Ballábas, belső védőt szerződtetett a DVSC. A 24 éves, szlovák Alexander Mojzis a Ruzomberok (Rózsahegy) csapatától érkezett, 1 évre kölcsönbe, vételi opcióval.
Alexander Mojzis több mint 100 mérkőzést játszott a szlovák élvonalban, az elmúlt idényben 26 bajnokin lépett pályára, szerepelt a Konferencia Liga-selejtezőjében is. A tapasztalt hátvéd többször lehetőséget kapott a szlovák U21-es válogatottban.
Távozik a DVSC-től Sós Bence, a 29 esztendős, saját nevelésű labdarúgó a szerb élvonalban szereplő Topolya együtteséhez igazolt.
Sós Bence 2020 nyarán tért vissza a cívisvárosba, ahol az NB II-es bajnokságban alapember volt, majd a feljutást követően is meghatározó tagja volt a csapatnak. A DVSC játékosaként érte el 100. NB I-es meccsét, 2021 novemberében az Újpest elleni idegenbeli mérkőzésen jubilált.
Az elmúlt szezonban 24 élvonalbeli találkozón játszott, 2 gól és 4 gólpassz fűződik a nevéhez.
Sós Bence eligazolásával kapcsolatban klubunk sportigazgatója, Hayk Hovakimyan nyilatkozott:
– Nap mint nap azon dolgozunk, hogy közelebb hozzunk titeket, szurkolókat a kluboz, és nyíltak legyünk hozzátok. Szeretném, ha tudnátok, hogy szombat reggel Debrecenbe érkezett Sós Bence ügynöke és aláírtuk a szerződést. Aznap este a játékos váratlan ajánlatot kapott egy másik európai klubtól. Figyelembe véve mindent, amit Bence tett a klubért, nem szerettük volna megfosztani attól a lehetőségtől, hogy külföldön játszhasson. Nagyon nehéz volt a döntés számunkra, tanakodtunk a vezetőséggel és az edzői stábbal is. Arra a következtetésre jutottunk, hogy ilyen ajánlat csak egyszer adódik, ezért nem szeretnénk ezt meggátolni. Bence az egyik legpozitívabb hivatásos labdarúgó, akivel valaha dolgoztam. Sok sikert kívánok neki az életének és karrierjének új fejezetéhez! Köszönöm, Sosi!
Sós Bencének köszönjük, amit a DVSC-ért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!
A DVSC támadója, Rácz Balázs az elmúlt félszezont az NB II-es Szeged csapatánál töltötte, ahol 10 meccsen 3 gólt szerzett. A 19 esztendős, utánpótlás-válogatott labdarúgó továbbra is kölcsönben szerepel, ezúttal a szintén másodosztályú Kozármislenyben 2023 teléig.
Az MLSZ elkészítette a 2023/2024-es bajnokság első két fordulójának pontos menetrendjét.
A Loki július 31-én, hétfőn 20 órától fogadja a Mezőkövesdet a Nagyerdei Stadionban, majd augusztus 6-án, vasárnap 17.45-től lép pályára Pakson a második fordulóban.
Megvan a DVSC felkészülési találkozóinak menetrendje. A Loki július 6-án, csütörtökön a Kisvárdát fogadja Pallagon zárt kapus mérkőzésen, majd két nappal később útnak indul a 12 napos edzőtáborba.
A csapat a tervek szerint július 11-én az AC Wolfsberger, 14-én a LASK Linz, 18-án a TSV St. Johann, míg 19-én a Al Shabab FC ellen lép pályára Ausztriában.
Június közepén igazolta le a Loki a 19 esztendős tehetséget, Vajda Botondot, aki többek között a beilleszkedésről, a klub megkereséséről, és a céljairól is nyilatkozott a dvsc.hu-nak.
– A játékosok és a szakmai stáb is rengeteg segített a beilleszkedésemben, amit ezúton is köszönök nekik. Nagyon tetszik a város, egyre jobban kezdem megismerni, jól érzem magam itt. Nagyon örültem a klub megkeresésének, igazából nem is gondolkoztam azon, hogy szeretnék-e a DVSC tagja lenni. Boldog vagyok, nagy előrelépés a karrieremben a debreceni szerződés.
Vajda Botond a 2022/2023-as bajnokság tavaszi idényét a másodosztályú Tiszakécskén töltötte, onnan érkezett a cívisvárosba. – Eleinte kicsit nehezebb volt felvenni a ritmust az edzéseken, de azt gondolom, sikerült átlendülnöm. Megtisztelő, hogy ilyen szép pályafutással rendelkező, jó játékosokkal edzhetek együtt nap mint nap. Testközelből látom őket, rengeteget tanulok tőlük, sok tapasztalatot szerzek, ezáltal sokat fejlődhetek. Úgy érzem, jó helyen vagyok.
