A Tállya ellen folytatja bajnoki szereplését a DVSC második csapata. Az NB III Keleti csoport 13. fordulójában rendezendő találkozót vasárnap 13.30 órától rendezik a Nagyerdei Stadionban. A belépés ingyenes, az A3-szektor és a vendégszektor lesz nyitva, illetve büfé áll majd a szurkolók rendelkezésére.
Ellenfelünk 12 ponttal a 11. helyen áll a tabellán, 3 győzelem, 3 döntetlen és 6 vereség a mérlege. A legutóbbi két mérkőzésüket megnyerték: a Diósgyőr ellen hazai pályán 1-0-ra, Gyöngyösön 2-0-ra diadalmaskodtak.
A kis Lokinak szintén 12 pontja van, és ugyanolyan mérleggel rendelkezik, mint a Tállya KSE, csak több rúgott góllal előzzük meg vasárnapi ellenfelünket. A múlt heti mérkőzésünk nem sikerült jól, hiszen 2-1-re kikaptunk Putnokon, azt megelőzően viszont két meccset nyertünk meg.
Seyu: a Paks ellen is folytatódhat a szelfiőrület
A DVSC labdarúgócsapata november 2-án, szombaton 17 órától a Paksi FC együttesét fogadja a Nagyerdei Stadionban.
A DVSC Shop és a ’Seyu –Együtt a győzelemért!’ szolgáltatás újabb játékában arra invitáljuk a kedves szurkolókat, hogy küldjenek be minél több képet, amelyen a Seyu-hostessektől beszerezhető lufikkal pózolnak!
A szelfizők között egy Loki-sálat sorsolunk ki!

Hajrá, Debrecen! Fotóra fel! Seyu alkalmazást a szurkolók letölthetik készülékeikre a GooglePlay és Apple Store áruházakból! 1. Töltse le az applikációt a GooglePlay vagy Apple Store áruházakból! 2. Lépjen be Facebookkal vagy Gmail-fiókjával! 3. Válassza ki a DVSC-Paksi FC mérkőzést! 4. Készítsen egy képet! 5. Válasszon ki egy szurkolói üzenetet, és a ‘Megosztás’ gomb megnyomásával posztolja a képét a kijelzőkre!
Szivics: Mindkét csapat számára élet-halál meccs lesz
A Paks elleni bajnoki összecsapásunkkal kapcsolatban ellenfelünk vezetőedzője, Tomiszlav Szivics is nyilatkozott.
– Mindkét csapat számára élet-halál mérkőzés lesz a mostani párharc. Ahogy vendéglátónknak, úgy nekünk is szükséges a győzelem, és az azzal járó három egység. A hétközi kupasikerünk sokat segíthetett az önbizalmunk terén, főleg csatárunknak, Böde Dánielnek, aki ugye mesterhármast szerzett. A Debrecen kontrákból és pontrúgásokból a legveszélyesebb, így ezekre nagyon oda kell majd figyelnünk – fogalmazott Tomiszlav Szivics.
HB
Csonka Bence vezeti a Paks elleni bajnokit
Mint ismert, a DVSC a Paksot látja vendégül a Nagyerdei Stadionban szombaton 17 órától az OTP Bank Ligában.
A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága a 27 esztendős Csonka Bencét jelölte ki a találkozó levezetésére. Két segítője Buzás Balázs és Vígh-Tarsony Gergő lesz.
A Békés megyei bíró az első alkalommal vezet majd mérkőzést a DVSC-nek az NB I-ben.
HB
Lipők Lajos: A feljutást övező feledhetetlen ovációt sosem felejtem el
A DVSC labdarúgócsapatának történetéből két olyan évforduló is köthető az idei esztendőhöz, amelyekről szombaton a Nagyerdei Stadionban emlékezünk meg. Fél évszázaddal ezelőtt Nagyszalóki András edző vezetésével jutott vissza a csapat a harmadosztályból a másodosztályba, negyven éve pedig teljesült a debreceni futballszurkolók régi vágya, a Teleki Gyula és segítői által felkészített Loki felkerült az élvonalba.
