Szurkolói információk a Mezőkövesdre utazóknak

A 4. forduló következik az OTP Bank Liga 2022/23-as idényében, a DVSC Mezőkövesdre látogat. A mérkőzés időpontja nem túl szurkolóbarát (hétfő, 20 óra), azonban a Loki-drukkerek lelkesedését és hűségét ismerve sokan lesznek, akik elkísérik a csapatot Matyóföldre.

A vendégszurkolók számára a jegyek elővételben (vasárnap 16 óráig) 1100 forintba, a mérkőzés napján a helyszínen 1600 forintba kerülnek. A belépők online, a https://jegymester.hu/event-host/3000 oldalon már elérhetőek.

A kapunyitás 19 órakor lesz, ám a vendégpénztárak a mérkőzés előtt már 4 órával, tehát 16 órától várják a fanatikusokat.

Horváth Krisztofer: Szeretek extra megoldásokat választani

Komoly erősítést jelentett be a DVSC a múlt héten, miután leigazolta Horváth Krisztofert. A 20 esztendős, U21-es válogatottban is bemutatkozott támadó fiatal kora ellenére már három olasz élvonalbeli mérkőzésen is pályára lépett, a Szegeden játékosaként pedig 31 gólban vállalt szerepet a 2021/2022-es NB II-es szezonban. A Loki új igazolása már be is mutatkozott az élvonalban, a DVSC-Vasas bajnoki mérkőzésen 45 percet töltött a pályán. Közel állt a gólhoz és a gólpasszhoz is, de hol egy védő, hol a kapufa szólt közbe.

Nagyon jól éreztem magam a pályán. Fantasztikus hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban, nagy élmény volt épp a szurkolók felé támadni. Azt gondolom, végigtámadtuk a mérkőzést, és komoly lehetőségeink is voltak, de sajnos ez most csak egy pontra volt elég. Bízom benne, a következő találkozókon már góllal is tudom segíteni a társakat, akik egyébként rögtön befogadtak, így gyorsan és könnyen ment a beilleszkedés.  

Kanyarodjunk egy picit vissza a pályafutásod kezdetére. Zalaegerszegen kezdtél el futballozni, majd néhány évvel később Olaszországig vezetett az utad, és három mérkőzésen a Serie A-ban is pályára léptél…

16 éves voltam, amikor jött egy megkeresés a Spaltól. Mindenben megegyeztünk, így légiósnak álltam, viszont mivel akkor még nem beszéltem semmilyen idegen nyelvet, nehéz volt az eleje. A csapattársaim sokat segítettek, így ahogy telt az idő, egyre jobban éreztem magam, és a játék is jól ment. Talán ennek is köszönhető, hogy pályára léphettem három olasz élvonalbeli összecsapáson. Egy Torino, Verona és Fiorentina jellegű gárda ellen hatalmas megtiszteltetés játszani, főleg úgy, hogy mindössze 17 éves voltam. Mondanom sem kell, teljesen más volt, mint az utánpótlás foci, technikailag és ritmusban is tartanom kellett a lépést.

Olaszországból az NB II-es Szeged együtteséhez kerültél, ahol hihetetlen szezont produkáltál, a csapat több mint 30 góljában vállaltál szerepet. Mitől ment ennyire jól a játék?

Talán attól, hogy ott is nagyon jól éreztem magam, és maximálisan be tudtam illeszkedni. Az is fontos tényező volt, hogy remekül megértettük egymást a vezetőedzővel. Szabadon játszhattam, elsősorban ennek köszönhető, hogy ilyen eredményes szezont produkáltam. Egyébként ez a jellemző rám. Persze van, amikor ezeket alkalmazom, de nem szeretem a sablonos passzokat. Élvezem a futballt, ezért szeretek extra megoldásokat választani, de ez ösztönösen bennem van.

Szeged után ismét Olaszország, mégpedig a Torino következett. Remek felkészülést tudhattál magad mögött, mégis a váltás mellett döntöttél. Mi volt az oka?

Egyelőre nem állok készen a Serie A-ra. Fiatal játékosként természetesen nekem is az a célom, hogy minél több perc legyen a lábamban, így a játéklehetőség miatt váltottam. Több megkeresésem is volt, de végül a Lokira esett a választásom.

Az U21-es válogatottban már bemutatkoztál, hogy gondolod, idén szóba kerülhet a neved Marco Rossinál is?  

Ennyire nem gondolkozom előre, de nagyon bízom benne. A DVSC labdarúgója vagyok, mint említettem, jelenleg az a célom, hogy minél többet játsszak. Csakúgy, mint Szegeden, itt is gólokkal és gólpasszokkal szeretném segíteni a gárdát, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő.

