80 esztendős korában elhunyt Ráczi Attila, aki 1965 és 1969 között a DVSC játékosa volt. A diósgyőri nevelésű, az NB I-ben Miskolcon bemutatkozó támadó 40 mérkőzésen lépett pályára a Lokiban, és 7 gólt szerzett. Ráczi Attila tagja volt a DVSC 1969-ben NB II-es bajnokságot nyert csapatának, emlékét megőrizzük!
A román Ploiesti elleni, 1-0 arányú győzelem után kedden délután újabb felkészüli mérkőzést játszott a DVSC a törökországi edzőtáborban. Az ellenfél ezúttal a lengyel első osztályú Cracovia együttese volt, a mérkőzés pedig a szokásostól eltérően – a két klub megegyezése alapján – 2×45+30 percig tartott. A Lokiban sérülés miatt nem léphetett pályára Brandon Domingues és Oleksandr Romanchuk, a többiek azonban megmutathatták magukat.
A találkozó legelején az erősen szeles, esős időben nem adódtak nagyobb helyzetek, a lengyel csapat távolról, Bárány Donát közelről, fejjel próbálkozott, ám a kapuk nem forogtak igazi veszélyben. A mieink több formás támadást is vezettek, fölényben játszottak, s a 10. percben egy remek akció végén Baranyai Nimród révén meg is szerezték a vezetést, fiatal játékosunk jobbról, mintegy 9 méterről talált be Dzsudzsák Balázs passza után (1-0).
A folytatásban is kontrollálta a meccset a helyenként jól futballozó Loki, ám a 24. percben egy eladott labda után mégis egyenlített a Cracovia, mégpedig Rakoczy megpattanó lövésével (1-1). Sőt, a 39. minutumban fordított is a lengyel együttes, Makuch vitte el a játékszert Megyeri Balázs mellett, s kihasználta a ziccert (1-2). Az első pihenőig már nem változott az eredmény állása.
A második játékrészben mindkét gárda kidolgozott kisebb-nagyobb lehetőségeket, az 57. percben például Vajda Botond lőtt mellé. Ebben az időszakban kiegyenlített volt a játék képe, majd a második 45 perc hajrájára többször beszorította ellenfelét a DVSC, ám az egyenlítés ekkor nem jött össze.
A ráadás 30 percében többnyire a mieink birtokolták a labdát, több óriási lehetőséget is kidolgoztak, a 114. percben egy gyönyörű támadás végén sikerült is egyenlíteni, az ifjú Batai Tamás talált be közelről (2-2). A Cracoviának azonban erre is volt válasza, Smiglewski lőtt a hálóba (2-3), aztán a hosszabbításban jött a harmadik DVSC-gól, Bévárdi Zsombor remek passzát Batai Tamás 7 méterről, kapásból értékesítette (3-3). A vége tehát döntetlen lett. A Loki ezt követően szombaton (az ellenfél a dél-afrikai TS Galaxy) és vasárnap (a szlovén Olimpija Ljubjana ellen) is pályára lép majd.
Felkészülési mérkőzés, 2×45+30 perc.
DVSC-Cracovia (lengyel) 3-3 (1-2, 1-2).
A DVSC az első 60 percben: Megyeri – Baranyai, Lagator, Pellumbi, Ferenczi – Szuhodovszki, Loncar – Szécsi, Dzsudzsák (Vajda, 46.), Joao Oliveira – Bárány. A DVSC a második 60 percben: Erdélyi – Kusnyir, Dreskovic, Mojzis, Manrique – Ojediran, Tuboly – Bévárdi, Vajda, Bódi (Kyziridis, 91.) – Batai. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
A román Ploiesti 1-0 arányú legyőzése után kedden a második felkészülési mérkőzését vívja a DVSC a törökországi edzőtáborban, az ellenfél a lengyel MKS Cracovia együttese lesz. A találkozó magyar idő szerint kedden 15.30-kor kezdődik Antalyában, itt követhető:
Addig is nézzük meg közelebbről, milyen csapat is lesz a Loki vetélytársa: nem akármilyen! A Cracovia Lengyelország legrégebben alapított futballklubja, 1906-ban, tehát a 4 évvel a Loki „születése” után hívták életre. Színe – csakúgy, mint a mieinké – piros-fehér, igaz, az egyesület inkább a csíkos mezt favorizálja. A Cracovia megélt nehéz éveket, ám 11 esztendeje folyamatosan a lengyel élvonalban szerepel, jelenleg a 13. helyen áll a 18 csapatos mezőnyben, azonban csak 3 pontnyira van a tabella első felétől, és 19 bajnokijából mindössze 6-ot veszített el.
A Cracovia 5-szörös bajnok (igaz, utoljára 1948-ban végzett az élen), 2020-ban pedig megnyerte a Lengyel Kupát és a Szuperkupát is. Mostani keretének értékét a Transfermarkt mintegy 2 millió euróval többre becsüli a Lokiénál, Jacek Zielinski vezetőedző gárdája elsősorban a lengyel játékosokra épít. Ezzel együtt természetesen vannak légiósok, többek között román, finn, dán és japán futballistát is bevethetnek a mérkőzéseken.
