FTC-DVSC: kiderül, mire megyünk egy majdnem BL-csapat otthonában

Az OTP Bank Liga 5. fordulójában a kis híján a Bajnokok Ligájába, végül az Európa-ligába jutott, bajnoki címvédő Ferencváros stadionjában lép pályára szombaton 18.15-tól a DVSC (tv: M4), tehát kőkemény kihívás előtt áll. A Loki idegenben még nem kapott ki (Honvéd 4-1, Paks 3-3), igaz, a hazai mérkőzések nem sikerültek túl jól (Újpest 2-2, ZTE 1-2). Az FTC a BL-selejtezők miatt eddig csak két összecsapást vívott az NB I-ben, a nyitányon meglepetésre 2-1-re kikapott otthon a Kisvárdától, a Mezőkövesdet viszont 4-1-re legyőzte.

A két csapat eddig 95 találkozót vívott egymással az első osztályban, ebből a DVSC 26-ot tudott megnyerni, az Üllői úton pedig mindössze 4-et. Legutóbb majdnem egy évtizede, 2012-ben született debreceni siker, akkor Szakály Péter 80. percben szerzett góljával győzött a Loki 2-1-re. Persze emlékezetes csatákban nincs hiány: fájó emlék például, amikor 2004-ben, az utolsó fordulóban a DVSC bajnok lehetett volna, de kikapott 3-1-re, de persze olyan is volt, amikor 2003-ban a Fradi válhatott volna bajnokká egy győzelemmel, de debreceni gárda tartalékosan is megvédte a döntetlent, utána nagy botrány tört ki.

A közelmúltból nagyon élénk emlék még a 2015-ös mérkőzés, amikor a 89. percben Bódi Ádám egészen szenzációs gólt rúgott Dibusz Dénesnek, a vége így 1-1 lett.

Az idei meccs egyébiránt egészen speciális, hiszen a Loki újoncként látogat a regnáló bajnokhoz, toronymagasan szinte mindenki az FTC-t tartja esélyesebbnek, de erős hittel és jó játékkal a DVSC meglepetést okozhat. A hazaiak kiváló képességű légiósokra (Mmaee, Boli, Uzuni, Tokmac, Haratin, Mak, stb.) építik együttesüket (magyarként általában csak Dibusz Dénes és esetleg Botka Endre kap főszerepet), míg a mieink többnyire saját nevelésű futballistákkal igyekeznek eredményesen szerepelni.

Mindent összevetve újabb emlékezetes mérkőzés várható…

Varga József: El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk a jó eredmény elérésére

A ZTE elleni vereséget követően ezúttal sem lesz könnyű dolga csapatunknak, ugyanis az Európa-liga csoportkörébe bejutott Ferencváros otthonában lép pályára szombat este. A mögöttünk és az előttünk álló mérkőzésről a Loki védekező középpályásával, Varga Józseffel beszélgettünk.

– Sajnálatos, hogy hazai pályán ezúttal sem tudtunk úgy játszani, ahogy szerettünk volna, ez volt a fő oka a vereségnek – kezdte a 33-as mezszámú labdarúgó. – Magunkhoz képest gyenge teljesítményt nyújtottunk, viszont ennek ellenére is megvolt a lehetőségünk, hogy ikszeljünk a Zalaegerszeggel. Kielemeztük a hibákat, beszélgettünk róla az öltözőben, azt gondolom, mindannyian túl vagyunk rajta. Itt a lehetőség, a Ferencváros ellen bizonyíthatjuk, hogy egy jó csapat ellen valójában mire vagyunk képesek, hisz a realitás nem az, amit kétszer is mutattunk hazai környezetben. Véleményem szerint idegenben eddig nem vallottunk szégyent, játékban jó teljesítményt nyújtottunk és a gólok is jöttek. Védekezésben viszont sokat kell javítani, mert sajnálatos, hogy nem tudunk nullára lehozni egy meccset, a Fradi ellen pedig ez hatványozottan igaz lesz. El kell hinnünk, hogy képesek vagyunk jó eredményt elérni, de ez kishitűen és önbizalom nélkül nem fog menni. Bízom benne, mindenkinek kellőképp át tudjuk adni azt a mentalitást, amire szükség lesz szombaton, és megmutatjuk, hogy van keresnivalónk az FTC ellen.