14 esztendeje hunyt el Garamvölgyi Lajos

Ma 14 éve, 2008. augusztus 18-án óriási veszteség érte klubunkat: 56 éves korában elhunyt a DVSC egykori sikertrénere, a Loki-szurkolók nagy kedvence, Garamvölgyi Lajos. Csapatunk a mester irányításával érte el története első bajnoki dobogós helyezését (1995) és első Magyar Kupa-győzelmét is (1999). Játékosként is évekig szolgálta a Lokit, edzőként pedig a legnagyobbak közé emelkedett.

Emlékét megőrizzük!

„Te hoztál fel minket a nagyok közé, és Te tettél minket is naggyá, 
Egy igaz ember, igazi mester, egy darabka történelem… 
Ez mind Te vagy nekünk. 
Köszönünk mindent! 
Isten veled, Garamvölgyi Lajos!” 

(Loki B-közép)

Kikapott a kis Loki Hajdúszoboszlón

A megfiatalított DVSC II. szerdáig három mérkőzést vívott az NB III. Keleti csoportjában, a Körösladány elleni győzelem (1-0) után ugyan kikapott az esélyesebb DEAC-tól (0-2), ám legutóbb értékes pontot szerzett az addigi listavezető BVSC ellen (1-1).

Máté Péter vezetőedző együttese szerdán a veretlen Hajdúszoboszló otthonában játszott megyei rangadót. A kis Loki az első félidő közepén egy büntető után került hátrányba, és bár sokáig jól tartotta magát, a hajrában újabb gólokat kapott, s végül 4-0 arányban vereséget szenvedett.

A DVSC II. a héten vasárnap is pályára lép, augusztus 21-én 11 órától az Egert fogadja a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen.

NB III., Keleti csoport, 4. forduló.

Hajdúszoboszló-DVSC II. 4-0 (1-0).

Hajdúszoboszló, 300 néző. Vezette: Németh G.

DVSC II.: Erdélyi – Tóth B. (Kosztyák, 82.), Szabó K., Fábián, Füzfői (Vaskó, 82.), Zahuczky, Horváth Z., Takács B., Bökönyi, Rácz B., Batai (Sustyák, 67.). Vezetőedző: Máté Péter.

Gól: Constantinescu (21.), Karika (70.), Barna (81.), Berdó (91.).

Romanchuk: Komoly kihívásként tekintek a debreceni pályafutásomra

A DVSC vezetősége július közepén hároméves szerződést kötött a korosztályos ukrán válogatott Oleksandr Romanchukkal. A 22 esztendős tehetséget a dvsc.hu kérdezte.

Pályafutásom alatt eddig kivétel nélkül Ukrajnában játszottam. Most először vagyok légiós, ami kissé furcsa számomra, hisz csak egy új helyre, új közegbe érkeztem. Komoly kihívásként tekintek a debreceni karrieremre, boldog vagyok, hogy itt lehetek. A csapattársaimnak köszönhetően nagyon hamar sikerült beilleszkednem, sok segítséget kapok tőlük a pályán és azon kívül egyaránt.

Romanchuk az ausztriai edzőtábor során érkezett próbajátékra a DVSC-hez, amely nem sokkal később szerződést kötött vele. A védő elmondta, volt más megkeresése is, de végül a hajdúsági gárdát választotta. – Csehországba és Ciprusra is igazolhattam volna, de a Lokin éreztem a leginkább, hogy a soraiban akar tudni. Emellett a bajnokság is szimpatikus volt számomra. Az elmúlt években rengeteget fejlődött, szerintem hasonlít az ukrán pontvadászatra. A családommal aztán megnéztük a lehetőségeket, és mindent egybevéve a DVSC mellett döntöttünk.

A 22 esztendős játékos alapember volt az ukrán élvonalban, ám a sajnálatos események miatt félbeszakadt a bajnokság. A hosszú szünet természetesen az ő karrierjének sem tett jót. – Mint mindenkinek, persze nekem is nagyon nehéz időszak volt. A család az első helyen áll az életemben, ám őket is érintette a háború, így egyáltalán nem tudtam a futballra gondolni. Sok időt töltöttem a labda nélkül, viszont négy hónap kihagyás után folytattam az edzéseket. Nem vagyok még százszázalékos formában, de hamarosan oda is eljutok.  