A csapatból kiemelkedik a mostani pontvadászatban 5 gólnál és 4 gólpassznál járó, 17-szeres finn válogatott Benjamin Källman, a védekező középpályásként 4 találatot és 2 gólpasszt jegyző Karol Knap valamint a mindössze 21 éves, 1,5 millió euróra taksált 10-es, az igencsak „jónevű” Michal Rakoczy. A Cracoviának ez lesz az első edzőmeccse Törökországban, a DVSC-nek ugyebár a második. A Loki ezt követően szombaton (az ellenfél a dél-afrikai TS Galaxy) és vasárnap (a szlovén Olimpija Ljubjana ellen) is pályára lép majd.
Javában zajlik a Loki törökországi edzőtábora, ahol a kemény tréningek mellett már az első edzőmeccset is lejátszotta csapatunk. A román Petrolul elleni, 1-0-ra megnyert találkozón Vajda Botond szerezte a mindent eldöntő találatot, a 19 esztendős játékos pedig honlapunknak nyilatkozott.
– Azt gondolom, első edzőmeccsnek tökéletes volt. Egy rendkívül jó együttes ellen játszottunk, de uralni tudtuk a találkozót és jó teljesítményt nyújtottunk – fogalmazott Vajda Botond, aki az 59. percben talált be. – Mindig örülök a gólnak, természetesen ez most sincs másként. Egy támadó szellemű játékosnál nyilván fontosak a gólok és gólpasszok, így a jövőben is azon leszek, hogy minél eredményesebb legyek és asszisztokat osszak ki, valamint jó játékkal segítsem a társaimat. Jól érzem magam egyébként a táborban, jól telnek a mindennapok. Jelenleg az erőnléten van a hangsúly, sok erősítő gyakorlatot is végzünk, szóval kemény munka zajlik Törökországban. Nincs sok szabadidőnk, az edzések mellett a regenerációé a főszerep.
A korosztályos válogatott Vajda Botond tavaly nyáron érkezett a cívisvárosba, mostanra pedig teljes értékű tagja a gárdának. – Jól érzem magam a csapatnál, hamar befogadtak a társak, és az öltözői hangulat is remek. Amikor idekerültem, sok új taktikai elemet kellett tanulnom, de mindenki segítőkész volt. Bízom benne, továbbra is zökkenőmentesen zajlik a felkészülésünk, és a lehető legjobb állapotban vágunk neki a tavaszi szezonnak.
Kölcsönben az első osztályú szerb Napredak együttesénél tölti a tavaszi szezont Andrija Majdevac. A 26 éves szerb támadó 2023 augusztusában érkezett a DVSC-hez, azóta 9 bajnoki találkozón és 2 kupamérkőzésen lépett pályára a Loki színeiben.
Távozik a DVSC-től Marko Milosevic. A 32 esztendős szerb kapus 2023 márciusában érkezett a Lokihoz, 8 bajnoki találkozón és 3 kupamérkőzésen védte a mieink kapuját, személyében egy rendkívül jó csapatembert ismertünk meg. Mostanra hivatalossá vált, hogy a hálóőr a több játéklehetőség reményében elhagyja Debrecent.
Marko Milosevicnek köszönjük a klubért tett szolgálatait, és sok sikert kívánunk további pályafutásához!
Lejátszotta csütörtökön délután a DVSC a törökországi edzőtábor első felkészülési mérkőzését, az ellenfél a román első osztályú bajnokságban 10. Petrolul Ploiesti volt. A találkozót korábbi kisebb betegség, illetve apróbb sérülés miatt elővigyázatosságból kihagyta Dzsudzsák Balázs, Megyeri Balázs, Bódi Ádám, Alexandros Kyziridis, Alexander Mojzis és Cibla Flórián is.
Az első félidő legelején Bárány Donát 14 méteres lövését fogta a Petrolul kapusa, majd a 8. minutumban szintén saját nevelésű csatárunk került helyzetbe, de nem talált kaput. Inkább a Loki akarata érvényesült, az első negyedóra végén Stefan Loncar lövését védte a hálóőr. A folytatásban sem változott a játék képe, a 36. percben Bévárdi Zsombor közeli szabadrúgása után nem sokkal kerülte el a labda a kaput, igaz, a szünet előtt Erdélyi Benedeknek is be kellett mutatnia két jó védést.
A második játékrészben is a DVSC játszott fölényben és tetszetősebben, az 59. percben meg is szerezte a vezetést, Joao Oliveira passzával Vajda Botond tört be a 16-osra, majd 13 méterről kilőtte a jobb alsót (1-0). A folytatásban is a mienk voltak a jobbak, a 73. percben Batai Tamás nem sokkal fejelt mellé. A hajrában már nem esett gól, a Loki megérdemelten győzött. Fontos, hogy hét (!) 21 év alatti játékos is szerepet kapott, ráadásul 30 évesnél idősebb mindössze egy volt, Ferenczi János. Folytatás jövő hét kedden a lengyel Cracovia ellen.