Súlyos büntetést kapott a DVSC

Ülésezett a Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága: az összevont eljárás alapján a DVSC-t a Honvéd elleni idegenbeli és az Újpest elleni hazai bajnoki mérkőzései kapcsán a szurkolói által elkövetett rendzavarásaiért és mérkőzésrendezéssel kapcsolatos szabályzati előírások megsértéséért 2 milliós pénzbüntetésben részesítette.

Az indoklás szerint a július 31-i, Honvéd elleni idegenbeli találkozón a debreceni drukkerek megbotránkoztató, obszcén rigmusokat kiabáltak, míg az augusztus 8-i Loki-Újpest meccsen szurkolóink az obszcén kifejezések skandálása mellett „füsthatású pirotechnikai eszközt” használtak.

Klubunk vizsgálja a fellebbezés lehetőségeit, erre 5 nap áll rendelkezésre. Fontos tudni, hogy a hasonló szabályszegések hosszabb távon az anyagi teher mellett akár pontlevonáshoz is vezethetnek, ezért a DVSC vezetése egyeztetést kezdeményez majd a szurkolókkal a hasonló esetek elkerülése céljából.

U21: Kusnyír Erik és Baráth Péter az Eb-selejtezős keretben

Az U21-es nemzeti válogatott is megkezdi őszi tétmérkőzéseinek sorozatát, ugyanis a 2023-as Európa-bajnokság selejtezőjében szerepel jövő héttől.

Gera Zoltán szövetségi edző szerdán kihirdette keretét, és jó hír, hogy a DVSC labdarúgócsapatának két játékosát, Kusnyír Eriket és Baráth Pétert is meghívta a soron következő összecsapásokra.

A fiatalok két mérkőzést játszanak majd, szeptember 2-án Izrael, míg szeptember 7-én San Marino lesz az ellenfél.

Szurkolói információk az FTC elleni bajnokira

A forduló rangadóján lép pályára a Loki szombaton 18.15 órától, amikor a Ferencváros otthonában vendégszerepel az OTP Bank Liga 5. fordulójában.

A találkozóra elővételben, online, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon már megvásárolhatók a belépők 2.850 forintért. A Ferencváros regisztrációt kér az internetes jegyvételhez, ami azt jelenti, hogy csak szurkolói kártyával (stadionkártyával) lehet jegyet vásárolni.

A helyszínen is lesz jegyértékesítés, a vendégpénztár és a stadion kapui egyaránt két órával a kezdés előtt, 16.15 órakor nyitnak. A stadionba való bejutáshoz természetesen ezúttal is kötelező a védettségi igazolvány bemutatása.

A Loki-szurkolók rendőri felvezetéssel is eljuthatnak a Groupama Arénába. A rendőrség kérése alapján a drukkerek az M3-as autópálya Kerekharaszti pihenőjén gyülekezzenek 15.30 és 16 óra között. A konvoj 16 órakor indul a meccs helyszínére.

Dombi Tibor: csúszni-mászni, küzdeni kell az Üllői úton

A népszerű Kicsi immár az edzői stáb tagjaként utazik a szombati Ferencváros-DVSC bajnokira (kezdés: 18.15 óra), ám korábban futballistaként igyekezett bizonyítani. Nem volt nehéz szóra bírni a régi (szép) időkről.

Más idők, más állapotok voltak. Az 1990-es években szinte féltek a csapatok, amikor az Üllői úton kellett pályára lépniük. Sokan nyilván nem merik bevallani, de az igazság az, hogy sokszor mi is így voltunk vele, pláne a speciális körülmények miatt. Emlékszem egy olyan hózáporos meccsre például – amit egyébként Lisztes Krisztián góljával nyert a Fradi -, amelyen gyakorlatilag a hazaiak technikai vezetője húzta be lest… – mondta Dombi Tibor, aki több találkozót is felidézett.

Persze idővel ez szépen lassan megváltozott, a későbbi időkben azért már inkább ki-ki meccseket játszottunk idegenben is a Ferencvárossal. Fájó emlék, amikor 2004-ben, az utolsó fordulóban bajnokok lehettünk volna, de kikaptunk 3-1-re (egyedül Sándor Tomi játszott jól, ő rúgta a gólunkat is). Persze olyan is volt, 2003-ban, amikor a Fradi lehetett volna bajnok egy győzelemmel, ha minket megvernek, de tartalékosan is megvédtük az ikszet, utána emlékezetes botrány tört ki. Emlékszem olyan összecsapásra, amelyen 3-1-re is vezettünk, végül 3-3 lett. Nem nyerni jártunk a Fradihoz, az biztos, de azért többször is volt, hogy megtréfáltuk. Számomra egyébként sok pozitív élmény is felidézhető az Üllői úti régi stadionról, hiszen az olimpiai és felnőtt válogatottal is sok meccset játszottunk azon a pályán, és sikerben sem akadt hiány – mesélte a Loki egykori kiváló szélsője, aki az edzői stáb tagjaként sokat tud mesélni az eredményes játék titkáról a jelenlegi keret fiatalabb játékosainak a szombati rangadó előtt.