Oleksandr Romanchuk ennek ellenére rögtön alapemberré vált, és végigjátszotta a Loki eddigi bajnoki meccseit. – Örülök neki, hogy számít rám a vezetőedző, akinek ezúton is köszönöm a bizalmat. Nem volt sok idő rá, hogy hozzászokjak a csapat taktikájához, így a Kisvárda elleni bajnoki nem volt túl könnyű a számomra, de ahogy telik az idő, egyre jobban érzem magam a pályán – fogalmazott a Loki 21-es mezszámú védője, akit a pályafutása kezdetéről is kérdeztünk. – Nem nagyon volt kérdés, hogy mi szeretnék lenni, ha felnövök, már egészen kiskoromtól labdával feküdtem és keltem. A lehető legmagasabb célokat vázoltam fel magamnak, és minden egyes nap azokért küzdöttem.

Romanchuk 8 éves volt, amikor az FC Prykarpattia együttesénél kezdett el futballozni, majd 16 éves korában az FC Lvivhez szerződött. Két évet játszott a második ligában, útja pedig a Dinamo Kijev U21-es gárdájához vezetett. Ezt követően visszatért az akkor már élvonalbeli Lvivhez, másfél év után pedig a DVSC labdarúgója lett. Mint elmondta, nem volt könnyű út addig, amíg eljutott a cívisvárosba, de bízik benne, ez még csak a kezdet.  

Elkészült az 5., a 6. és a 7. forduló pontos programja

Az MLSZ Versenybizottsága kitűzte az OTP Bank Liga 5-7. fordulójában megrendezendő 18 mérkőzés kezdési időpontját. A Loki jövő hét szombaton fogadja a Puskás Akadémiát, rá következő kedd este játszik Zalaegerszegen, majd újabb szombat esti rangadót vív a Fehérvárral.

5. forduló

08.26., péntek

ÚJPEST FC-PAKSI FC 20.00 (M4 Sport)

08.27., szombat

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-VASAS FC 15.30 (M4 Sport+)
KECSKEMÉTI TE-ZTE FC 17.30 (M4 Sport)
DVSC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 19.45 (M4 Sport)

08.28., vasárnap
KISVÁRDA MASTER GOOD-MOL FEHÉRVÁR FC 14.30 (M4 Sport+)
FERENCVÁROSI TC-BUDAPEST HONVÉD 17.30 (M4 Sport)

6. forduló

08.30., kedd

PUSKÁS AKADÉMIA FC-MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 17.45 (M4 Sport)
ZTE FC-DVSC 20.00 (M4 Sport)

08.31., szerda

PAKSI FC-KISVÁRDA MASTER GOOD 17.00 (M4 Sport)
MOL FEHÉRVÁR FC-KECSKEMÉTI TE 19.30 (M4 Sport+)
VASAS FC-FERENCVÁROSI TC 20.30 (M4 Sport)

09.01., csütörtök

BUDAPEST HONVÉD-ÚJPEST FC 19.00 (M4 Sport)

7. forduló:

09.02., péntek

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-ZTE FC 20.00 (M4 Sport)

09.03., szombat

KECSKEMÉTI TE-PAKSI FC 14.00 (M4 Sport+)
VASAS FC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 16.15 (M4 Sport+)
DVSC-MOL FEHÉRVÁR FC 18.15 (M4 Sport)

09.04., vasárnap

KISVÁRDA MASTER GOOD-BUDAPEST HONVÉD 14.45 (M4 Sport+)
ÚJPEST FC-FERENCVÁROSI TC 17.30 (M4 Sport)

Megyei rangadót vív szerdán a kis Loki

Jól szerepel eddig a megfiatalított DVSC II. az NB III. Keleti csoportjában, a Körösladány elleni győzelem (1-0) után ugyan kikapott az esélyesebb DEAC-tól (0-2), ám legutóbb értékes pontot szerzett az addigi listavezető BVSC ellen (1-1).

Máté Péter vezetőedző együttesére szerdán 17.30-tól újabb keménynek ígérkező erőpróba áll, hiszen a veretlen, 4. helyen álló Hajdúszoboszló otthonában játszik megyei rangadót. A szoboszlóiak eddigi három meccsükön két győzelmet és egy döntetlent értek el, ám az eddigiek alapján a kis Loki az ő dolgukat is megnehezítheti.

A DVSC II. a héten vasárnap is pályára lép, augusztus 21-én 11 órától az Egert fogadja a Dóczy utcai egyetemi sporttelepen.

Nigériai csatárt igazolt a DVSC

Szerződést kötött a Loki a nigériai Peter Olawaléval. A 20 éves, 185 centiméter magas támadó tagja Nigéria U20-as válogatottjának, a 2019-es U17-es világbajnokságon Ausztrália és Hollandia ellen játszott, az ausztrálok ellen gólt is szerzett.