Érdekesség, hogy a most jubiláló labdarúgók közül mindössze négynek a neve köthető mindkét együtteshez. Szabó II József, Lipők Lajos és a sajnos már elhunyt Potyók Lajos az 1969-es és az 1979-es együttesben is futballoztak, Szabó Béla pedig 50 évvel ezelőtt játékosként, 10 évvel később pedig pályaedzőként vállalt részt a sikerekből.
Az egykori kiválóságok közül ezúttal a 73 éves Lipők Lajost, a mindig jól fésült bal oldali védőt kerestük fel, aki 1969-től 1979 végéig 10 és fél éven át erősítette a piros-fehér gárdát.
„Nagy szeretettel gondolok vissza mindkét csapatunkra, amelyek bár különbözőek, de nagyon jók voltak. A ’69-es együttesben mindenki egyfelé húzta a szekeret, mindössze 18 játékossal harcoltuk végig a szezont. Mindenki játszani akart, és azt is letagadta, ha sérült volt. Nekem is eltört egyszer a lábujjam, mégis 203 mérkőzést játszottam zsinórban, néhány meccset Nagykaposi Elemér egy számmal nagyobb cipőjében, amit kölcsön kértem.”
A játékban megbízhatóságával kitűnt Lipők Lajos sportszerűségére jellemző, hogy mindössze egyszer állították ki. Harminchárom évesen köszönt el a Lokitól, fél évvel az 1979-es feljutást követően, ezért mindössze háromszor szerepelt az NB I-ben, ahol Halla Ignác váltotta fel szerepkörében.
„A ’79-es gárda rutinosabb volt, jobban megerősítették többek között fővárosi játékosokkal is. A kitűnő, összeforrott társaság minden tagja egyenlő volt.”
„A két egykori vezetőedzőt hogyan jellemezné?”
„Nagyszalóki András nagyszerű volt az ellenfelek feltérképezésében, Teleki Gyula pedig rábízta magát a csapatra, mert jók voltunk fejben. Nagy tekintélye volt, mert korábban ő is jól futballozott Debrecenben és a Vasasban, ahonnan visszatért.”
Lipők Lajos a DVSC-től való távozása után kisebb együttesekben folytatta pályafutását, Derecskén, Hajdúböszörményen és más csapatokon át egészen Nyírbogátig, ahol 55 éves korában akasztotta szögre a futballcsukát! „Civilként” is megállta a helyét az életben, sokáig az egykori megyei tanács elnöke mellett gondoki állást töltött be, később a munkaügyi központból ment nyugdíjba. Közben is kitartott a szenvedélye mellett, alacsonyabb osztályú, NB III-as és megyei csapatok edzőjeként.
„Miért volt nagy szó 1969-ben a harmadosztályból a másodosztályba feljutni?”
„A válasz egyszerű; mert nagyon sok jó csapat volt akkoriban, sokkal több, mint manapság. A maiak csak a könyvekből tudhatják, hogy a ’60-as években például hat NB III-as, három NB II-es és egy NB I B-s csoport volt, és még fölöttük az élvonal. Óriási harc dúlt a magasabb osztályba való feljutásért, amit végül is 1969-ben elértünk. A 10 évvel későbbi NB I-be felkerülést övező feledhetetlen ovációt sosem felejtem el.”
„Az akkori két csapat tagjai tartják e a kapcsolatot egymással?”
„Ritkán, hiszen mindenkinek van családja, unokája, tennivalója, ezért is örülök a szombati meghívásnak, amikor a Nagyerdei Stadionban – amelynek elődjében rengeteget játszottunk – ismét találkozunk.”
„Hogyan telnek a napjai manapság?”
„73 éves vagyok, az egészségemmel van egy kis probléma. A bal szememmel alig látok, a jobb szememen szürkehályog, amit novemberben megműtenek. Ettől függetlenül gyakran sétálunk párommal, Rózsikával, aki szombaton is kikísér a stadionba. Előtte pedig esténként szurkolunk a fiamnak, Csabának, feleségének és két unokánknak, akik a TV2 ”Fuss család, fuss!” című műsorában harcolnak a győzelemért.”
Szombaton tehát a legendák közül Lipők Lajost is köszöntjük a pálya szélén, majd vele is beszélgethetnek a szurkolók a DVSC-Paksi FC mérkőzést követően a Red & White sörözőben.
(Cs.Z.)

Bízva a felelősségteljesebb szurkolásban!
