Mint ismert, a DVSC labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportban szereplő Tiszakécske ellen kezdte meg szereplését a Magyar Kupában. Az idegenbeli összecsapáson Pávkovics Bence és Bárány Donát találatával 2-0-s sikert arattunk, így bejutottunk a következő körbe.
Szombat este megtartották a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását, melyből kiderül, hogy a Loki az előző körhöz hasonlóan ismét egy harmadosztályú ellenfelet kapott, mégpedig a BVSC-Zuglót.
Az idegenbeli találkozót október 28-án, szerdán 12.30-tól rendezik. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.
A DVSC második csapata idegenbeli bajnoki mérkőzésen lép pályára október 10-én, szombaton az NB III Keleti csoportjának 13. fordulójában.
A kis Loki ellenfele a tabella 7. helyén álló Sényő lesz, amely 17 pontot gyűjtött eddig a harmadosztályban. A sárga-kék gárda jó teljesítménnyel kezdte a bajnokságot, de az utóbbi négy fordulóban csupán két pontot szerzett. A sényőiek múlt héten a kieső helyen álló DVTK II. otthonában vendégszerepeltek, ahol 0-0-ás döntetlennel ért véget a találkozó.
A DVSC II. négy győzelemmel, három döntetlennel, valamint négy vereséggel a 10. pozíciót foglalja el a tabellán, úgy, hogy a BVSC-Zugló elleni összecsapást november végére halasztották. A Szatmári Csaba által irányított együttes utoljára Mezőkövesden lépett pályára, a végig kiélezett meccsen pedig 1-1-es végeredmény született.
A szombaton 15 órakor kezdődő DVSC II.-Sényő FC találkozó játékvezetője Mencsik László lesz. Minden bizonnyal egy izgalmas mérkőzésre van kilátás, egy újabb siker nagy lökést adhat a továbbiakban.
A magyar labdarúgó-válogatott csütörtökön 20.45-től sorsdöntő EB-pótselejtezőt játszik Bulgária otthonában. Dzsudzsák Balázs a DVSC hivatalos oldalának felkérésére megfogalmazta, milyen érzések kavarognak benne.
– Eljött a döntő napja! Rettenetesen izgulok, nagyon szorítok és szurkolok a válogatottnak. Meglesz a győzelem, csapatként nem lehetnek erősebbek nálunk! Bízom a fiúkban, és tudom, hogy a végén felugorva, üvöltve Ria Riaa hungáriázhatunk! #csakegyütt – üzente a Loki középpályása.
Mint ismert, a DVSC labdarúgócsapata az NB III Keleti csoportban szereplő Tiszakécske ellen kezdte meg szereplését a Magyar Kupában. Az idegenbeli összecsapáson Pávkovics Bence és Bárány Donát találatával 2-0-s sikert arattunk, így bejutottunk a következő körbe.
A Magyar Labdarúgó Szövetség tájékoztatása szerint október 10-én, szombaton 19.15 órától tartják a Magyar Kupa 7. fordulójának sorsolását, melyet az M4 Sport csatorna élőben közvetít. A találkozót október 28-án, szerdán rendezik.
Ezúttal is az alacsonyabb osztályban játszó csapat lesz a pályaválasztó, továbbá újdonság, hogy az idei kupasorozatban a továbbjutás minden esetben egy mérkőzésen dől el.
Az U19-es együttes legközelebb október 17-én játszik, akkor a Puskás Akadémiát fogadja. Az eddig veretlen U17-esek szombaton 13 órától a Mol Fehérvárral ütköznek meg Pallagon, ugyanakkor az U16-osok Fehérvár elleni meccsét jelen állás szerint a vendégek kérésére egy későbbi időpontban rendezik meg.
Játszanak viszont a 100 százalékos U15-ösök és a szintén jól szereplő U14-esek, szombaton a győzelmi eséllyel Kisvárdára látogatnak (a kezdés időpontja: 11 óra).
Az U13-as az U12-es együttes nem tudott szerdán pontot szerezni a Diósgyőr otthonában, pénteken 17 órától Egerben mindkét gárda javíthat.
Remek hírt kaptunk a DVSC középpályásától, Haris Attilától, akinek szerda délután megszületett első gyermeke!
Haris Hunor Attila 16.46 órakor a DE KK Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán látta meg a napvilágot. A kisfiú 51 centiméterrel és 3160 grammal született.
Játékosunk felesége, Dia, és kisfia, Hunor Attila is jó egészségnek örvend!
A DVSC teljes családja boldog életet kíván a picinek, és gratulál az újdonsült szülőknek.