Csütörtökön vívja a törökországi edzőtábor első felkészülési mérkőzését a DVSC. Csapatunk magyar idő szerint 15.30-kor lép pályára a román Petrolul Ploiesti ellen (online stream-es közvetítés ezúttal technikai okok miatt valószínűleg nem lesz), a következőkben igyekszünk bemutatni csütörtöki ellenfelünket.
A Petrolul patinás klub, 1924-ben alapították, tehát idén ünnepli 100. születésnapját. 4-szeres bajnokcsapat (igaz, utoljára 1966-ban nyerte meg az első osztályt), 3-szoros román kupagyőztes, legutóbb 2013-ban hódította el a trófeát. Ellenfelünk jelenleg a 10. helyen áll a 16 csapatos román pontvadászatban, de lemaradása a felsőházi rájátszást érő 6. pozíciótól mindössze 3 pont. Érdekesség, hogy 21 forduló alatt több mérkőzést (5-ötöt) nyert, mint vesztett (4-et), és csak rengeteg (12) döntetlenje miatt nem tartozik pillanatnyilag a közvetlen élbolyhoz.
A két klub keretének értéke a Transfermarkt szerint közel azonos, tehát kifejezetten jó játékerőt képviselő csapatról van szó. A 48 éves Florin Pirvu vezetőedző együttesében többek között cseh, holland, portugál, elefántcsontparti, japán, brazil, nigériai és grúz légiós is található, igencsak nemzetközi alakulatról beszélhetünk. A keretből kiemelkedik a brazil Jair, aki már 5 gólnál és 5 gólpassznál jár a bajnokságban, mellette megemlítendő a mostani szezonban szintén 5 találatot jegyző, 30-szoros válogatott, korábban Kisvárdán, Diósgyőrben és az MTK-ban is megfordult Gheorghe Grozav.
Fontos megjegyezni, hogy a Ploiesti a felkészülés más szakaszában jár, mint a Loki, hiszen a jövő héten már bajnokit vív a Dinamo Bukarest ellen.
Megérkezett a Loki hétfőn a törökországi edzőtáborba, játékosaink pedig már átmozgató edzésen is részt vettek nem sokkal a landolás után. Együttesünk január 26-ig tréningezik Antalyában, több edzőmérkőzést is vív, játszik többek között a román Ploiesti, a lengyel Cracovia, a szlovén Ljubjana, a dél-afrikai TS Galaxy, a szerb Novi Pazar és a montenegrói FK Budućnost gárdája ellen is. További információk ITT!
Hétfőn reggel elutazott a DVSC a törökországi edzőtáborba. Együttesünk január 26-ig tréningezik Antalyában, több edzőmérkőzést is vív, játszik többek között a román Ploiesti, a lengyel Cracovia, a szlovén Ljubjana, a dél-afrikai TS Galaxy, a szerb Novi Pazar és a montenegrói FK Budućnost gárdája ellen is.
Andrija Majdevac kapcsán a DVSC tárgyalásokat folytat egy szerb klubbal egy lehetséges kölcsönszerződésről. A napokban betegséggel küzdő, a múlt heti edzéseket kihagyó Varga József sem utazott el a csapattal, míg a kapus Marko Milosevic a több játéklehetőség reményében új klubot kereshet magának.
Két hétnyi, rövid szünet után megkezdte a munkát a DVSC a minél sikeresebb tavaszi idény érdekében. A felkészülés kezdetéről Srdjan Blagojevic vezetőedző nyilatkozott.
– Fontos volt a pihenő, hiszen ez az első része a felkészülési időszaknak, ami ugyanannyira számít, mint maga a terhelés. Ezt követően pedig van időnk arra, hogy az átigazolásokkal is foglalkozzunk és több olyan edzést tartsunk, amin lehetőségünk van fejleszteni és javítani a problémásabb területeket. Ezek a legfontosabb teendők számunkra. A törökországi edzőtáborban a sok edzésnek, a jó időnek és jó pályáknak köszönhetően hatékonyan tudunk majd dolgozni és közösségben lenni, lehetőségünk lesz jobban megismerni egymást és főként az új játékosokat, mint például Szuhodovszki Somát. Sok időnk lesz arra, hogy produktívan és hasznosan teljenek a tréningjeink, hisz a szezon közben előfordul, hogy nem jut idő mindenre. A játékosok már túl vannak néhány egyéni edzésen, amik az erőnléti edzőnk irányítása alatt zajlottak. Ezeket kiválóan teljesítették, így már jó szintről indulnak. A szünet nem volt túl hosszú, így 2-3 nap is elég ahhoz, hogy visszaszokjanak. Ezután pedig úgy folytatjuk a munkát, mintha meg sem álltunk volna, és készülünk az intenzív edzésekre, valamint a hat barátságos mérkőzésre Törökországban – mondta a Loki vezetőedzője.