Múlt héten a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága a DVSC-t, a Diósgyőr elleni hazai bajnoki mérkőzésen szurkolói részéről történt rendzavarások (obszcén kifejezések bekiabálása és nagy mennyiségű pirotechnikai eszköz használata) miatt 4 millió forint pénzbüntetés megfizetésére kötelezte.
Az elmúlt 3 hónapban klubunk sajnos 8 és fél millió forint büntetést fizetett az MLSZ-nek, az UEFA-nak és a rendőrségnek szurkolói rendbontások miatt.
A DVSC, mint a hazai mérkőzések rendezője, felelősséggel tartozik a szurkolói biztonságáért, kényelméért, szórakozásáért rendezvényei alkalmával. Igyekszik a fentiek érdekében mindent megtenni, hogy a futballszerető nézők jól érezzék magukat a meccseken. Sőt, a mérkőzések előtt és után is (lásd a különböző szurkolói kedvezményeket a DKV-nál, a Debreceni Gyógyfürdőben, vagy az állatkertben).
A szurkolók is felelősséggel tartoznak a klub és önmaguk felé. A DVSC vezetői bíznak a Loki-drukkerek felelősségtudatában, és nem hiszik, hogy közülük bárki is ártani akarna szeretett csapatának! De mindenkinek meg kell értenie, hogy a különböző koreográfiák bár látványosabbá teszik a szurkolást, de a pirotechnikai eszközök illegális használata balesetveszélyessége és anyagi károkozása miatt hazánkban minden pályán tiltott. Nem beszélve arról, hogy megismétlődve növekvő összegű pénzbüntetéssel, vagy akár szektorbezárással is járnak, további károkat okozva a klubnak.
A DVSC kéri a szurkolókat, hogy a jövőben mindenki tartsa be a pályarendszabályokat, hogy elkerüljük az UEFA, az MLSZ és a rendőrség által kiszabható büntetéseket!
U15-ös csapatunk legyőzte a Haladást 2019-10-31 12:05
A Debreceni Labdarúgó Akadémia U15-ös és U14-es csapata ma a Haladás vendégeként lépett pályára. U15-ös együttesünk hátrányból fordítva nyert 2-1-re, míg a másik mérkőzésen 7-0-s vereséget szenvedtünk.
U15
Illés Akadémia-Haladás – DVSC 1-2 (1-2)
DLA: Csapó Botond – Mikuljuk Dávid, Kokovai Csongor, Vaskó Aurél, Szabó Miklós (Doktor Zsolt) – Horváth-Gaudi Attila, Takács Bence, Batai Tamás (Csikós Elek) – Cibla Flórián, Bóta Gergő (Bucsák Szabolcs), Szakács Levente (Karakas István)
Gól: Bóta Gergő, Szakács Levente
U14
Illés Akadémia-Haladás – DVSC 7-0 (5-0)
DLA: Engedi Márk – Molnár Levente (Ludmány Imre), Kiss Hunor, Nagy Milán, Tóth Bence (Varga Vencel) – Török Adrián (Vida Csaba), Balogh Máté, Pirka Tamás – Szuháj Adrián, Nemes Noel, Kovács Kristóf
Cél a 11-es pont
Újabb különleges játék várja azokat a szurkolókat, akik beneveznek a szombaton 17 órakor kezdődő DVSC-Paksi FC mérkőzés félidei Grand Casino játékába.
A próbálkozóknak a felező vonaltól a 11-es pontot kell megcélozniuk a labdával. A tíz játékos közül az nyer, akinek gurítása nyomán a labda a büntető ponton, vagy ahhoz minél közelebb áll meg.
Az egyik legszínvonalasabb debreceni szórakozóhely, a Grand Casino által szponzorált játékra jelentkező, érvényes jeggyel rendelkező, felnőtt drukkerek a szokásos media@dvsc.hu email-címre küldjék el nevezésüket péntek délig.
A nyeremény egy 10 ezer forint értékű Grand Casino-ajándékcsomag, de minden résztvevőt megjutalmazunk egy 2500 forintos italkuponnal, mely a Grand Casino bárjában fogyasztható le.
Magyar Kupa: A Doroggal játszunk a következő fordulóban
A Tatabánya legyőzésével a DVSC bejutott a Magyar Kupa legjobb 32 csapata közé. A szövetségben tegnap este már ki is sorsolták a következő forduló párosításait, és a DVSC az NB II-ben szereplő Dorogot kapta.
