U19: Kovács és Ujvárosi is végigjátszotta a horvátok elleni meccset

Szombat délután a horvátok ellen játszotta második mérkőzését az U19-es magyar válogatott az Eb-selejtező elitkörében.  

A szerdai, Norvégia elleni találkozóhoz hasonlóan Horvátország ellen is kezdőként kapott szerepet a DVSC tehetséges kapusa, Kovács Péter, és védője, Ujvárosi Ádám.  

A meccs sajnos nem alakult jól nemzeti válogatottunk számára. Igaz, végig kiegyenlített játék zajlott a pályán, a végén a hazaiak örülhettek 2-0-s sikerüknek. Jól játszott a két debreceni futballista is, Ujvárosi Ádám remek indításokkal és mentésekkel vétette észre magát, míg Kovács Péter több szemet gyönyörködtető védést mutatott be a kilencven perc során.   

Ezzel a vereséggel eldőlt, hogy a fiatalok már nem tudnak továbbjutó helyen végezni.   

A magyar csapat március 26-án, kedden Németország ellen játssza utolsó, immár tét nélküli összecsapását Dugopolje városában.  

HB

Az Illés Akadémiát fogadja két csapatunk

Az U19-es és az U16-os együttesünk szombaton az Illés Akadémia-Haladás ellen játszik bajnoki mérkőzést Pallagon. Az U15-ös és az U14-es korosztályunk Pécsre utazik, míg az U12 a Voyage-kupa döntőjében lesz érdekelt.

U19
DVSC-DLA – Illés Akadémia-Haladás
szombat 11.00, Debrecen-Pallag

U16
DVSC-DLA – Illés Akadémia-Haladás
szombat 11.00, Debrecen-Pallag

U15
Pécsi MFC – DVSC-DLA
szombat 10.00, Pécs

U14
Pécsi MFC – DVSC-DLA
szombat 12.00, Pécs

Hajdúhadházra látogat a kis Loki

Szombaton 15 órakor a Hajdúhadházi FK otthonában vendégszerepel a DVSC második csapata a megye I-es bajnokság 20. fordulójában.

A mieink eddig 50 pontot szerezve veretlenül állnak az élen, míg hétvégi ellenfelünk a 11. pozíciót foglalja el, mérlege 6 győzelem, 2 döntetlen és 11 vereség. A hadháziak legutóbb döntetlent játszottak Hajdúsámsonban, azt megelőzően hazai pályán nyertek a Vámospércs ellen.

A Hajdúhadház-DVSC II mérkőzést tehát szombaton 15 órától rendezik a Hajdúhadházi Sportpályán, a játékvezető Berettyán Zoltán lesz.

Válogatott meccsek a Redben!

Komoly feladat előtt áll a magyar labdarúgó válogatott, amely ma este megkezdi szereplését az Európa-bajnokság selejtezőjében.

Nemzeti csapatunk csütörtökön 20.45 órától Szlovákia ellen lép pályára idegenben, míg vasárnap 18 órától Horvátországot fogadja a Groupama Arénában.

Szurkolóink ismét három óriáskivetítőn követhetik majd figyelemmel a találkozók eseményeit a Nagyerdei Stadionnál található Red&White Sörözőben, ahol ezúttal is tippjáték várja az érdeklődőket.

Aki eltalálja valamely mérkőzésünk pontos végeredményét, páros belépőt nyer a Loki soron következő hazai, április 6-án, 17 órakor kezdődő MTK elleni bajnokinkra.

Szurkoljunk együtt a magyar válogatottnak!

Asztalfoglalás a 06-70/251-6464-es telefonszámon lehetséges!

HB

A Voyage-kupa döntőjére készül U12-es csapatunk

Szombaton hetedik alkalommal rendezik meg Budapesten a nemzetközi utánpótlás teremlabdarúgó-torna, a Voyage-kupa döntőjét, amelyen a Debrecen Labdarúgó Akadémia U12-es korosztálya is részt vesz.