Teljes alázatra van szükség, küzdeni, csúszni-mászni kell, ez az alap, minden más csak ezután következik – szögezte le Dombi Tibor.

Komoly cég csatlakozott a DVSC által is támogatott tanszergyűjtő akcióhoz

A DVSC kézilabda- és labdarúgócsapata, valamint a DVSC Kézilabda és Labdarúgó Akadémia mellett a: BT (British Telecommunications) is csatlakozott a Debreceni Karitatív Testület tanszergyűjtő akciójához.

A kezdeményezés célja, hogy a segítség minél hamarabb megérkezzen a rászorulókhoz. A gyűjtésben várunk új, vagy már meglevő, de nem használt taneszközökkel (füzeteket, ceruzákat, radírt, golyóstollat, vonalzót, tolltartót, szögmérőt, körzőt iskolatáskát és tornafelszereléseket).

Az akcióhoz csatlakozott a BT (British Telecommunications) is. https://www.facebook.com/BTCareersHungary

Az adományokat a dolgozók és a járókelők: a BT ROC Kft.-nél (4024 Debrecen Vár u. 3.) adhatják le.

A tanszercsomagokat továbbra is várjuk a DVSC Kézilabda Irodájában, az AGORA Office-ban (Debrecen, Barna u.23.) munkanapokon 9 és 16 óra között, valamint lesz gyűjtőpont a Hódosban, az augusztus 27-én, pénteken 15.30-kor kezdődő DVSC SCHAEFFLER–MTK Budapest felkészülési mérkőzés idején.

Ezúttal nem sikerült pontot szerezni: DVSC-ZTE 1-2

Meghatóan szomorú, majd ünnepi pillanatok vezették fel a mérkőzést: gyászszünetet tartottak az életének 56. évében elhunyt kézilabdázó klasszis, Jeddi Mária emlékére, a debreceni ultrák képviselői és a DVSC vezetői megkoszorúzták a Nagyerdei Stadionban a legendás edző, Garamvölgyi Lajos és a legendás vezérszurkoló, Komáromi Gábor emlékművét, majd Szabó Péter elnök és Ábrók Zsolt cégvezető Dzsudzsák Balázst az 50., Ferenczi Jánost pedig a 150. NB I-es, debreceni színekben lejátszott bajnokija kapcsán köszöntötte.

A mérkőzésen a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros nem számíthatott a sérült Bárány Donátra, Bódi Ádámra, Sylvain Deslandes-ra, Charleston Dos Santosra, Poór Patrikra, Pávkovics Bencére és Kundrák Norbertre sem, a belső védőduót Korhut Mihály és Baráth Péter alkotta, valamint elsőként kapott szerepet a Lokiban tétmeccsen – rögtön kezdőként – az északmacedón-spanyol David Babunski.

A DVSC nyilván már az elejétől dominálni akart a mérkőzésen, de először, a 3. percben a zalaegerszegiek kerültek helyzetbe, Koszta rúgta mellé a labdát., majd Babati puskázott el egy lehetőséget. Bő negyedóra után aztán valamennyire beindult a gépezet, a 21. percben Tischler Patrik ziccerben nem sokkal maradt le Szécsi Márk beadásáról, de gólt a vendégek szereztek: a 29. minutumban Skribek csavart 17 méterről a kapu bal oldalába (0-1).

A 34. percben a ZTE akár már kettővel is vezethetett volna (Serafimov két lépésről fejelt fölé), a Loki is próbált jól reagálni, de a szünetig már nem esett több gól. Világos volt, hogy a mieinktől több kell a második félidőben.

