A Győr ellen játszik három csapatunk

Három korosztályos csapatunk, az U19, az U15 és az U14 játszik bajnoki mérkőzést szombaton, és mindhárom ellenfele az ETO FC Győr lesz idegenben.

Az U12-es együttesünk Nagyváradra utazik, ahol egy nemzetközi tornán vesz részt.

U19
ETO FC Győr – DVSC-DLA
szombat 14.00, Győr

U15
ETO FC Győr – DVSC-DLA
szombat 14.00, Győr

U14
ETO FC Győr – DVSC-DLA
szombat 14.00, Győr

Erdős József vezeti az utolsó meccsünket a szezonban

A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 2018-2019-es szezon utolsó fordulójának küldését, amelyből kiderül, hogy a DVSC-Paks találkozót Erdős József vezeti, míg a két asszisztens Szert Balázs és Vígh-Tarsonyi Gergő lesz.

A 41 éves játékvezető utoljára a Nagyerdei Stadionban december 18-án rendezett Budapest Honvéd elleni találkozónkat vezette. Azon a mérkőzésen 2-0-s győzelmet arattunk.

Ezt megelőzően a szezonban még a Diósgyőr (2-0) és a Haladás (1-1) elleni hazai összecsapásunkon fújta a sípot.

Nyerj jegyet a szezon utolsó Loki-meccsére!

Hétvégén az utolsó fordulójához ér az OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonja. Rendkívül fontos összecsapás vár a DVSC-re, amely május 19-én, vasárnap 17 órától a Paks ellen mérkőzik meg.

A tét óriási, hisz egy hazai sikerrel a dobogó harmadik fokán végeznénk, amely a nemzetközi kupaindulást jelentené a főként fiatal, debreceni kötődésű gárdánknak.

Mint mindig, ismét kisorsolunk egy páros belépőt azon szurkolóink között, akik megosztják a találkozó Facebook-eseményét, és odaírják hozzászólásba, hogy „Hajrá, Loki!”
Sorsolás: május 17.

Számítunk szurkolóinkra, akik egyébként folyamatosan megvásárolhatják belépőiket online, a www.nagyerdeistadion.huoldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban.

Szurkoljunk minél többen a Lokinak, töltsük meg a Nagyerdei Stadiont, és érjük el közösen célunkat!

HB

Jubileumi tornán lép pályára a DLA U12 Nagyváradon

Május 18-án, szombaton újabb megmérettetésre készül a Debreceni Labdarúgó Akadémia U12-es csapata. A Kisvárdán már április végén bajnoki címet nyert együttes ezúttal Nagyváradon lép pályára egy labdarúgó minitornán.

Kolozsi Gergő tanítványai a NAC (Nagyváradi Atlétikai Club), az LPS (Bihar megye sportiskolájának csapata), és a Ferencvárosi Torna Club ellen mérik majd össze erejüket kétszer húszperces mérkőzéseken.

A jubileumi tornát egyébként a nagy hagyományokkal rendelkező XXVIII. Festum Varadinum eseménysorozat keretében rendezik. Nem csak a focié lesz majd a főszerep, ugyanis a gyerekek a meccsek előtt megkoszorúzzák azt az emlékművet, amelyet a NAC 75 évvel ezelőtt szerzett bajnoki címének állítottak.

HB

Három játékosunk a magyar válogatott bő keretében

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi csütörtök délután kihirdette a június 8-án Azerbajdzsán, majd a három nap múlva Wales ellen esedékes Eb-selejtezőkre készülő bő keretét.

Jó hír, hogy a DVSC két védője, Ferenczi János és Pávkovics Bence, valamint középpályása, Bódi Ádám is ott van a 32 labdarúgó között. 

Külön öröm, hisz Ferenczi János és Pávkovics Bence sosem volt még a felnőtt keret tagja, míg Bódi Ádám eddig egy alkalommal húzhatta magára a válogatott szerelést.

A kapitány jövő héten szűkíti a keretét, a létszámcsökkentés után a tervek szerint 22 mezőnyjátékos és négy kapus marad a csapatban. Marco Rossi elmondta, a végleges keret május 27-én, hétfőn találkozik Telkiben, s másnap kedden, 28-án kezdi a felkészülést az azeri meccsre.

HB

A szezonzárón is érvényesek a szurkolói kedvezmények

Mint ismert, a Loki utolsó bajnokiját játssza vasárnap 17 órától az OTP Bank Liga 2018/2019-es szezonjában. Jó hír, hogy továbbra is érvényesek a különböző kedvezmények a jeggyel és bérlettel rendelkező szurkolók számára.

A szurkolók díjmentesen vehetik igénybe a DKV tömegközlekedési járatait a mérkőzés napján. Vasárnap délután kettőtől este 10 óráig ingyen utazhatnak a helyi autóbusz-, trolibusz- és villamosjáratokon. 

Emellett a DVSC hazai meccseinek hetében, péntektől-vasárnapig 20-30 százalékos kedvezmény jár a Nagyerdei Gyógyfürdőben. Továbbá vasárnap 25 százalékos kedvezményt kapnak az állatkertbe kilátogatók. Az árengedmény 1-1 kísérőre is vonatkozik.

Jegyek kaphatók a vasárnap 17 órakor kezdődő Paks elleni meccsünkre online, valamint személyesen a DVSC Ajándékboltban.