A mieink az A-csoportba kerültek, így megküzdenek majd a szlovák Nová MFK Roznava, a bosnyák OFK Zenit Bijeljina és a II. Kerület UFA csapatával. A mérkőzések 14 órakor kezdőnek, a döntőre körülbelül 18 órakor kerül sor.

A torna első helyezettjének jutalma egy utazás autóbusszal és belépővel a torna hivatalos honlapján szereplő csapatok valamelyikének Bajnokok Ligája, Európa-liga, bajnoki vagy kupamérkőzésére.

Fekete Róbert visszatért Debrecenbe

Fekete Róbert személyében új kapusedző érkezett a Debreceni Labdarúgó Akadémiára. A 47 éves szakember nem ismeretlen a Loki-szurkolók előtt, hiszen játékosként négy évet (1998-2002) töltött el a DVSC első csapatában, sőt, itt mutatkozott be az első osztályban, és összesen hatvanöt mérkőzésen védett a Loki színeiben. Később volt a Békéscsaba és a ciprusi AEP Paphos labdarúgója is. Pályafutása során 107 NB I-es találkozón és 10 nemzetközi kupameccsen lépett pályára.

Játékos-pályafutása végeztével kapusedző lett. 2011-től 2017-ig a Balmazújváros együttesénél dolgozott, majd 2017 nyarán az MTK első csapatánál folytatta. Másfél hete a kék-fehérek vezetőedzője, Feczkó Tamás távozott, és vele együtt Fekete Róbert is elhagyta a klubot. A DLA vezetői megkeresték, a felek mindenben megállapodtak egymással, így a szakember hétfőtől az akadémia korosztályos csapatainak kapusaival foglalkozik.

Döntetlennel kezdett az U19-es válogatott

Megkezdte szereplését Horvátországban az U19-es magyar labdarúgó-válogatott az Eb-selejtező elitkörében. Az első ellenfél Norvégia volt, a Dugopoljéban rendezett találkozó gól nélküli döntetlennel zárult.

Kapusunk, Kovács Péter és védőnk, Ujvárosi Ádám végigjátszotta a találkozót. Az mlsz.hu tudósítása szerint jól kezdtük a mérkőzést, az első percekben többször is zavarba hoztuk a norvég védelmet, az északiak kevés veszélyt jelentettek a kapunkra. A második félidőben megfogyatkoztak a mieink, ugyanis a 65. percben Csóka Dánielt azonnali pirossal kiállította a játékvezető. A folytatásban elsősorban kontratámadásokból jutottunk el az ellenfél kapujáig. A norvégok előtt a hátralévő időben több lehetőség alakult ki, de igazán nagy ziccerig nem jutottak el.

A magyar válogatott tehát egy pontot szerzett első mérkőzésén. Szombaton 17 órakor a horvátok ellen folytatjuk a tornát.

Szabó Árpád és Pintér Ádám hosszabbított

Két fiatal, saját nevelésű játékossal hosszabbított klubunk: Szabó Árpád és Pintér Ádám 2022. június 30-ig szóló szerződést írt alá.

A két tehetséges labdarúgó télen az első csapattal kezdte a felkészülést. A 17 éves Pintér Ádám Magyar Kupa-mérkőzésen már bemutatkozott a felnőttek között, sőt az Ajka elleni, 3-2-re megnyert idegenbeli találkozón győztes gólt szerzett. Az idei szezonban két kupatalálkozón, tizenhat U19-es és négy megye I-es meccsen szerepelt, összesen 10 gólt szerzett.

Szabó Árpád szintén 17 éves, a 2018-2019-es szezonban többnyire az U19-es csapatban futballozott, de két mérkőzésen pályára lépett a DVSC második együttesében is.

Kiütéses győzelmek Salgótarjánban

Két korosztályos csapatunk ma Salgótarjánban vendégszerepelt, és mindkét találkozón kiütéses DLA-siker született. Az U13-as együttesünk 4-0-ra nyert Butor Levente, Sain Balázs, Schneider Ádám és Vida Csaba góljával, míg az eggyel fiatalabbak 12-0-ra diadalmaskodtak. Ezen a találkozón Kovács Bendegúz 6 gólt szerzett, Hajdú Dávid duplázott, és Lovas Bertold, Bartha Attila, Orsó Árpád és Kristóf Péter volt még eredményes.

