
Közös megegyezéssel távozik a DVSC-től Victor Braga. A 23 éves brazil középpályás tavaly nyáron érkezett Debrecenbe, összesen 11 tétmérkőzésen lépett pályára a Lokiban. Victor Braga további pályafutásához sok sikert kívánunk!
Közös megegyezéssel távozik a DVSC-től Victor Braga. A 23 éves brazil középpályás tavaly nyáron érkezett Debrecenbe, összesen 11 tétmérkőzésen lépett pályára a Lokiban. Victor Braga további pályafutásához sok sikert kívánunk!
Lejátszotta csütörtökön a téli felkészülési időszak első edzőmérkőzését a DVSC. Csapatunk a románi első osztályban a 10. helyen álló, 10 nap múlva már bajnokit játszó, tehát a felkészülésben előrébb tartó Arad együttesét fogadta Pallagon. A hosszabb ideje maródi játékosok mellett kisebb sérülés és betegség miatt Megyeri Balázs, Arandjel Stojkovic, Neven Djurasek, Jorgo Pellumbi és Kocsis Dominik sem léphetett pályára, ott volt viszont a kezdőben a két új igazolás, Amos Youga és Kristiyan Malinov. Az aradiaknál a kezdőcsapatban kapott helyet a volt Loki-csatár, a Puskás-díjas Zsóri Dániel.
A találkozó elején potyogtak a gólok, Brandon Domingues Szuhodovszki Soma passzát követően már az első percben betalált, erre negyedórán belül kétszer válaszoltak a vendégek, Zsóri és Ghezali révén. A szünetig a Loki többször is egyenlíthetett volna, de több gól nem esett a pihenőig. A második játékrészben többnyire a DVSC játszott fölényben, Kristiyan Malinov és Brandon Domingues is közel járt a gólhoz, azonban a hálók már nem rezdültek meg.
Felkészülési mérkőzés.
DVSC-Arad (romániai) 1-2 (1-2).
DVSC: Pálfi – Kocsis G., Lagator, Malinov, Ferenczi, Domingues, Szécsi, Youga, Szuhodovszki, Dzsudzsák, Bárány. Cserék: Engedi, Hornyák, Szűcs T., Dreskovic, Shedrach, Vajda, Tercza, Egri, Polozhyi. Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Gól: Domingues (1.), illetve Zsóri (10.), Ghezali (15.).
Az MLSZ adatbankja alapján elkészítették az első tavaszi fordulók pontos programját.
Csapatunk február 2-án, vasárnap 12.45-kor fogadja a Nyíregyházát, majd február 7-én, pénteken 20 órától játszik az MTK vendégeként. A Puskás Akadémia február 15-én, szombaton 19.30-kor vizitál Debrecenben, a Paks-Loki találkozót február 22-én, szombaton 17 órától rendezik. A DVSC-Fehérvár rangadó március 2-án, 14 órától lesz a Nagyerdei Stadionban. A Versenybizottság a 18-22. forduló kezdési időpontjai mellett az 5. fordulóból elhalasztott ZTE-FTC összecsapás időpontját is kijelölte, a két csapat február 5-én, szerdán 19:30-tól mérkőzik meg egymással a ZTE Arénában.
OTP Bank Liga, a 18-22. forduló menetrendje:
18. forduló
Február 1., szombat:
PAKSI FC-ETO FC GYŐR 14.30 (M4 Sport+)
FEHÉRVÁR FC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 17.00 (M4 Sport)
DVTK-ÚJPEST FC 19.30 (M4 Sport)
Február 2., vasárnap:
DVSC-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 12.45 (M4 Sport)
KECSKEMÉTI TE-ZTE FC 17.30 (M4 Sport+)
FERENCVÁROSI TC-MTK BUDAPEST 20.15 (M4 Sport)
Az 5. fordulóból elhalasztott mérkőzés
Február 5., szerda
ZTE FC-FERENCVÁROSI TC, 19.30 (M4 Sport)
19. forduló
Február 7., péntek:
MTK BUDAPEST-DVSC 20.00 (M4 Sport)
Február 8., szombat:
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC-KECSKEMÉTI TE 14.30 (M4 Sport)
PAKSI FC-FEHÉRVÁR FC 17.00 (M4 Sport)
ETO FC GYŐR-ÚJPEST FC 19.30 (M4 Sport)
Február 9., vasárnap:
ZTE FC-DVTK 15.30 (M4 Sport)
PUSKÁS AKADÉMIA FC-FERENCVÁROSI TC 18.00 (M4 Sport)
20. forduló
Február 14., péntek:
FEHÉRVÁR FC-ETO FC GYŐR 20.00 (M4 Sport)
Február 15., szombat:
KECSKEMÉTI TE-MTK BUDAPEST 14.30 (M4 Sport)