Varga Kevin: Nehéz elmondani, mekkora motiváció van bennünk

A Loki vasárnap 17 órától a Paks együttese ellen lép pályára a Nagyerdei Stadionban. A tét óriási, hisz egy sikerrel bebiztosítanánk helyünket a dobogó harmadik fokán. Középpályásunk, Varga Kevin elmondta, egy álom válna valóra, ha hazai közönség előtt érnénk el a célunkat.

– Nagyon nagy nap vár ránk vasárnap. Nehéz elmondani, mekkora motiváció van bennünk, hisz az, hogy hazai közönség előtt érhetjük el a harmadik helyet, ezáltal pedig a nemzetközi szereplést, hatalmas lehetőség. Tele van fiatal, ambiciózus játékosokkal a csapat, mindenki nagyon szeretné elérni ezt a sikert – nyilatkozta Varga Kevin. – A Paks egy jó csapat, nem is értem, hogyan voltak kiesési gondjai. Ha visszaemlékszünk, itthon egy utolsó perces csodagóllal tudtuk őket legyőzni, míg idegenben vezettünk, és úgy kaptunk ki. Már azon a találkozón is jól futballoztak az atomvárosiak, ráadásul most felszabadultan léphetnek pályára. Viszont, ha tőlünk mindenki odateszi magát százszázalékosan, és koncentráltan tudunk játszani, nem tudok elképzelni más végkimenetelt, csak a győzelmet. Tavaly az utolsó meccsen sajnos lecsúsztunk a dobogó harmadik fokáról, de reméljük, idén összejön. Egy biztos, egy álmunk válna valóra.

HB

RangAdó Díjátadó: két játékosunk góljára szavazhatnak a szurkolók

Az M4 Sport a 2018/2019-es szezon végén is keresi az OTP Bank Liga legszebb gólját.

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is 10 jelölt közül dönthetnek majd az olvasók, akiknek szavazataiból hirdetik ki a győztest május 20-án, a RangAdó Díjátadó Gálán.

Jó hír, hogy a szezon 10 legszebb góljának jelöltjei között a DVSC két futballistája, Bódi Ádám és Zsóri Dániel is ott van.

A szurkolók Bódi Ádám Paksnak szerzett utolsó perces szögletgóljára, míg Zsóri Dániel Ferencvárosnak, szintén utolsó percben lőtt, elképesztő ollózós góljára is szavazhatnak az alábbi linkek keresztül.

A lista pénteken, a beérkezett voksok alapján háromfősre szűkül, onnan pedig új verseny kezdődik – természetesen továbbra is az olvasók főszereplésével –, amelyet a gála kezdetén zárnak le véglegesen a szervezők.

Az eseményen egyébként vezetőedzőnk, Herczeg András „Az év edzője”, míg Zsóri Dániel „A férfi NB I felfedezettje” kategóriában is jelölt.

HB

Szerdán a Ferencvárossal játszik lánycsapatunk

Nem vár könnyű feladat a DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapatára, amely szerdán 16 órától a bajnokságban eddig még veretlen Ferencváros ellen mérkőzik meg a pallagi edzőcentrumban.

Üveges Katalin csapata az elmúlt hétvégén a Kaposvár otthonában vendégszerepelt, ahol hamar kétgólos hátrányba került, de végül magabiztos, 7-2-es sikert aratott. Ami pedig a zöld-fehéreket illeti, ellenfelünk legutóbb Békéscsabán nyert 15-0-ra. 

HB

Nagy Sándornak beszakadt a combizma

A legutóbbi, Ferencváros elleni mérkőzésen egy rossz mozdulat következtében megsérült Nagy Sándor, aki már nem is tudta folytatna a játékot, helyére Tomas Kosicky állt be.

Kapusunk hétfőn vizsgálatokon esett át, és kiderült, hogy öt centi beszakadás keletkezett a combközelítő izmában. Mint megtudtuk, a játékosra közel két hét pihenő vár, így biztosan nem védhet az utolsó fordulóban, a Paks elleni hazai mérkőzésen, azonban ha minden rendben lesz, a nyári felkészülést elkezdheti a csapattal.

Kétgólos hátrányból fordítva nyert lánycsapatunk Kaposváron

A DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia lánycsapata a tabella 10. helyén álló Kaposvár otthonában vendégszerepelt szombat délelőtt a leány U19-es kiemelt bajnokság 19. fordulójában.   A hajdúsági együttes hamar kétgólos hátrányba került, ám még az első játékrész végéig egyenlített. A második félidőben még inkább a mieink akarata érvényesült, hisz újabb öt gólt szereztünk, kialakítva ezzel a 2-7-es végeredményt. Ezzel a sikerrel Üveges Katalin csapata már a tabella 4. helyén áll.    Leány U19 kiemelt csoport, 19. fordulóKaposvári Rákóczi BFLA – DLA-DEAC 2–7 (2-2)DLA: Szabó Nikolett, Pintye Vivien, Éles Réka, Kengye Vivien, Sain Anna, Gajzágó Flóra, Horváth Petra, Horváth Viktória, Kakócz Adelina, Bécsi Barbara, Komlós Lilla Gól: Horváth Viktória 3, Kengye Vivien 2, Kakócz Adelina, Pintye Vivien   HB