Az OTP Bank Liga csapatai a 8. fordulóban is kiemeltek, ezért külön serlegbe kerültek a sorsolásnál. A következő körben is az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó, így a mérkőzést Dorogon rendezik majd, méghozzá december 4-én.
A továbbjutás ezúttal is egy mérkőzésen dől el. Döntetlen esetén előbb kétszer 15 perc hosszabbítás, majd tizenegyesek következnek.
Egy győzelem és egy döntetlen Nyíregyházán
U13-as és U12-es csapatunk ma a Nyíregyháza otthonában lépett pályára az őszi szezon utolsó bajnoki fordulójában. Előbbi együttesünk 2-0-s győzelmet aratott Szabó Milán és Bartha Attila góljával, míg a másik találkozó 1-1-es döntetlennel zárult, itt Kovács Tamás volt eredményes.
U13
Nyíregyháza Spartacus – DVSC-DLA 0-2 (0-2)
DLA: Sávolt Ákos – Kelemen Zsolt, Komlósi András, Balogh Máté, Rácz István – Kristóf Péter, Bodnár Balázs, Patai Dávid – Szabó Milán, Bartha Attila, Lovas Bertold. Cserék: Lipóczi Benedek, Kerekes Balázs, Kiss Zalán, Boros József, Nagy Marcell
Gól: Szabó Milán, Bartha Attila
U12
Nyíregyháza Spartacus – DVSC-DLA 1-1 (1-0)
DLA: Balogh T. Márk – Nyikos Botond, Szécsi Krisztián, Nagy Zoltán, Tóth Nándor – Krizsán Zoárd, Asztalos Noel, Tóth Sándor – Kovács Tamás. Cserék: Bécsi Marcell, Rónai Balázs, Kristóf Zsombor, Kiss Máté, Molnár Gergő
Gól: Kovács Tamás
Baráth Péter gólt szerzett a világbajnokságon!
A magyar válogatott lejátszotta második mérkőzését a brazíliai U17-es világbajnokságon. Bár a szünetben két góllal vezettünk, az ausztrálok a fordulás után egyenlítettek, 2-2 lett a végeredmény.
A találkozót végigjátszotta a Debreceni Labdarúgó Akadémia játékosa, a DVSC-nél már profi szerződéssel rendelkező Baráth Péter, aki ráadásul a magyar válogatott vezető gólját szerezte: Zuigeber Ákos végzett el szabadrúgást a balösszekötő helyéről, bal lábas beadására remekül érkezett középpályásunk, és védői közül kibújva, nagyon okosan a kapu jobb oldalába fejelt.
A magyar válogatott pénteken, magyar idő szerint 21 órakor Ecuador ellen zárja a csoportkört. Egy győzelemmel biztos lenne a továbbjutásunk, a döntetlen viszont minden bizonnyal nem lenne elég.
Damásdi Alex: A kupameccs jó bizonyítási lehetőség
A DVSC holnap a Magyar Kupában a Tatabánya ellen lép pályára Koppánymonostoron. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el, tehát mindenképpen győzni kell! A találkozó előtt Damásdi Alex nyilatkozott honlapunknak.
– Nagyon készülünk a mérkőzésre, hiszen szeretnénk továbbjutni, ennek érdekében mindent meg is teszünk – fogalmazott Damásdi Alex. – Arra törekszünk, hogy esélyeshez méltó teljesítményt nyújtsunk, és minél több góllal nyerjünk. Sok mindent nem tudunk ellenfelünkről, csak a bajnokságban elért helyezésükre alapozhatunk. Tudjuk, hogy pontvesztés nélkül vezetik a tabellát a megye I-ben, és biztos nagyon elszántan lépnek majd pályára ellenünk. A kupában senkit sem szabad lebecsülni, sokszor történtek már meglepetések, ezért nekünk száz százalékot kell nyújtanunk a siker érdekében. Csapatunkban olyanok is lehetőséget kapnak majd, akik a bajnokságban ritkábban játszanak, így ez a meccs egy bizonyítási lehetőség is, ilyenkor lehet megmutatni, az ember mit tud. Bátran, de higgadtan kell futballozni.