DVTK-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 17.00 (M4 Sport)
DVSC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 19.30 (M4 Sport)
Február 16., vasárnap:
ÚJPEST FC-ZTE FC 15.30 (M4 Sport)
FERENCVÁROSI TC-PAKSI FC 18.00 (M4 Sport)
21. forduló
Február 21., péntek:
MTK BUDAPEST-DVTK 20.00 (M4 Sport)
Február 22., szombat:
PUSKÁS AKADÉMIA FC-KECSKEMÉTI TE 14.30 (M4 Sport)
PAKSI FC-DVSC 17.00 (M4 Sport)
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC-ÚJPEST FC 19.30 (M4 Sport)
Február 23., vasárnap:
ETO FC GYŐR-ZTE FC 15.30 (M4 Sport)
FEHÉRVÁR FC-FERENCVÁROSI TC 18.00 (M4 Sport)
22. forduló
Március 1., szombat:
ZTE FC-NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC 14.30 (M4 Sport)
DVTK-PUSKÁS AKADÉMIA FC 17.00 (M4 Sport)
ÚJPEST FC-MTK BUDAPEST 19.30 (M4 Sport)
Március 2., vasárnap:
DVSC-FEHÉRVÁR FC 14.00 (M4 Sport)
KECSKEMÉTI TE-PAKSI FC 16.30 (M4 Sport+)
FERENCVÁROSI TC-ETO FC GYŐR 18.00 (M4 Sport)
Január második napja óta napi két edzéssel készül a tavaszi szezonra a DVSC, csaknem teljes kerettel. A sérültek közül Neven Djurasek már a többiekkel tréningezik, csakúgy, mint az őszi szezon végén kisebb sérüléssel bajlódott Megyeri Balázs és Jorgo Pellumbi.
Batik Bence talpcsontját decemberben megműtötték, a napokban kontrollvizsgálat vár rá és ezt követően derül ki, hogy milyen hosszú rehabilitáció szükséges és mikor csatlakozhat majd a kerethez. Kusnyir Erik és Thor Úlfarsson sajnálatos módon az eredetileg tervezetteknél több műtéti beavatkozásokon estek át az elmúlt hónapokban, ők rehabilitációjukat végzik. Yacouba Siluén bokaműtétet hajtottak végre, ő nem tud majd a törökországi edzőtáborba utazni a többiekkel, Debrecenben folytatja majd a rehabilitációját.
Az első kerettel készül három saját nevelésű fiatal tehetségünk, a 17 éves Egri Imre, Patai Dávid és Tercza Gergő, valamint a szakmai stáb teszteli a 28 éves szlovák kapust, Adam Jakubechet is, aki korábban a Spartak Trnava, a belga Kortrijk és a francia Lille együttesében is megfordult.
A keretet illetően Amos Youga és Kristiyan Malinov után várhatók még érkezők, akár több játékos is, ennek függvényében további távozók is lehetnek. Csapatunk január 9-én a román első osztályban 10. Arad ellen játssza első felkészülési mérkőzését Pallagon, majd január 11. és 25. között törökországi edzőtábor vár játékosainkra. Az edzőtábor ideje alatt a Loki megmérkőzik a szerb első osztályú bajnokság 2. helyén álló, immár Srdjan Blagojevic által irányított Partizan Belgrád, a szintén szerb, 5. helyezett Radnicki 1923, valamint az észak-macedón pontvadászatban 5. FC Struga ellen is.
A DVSC szerződtette a bolgár Kristiyan Malinovot. A 30 éves, 30-szoros válogatott védekező középpályás a Litex Lovech együttesénél nevelkedett, onnan került a CSKA Szófia csapatához, összességében 116 mérkőzést játszott a bolgár első osztályban, amelyeken 7 gólt és 13 gólpasszt is jegyzett.
2020-ban légiósnak állt, a belga első osztályú Leuven szerződtette, ahonnan tavaly igazolt a szintén a Jupiler League-ben szereplő Kortrijkhez. A színvonalas belga ligában 84 alkalommal lépett pályára, 2 gólt ért el. Kiemelkedő munkára képes a középpályán, ráadásul vezetőedzőnk is jól ismeri, hiszen játékosa volt a CSKA-nál. Üdv a Lokiban!
Hamarosan véget ér a téli szünet a Loki labdarúgói számára, a csapat Nestor El Maestro vezetőedző és stábja irányításával január 2-án Pallagon elkezdi az intenzív felkészülést a tavaszi szezonra, amely február első vagy második napján (az MLSZ később készíti el a pontos programot) számunkra rangadóval, a DVSC-Nyíregyháza összecsapással indul.
