A győztes gól szerzője a Nemzeti Sport csapatában

Mint ismert, a DVSC szombaton 1-0-s győzelmet aratott a Diósgyőr felett a Nagyerdei Stadionban. Az OTP Bank Liga 25. fordulójában rendezett keleti rangadó győztes gólját Szécsi Márk szerezte, aki a 18. percben talált a hálóba, három ponttal gazdagítva ezzel a csapatát.

Támadónk ennek is köszönhetően bekerült a Nemzeti Sport válogatottjába.

Jól szerepelünk a Nagyerdei Stadionban

DEBRECENI VSC–DIÓSGYŐRI VTK 1–0 (1–0)
Gólszerző: Szécsi (18.)

–  A DVSC a legutóbbi öt hazai bajnoki meccsén mindössze egy gólt kapott.
– Herczeg András csapata a legutóbbi öt hazai bajnoki mérkőzésén tizenhárom pontot gyűjtött.
– Szécsi Márk az ötödik bajnoki gólját szerezte a bajnoki idényben, mindkét Diósgyőr elleni hazai meccsen betalált a kapuba.
– A Loki eddigi öt tavaszi bajnoki gólját öt különböző játékos szerezte.

Utánpótlás: szerdán három csapatunk lép pályára

A Debreceni Labdarúgó Akadémia U13-as és U12-es csapata szerdán Salgótarjánban lép pályára az Észak-Keleti csoport 14. fordulójából előrehozott mérkőzésén.

Szintén szerdán játszik a DEAC és a DLA U19-es csapata, amely 13 órakor a Videotont fogadja a pallagi edzőközpontban.

U13
Salgótarjáni BTC – DVSC-DLA
szerda 14.30, Salgótarjáni Tó-strand Sporttelep

U12
Salgótarjáni BTC – DVSC-DLA
szerda 13.00, Salgótarjáni Tó-strand Sporttelep

Leány U19 kiemelt csoport
DLA-DEAC – Videoton
szerda 13.00, Debrecen-Pallag

Két játékosunk bekerült az elitkörre készülő keretbe

A Magyar Labdarúgó Szövetség arról tájékoztatta klubunkat, hogy a DVSC két játékosa, Kovács Péter és Ujvárosi Ádám a szakmai stáb döntése értelmében bekerült a horvátországi U19-es Európa-bajnokság elitkörre utazó keretbe. A játékosok tegnap találkoztak Telkiben, majd délután elutaztak Horvátországba.

A Németh Antal vezette magyar csapat ősszel első helyen jutott tovább Eb-selejtező csoportjából, a szlovén, a koszovói és az osztrák válogatottat megelőzve. A decemberi elitkörös sorsoláson nehéz négyesbe kerültünk, a házigazda horvátok mellett a norvég és a német válogatott lesz az ellenfele a Split közelében rendezendő három mérkőzésen. A mieink helyzetét nehezíti, hogy a csoportból csak az első helyezett kvalifikálja magát a nyári, örményországi Európa-bajnokságra – írja az mlsz.hu.

A magyar válogatott szerda délután Norvégia ellen kezdi meg szereplését a viadalon.

Kinyik Ákos: 50!

A szombati, Diósgyőr elleni bajnoki mérkőzésen Kinyik Ákos 50. alkalommal lépett pályára az NB I-ben. A jubileum jól sikerült, hiszen együttesünk 1-0-s győzelmet aratott a Nagyerdei Stadionban.

A 25 éves védő valamennyi élvonalbeli mérkőzését a DVSC színeiben játszotta, pályafutása során eddig két gólt szerzett a legmagasabb osztályban.