Peter Olawale az izraeli Hapoel Raanana együtteséből érkezett Debrecenbe, az ottani második vonalnak számító Leumit Ligában 44 mérkőzésen 16 gól mellett 2 gólpasszt is jegyzett.

NB III: magabiztos pontszerzés a BVSC ellen

A két forduló után 6 ponttal álló BVSC-Zuglót fogadta a DVSC második csapata vasárnap délután a DEAC-pályán az NB III Keleti csoport 3. fordulójában.

Az esélyesebbnek kikiáltott vendégek ellen magabiztosan kezdett a kis Loki, amely több veszélyes lehetőséget is kialakított az első játékrészben. A vezetést sajnos mégis ellenfelünk szerezte meg a 36. percben, Szilágyi Máté büntetőből volt eredményes.

A szünet után mind a két kapu többször is veszélyben forgott, majd a 78. percben egy teljesen jogos büntetőhöz jutottunk. A labda mögé Rácz Balázs állt, aki nem hibázott, és kialakította az 1-1-es végeredményt.

NB III Keleti csoport 3. forduló

DVSC II. – BVSC-Zugló 1–1 (0-1)

DVSC II: Erdélyi – Takács (Tóth, 77.), Szabó K., Dreskovic, Fábián (Sustyák, 92.) – Kyziridis (Bökönyi, 46.), Sárosi (Zahuczky, 77.), Major, Horváth Z. – Batai (Füzfői, 64.), Rácz

Gól: 0-1 Szilágyi (36., büntetőből), 1-1 Rácz (78., büntetőből)

A listavezetőt fogadja vasárnap a kis Loki

A bajnoki nyitányon aratott győzelem (1-0) után a városi rivális DEAC ellen kikapott, de helytállt (0-2) a megfiatalított DVSC II. az NB III. Keleti csoportjában. A 3. fordulóban újabb nehéz ellenfél következik, hiszen augusztus 14-én, vasárnap 13 órától a listavezető BVSC látogat Debrecenbe, a Dóczy utcai egyetemi sporttelepre.

A fővárosi vasutasok parádésan, két győzelemmel, 8 rúgott, és mindössze 1 kapott góllal kezdték az idényt, így egyértelműen esélyesnek számítanak a cívisvárosi összecsapáson is. Máté Péter vezetőedző együttese azonban egyre inkább fejlődik, van tehát remény arra, hogy a kis Loki meglepetést okoz a BVSC ellen.

A végén jött az egyenlítés: DVSC-Vasas 1-1

Remek atmoszférában lépett pályára a Loki a Vasas ellen, rég nem voltak annyian a Nagyerdei Stadionban, mint péntek este. A DVSC-ből Gróf Dávid és Bódi Ádám sérülés, Varga József, valamint Charleston kisebb betegség miatt hiányzott. A meccskeretben helyet kapott két új igazolásunk, a görög Alexandros Kyziridis és a magyar csatár, Horváth Krisztofer is.

A kezdő sípszó előtt a debreceni ultrák – és a klub képviselői – megemlékezést és koszorúzást tartottak, valamint mécsest gyújtottak Garamvölgyi Lajos, Komáromi Gábor, valamint egy nemrég elhunyt társuk emlékére, majd gyászszünet is volt a 71 éves korában elhunyt 56-szoros válogatott hátvéd, Tóth József tiszteletére.

A találkozó elején először a Loki veszélyeztetett, az 5. percben Dzsudzsák Balázs keresztbelövése, majd Baráth Péter és Ferenczi János kísérlete okozott zavart a Vasas védelmében, utóbbi két esetben Jova hárított. A fővárosiak nem sokkal később Otigba révén próbálkoztak átlövéssel, Megyeri Balázs biztosan védett. A 12. minutumban Ferenczi János tüzelt 18 méterről, a vendégek hálóőre fogta a labdát.

A 16. percben Dzsudzsák Balázs 20 méteres löketénél már bravúrra volt szüksége Jovának, majd a csapatkapitány szabadrúgása szállt fölé. Nagy taktikai csata zajlott a pályán, de inkább az ekkor jól játszó DVSC akarata érvényesült. Ennek ellenére váratlanul a Vasas szerzett gólt, a 21. percben egy gyors bal oldali vendégtámadás végén Megyeri még nagyot védett, ám a kipattanót Berecz mintegy 9 méterről értékesítette (0-1).

Az első félóra végén aztán Baráth Botond a középpályán csúnyán letalpalta Bárány Donátot, a játékvezető azonnal kiállította az angyalföldi védőt, csapatunk tehát emberelőnybe került. Mindennek ellenére a szünetig nem sikerült hatékonyan támadni, így egyenlíteni sem.