Együttesünk a tervek szerint január 9-én a román első osztályban 10. Arad ellen játssza első felkészülési mérkőzését még itthon, majd január 11. és 25. között törökországi edzőtábor vár játékosainkra. Az edzőtábor ideje alatt a Loki megmérkőzik a szerb első osztályú bajnokság 2. helyén álló Partizan Belgrád, a szintén szerb, 5. helyezett Radnicki 1923, valamint az észak-macedón pontvadászatban 5. FC Struga ellen is.
Átfogó elemzést tett közzé az mlsz.hu az NB I. őszi odényéről, több debreceni játékos is jól teljesített bizonyos mutatókban.
Az OTP Bank Liga 2024/2025-ös kiírásában december 15-én a 17. fordulóval zárult az őszi szezon és a téli szünet remek alkalmat kínál arra, hogy megnézzük, kik voltak azok a játékosok, akik az adatok alapján leginkább kiemelkedtek a mezőnyből. Az eredményességgel legnagyobb összefüggésben lévő mutatók (gólok, gólpasszok) mellett posztonként vizsgálták azokat a statisztikákat is, amelyek kevésbé vannak előtérben, mégis fontosak lehetnek egy-egy játékos teljesítményének értékelésekor. Emellett megnézték azt is, kik voltak azok a fiatal magyarok, akik a legtöbb lehetőséget kapták eddig az idényben.
A góllövőlista élén 8-8 góllal Marin Jurina és Böde Dániel áll, a Paks csatára egyúttal az NB I. jelenlegi mezőnyének legidősebb játékosa is. A debreceni Bárány Donát 7 góllal második. A legtöbb assziszt szintén egy rendkívül tapaszalt játékos nevéhez fűződik, a válogatottsági rekorder Dzsudzsák Balázs már 9 gólpassznál tart idén.
Az elemzés szerint a szerelések sikeressége és a fejpárbajok tekintetében Meldin Dreskovic a legjobbak között szerepel, csakúgy, mint kulcspasszok esetében Szuhodovszki Soma. Cselezési hatékonyságban a Loki szélsője, Brandon Domingues is az elithez tartozik. A góllövőlista vezetői, Böde Dániel és Marin Jurina rendkívül hatékony helyzetkihasználást mutatnak, mindketten bőven több gólt szereznek, mint amennyi a helyzeteik minősége alapján várható lenne. Az xG-hez képest leginkább felülteljesítő csatárok közé sorolható még Matheus Saldanha, Nejc Gradisar és DVSC-s Bárány Donát is.
A labdarúgásunk jövője szempontjából fontos, hogy minél több fiatal magyar játékos kapjon szerepet az első osztályban. A 2024/2025-ös őszi szezonban több 21 éven aluli magyar tehetség is alapemberré tudott válni a csapatában, közülük is kiemelkedik a Debrecen középpályása, Szűcs Tamás (ő rendelkezik a fiatalok közül a legtöbb játékperccel), a Győr szűrője, Tóth Rajmund, a Puskás Akadémia hálóőre, Pécsi Ármin, valamint Dénes Csanád, a ZTE támadója.
Elkészült a Csak a Loki magazin decemberi adása. A műsorban interjút láthatnak Makray Balázs cégvezetővel, az FTC ellen klasszikus mesterhármast szerzett Bárány Donáttal, illetve Branko Katic kapusedzővel is. Emellett igencsak érdemes megnézni azt a riportot, amely beszámol arról, hogy a DVSC évek miként csatlakozott idén is a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány gondozottjainak támogatásához. Végül, de nem utolsósorban érdekes portrét nézhetnek meg a DVSC Labdarúgó Akadémia korosztályos válogatott kapusáról, a románok elleni EB-selejtező hőséről, Balogh T. Márkról.
Az adás csütörtökön 20 órakor lesz látható az M4 sportcsatornán, míg a Debrecen Televízió pénteken 21 órakor tűzi műsorára.
Az esztendő utolsó bajnoki mérkőzésén a közvetlen rivális Zalaegerszeg otthonában lépett pályára a Loki. Együttesünkből hiányzott a műtét utáni rehabilitációját végző Kusnyir Erik, Batik Bence, Neven Djurasek, Thor Úlfarsson és Yacouba Silue, valamint a sérüléssel bajlódó Kocsis Gergő és az Újpest elleni piros lapja miatt egy meccsre eltiltott Brandon Domingues is. A kezdőcsapatba bekerült Kocsis Dominik.
Az összecsapást jól, támadólag kezdte a DVSC, több szögletet is rúgott, az egyik végén Dusan Lagator csak kevéssel lőtt mellé. Egyértelmű volt a Loki fölénye, a 10. minutumban Szécsi Márk bombázott fölé 16 méterről, majd Szűcs Tamás kísérleténél védett Gundel-Takács, aki Dzsudzsák Balázs átlövését is hárította a 17. percben.