Kinyik Ákos a DVSC utánpótlásában nevelkedett, a korosztályos együttesekben meghatározó játékos volt. Elszántsága kitűnt, az edzéseken maximálisan odatette magát, mindig egyre jobb és jobb akart lenni. A 2012-es év volt pályafutása egyik jelentős állomása, akkor került be a fiókcsapat, a Létavértes keretébe, két évig futballozott ott, majd újabb kettőt a DVSC második csapatában töltött el. 2016 nyarán kölcsönbe az NB II-es Budaörshöz igazolt. Minden edzésen úgy készült, és a mérkőzéseken is igyekezett olyan teljesítményt nyújtani, hogy visszatérve Debrecenbe számításba vegyék az első csapatban. Az egyéves kitérő jól sikerült, hiszen 35 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, öt gólt szerzett. A cívisvárosba visszatérve nem kell sokat várni az élvonalbeli bemutatkozásra sem: 2017. július 27-én, a Paks ellen debütált az NB I-ben, ráadásul kezdőként és végig is játszotta a találkozót. Az 1-1-re végződött bajnokin élni tudott a lehetőséggel, jó teljesítményt nyújtott, és azóta alapember a Lokiban.

A játékosnak gratulálunk a jubileumi találkozóhoz!

Magyar Kupa: megvan a visszavágó időpontja

Mint ismert, a DVSC labdarúgócsapata a szintén NB I-es Mezőkövesd Zsóry együttesét kapta a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. A párharc első találkozóját a múlt héten már le is játszották a felek, Zsóri Dániel második félidőben szerzett találatával a Loki nyert 1-0-ra a Nagyerdei Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága meghatározta a visszavágó időpontját, amelyből kiderül, hogy csapatunk április 2-án, kedden 20 órától lép pályára Mezőkövesden.

Az összecsapást a M4 Sport élőben közvetíti.

HB

Szécsi Márk góljával nyertünk a keleti rangadón

Az elmúlt egy hétben harmadik hazai meccsét játszotta szombat este a Loki, amely a Diósgyőrt fogadta a Nagyerdei Stadionban az OTP Bank Liga 25. fordulójában.  

Szép jubileumhoz érkezett csapatunk két kitűnő játékosa, Haris Attila és Varga Kevin, akik a Mezőkövesd elleni bajnoki mérkőzésen 50. alkalommal léptek pályára az NB I-ben. Szívből gratulálunk játékosainknak, akiket klubunk cégvezetője, dr. Róka Géza, valamint Havrics Miklós, a Havrics Galéria tulajdonosa ajándékozott meg egy-egy festménnyel.  

A találkozó kezdőrúgását egy Gyöngyösön élő lelkes szurkolónk, Pampuk József végezte el, akit a Trans-Sped csoport ajándékozott meg ezzel a lehetőséggel.   Nagy debreceni helyzettel indult az összecsapás, a 2. percben Bódi szabadrúgását Pávkovics fejelte kevéssel a kapu mellé. A 11. percben egy veszélyes diósgyőri lövés ment el keresztbe Nagy kapuja előtt. A 18. percben góllá érett a Loki fölénye, Ferenczi balról érkező lapos beadását Szécsi lőtte középen az üres kapuba. A vezető találatunkat megelőző percek is a Diósgyőriek térfelén zajlottak, és veszélyesen futballoztunk, így teljesen megérdemelten szereztük meg a vezetést. A 25. percben Bódi távoli bombáját fogta Antal. A 38. percben Juhar tizenhatos sarkáról leadott lövését védte könnyedén Nagy Sándor, majd egy percre rá Bódi újabb 20 méteres próbálkozását ütötte ki a diósgyőri kapus.  

A mai meccs második félidei kezdőrúgását Kiss Ágoston Gergely és öccse, Kiss Sebestyén Gábor végezte el, akiket 11. és 9. születésnapjuk alkalmából családjuk ajándékozott meg.     

Jól kezdtük a második játékrészt, az 50. percben megduplázhattuk volna előnyünket, de Bódi remek szabadrúgása a jobb kapufa mellé pattant. Egy percre rá Ferenczi szánta el magát lövésre 22 méterről, de a jó ívben csapódó labda végül nem ért célba. Az 54. percben Tőzsér 20 méteres pontrúgását védte Antal Botond. A 63. percben cserélt Herczeg András, Zsóri Dánielt Takács Tamás váltotta. A 69 percben nagy lendülettel indult meg Ferenczi, aki 23 méterről bombázott, de Antal időben kiütötte a labdát a léc alól. A második negyvenöt percben a DVTK próbált kiegyenlíteni, de a védőink rendre menteni tudtak. A 76. percben ismét változtatott vezetőedzőnk, Bódi Ádám helyett Varga Kevin érkezett, majd nem sokkal később a Loki gólszerzőjét, Szécsi Márkot Csősz Richárd váltotta.  