A szünetben hármat cserélt a Loki, beállt Pintér Ádám, Sós Bence és Soltész Dominik is, a csapat pedig nekidurálta magát az egyenlítésnek. A 49. percben Szécsi Márk perdítését védte Demjén, egyre több lett a debreceni lehetőség, igaz, az egerszegi ellentámadásokban is volt veszély. Végül azonban a Loki-gól jött, a 65. percben Dzsudzsák Balázs szöglete után megcsúsztatták a labdát a rövid saroknál, a hosszún pedig érkezett Korhut Mihály, aki közelről a kapuba bólintott (1-1).

A debreceni szurkolók remek hangulatot teremtettek az utolsó félórára is, a DVSC pedig lendületesen rohamozott a győzelemért. A 74. percben Pintér Ádám 15 méteres lövése után a felső lécen csattant a játékszer, a 81. percben pedig érkezett Ugrai Roland, aki mindjárt meg is eresztett egy bombát, de a vendégkapus védeni tudott. A véghajrában aztán jött a hideg zuhany, a 86. percben egy jobb oldali beadás után a berobbanó Grezda a léc alá vágta a labdát, újra vezetett a ZTE (1-2), és meg is nyerte a mérkőzést, hiszen a hosszabbításban kimaradt Ugrai Roland helyzete.

Folytatás jövő hét szombaton a Ferencváros ellen, idegenben.

Mesterszemmel

Toldi Gábor: A legnagyobb tanulság, hogy nem szabad egy félidő előnyt adni az ellenfélnek. Rosszul kezdtük a meccset, nem volt meg a kellő agresszivitás, a kellő futómennyiség. A második játékrészre másképp jöttünk ki, sikerült egyenlíteni, esélyünk volt a győzelemre is, ám a szünet előtti teljesítményünk miatt nem érdemeltünk pontot. Nem lehet úgy kezdeni egy mérkőzést, ahogy most mi tettük.

Waltner Róbert: Debrecenben mindig nehéz játszani. Jó meccset láthattak a szurkolók, úgy gondolom, megérdemelten győztünk. Annak nagyon örülök, hogy a bekapott gól után nem zuhantunk össze, hanem győzelemre játszottunk.

OTP Bank Liga, 4. forduló.

DVSC-ZTE 1-2 (0-1).

Nagyerdei Stadion, 4800 néző. Vezette: Karakó.

DVSC: Kosicky – Kusnyír, Baráth P., Korhut, Ferenczi – Varga J., Dzsudzsák – Bévárdi (Pintér, 46.), Babunski (Soltész, 46.), Szécsi (Ugrai, 81.)- Tischler (Sós, 46.). Edzők: Huszti Szabolcs és Toldi Gábor.

Zalaegerszeg: Demjén – Lesjak (Huszti, 74.), Serafimov, Kálnoki Kis, Gergényi – Bedi, Sankovic – Skribek (Meshack, 78.), Milovanovikj (Grezda, 69.), Babati (Halilovic, 69.)- Koszta (Spoljaric, 78.). Edző: Waltner Róbert.

Gól: Korhut (65.), illetve Skribek (29.), Grezda (86.).

Sárga lap: Dzsudzsák (41.)., Sós (95.), illetve Milovanovikj (31.), Lesjak (39.), Koszta (48.), Serafimov (51.), Kálnoki Kis (71.).

A ZTE ellen is várjuk a Seyu-szelfiket

Mint ismert, a Zalaegerszeg ellen folytatja szereplését a DVSC szombaton 16 órától az OTP Bank Ligában. A Nagyerdei Stadionban rendezendő mérkőzésen ezúttal is lehetősége nyílik a Loki-drukkereknek, hogy a stadion kijelzőiről Seyu-szelfikkel buzdítsák a játékosokat.

Nyereményjáték is lesz, a fotókat beküldők között páros belépőt sorsolunk, a Loki soron következő hazai meccsére!

Ahhoz, hogy szurkolóként felkerülj a kijelzőkre, nem kell mást tenned, mint:

  1. Letölteni okostelefonra a ‘Seyu – Együtt a győzelemért!’ applikációt (Androidos készülékre: ITT, Apple készülékre: ITT)
  2. Bejelentkezni Google-, vagy Facebook-fiókkal
  3. Bejelölni kedvencnek a DVSC-t
  4. Kiválasztani az aktuális meccset
  5. Hozzáadni a képhez egy szurkolói üzenetet, és posztolni a képet a kivetítőre!

Csak akkor lehet képet készíteni, ha a képernyő elforgatás be van kapcsolva!