Hiába futballozott jól a csapatunk, a 22. percben mégis a ZTE szerzett vezetést, Mim jobbról, éles szögből, mintegy 16 méterről tekert a hosszú sarokba (1-0). A folytatásban is élénk maradt az iram, mindkét csapat előtt adódtak lehetőségek, a 29. percben Ferenczi János lövését bravúrral tolta szögletre a ZTE kapusa. A szünetig ezzel együtt több gól nem esett, hátrányban ment pihenőre a Loki.
A második játékrész is debreceni mezőnyfölénnyel kezdődött, próbálkozott a DVSC, de góllal kecsegtető helyzetig nem jutott. Az 57. percben sérülés miatt Jorgo Pellumbit le kellett cserélni, helyére Arandjel Stojkovic érkezett. A 63. percben Dzsudzsák Balázs szabadrúgását védte bravúrral Gundel-Takács, de a szögletből jött az egyenlítés, Meldin Dreskovic fejelt 8 méterről a kapu jobb oldalába (1-1).
Az utolsó félórában keményedett a küzdelem, volt helyzet itt is, ott is. A 79. percben második sárgával a játékvezető kiállította Dusan Lagatort, a hajrára beállt Victor Braga és Shaghoyan, a hazai Várkonyi pedig a 81. percben gólt fejelt 5 méterről egy szabadrúgást követően (2-1).
Ezzel a végjátékban 10 emberrel, hátrányban bravúr kellett volna a debreceni pontszerzéshez, de ez nem sikerült. Bajnoki folytatás februárban.
Mesterszemmel
Márton Gábor: Gratulálok a csapatnak, jól játszottunk, hamarabb is lezárhattuk volna a mérkőzést. Csak jót tudok mondani a srácokról.
Nestor El Maestro: Nem érdemeltünk vereséget, sajnos ezáltal még nehezebb helyzetbe kerültünk. Remélem, tudunk fejlődni és kivívjuk a bennmaradást.
OTP Bank Liga, 17. forduló.
ZTE-DVSC 2-1 (1-0).
Zalaegerszeg, 1623 néző. Vezette: Antal P.
ZTE: Gundel-Takács – Várkonyi, Nyíri, Evangelou, Medgyes – Ipalibo (Sajbán, 80.), Kiss B. (Bakti, 80.), Sankovic – Dénes (Németh, 89.), Croizet, Mim (Vogyicska, 92.). Vezetőedző: Márton Gábor.
DVSC: Megyeri – Szécsi, Dreskovic, Pellumbi (Stojkovic, 57.), Ferenczi – Kocsis D. (Shaghoyan, 80.), Lagator, Szűcs T. (Victor Braga, 80.) Szuhodovszki (Shedrach, 88.) – Dzsudzsák, Bárány. Vezetőedző: Nestor El Maestro.
Gól: Mim (22.), Várkonyi (81.), illetve Dreskovic (63.).
Sárga lap: Mim (24.), Bakti (83.), illetve Lagator (27., 79.), Dzsudzsák (63.), Szécsi (85.), Shedrach (93.), Megyeri (94.).
Kiállítva: Lagator (79.).
Szombaton 14.30-kor a közvetlen rivális Zalaegerszeg ellen, idegenben zárja a naptári évet a DVSC, a mérkőzés fontosságát nem kell külön hangsúlyozni. Az összecsapásról Nestor El Maestro vezetőedző nyilatkozott, s elsőként arról beszélt, mennyire elégedett az FTC és az Újpest elleni teljesítménnyel.
– Általánosságban véve soha nem vagyok elégedett, hacsak nem érjük el a maximumot. Mindig azt figyelem, hogy miben tudunk fejlődni, még akkor is, ha nyerünk. Nem is az a fontos, hogy én elégedett vagyok -e, hanem az, hogy hol állunk a tabellán és jelenleg nem ott vagyunk, ahol lenni szeretnénk. Győzelemmel akarjuk zárni az évet és tudjuk, hogy szombaton három pont megszerzésével már a kiesési zóna fölé kerülnénk. Mint minden meccsen, most is a játékosok aznapi egyéni kvalitása, valamint a szerencse is dönthet a győzelemről. Ezeket a tényezőként edzőként csekély mértékben tudom befolyásolni. Másrészről pedig az én feladatom megtalálni a megfelelő stratégiát, gondoskodni arról, hogy a játékosok megfelelően regenerálódjanak, hogy frissek és motiváltak legyenek. Az én munkám figyelni arra is, hogy megfelelő intenzitással lépjünk pályára és jól reagáljunk a mérkőzés folyamán, hogy a srácok olvassák a játékot és megpróbáljam befolyásolni ezt az oldalvonalról. Mindezek együttesen döntenek el egy találkozót, hogy ki nyer és ki veszít, és remélem mi leszünk most a győztes oldalon – mondta a Loki trénere.