A DVSC tehát újabb fontos sikert aratott a Nagyerdei Stadionban, ahol Szécsi Márk 18. percben szerzett góljával 1-0-ra legyőzte a Diósgyőrt a keleti rangadón.

OTP Bank Liga 25. forduló
DVSC-Diósgyőr 1–0 (1-0)  

Nagyerdei Stadion, 3600 néző. Vezette: Berke (Vígh-Tarsony, Szalai) DVSC: Nagy S. – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Tőzsér – Jovanovic, Haris, Bódi (Varga K., 76.) – Szécsi (Csősz, 81.), Zsóri (Takács, 63.)
Diósgyőr: Antal – Brković, Karan, Polgár – Shestakov, Szabó B. (Mihajlovic, 68.), Márkvárt, Hasani, Juhar (Bárdos, 79.) – Prosser, Vernes (Tajti, 58.)
Gól: 1-0 Szécsi (18.)
Sárga lap: Szatmári (26.), Kinyik (82.), Csősz (92.)  

HB

U12: Kovács Bendegúz vezérletével kiütéses siker Nyíregyházán

Az U13-as és az U12-es csapatunk csütörtök délután a Nyíregyháza Spartacus vendége volt. Előbbi korosztályunk kétgólos hátrányba került a mérkőzés elején, majd a 27. percben Schneider Ádám góljával szépítettünk, három perccel később azonban ismét betaláltak a hazaiak. A szünetben összeszedték magukat játékosaink, és a folytatásban már sokkal szervezettebben, harcosabban futballozva Vida Csaba és Szuháj Adrián góljával sikerült egyenlíteni, sőt a végén a győzelem megszerzésére is volt esély.

A fiatalabb korosztály helyzetét nehezítette, hogy mindkét kapus sérüléssel bajlódott, így egy mezőnyjátékos, Kovács Bendegúz őrizte a hálót az első félidőben. Feladatát ezen a poszton is remekül ellátta, majd a második játékrészben visszatért a mezőnybe, és mesterhármassal, valamint egy gólpasszal segítette csapatát az 5-1-es sikerhez (a másik két találat Bartha Attila és Komlósi András nevéhez fűződik). Ehhez a teljesítményhez külön gratulálunk a játékosnak, vezéregyéniség volt a pályán!

U13
Nyíregyháza Spartacus – DVSC-DLA 3-3 (3-1)

DLA: Biró Marcell – Pirka Tamás, Oláh Dávid, Török Adrián, Kovács Benedek – Varga Vencel, Butor Levente, Tóth Bence – Szuháj Adrián, Hornyák Csaba, Schneider Ádám. Csereként beálltak: Tomosi Ádám, Molnár Levente, Sain Balázs, Vida Csaba, Horváth Levente, Ludmány Imre
Gól: Schneider Ádám, Vida Csaba, Szuháj Adrián


U12
Nyíregyháza Spartacus – DVSC-DLA 1-5 (0-0)

DLA: Kovács Bendegúz –  Kelemen Zsolt, Vékony Zsombor, Komlósi András, Rácz István – Szabó Milán, Bodnár Balázs, Lovas Bertold – Bartha Attila. Csereként beálltak: Boros József, Bora Péter, Kristóf Péter, Kiss Zalán
Gól: Kovács Bendegúz 3, Bartha Attila, Komlósi András

Herczeg András: Kiegyensúlyozott játékot kell nyújtanunk

A DVSC egy hét alatt harmadik hazai mérkőzését játssza majd szombaton, amikor 19.30 órakor a Diósgyőr lesz az ellenfél. A Loki trénere, Herczeg András bízik a sikeres folytatásban.

