Fontos győzelem: Puskás Akadémia-DVSC 0-2

Nem ígérkezett könnyűnek a bajnokaspiráns felcsúti gárda elleni idegenbeli fellépés csapatunk számára, pláne, hogy Bévárdi Zsombort és Varga Józsefet kisebb, a régóta maródi Bárány Donátot, valamint Kundrák Norbertet hosszabb felépülést megkövetelő sérülés miatt kellett nélkülöznie. A Mezőkövesd elleni találkozóhoz képest bekerült a kezdőbe Gróf Dávid, Bódi Ádám és Poór Patrik is.

A mérkőzés elején Skribek révén a Puskás Akadémia próbálkozott (a fejes után mellészállt a labda), majd a 3. percben Dorian Babunski 17 méteres lövését fogta a hazai kapus. Mozgalmasan indult tehát az összecsapás, a 8. minutumban például 23 méterről a Loki végezhetett el szabadrúgást, ám Dzsudzsák Balázs kísérlete után a sorfalról pattant le a játékszer. A Puskás inkább oldalról beívelt pontrúgások után igyekezett veszélyeztetni, de ezeket a DVSC jól hárította.

A 17. percben aztán vezetéshez jutott a DVSC! Egy szép labdaszerzés és egy jó kombináció után Dorian Babunski tört be balról a 16-osra, majd két jó csel után 13 méterről kilőtte a kapu bal oldalát (0-1). A télen érkezett csatárnak az volt az első találata debreceni színekben. A folytatásban is inkább a Loki akarata érvényesült, a 22. percben például Sylvain Deslandes bombázott nem sokkal mellé. Az első félidő második felében a hazaiak időnként próbáltak nagyobb nyomást gyakorolni csapatunkra, azonban a Carrillo-gárda jól futballozott, Gróf Dávidnak nem sok dolga volt.

A pihenőre teljesen megérdemelt cívisvárosi előnynél vonulhattak az együttesek, azonban a folytatás így sem tűnt egyszerűnek.

Szünet után értelemszerűen a hazaiak birtokolták többet a labdát, azonban mezőnyfölényük többnyire meddő volt, a DVSC fegyelmezetten és szervezetten játszott, nem adott sok gólszerzési esélyt ellenfelének. A 61. percben Szécsi Márkot Sós Bence, David Babunskit Bényei Ágoston váltotta, a Loki pedig továbbra is jól őrizte előnyét. Sőt, a 70. percben már 2-0-ra vezetett csapatunk, egy szép, jobb oldali Bódi-Baráth összjáték után utóbbi beadott, Dorian Babunski pedig remekül érkezett középen, és közelről a hálóba továbbított (0-2).

A hajrára a duplázó Dorian Babunski helyére Tischler Patrik, Poór Patrik pozíciójába Baranyai Nimród, később Dzsudzsák Balázs helyett Ugrai Roland érkezett, közülük Tischler akár gólt is szerezhetett volna, de kimaradt a helyzet. Ezzel együtt nem volt ok a szomorkodásra, a DVSC fontos és bravúros győzelmet aratott Felcsúton. Folytatás jövő vasárnap az MTK ellen a Nagyerdei Stadionban.

Mesterszemmel

Polonkai Attila: Jól kezdtünk, de aztán nem nagyon sikerült helyzeteket kialakítani. Izzadtságszagúak voltak a támadásaink, a második gól pedig mindent eldöntött.

Joan Carrillo: Felkészültünk a bajnokság egyik legjobb csapata ellen. Egységesen futballoztunk, végig koncentráltak voltunk. Ezt a meccset így lehetett megnyerni, nagyon boldog vagyok és gratulálok a fiúknak.

OTP Bank Liga, 21. forduló.

Puskás Akadémia FC-DVSC 0-2 (0-1).

Pancho Aréna, 1225 néző. Vezette: Pintér Cs.

Puskás Akadémia: Markek – Favorov, Nunes, Stronati, Szolnoki – Urblík (Plsek, 63.), Corbu (Bakti, 81.) – Skribek, Gera D. (Komároni,, 46.), Nagy Zs. – Kozák. Vezetőedző: Hornyák Zsolt, asszisztens edző: Polonkai Attila.

DVSC: Gróf – Poór (Baranyai, 74.), Pávkovics, Deslandes, Ferenczi – Baráth P., David Babunski (Bényei Á., 61.) – Szécsi (Sós, 61.), Dzsudzsák (Ugrai, 80.), Bódi – Dorian Babunski (Tischler, 74.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Gól: Dorian Babunski (17., 70.).