U13
Salgótarjáni BTC – DVSC-DLA 0-4 (0-1)

DLA: Biró Marcell – Pirka Tamás, Oláh Dávid, Török Adrián, Kovács Benedek – Varga Vencel, Butor Levente, Tóth Bence – Szuháj Adrián, Hornyák Csaba, Schneider Ádám. Beálltak még: Tomosi Ádám, Molnár Levente, Nemes Noel, Sain Balázs, Vida Csaba, Horváth Levente, Ludmány Imre
Gól: Butor Levente, Sain Balázs, Schneider Ádám, Vida Csaba

U12
Salgótarjáni BTC – DVSC-DLA 0-12 (0-3)

DLA: Balogh T. Márk – Boros József, Vékony Zsombor, Komlósi András, Rácz István – Szabó Milán, Bodnár Balázs, Kristóf Péter – Kovács Bendegúz. Beálltak még: Sándor Gábor, Bartha Attila, Orsó Árpád, Kerekes Balázs, Hajdú Dávid, Lovas Bertold
Gól: Kovács Bendegúz 6, Hajdú Dávid 2, Lovas Bertold, Bartha Attila, Orsó Árpád, Kristóf Péter

Szécsi Márk: Nagy kő esett le a szívemről

A DVSC 1-0-ra legyőzte a Diósgyőrt szombat este a Nagyerdei Stadionban, ahol csapatunk győztes találatát Szécsi Márk szerezte az első játékrész közepén. A lefújást követően gólszerzőnk nyilatkozott, aki bízik benne, hogy az elkövetkezendő meccseken még többször tudja majd bevenni az ellenfelek kapuját.

– Nagyon boldogok voltunk, hogy ismét sikerült nyerni, ráadásul egy nagyon szép, egyérintős passzos játék végén lőttem a győztes gólt. Nagy kő esett le a szívemről, hisz legutóbb a tavalyi esztendő utolsó bajnokiján, a Haladás otthonában találtam be. Igaz, múlt héten is lőttem egy gólt, akkor lesen álltam, most azonban szabályosan juttattam a hálóba a labdát – fogalmazott Szécsi Márk, aki más pozitívumot is leszűrt az elmúlt találkozókból. – Zsinórban már a harmadik meccsünket hozzuk le kapott gól nélkül, ami szintén örömre ad okot. Ez a védelmet és a csapategységet is egyaránt dicséri. A második félidőben a védekezésre fektettük jobban a hangsúlyt, és kontrákra próbáltunk építeni. Ezt sajnos nem tudtuk annyira megvalósítani, viszont így is adódtak helyzeteink. A Diósgyőr nyomott, az utolsó tíz percben sok beadás jött a szélekről, de helyén volt a védelmünk, és remekül megoldotta a feladatát az egész társaság. Most válogatott szünet következik, amelyre szerencsére jó szájízzel megyünk. Jut idő a pihenésre természetesen, de aztán keményen dolgozunk tovább, hisz a jövőben is az a célunk, hogy minden meccsen megszerezzük a három pontot.

HB

Loki-sálat nyert egy szelfiző a Seyu-val

A DVSC Ajándékbolt és a „Seyu – Együtt a győzelemért” szolgáltatás a szombati, 1-0-s debreceni sikerrel végződő keleti rangadón is játékra invitálta a szurkolókat, akiknek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából szívre tett kézzel, magyar zászlóval, vagy kokárdával készült képpel kellett buzdítaniuk játékosainkat.

Szerencsére ismét számos szelfi érkezett, amelyek közül G. Dávid Milán fotója lett a nyertes. Gratulálunk, nyereménye egy Loki-sál!

Továbbra is érdemes követni a Seyu és a DVSC hivatalos Facebook-oldalát, ugyanis az elkövetkezendő hazai mérkőzéseinken is nyereményjáték várja majd a szurkolókat.  

HB