a mérkőzést, mivel az elmúlt két hétben csak két napot tudtunk készülni, de le a kalappal a játékosok előtt, mindannyian jó teljesítményt nyújtottak. Természetesen voltak hibák a játékunkban, de nagy akarattal, alázattal futballoztak, az első perctől az utolsóig odatették magukat a fiúk. Több fiatal került fel az U19-ből a keretbe, akik életük első NB-III-as mérkőzésüket játszották, de nem látszódott rajtuk megilletődöttség, bátran futballoztak. A vereség ellenére csak dicsérni tudom a csapatot, nagyon sajnálom a játékosokat, mert egy pontra minimum rászolgáltunk volna – fogalmazott a DVSC II. mestere, Szatmári Csaba a lefújást követően a debsport.com-nak.

A kis Loki október 18-án, jövő héten vasárnap a Putnokot fogadja hazai környezetben a DEAC-pályán.

NB III Keleti csoport, 13. forduló

Sényő-Carnifex FC – DVSC II. 2–1 (1-1)

DVSC II: Ecsegi – Kozma (Juhász M., 46.), Gellén, Balla, Jankelic (Sápi, 62.) – Bene (Girdán, 67.), Szabó Á., Sárosi, Mező – Kenderesi, Sármány (Talpalló, 75.)

Gól: Sárosi (9.)

Magyar Kupa: a BVSC-Zugló vár a DVSC-re

Mint ismert, a DVSC labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportban szereplő Tiszakécske ellen kezdte meg szereplését a Magyar Kupában. Az idegenbeli összecsapáson Pávkovics Bence és Bárány Donát találatával 2-0-s sikert arattunk, így bejutottunk a következő körbe.

Szombat este megtartották a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását, melyből kiderül, hogy a Loki az előző körhöz hasonlóan ismét egy harmadosztályú ellenfelet kapott, mégpedig a BVSC-Zuglót.

Az idegenbeli találkozót október 28-án, szerdán 12.30-tól rendezik. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

Sényőn robogna a kis Lokomotív

A DVSC második csapata idegenbeli bajnoki mérkőzésen lép pályára október 10-én, szombaton az NB III Keleti csoportjának 13. fordulójában.

A kis Loki ellenfele a tabella 7. helyén álló Sényő lesz, amely 17 pontot gyűjtött eddig a harmadosztályban. A sárga-kék gárda jó teljesítménnyel kezdte a bajnokságot, de az utóbbi négy fordulóban csupán két pontot szerzett. A sényőiek múlt héten a kieső helyen álló DVTK II. otthonában vendégszerepeltek, ahol 0-0-ás döntetlennel ért véget a találkozó.

A DVSC II. négy győzelemmel, három döntetlennel, valamint négy vereséggel a 10. pozíciót foglalja el a tabellán, úgy, hogy a BVSC-Zugló elleni összecsapást november végére halasztották. A Szatmári Csaba által irányított együttes utoljára Mezőkövesden lépett pályára, a végig kiélezett meccsen pedig 1-1-es végeredmény született.

A szombaton 15 órakor kezdődő DVSC II.-Sényő FC találkozó játékvezetője Mencsik László lesz. Minden bizonnyal egy izgalmas mérkőzésre van kilátás, egy újabb siker nagy lökést adhat a továbbiakban. 

Dzsudzsák Balázs üzent a válogatottnak

A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön 20.45-től sorsdöntő EB-pótselejtezőt játszik Bulgária otthonában. Dzsudzsák Balázs a DVSC hivatalos oldalának felkérésére megfogalmazta, milyen érzések kavarognak benne.

– Eljött a döntő napja! Rettenetesen izgulok, nagyon szorítok és szurkolok a válogatottnak. Meglesz a győzelem, csapatként nem lehetnek erősebbek nálunk! Bízom a fiúkban, és tudom, hogy a végén felugorva, üvöltve Ria Riaa hungáriázhatunk! #csakegyütt – üzente a Loki középpályása.

Szombaton sorsolnak a Magyar Kupában

Mint ismert, a DVSC labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportban szereplő Tiszakécske ellen kezdte meg szereplését a Magyar Kupában. Az idegenbeli összecsapáson Pávkovics Bence és Bárány Donát találatával 2-0-s sikert arattunk, így bejutottunk a következő körbe.

A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint október 10-én, szombaton 19.15 órától tartják a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását, melyet az M4 Sport csatorna élőben közvetít. A találkozót október 28-án, szerdán rendezik.

Ezúttal is az alacsonyabb osztályban játszó csapat lesz a pályaválasztó, továbbá újdonság, hogy az idei kupasorozatban a továbbjutás minden esetben egy mérkőzésen dől el.