Sárga lap: Nunes (93.), illetve Poór (39.), Gróf (86.), Ugrai (87.).

Döntetlent játszott a kis Loki

Idei első hazai mérkőzését játszotta vasárnap a kis Loki, mégpedig a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen. Az NB III. Keleti csoportjának 22. fordulójában a DVSC II. a Békéscsaba második csapatát fogadta, egyértelműen a pontszerzés reményében.

A mérkőzés első félidejében ennek megfelelően Farkas Tamás góljával a kis Loki jutott előnyhöz, amit egészen a hajráig, Kovács Róbert kiállítása miatt emberhátrányban meg is tartott, ám a 80. percben a csabaiak egyenlíteni tudtak, így megosztoztak a pontokon a csapatok.

NB III., Keleti csoport, 22. forduló.

DVSC II.-Békéscsaba II. 1-1 (1-0).

Dóczy utcai egyetemi sporttelep, vezette: Újhelyi.

DVSC II.: Szabó S. – Kusnyír (Tordai, 46.), Kovács R., Kovács G., Füzfői, Farkas, Balla, Gyönyörű (Simon, 58.), Kalafat, Pintér (Lénárt, 54.), Kenderesi (Sármány, 80.). Vezetőedző: Szűcs János.

Gól: Farkas (25.), illetve Bónus (80.).

Kiállítva: Kovács R. (48.).

Carrillo: Ki kell javítanunk a hibákat

Folytatódik a bajnokság, vasárnap az elmúlt 5 forduló alapján az NB I. jelenleg legjobb formában lévő csapatával, a Puskás Akadémiával mérkőzik meg a Loki a Pancho Arénában. Mind a két gárda vereséggel várja a vasárnap 15.30 órakor kezdődő összecsapást, együttesünk a Mezőkövesdtől kapott ki 4-1-re, míg a felcsútiak az MTK-tól szenvedtek 2-1-es vereséget.

Bár az első húsz perc rendben volt a Mezőkövesd ellen, sajnos sok technikai és taktikai hibát vétettünk a kilencven perc során. Kielemeztük a találkozót, a héten pedig arra törekedtünk, hogy kijavítsuk az akkor elkövetett hibákat. Úgy gondolom sikerült, és felkészültünk a felcsúti bajnokira – fogalmazott Joan Carrillo. – A tabella második helyén áll a Puskás, és ha jobban megnézzük, három góllal kevesebbet szerzett, mint mi, de sokkal kevesebbet kapott. Ebből is látszik, hogy szervezett gárdáról van szó, melynek a kontrajáték az erőssége. Gyors és minőségi labdarúgók alkotják a keretét, így összességében nehéz meccsre számítok, melyen ezúttal is a három pontra törekszünk.   

U19: Bényeit és Szujót is meghívták a spanyolországi edzőtáborba

A DVSC két ifjú labdarúgóját, Bényei Ágostont és Szujó Attilát is meghívták az U19-es korosztályos válogatott spanyolországi edzőtáborába.

A nemzeti csapat vasárnap utazik, majd az összetartás zárásaként, február 23-án, szerdán Dánia fiataljai ellen játszik egy felkészülési mérkőzést a Murciához közeli San Pedro del Pinatarban.

Pávkovics Bence: Javítanánk a botlást

A Puskás Akadémia ellen folytatja szereplését a Loki, amely vasárnap 15.30 órakor lép pályára a Pancho Arénában. A találkozóról csapatunk védőjét, Pávkovics Bencét kérdeztük.

Minden mérkőzés nagyon nehéz az NB I-ben, ha pedig a tabellát nézzük, láthatjuk, hogy minden pontnak nagy jelentősége van – kezdte Pávkovics Bence. – Azt gondolom, a Mezőkövesd elleni meccs csak egy botlás volt, melyet mindenképp szeretnénk kijavítani. Kellemetlen ellenfél a Puskás, de feltérképeztük őket, jó meccsre számítunk. A múlt hétvégi találkozónk előtt jól működött a védelmünk, viszont nem szabad annyi gólt kapni, mint akkor. Szeretnénk nullára lehozni a meccset, elöl pedig gólra törően kell játszanunk – zárta szavait Pávkovics Bence, aki hosszú kihagyás után tért vissza januárban, de a jól sikerült felkészülésének köszönhetően maximálisan visszanyerte az erejét.

