OTP Bank Liga 26. forduló

A Mezőkövesd elleni, jövő heti Magyar Kupa döntőre készülő fővárosiak immár híveik és száz debreceni szurkoló előtt álltak fel a Lokival szemben, amelyben mindössze egy változás történt az elmúlt heti gárdához képest. Adeniji helyett az erőszakosabbnak tartott Trujics kapott bizalmat Vitelki mestertől. Hogy a szurkolóinkon nem múlhatott az eredmény, azt a DVSC drukker-század hangorkánja szavatolta, amely a visszhangzó stadionban elnyomta a honvédosok kórusát.

15. perc: több, mint tíz percnyi óvatoskodás után a Honvéd Ugrai áltla két szöglettel és egy szabadrúgással próbálkozhatott. A második sarokrúgásnál, balról beívelt labda Kamber fejéről, négy méterrel jutott a debreceni hálóba, a vendég nézők gyűrűjében. 1-0.

Érdekes találat volt, mert a labda a magasra felugró Batik csúsztatásával került Kamber fejére, és onnan a hálóba az ötösön belül.

Öt perc múlva Bódi Vargát jobbra kiugratta, akinek középre belőtt labdája Szécsi előtt elsuhant, Trujics pedig estében, az ötösön egy védő lábát találta el, óriási helyzetben! Egyenlítési alkalom volt.

A 34. percben Ferenczi balról Trujics lábára lőtte be a labdát, amelyet támadónk a jobb kapufa mellé perdített öt méterre a kaputól.

A 45. percben Haris a 16-os vonaláról a jobb kapufa mellé helyezte a Tőzsértől kapott játékszert.

II. félidő:

50. perc: Aliji felfutott a balszélen, középre adott Gazdagnak, akinek sarkát Kinyik eltalálta a 16-oson belül. A megítélt 11-est Ugrai a jobbra mozduló Nagy mellett a háló bal oldalába helyezte. 2-0.

A 65. percben Kamber egy ütemmel lekésve csúszott be Kundráknak, a labda helyett a debreceni támadó lábát eltalálva. Második sárgalapja pirossal, azaz kiállítással ért fel.

A létszámfölénybe került DVSC mindössze négy perc múlva élt a szépítés lehetőségével.

A 69. percben Tőzsér balra passzolt Bódinak, akinek erősen belőtt labdáját Adeniji egy lépésről bombázta a hálóba. 2-1.

A helyzetnél a debreceni támadó stoplija véletlenül felsértette Tuivel lábát, aki cserére kényszerült.

84. perc: Adeniji fordulásból, 15 méterről megeresztett lövését a Honvéd cserekapus bravúrral, lábbal hárította szögletre.

89. perc: Szendrei kontrázott sikerrel. Beadásnak szánt labdája egy védőnkről visszapattant maga elé, majd Pávkovicsot és Kusnyírt is lefutva, jobbról, 12 méterről, éles szögből lőtt a rövid, bal felső sarokba. 3-1.

Értékelés:

A mindössze negyedóra elteltével hátrányba került csapatunk Kamber gólja után többet kezdeményezett, de támadásainkban nem volt átütőerő. Kétszer Trujics, majd egyszer Haris előtt adódtak helyzetek, de kaput kerültek. Hiába voltunk mezőnyben egyenlő ellenfelek a Honvéddal, de a kispestiek támadásai kreatívabbnak, veszélyesebbeknek látszottak. A félidő második felében Ugraiék egyre többször zavarba hozták Pávkovicsékat, különösen a széleken voltak aktívak. A piros-feketék 5-4-1-es hadrendje egyelőre feltörhetetlennek bizonyult.

Szünet után mindössze öt perc elég volt az idei kupadöntős Honvédnak, hogy előnyét növelje, amely a mieink önbizalmát alaposan megtizedelte. Vitelki mester hármas cserével próbálta felrázni támadójátékunkat, eleinte kevés sikerrel. Gyökeres változást Kamber kiállítása hozott a mérkőzésben. A váratlanul létszámfölénybe került vendégek öt perc múlva szépítettek Adeniji által, szép akció végén. A Lokinak bő 25 perce volt még ahhoz, hogy egyenlítsen, vagy netán az állást megfordítsa. Egyre-másra vezettük a támadásokat, a DVSC kapujához szorította ellenfelét, de újabb gólra már nem futotta. Levegőben lógott az egyenlítés, ehelyett hideg zuhany lett a vége. Egy váratlan kontrával a Honvéd a Loki védelmét feltörve bebiztosította győzelmét.

Budapest Honvéd – DVSC 3-1 (1-0)

Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 700 néző.

Vezette: Pintér (Georgiou, Szécsényi)
Budapest Honvéd: Tuivel – King, Batik, Kamber, Lovrics, Kukocs – Szendrei,Kesztyűs, Hidi, Gazdag – Ugrai.

Edző: Pisont István

DVSC: Nagy – Kusnyir, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi – Bódi, Tőzsér, Haris, Varga – Szécsi, Trujics.

Vezetőedző: Vitelki Zoltán

Csere: Batik h. Niba és Kukocs h Aliji a szünetben, King h. Mezgrhani az 58.p., Tuivel h. Levkovich a 72.p, Gazdag h. Nagy a 79.p., illetve Varga h. Kundrák, Szécsi h. Garba és Trujics h. Adeniji, mindhárman az 56. percben, Haris h. Szabó B. a 72.p.,

Gól: Kamber a 15.p., Ugrai (11-esből) az 50.p., Szendrei a 89.p., illetve Adeniji a 69.p.,

Sárgalap: Kamber (mezlevételért) a 15.p, Kamber (Kundrák buktatásáért) a 65.p. Levkovich (időhúzásért) a 75.p., Ugrai (reklamálásért) 76.p., Illetve Kusnyir (buktatásért) 48.p.