Az applikáció használati útmutató videóját ITT is meg tudjátok nézni!

Az csapat nevével fémjelzett szurkolói képek könnyedén megoszthatók a közösségi média felületeken. A Seyu az egyes mérkőzéseket követően a beérkezett szurkolói képeket egy albumban közzéteszi. Kövesd a Seyu és a DVSC oldalát, hogy időben értesülj a fotógyűjteményekről.

Hajrá, Loki!

Az idei első hazai győzelmünk a tét

Szombaton ismét hazai közönség előtt lép pályára a Loki, amely a tabella 11. helyén álló Zalaegerszeget látja vendégül a Nagyerdei Stadionban. Csapatunk edzője, Huszti Szabolcs nyilatkozott a találkozóval kapcsolatban.

Három forduló elteltével veretlen a gárda, ennek örülök, de van bennem némi hiányérzet. Gondolok itt elsősorban a Paks elleni bajnokira, amelyen már 2-0-ra is vezettünk, de sajnos nem sikerült nyerni, ilyen előny tudatában nem szabad kiengednünk a jövőben. Szombaton viszont már a Zalaegerszeget fogadjuk és mindenképp szeretnénk megszerezni az idei első hazai győzelmet – nyilatkozta honlapunknak Huszti Szabolcs. – Hasonló rendszerben játszik a ZTE, mint mi, és őszinte futball jellemzi őket. Ahogy láttam, nem bíbelődnek sokat a labdakihozatallal, szeretik, ha az ellenfél térfelén van a labda. Ahogy mindig is kérem a srácoktól, ezúttal is a saját játékunkra kell törekedni, szeretném, ha mi dominálnánk és ráerőltetnénk az akaratunkat az ellenfélre. Ez esetben itthon tarthatjuk a három pontot – zárta szavait Huszti.

Veretlenül a győzelemért: szombaton DVSC-ZTE

Három forduló után mindössze három csapat veretlen az OTP Bank Ligában, az egyik éppen a negyedik helyen álló DVSC. Ezt a sorozatot tovább folytatná a Loki, sőt, győzelemre tör szombaton 16 órától a ZTE ellen. A szurkolók részéről érezhető a bizalom, hiszen péntek reggelig 3872 bérlet talált gazdára, emellett pedig 1608 jegy is elkelt a szombati mérkőzésre.

A két csapat közös múltja elég gazdag, emlékezetes például a 2010-es kupadöntő (DVSC-ZTE 3-2), de bajnokikon is sokszor feszültek egymásnak a felek, az eddigi 58 meccsből 31-et nyert a Loki, 12 döntetlen és 15 vereség mellett. A Zalaegerszeg az eddigi három fordulóban csak 1 pontot szerzett, de némileg balszerencsés is volt, legutóbb például a Puskás Akadémia ellen vihar miatt félbeszakadt a mérkőzése, amelynek utolsó 20 percét szerdán pótolták (1-3). Ezzel együtt a vendégek Waltner Róbert edző habitusát ismerve biztosan harcosan lépnek majd pályára a Nagyerdei Stadionban, ahol legutóbb 2020-ban okoztak nagy meglepetést (0-3).

Persze a DVSC harci kedve sem csak pislákol, csapatunk a második legtöbb gólt lőtte a bajnokságban, a Honvédnak négyet (4-1), az Újpestnek kettőt (2-2), a Paksnak pedig hármat (3-3). Ha a ZTE ellen szombaton sikerülne begyűjteni a 3 pontot, a rajtot mindenképpen jónak lehetne minősíteni. A Loki nyilvánvalóan erre törekszik, a védekezés stabilizálása esetén minden bizonnyal nyílik is majd esély a győzelemre.

A találkozót az m4sport+ élőben közvetíti, de érdemes jóval már a meccs előtt, személyesen kilátogatni a Nagyerdőre, hiszen a meccsnapi programok már 14 órától elkezdődnek a stadionban található Red&White Sörözőnél, ahol ismét meglepetés várja a Loki-szurkolókat.

A stadionon kívül az éves bérlettel, vagy a ZTE elleni találkozóra szóló érvényes belépővel rendelkező, 18 éven felüli szurkolóink korlátlan mennyiségben, ingyenesen fogyaszthatnak Csíki Sört! A sörökhöz a DVSC Ajándékbolt melletti átjáróban juthatnak hozzá a drukkerek, emellett street food finomságokban sem lesz hiány.