A korosztályos válogatott labdarúgó a Kazincbarcika elleni edzőmeccs szünetében lépett pályára, majd az ő passzából szerezte meg a csapat második gólját Bódi Ádám.
– Örülök az asszisztnak, de a csapat sikere volt a fontos. Volt 1-2 olyan tényező, melyen még javítanom kell, de összességében élveztem a játékot és jól éreztem magam a pályán. Elsődleges célom, hogy egyénileg és csapatszinten is fejlődni tudjak, és szeretnék bemutatkozni az NB I-ben. Tudom, hogy idegenben és a Nagyerdei Stadionban is remek hangulatot varázsolnak a Loki szurkolói, bízom benne, hamarosan én is megtapasztalhatom ezt az érzést a pályáról.
Közös megegyezéssel szerződést bontott a DVSC Raul Balbarauval. A 22 éves román kapus az elmúlt idényben 3 NB III-as bajnokin lépett pályára, február óta kölcsönben az örmény FC Noah csapatánál szerepelt.
Raul Balbarau pályafutásához további sok sikert kívánunk!
Kovács Péter távozik a DVSC-től. A 23 éves kapus februárban érkezett a klubhoz, NB III-as csapatunkban 6 bajnokin védett, többször is a felnőtt mérkőzéskeret tagja volt. Kovács Péternek köszönjük a profi hozzáállását és sok sikert kívánunk további pályafutásához!
Lejátszotta a DVSC szombaton Pallagon a nyári felkészülési időszak első tesztmérkőzését, az ellenfél az NB II-es Kazincbarcika volt. A Loki játékosai két hét kemény munkából érkeztek a találkozóra, ám ezzel együtt több szép megmozdulást is láthattunk.
Az első félidőben a mieink több ígéretes helyzetet is kidolgoztak, azonban jó ideig csak lesgólig jutott el a csapat. A 43. percben aztán Alexandros Kyziridis szöglete után Bárány Donát egy 6 méteres fejessel megszerezte a vezetést a DVSC-nek (1-0).
Szünet után is Loki játszott fölényben, a 61. percben Vajda Botond remek jobb oldali beadását az érkező Bódi Ádám szép mozdulattal értékesítette (2-0).
A hajrában is született debreceni gól, a 87. minutumban egy kavarodás végén Farkas Tamás lőtt a kapuba (3-0). Dorian Babunski, Oleksandr Romanchuk és Joao Oliveira nem álltak be, mindhárman futómunkát végeztek. A következő felkészülési mérkőzést csütörtökön 18 órától játssza a gárda Pallagon a Kisvárda ellen.
Felkészülési mérkőzés.
DVSC-Kazincbarcika 3-0 (1-0).
Pallag, zárt kapuk mögött.
A DVSC összeállítása az 1. félidőben: Milosevic – Kusnyír, Dreskovic, Lagator, Sós, Ojediran, Manrique, Dzsudzsák, Kyziridis, Szécsi, Bárány. A DVSC összeállítása a 2. félidőben: Megyeri – Baranyai, Loncar, Neofytidis, Ferenczi, Bévárdi, Vajda, Varga J., Farkas T., Bódi, Mance. Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.
Egy évvel meghosszabbította a DVSC Sós Bence szerződését. A saját nevelésű, 29 éves játékos 2020 nyarán tért vissza a Lokiba, és fontos gólokat lőtt. Sós Bence az elmúlt szezonban 24 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 2 találatot szerzett.
Élt opciós jogával, és hosszabb távú szerződést kötött a DVSC az eddig kölcsönszerződéssel Debrecenben játszó, 19 éves Hamzat Ojedirannal. A nigériai középpályás februárban érkezett a Lokihoz, a tavaszi szezonban 7 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, 3-szor a kezdőcsapat tagjaként. Teljesítményével meggyőzte a szakmai stábot, így továbbra is Debrecenben folytatja ígéretes pályafutását.
Szerződtette a DVSC a 17 éves Gyenti Kristófot, aki a klub második csapatához érkezik.
A tehetséges játékos – aki Debrecenben kezdte labdarúgó-pályafutását – már debütált az U18-as magyar válogatottban, emellett a Fehérvár FC NB III-as csapatában 22 mérkőzésen lépett pályára az elmúlt idényben.
Üdv a Lokiban!
A pályán átélt adrenalin a meccs lefújása után is folytatódhat, ha a Lemon Casino változatos és izgalmas online játékait választja.