Panna egy csodás 3 éves kislány, akinél rendkívül szomorú módon rendellenességet tapasztaltak születése után. A Cerebral Paresis egyfajta oxigénhiány okozta agyi eredetű bénulás, amely nagyon sok kárt okozhat a csecsemőknél. Panna szellemileg teljesen ép, azonban mozgásában a betegsége miatt korlátok közé van szorítva. Kúszva közlekedik, felülni önállóan nem tud, de négykézláb helyzetbe szerencsére már ki tudja tolni magát.
Panna szülei természetesen mindent megtesznek a lányukért, egy alapítványt is létrehoztak. A gyermekkel rengeteg terápiára járnak többek között a határon túl is, és ezek nagyon sokat javítanak az állapotán. A kislány ápolása és fejlesztése elképesztő energiát, anyagiakat és időt emészt fel, így minden segítség jól jön a családnak.
Az alapítvány elsősorban Panna gyógykezeléseinek és fejlesztéseinek biztosítása érdekében jött létre. A szülők szeretnénk támogatni a hasonló Cerebral Paresis-es gyermekek esélyegyenlőségét, önálló életvitelét és a társadalmi életben való aktív részvételét. Olyan fejlesztési helyszín létrehozását tervezik megvalósítani, amelyben az érintett gyermekek és családjaik különböző típusú fejlesztéseket és segítséget vehetnek igénybe.
Panna története eljutott a DVSC-hez és Dzsudzsák Balázshoz is. A 108-szoros válogatott – aki nemrég egy iskolai hőkamera kapcsán gyakorolt szép gesztust – a szerdai edzésen aláírt egy labdát, amelyet elárvereznek majd, támogatva a gyermek gyógyulását. A kikiáltási ár 100 ezer forint, amit Dzsudzsák Balázs ajánlott fel.
A DVSC nagy családja bízik abban, hogy Panna fejlődése töretlen lesz. Hajrá, Panna!
Mint arról már a közösségi médiában beszámoltunk, vélhetően a tévéközvetítések miatt több Loki-mérkőzés kezdési időpontja későbbre tolódott.
Az október 18-i, vasárnapi DVSC-Dorog találkozó 17 óra helyett 20.00 órakor, az október 25-i Nyíregyháza-Loki rangadó szintén 17 óra helyett 19.30-kor, a november elsejei DVSC-Győr meccs pedig 19 órakor kezdődik.
A november 4-i, kazincbarcikai Loki-vendégszereplés jelenleg 18 órára van kiírva, míg a november 8-i, Békéscsaba elleni hazai derbi jelenleg 17 órai kezdéssel szerepel a programban.
Mint ismert, a DVSC labdarúgócsapata 1-1-es döntetlent ért el a Soroksár otthonában vasárnap, a Merkantil Bank Liga 11. fordulójában.
Dzsudzsák Balázs számára különleges volt a találkozó, hisz az 50. bajnoki mérkőzését játszotta a DVSC színeiben. A 19-es mezszámú labdarúgó 2005. április 4-én, az MTK ellen debütált az élvonalban. Az együttesünkbe szeptemberben visszatérő középpályás 14 gólt szerzett eddig a Lokiban.
A soroksári találkozón egyébként két ifjú támadó is lehetőséget kapott a DVSC felnőttcsapatában. Sármány Kristóf a kezdőben szerepelt, akit Kenderesi Dávid váltott a félidőben.
Gratulálunk Dzsudzsák Balázsnak a kerek mérkőzésszámhoz, valamint fiatal labdarúgóinknak a bemutatkozáshoz!
A Soroksár-DVSC bajnoki tudósítását azzal a mondattal helyeztük ki a Facebookra, miszerint folytatta veretlenségi sorozatát a Loki a Merkantil Bank Ligában. Ez sok szurkolóban felindulást keltett, noha tényszerű megállapítás.
Persze egyértelmű miért a felzúdulás: a DVSC valóban nem játszott jól Soroksáron, a drukkerek pedig érthető módon – s ez a világon mindenütt így van- mindig jó futballt és győzelmet vártak kedvenceiktől.
Egy-egy nem túl meggyőző teljesítmény kapcsán tehát jogos a kritika, azonban senki ne higgye azt, hogy a debreceni klub vezetői, stábtagjai, játékosai nem érzékelik, amikor nem áll össze a kép: Dzsudzsák Balázstól Varga Józsefig mindenki rendkívül bosszús volt pontvesztés miatt. A hibák tagadhatatlanok voltak, de ne feledjük, egy 38 mérkőzéses maraton 11. etapján vagyunk túl, a listavezetőnek is lesz még alkalma jobban játszani.
A lényeg: a csapat idegenben a kelleténél sebezhetőbbnek tűnik, azonban a válogatott meccsek miatti szünet és a Dorog elleni hazai találkozó után, október 25-én Nyíregyházára vezet az út. Azon a rangadón pedig igencsak a feledés homályába süllyeszthető a soroksári 1-1…