Kiállítva: Kamber (2. sárgalappal) 65. p

Cs.Z.

OTP Bank Liga 1. forduló

Nem túlzás állítani, hogy sporttörténelmi mérkőzésnek tekinthető a szombat délutáni, budapesti találkozó, hiszen a világjárvány miatt 70 napig kellett szünetelnie a labdarúgó bajnokságnak. Nem véletlen, hogy külföldön is óriási érdeklődés előzte meg az összecsapást, hiszen Európában még csak 2-3 országban bátorkodnak futballozni. A két együttes korábbi 95 találkozója 43:26-os győzelmi arányt mutatott a Fradi javára. Különlegesség, hogy nézők nélkül, de szurkolói makettek ezrei és drukkerek magnóból sugárzott biztatása mellett kezdtek az ellenfelek, akik a rendhagyó szabályok szerint ötször-ötször cserélhettek. Az FTC zsinórban veretlen 49 hazai mérkőzés után az 50.-en sem szeretett volna kikapni.

A Loki kezdte az őszi első fordulóból előbb áprilisra, majd a jól ismert okok miatt május 23.-ra halasztott összecsapást.

Az első negyedórában:

A 7. percben: Lovrencsics bal alsó sarokra tartó lövését Nagy S. fogta ölre.

A 8. percben: Óriási debreceni gólhelyzet maradt ki! Tőzsér ballal indította Vargát, aki faképnél hagyta a hazai védőket, felfutott az ötös sarkáig, lövését Dibusz lábbal tolta ki szögletre.

13. perc: Haris határozottan szerelte Civicet, a labda nálunk maradt, Bódi poroszkált vele, majd (régiesen) a „jobbösszekötő” helyéről, 17 méterről úgy talált a Fradi kapujának bal oldalába, hogy a játékszer hulló falevélként érkezett a hálóba, alaposan megpelve Dibuszt. 0-1.

A 2. negyedórában:

21. perc: Fokozatosan nőtt az FTC nyomása. Botka akadálytalanul jutott el az ötösnél az alapvonalig, de begurítását a védők kivágták.

22. perc: Egyenlítettek a házigazdák. Balról felívelt labdát Boli a felső lécre fejelte, majd a kipattanó játékszert Sigér jobbal, nyolc méterről bombázta a háló közepébe, senkitől sem zavartatva. 1-1.

30. perc: Varga 24. méterről a kapu fölé célzott.

Harmadik negyedórában:

32. percben Tokmak-Kharitin-Sigér adogatást utóbbi gyenge lövéssel fejezte be, Nagynak nem okozva gondot.

41. perc: Lovrencsics akadálytalanul jutott el a Loki ötösének közelébe, éles szögből leadott lövését a jól helyezkedő Nagy a kapu fölött tolta szögletre.

42. perc: Megszerezték a vezetést a fővárosiak. A debreceni 16-os környékén körömpasszokkal adogattak a zöldek, a mieink, csak bele-bele piszkáltak a labdába, de felszabadítani nem tudtak. A labda ismét Sigér elé került, akinek lövése nyomán a labda furcsa ívben hullott a hálóba Nagy S. fölött. 2-1.

II. félidő:

A negyedik negyedórában:

Veszélyes helyzet nélküli, jobbára küzdelmes, széttördelt mezőnyjáték folyt a pályán, egyenlő erőket mutatva.

Az ötödik negyedórában:

63. perc: Balról, meredeken belőtt labdát Isael a bal kapufa közeléből küldte keresztbe a jobb kapufa mellé. Gólhelyzet volt.

73. perc: A Garba buktatásáért megítélt szabadrúgást Tőzsér lőtte fölé a 16-os jobb sarkától.

A hatodik negyedórában:

A 81.p.,: Bódi jobbról, majd balról végzett el szögletet. Előbbinél Sigér mentett, a másiknál Dibusz a léc alól öklözte ki a labdát oldalra, a védőinek.

86. perc: Lovrencsics begurításakor Vécsei az ötösön, gólhelyzetben lyukat rúgott.

Hosszabbítás:

91. perc: Somália 17 méterről a bal kapufát találta el.

Értékelés:

Mivel egy órával a mérkőzés előtt eső zúdult a Groupama Arénára, elég mélynek tűnt a pálya. Emiatt a játékosok ritkán vállalkoztak lendületes felfutásokra, s ha néha igen, akkor meg is lepték ellenfelüket, mint Varga Kevin az elején. Bódi korai találata meglepte a házigazdákat, akik egyre többször vezettek támadásokat, melyeket előbb a bal-, majd a jobb oldalon erőltettek. Egy kapufa után a két gól mégis középről esett Sigér jóvoltából, s az FTC nem csak egyenlített, hanem előnyhöz is jutott a félidő végén, amikor a kapura lövések aránya 8:2-őt mutatott Rebrovék javára.

Szünet után támadólag lépett fel a Loki, a támadósorában változtatva, de az ellenfelek sokáig nem jelentettek gólveszélyt a kapukra. A Fradi „ráült” az eredményre, célfutballt játszva. A Loki cserélgetve próbálta frissíteni játékát, derekasan harcolt, de egyenlő erők küzdelmét végül is a kétszer is magára hagyott Sigér döntötte el.

Cs. Z.