A szünetben beállt a Torinótól a héten igazolt Horváth Krisztofer és Bévárdi Zsombor is, a DVSC pedig igyekezett nyomást gyakorolni a Vasasra. Az 51. percben Bárány Donát fejjel a kapufát találta el, majd Kusnyír Erik sérült meg, a helyére Baranyai Nimród jött be, kicsit később Georgios Neofytidis debütált a Lokiban.

Az utolsó félóra kezdetén már egyértelmű volt a mieink mezőnyfölénye, azonban ez egy ideig meddőnek bizonyult. A 63. percben közel járt az egalizáláshoz a DVSC, Horváth Krisztofer remek cselek után 20 méterről lőtt, a labda a jobb kapufáról vágódott ki, néhány perccel később szintén 20 éves csatárunk veszélyeztetett. Folyamatosan támadott a Loki, a 67. percben Dzsudzsák Balázs bombáját ütötte ki a léc alól Jova.

Kisvártatva Bárány Donát ziccerét védte a Vasas kapusa, sorra jöttek a debreceni helyzetek, de a hazai gól csak nem akart megszületni. Beállt Dorian Babunski is, nagy presszió volt a vendégeken. A 78. percben Horváth Krisztofer fejelt mellé jó pozícióból, aztán a véghajrában végre jött az egyenlítés! A 86. percben Jova ütközött egy kijövetelnél saját védőjével, a lepattanót néhány lépésről Dorian Babunski pofozta a kapuba (1-1). A DVSC közönség buzdítása közepette támadott a győztes gólért, azonban azt már nem sikerült bepasszírozni.

Folytatás augusztus 22-én Mezőkövesden.

Mesterszemmel

Joao Janeiro: Az első 20 percet uraltuk, voltak is lehetőségeink. Érdekes volt, hogy a piros lap után kissé elveszítettük a tempót. A második félidőben aztán rengeteg helyzetünk volt, felállást is váltottunk a gólért. A klub nagyon büszke lehet a közönségére, köszönjük, a csapatnak szüksége van erre a segítségre. Ezt a mérkőzést Simon Ádám családjának ajánljuk.

Kuttor Attila: Értékes pontot szereztünk, sajnálom, hogy nem tudtuk teljes létszámban végigjátszani a mérkőzést. Volt némi szerencsénk is, de csúsztunk-másztunk a pontszerzésért.

OTP Bank Liga, 3. forduló.

DVSC-Vasas 1-1 (0-1).

Nagyerdei Stadion, 5665 néző. Vezette: Bogár.

DVSC: Megyeri – Kusnyír, (Baranyai, 54.) Romanchuk, Deslandes, Saná – Baráth P. (Neofytidis, 57.), Dzsudzsák – Ferenczi (Horváth K., 46.), Szécsi (Do. Babunski, 70.), Sós (Bévárdi, 46.) – Bárány. Vezetőedző: Joao Janeiro.

Vasas: Jova – Baráth B., Otigba, Iyinbor (Ihrig-Farkas, 90.) – Szivacski, Berecz, Hidi P. (Hidi M., 71.), Silye – Hinora (Cipf, 82.), Holender (Szalai, 71.), Radó (Deutsch, 46.). Vezetőedző: Kuttor Attila.

Gól: Dorian Babunski (86.), illetve Berecz (21.).

Sárga lap: Baráth P. (38.), Bárány (54.), Neofytidis (61.), illetve Hinora (36.), Jova (69.), Hidi P. (69.), Hidi M. (74.), Szivacski (93.).

Kiállítva: Baráth B. (29.).

Tanszergyűjtés: segítsünk a rászorulóknak!

Az eddigi évekhez hasonlóan a DVSC idén is csatlakozik a Debreceni Karitatív Testület a rászoruló családok számára történő tanszergyűjtéséhez.

A gyűjtési akció 2022. augusztus 28-ig tart, kérjük szurkolóinkat, csatlakozzanak! Elsősorban iskolai tanszereket (toll, füzet, radír, színes ceruza, filctoll, vízfesték…stb.) várnak a szervezők, de a már nem használatos, de jó állapotú iskolatáskákat, tolltartókat, tornazsákokat is szívesen fogadják. Az adományokat a DVSC Shopban elhelyezett gyűjtőládákba lehet lehelyezni.

Célunk, hogy minél több adomány gyűljön össze, hiszen azzal több debreceni nehéz helyzetbe került családon tudunk segíteni! Köszönjük a segítségüket!