Debrecen-Békéscsaba rangadó lesz az NB III-ban

Idei első hazai mérkőzését játssza a kis Loki, mégpedig vasárnap 11 órakor a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen. Az NB III. Keleti csoportjának 22. fordulójában a DVSC II. a Békéscsaba második csapatát fogadja, egyértelműen a pontszerzés reményében.

Szűcs János vezetőedző együttese a múlt a héten sokáig ellenállt a listavezető Kazincbarcika rohamainak, ám végül a papírformának megfelelően vereséget szenvedett. A békéscsabaiak ellen viszont reális esély van akár a győzelemre is, hiszen a 10. látogat a 14. helyezetthez, s ez még akkor is igaz, ha a vendégek 8 ponttal többet gyűjtöttek eddig.

A kis Loki fiataljai mindenesetre mindenképpen szeretnék bizonyítani, hogy egyre inkább alkalmazkodnak a harmadosztály jelentette kihívásokhoz.

Nagy fegyvertény lenne legyőzni a Puskás Akadémiát

Sikertörténet, aztán inkább kudarcsorozat: ezt a képet mutatja debreceni szempontból a DVSC és a Puskás Akadémia közös történelme. Csapatunk vasárnap 15.30-tól azon felcsúti gárda otthonában lép pályára, melytől az első 12 egymás elleni bajnokiján egyszer sem(!) kapott ki (8 győzelem, 4 döntetlen), ám az azóta lejátszott 5 találkozón egyszer sem tudott nyerni (2 döntetlen, 3 vereség). A Loki legutóbb csaknem négy esztendeje győzött a Pancho Arénában, mégpedig Calvente góljával 1-0-ra, 2018 óta viszont nem sikerült három pontot szerezni a felcsútiak ellen, még Debrecenben sem.

A két együttes ősszel a mieink számára rossz emlékű mérkőzést játszott egymással a Nagyerdei Stadionban, a Puskás magabiztosan, 3-0-ra nyert, és összességében azóta is jól szerepel az OTP Bank Ligában. A 21. fordulót a felcsútiak 40 ponttal a 2. helyen várják, mindössze egy ponttal lemaradva az FTC-től, míg a DVSC 22 egységgel a 10. helyen áll. Bravúr lenne tehát egy debreceni siker, ám ne feledjük, idén Székesfehérvárott, a Mol Fehérvár stadionjában egyszer már sikerült meglepetést okozni.

A Puskás Akadémia FC kerete nagyon erős (tele van minőségi légióssal), így szinte bárkit pótolni tud Hornyák Zsolt vezetőedző, azonban megjegyzendő: a remek képességű Baluta eltiltás miatt nem játszhat a vasárnapi mérkőzésen. Mindez persze nem garancia semmire, az azonban biztos, hogy jókor jönne a pontszerzés az egyik bajnokaspiráns otthonában.

DVSC-MTK: elindult a jegyértékesítés

Fontos bajnokit vív a Loki február 27-én, a hónap utolsó vasárnapján, amikor az MTK Budapest látogat a Nagyerdei Stadionba. A 17 órakor kezdődő találkozóra a mai napon elindult a jegyértékesítés a jól megszokott helyeken, online és a DVSC Shopban.

A Lokira persze vár még addig egy fontos bajnoki, mégpedig a Puskás Akadémia ellen február 20-án, vasárnap délután.

Fontos információ még, hogy a tavaszi szezonra szóló bérletek már csak február 27-ig, az MTK elleni bajnoki találkozóig kaphatók, kizárólag a DVSC Shopban.

Elkészült a 23-25. forduló pontos menetrendje

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága közzétette az OTP Bank Liga 23-25. fordulójának pontos menetrendjét.

Együttesünk március 5-én, szombaton 19.30 órától lép pályára a Bozsik Stadionban a Budapest Honvéd vendégeként, majd egy héttel később, március 12-én 14.30 órától fogadja az Újpest FC-t a Nagyerdőn. Érdekesség, hogy a DVSC napra pontosan akkor ünnepli 120. születésnapját. A jeles ünnepre természetesen több meglepetéssel is készülünk, melyekről hamarosan tájékoztatjuk szurkolóinkat.

A NB I 25. játéknapján Paksra látogatunk, mégpedig március 20-án, vasárnap 13.15 órától.