A győzelem mindig jót tesz a lelkeknek, természetesen örülünk, hogy sikerült megnyernünk az elmúlt két itthoni találkozónkat. Jó lenne tovább folytatni ezt formát, és a keleti rangadón is kiegyensúlyozott játékkal szeretnénk megszerezni mind a három pontot – fogalmazott Herczeg András. – Ősszel sajnos rosszul sikerült az idegenbeli meccsünk Diósgyőrben, ezért most szeretnénk revansot venni. Biztos vagyok benne, hogy ismét remek hangulatú kilencven perc lesz a Nagyerdei Stadionban. A játékosok mindent megtesznek majd a sikerért, hisz mint már korábban mondtam, szeretnék kiszolgálni a szurkolókat, és nagyon büszkék arra, hogy a Loki futballistái lehetnek. Nyilván van egy elképzelésünk a szombati összecsapásra, amelyet szeretnénk a lehető legjobban megvalósítani. Avdijajra sajnos még vizsgálatok várnak, ugyanakkor Bódi Ádám egészséges, végigjátszotta a Mezőkövesd elleni kupameccset, és nem érzett fájdalmat. 

HB

Fernando Fernandez: Figyelnünk kell a Loki pontrúgásaira

A szombaton 19.30 órakor kezdődő keleti rangadóval kapcsolatban a borsodiak trénere, Fernando Fernandez nyilatkozott a dvtk.eu-nak.

Nehéz találkozó lesz, a Debrecen nem véletlenül áll a harmadik helyen a bajnokságban. Ha fellapozzuk a történelemkönyveket, azt láthatjuk, hogy az elmúlt 15 évben a DVSC nyerte meg a legtöbbször a bajnokságot, és ennek megvan a lélektani hatása a maiakra is. A hajdúságiak több szempontból is hasonlítanak a Diósgyőrre, nagy vidéki klub, mely előszeretettel veti be a fiatal, saját nevelésű játékosait is. Nagyon jó akadémiájuk van. Ellenfelünk most olyan passzban van, ha nem játszik igazán jól, akkor is győzni tud. Szögletekből és szabadrúgásokból nagyon eredményesek, a góljaik nagy részét így szerezték, ezért erre különösen oda kell majd figyelnünk. Támadásban és védekezésben is jó teljesítményt kell nyújtanunk, csak az egyikkel nem lehet mérkőzést nyerni. A meccs előtt látatlanban egy ponttal most sem lennék elégedett, ezúttal is a három pont megszerzésére fogunk törekedni, hiszen közvetlen riválisaink is kemény találkozókat játszanak, így egy esetleges győzelemmel megléphetnénk tőlük a tabellán. Közel van egymáshoz a két város, biztosan sok szurkolónk elkísér majd minket, miattuk is fontos, hogy jól szerepeljünk – zárta szavait Fernando Fernandez. 

HB

Berke Balázs vezeti a keleti rangadót

Mint ismert, együttesünk a Diósgyőr ellen játssza következő bajnoki mérkőzését szombaton 19.30 órától a Nagyerdei Stadionban.

A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottságának döntése alapján a találkozót a 34 esztendős Berke Balázs vezeti, akinek munkáját Vígh-Tarsony Gergő és Szalai Balázs segíti majd.

Remek emlékeink vannak a Zala megyei bíróról, aki legutóbb február 16-án vezetett Loki-meccset. A Nagyerdei Stadionban rendezett, Ferencváros elleni összecsapáson a félidőben még a zöld-fehérek vezettek, ám a 83. percben Tőzsér Dániel egyenlített, míg a 93. percben Zsóri Dániel egy óriási ollózós bombagóllal szerezte meg csapatunknak a három pontot.

Azt megelőzően tavaly augusztusban találkoztunk legutóbb Berkével, aki a debreceni, MTK elleni bajnokinkon fújta a sípot. Az FTC elleni kilencven perchez hasonlóan az az összecsapás is emlékezetes marad szurkolóink számára, ugyanis a 86. percben még 3-1-es vesztésre álltunk, ám az utolsó percig harcoltunk, melynek meg is lett az eredménye, és 3-3-as döntetlent értünk el.    

HB