Információk a Felcsútra utazóknak

Vasárnap 15.30 órakor Felcsúton, a Puskás Akadémia vendégeként lép pályára a DVSC. A debreceni drukkerek a helyszínen az 5-ös és a 6-os jegypénztárban válthatják meg belépőiket, a mérkőzés napján 13:30 órától. A DVSC szurkolói (3I és 3H szektor) a 3-as bejáraton keresztül juthatnak be a stadionba. A jegyekhez a Puskás Akadémia döntése értelmében az érdeklődők online és személyesen is klubkártya nélkül juthatnak hozzá, de személyes vásárláskor a kedvezmény igénybevételéhez be kell mutatni az arra feljogosító igazolványt. A jegyárakról IDE kattintva tájékozódhatnak!

A rendezők felhívják a tisztelt szurkolók figyelmét, hogy a hatályos magyar jogszabályok értelmében a stadion területére kizárólag QR-kóddal ellátott plasztik védettségi igazolvánnyal, illetve a védettséget igazoló uniós digitális vagy papíralapú Covid-igazolvánnyal rendelkező felnőttek és a felügyeletük alatt álló kiskorúak léphetnek be – a papíralapú oltási igazolást nem tudják elfogadni. 

A védettségi igazolványok csak a személyazonosság igazolására alkalmas hatósági igazolvánnyal (személyi igazolvány, útlevél vagy vezetői engedély) együtt érvényesek!

A gépjárművel érkező szurkolók a Bicske-Csákvár-Felcsút körforgalomnál Bicske irányában található murvás úton parkolhatnak.

Ifjú tehetséget igazolt a DVSC

Klubunk továbbra is tartja magát a filozófiájához, miszerint a jövőben még több fiatal tehetség szerepeljen a DVSC felnőttcsapatában. Ennek következő lépcsőfokaként Debrecenben folytatja pályafutását a 18 esztendős támadó, Rácz Balázs, aki a Budapest Honvéd második csapatától érkezett a cívisvárosba.

A pécsi születésű, gólerős támadó az NB III Közép csoport idei kiírásában 19 mérkőzésen 5 gólt szerzett, emellett az U18-as korosztályos válogatottban is számítanak játékára, 5 találkozón 2 alkalommal volt eredményes.

Az ifjú játékossal másfél plusz kétéves szerződést kötöttünk.

DVSC II: Kazincbarcikán maradtak a pontok

A listavezető Kazincbarcika otthonában kezdte a DVSC II. az NB III-as bajnokság tavaszi szezonját. A vasárnap délutáni összecsapás első félideje gól nélküli döntetlent hozott, ám a második játékrészben három gólt szereztek a hazaiak, kettőt büntetőből, így 3-0-s vereséget szenvedtünk.

A lefújást követően a kis Loki trénere, Szűcs János értékelt.

Egy nagyon küzdelmes és jó mérkőzés volt, melyen a Barcika bebizonyította, hogy nem véletlenül áll a tabella élén, emellett sportszerű és kulturált futballal próbálta érvényesíteni a minőségi fölényét. Az első félidőben többet birtokolták a hazaiak a labdát, de szervezettek voltunk, és a lehetőségek alapján akár 2-2-vel is fordulhattak volna a csapatok. A szünet után ellenfelünk kapott egy teljesen jogos tizenegyest, ám utána olyan dolgok történtek, melyek nem minket segítettek. 1-0-nál az egyik játékosomat leütötték a tizenhatoson belül, de nem fújt a bíró, néhány perccel később viszont a Barcika egy véleményes szituációban újabb büntetőhöz jutott. A harmadik gólunkat szintén egy érdekes ítélet előzte meg, ettől függetlenül nincs hiányérzetem, hisz a játékosok mindent megtettek azért, hogy eredményesek tudjunk lenni. Tudtuk jól, hogy a hazaiak voltak a találkozó esélyesei, és ez be is igazolódott – nyilatkozta honlapunknak Szűcs János.

A DVSC II. jövő vasárnap már hazai pályán játszik, mégpedig a Békéscsaba II. ellen 11 órától.

NB III Keleti csoport 21. forduló

Kolorcity Kazincbarcika SC – DVSC II. 3–0 (0-0)

DVSC II: Kosicky – Tordai, Szujó, Kovács R., Kovács G., Korhut (Székelyhidi, 81.) – Balla, (Sármány (68.), Farkas, Pintér (Gyönyörű, 63.) – Kenderesi (Simon, 63.), Kalafat (Bökönyi, 81.)   

Gól: Süttő (56., büntetőből), Ádám (73., büntetőből), Ádám (80.)