Segítsük együtt a székelyeket!

Európa őshonos nemzeti kisebbségei jelen pillanatban is, a 21.században, megmaradásukért küzdenek. Kormányaik ugyanis nem támogatják megfelelően fejlődésüket, nem segítik elő megmaradásukat. A Székely Nemzeti Tanács által indított kezdeményezés célja, hogy az EU egyik legnagyobb támogatási kerete, a kohéziós politika kezelje kiemelt figyelemmel azokat a régiókat, amelyeket nemzeti, etnikai, kulturális, vallási, nyelvi sajátosságok különböztetnek meg az őket körülvevő térségektől. Az uniós támogatások elosztásánál a legtöbb helyen ugyanis burkoltan hátrányba szorítják azokat a régiókat, ahol a kisebbséget jelentő nemzeti lakosság van többségben.

Felhívjuk szurkolóink figyelmét, az alábbi linkre kattintva, mindössze pár perc alatt kitölthetik az ívet, mellyel támogathatják Európa őshonos nemzeti kisebbségeit! 

Vitelki Zoltán: Motivált játékosokat látok az edzéseken

Az elmúlt másfél hétben kis csoportokban edzettek a DVSC játékosai, akiknek így vezényelt foglalkozást a szakmai stáb a Debreceni Labdarúgó Akadémián. Szerencsére mától már együtt tréningezhetett az egész csapat, amely természetesen továbbra is betart minden egészségügyi és biztonsági előírást. A Loki vezetőedzője, Vitelki Zoltán elmondta, célja, hogy az együttes minél hamarabb ráálljon arra a ritmusra, amely a szezon során volt jellemző. 

– Azt látom, az a fajta munka, amelyet elképzeltünk a játékosok otthoni edzésterve után, mindenképp jóval többet ad, mint amit szerettünk volna. Semmi jelét nem látom a fásultságnak, motiváltak és nagy intenzitással edzenek a labdarúgók – nyilatkozta honlapunknak a DVSC mestere, Vitelki Zoltán. – Nagyon várjuk, hogyan folytatódik a bajnokság, ám ezzel kapcsolatban rengeteg kérdés van bennem is. Jelen pillanatban nem látom tisztán a jövőt, hogyan tudjuk zökkenőmentesen lejátszani a hátralévő meccseket, de természetesen azon vagyunk, ha odakerül a sor, a lehető legjobb formában legyünk. Szeretnénk minél hamarabb ráállni arra a ritmusra, amely a szezon során volt jellemző, már ez a hét is erről szól. A játékosságon van a lényeg, ötvözve azokkal a tényezőkkel, a koordinációval és a dinamikával, melyek szükségesek a futballhoz.

HB

DVSC Esport: jótékonysági FIFA-kupán indul Pro Clubs csapatunk

DVSC Esport – grandcasino.hu pro clubs csapatát is meghívták a Hungarian Pro Clubs League által szervezett jótékonysági FIFA-kupára, melyet ezen a hétvégén rendeznek.

Érdekesség, hogy csapatunkban ezúttal a klub tulajdonosa, ifj. Szima Gábor, marketingigazgatója, Jeney Domokos, honlapjának főszerkesztője, Halmai Balázs, valamint három játékosa, Csősz Richárd, Haris Attila és Varga Kevin is szerepel majd.

Négy kvartettben zajlanak majd a küzdelmek, a DVSC Esport a D csoportban szerepel, melyben szombaton 21 órától csap össze az Újpest FC-vel, majd 21.30 órától a Grosics Esporttal. A döntőt vasárnap 21.30 órától rendezik.

A linket, melyen követhetőek lesznek a mérkőzések, a holnapi nap folyamán közzétesszük hivatalos Facebook-oldalunkon.

Az egész kupát természetesen egy nemes cél érdekében rendezik, a nevezésekből befolyt összeget a Mentőangyal Alapítvány kapja. Azon szurkolóink, akik szeretnék támogatni a kezdeményezést, az alábbi linken keresztül minden fontos információt megtalálnak.

DLA: a veszélyhelyzetben is folyamatos a munka

Bár a koronavírus-járvány értelemszerűen a Debreceni Labdarúgó Akadémiát is érzékenyen érintette, a DLA-n az elmúlt hetekben is folyamatosan zajlott, és jelenleg is zajlik a munka, természetesen a veszélyhelyzetben érvényes korlátozások figyelembe vételével. Az eddigi történésekről és a jövőképről Makray Balázs ügyvezető igazgató adott konkrét és alapos áttekintést.

– A járvány miatt kialakult körülményekre sikerült gyorsan reagálnunk, március 16-tól a rendelkezéseknek megfelelően felfüggesztettük a csoportos edzéseket, folyamatosan fertőtlenítünk, intézkedési, úgynevezett pandémiás tervet készítettünk, és kiadtuk a szükséges tájékoztatásokat. Kiemelt akadémia lévén, a komoly humánerőforrás-fejlesztéseknek köszönhetően kiváló egészségügyi, pszichológiai, és persze futballszakmai háttérrel bírunk. Ennek megfelelően szakembereink már a krízis első napjaiban eljuttatták a labdarúgóknak a megfelelő orvosi, dietetikai, mentálhigiénés ajánlásokat és azóta is rendszeres tájékoztatást biztosítanak a gyerekeknek. Edzőink napi, részletes, egyéni technikai és kondícionális edzésterveket dolgoztak ki, az állandó kapcsolattartás során elméleti, taktikai feladatokkal és visszacsatolással is figyeltek a DLA sportolóira. Oktatási csoportunk a digitális tanulásban is segítséget nyújtott labdarúgóinknak – mondta Makray Balázs, aki a trénerek más irányú munkájáról is beszélt.

– Az edzőinktől választott szakmai témában legalább 8 oldalas szakmai tanulmányokat kértünk, és nagy örömünkre szolgál, hogy komolyan vették a feladatot, igényes szakmai értekezések várhatók (születnek). Szakembereink emellett egyéni- és csapatszintű elemzéseket is végeznek, a rehabilitációs munka és a tehetséggondozás is folyamatosan zajlik. Sportudományos csoportunk mérkőzésekkel, edzésekkel kapcsolatos adatelemzési tevékenysége is folyamatos és jelentős. Mi is igyekszünk segíteni a rászorulóknak és a városi segítségnyújtásban Horváth Béla kollégánk, aki az önkormányzat illetékeseivel egyeztetve a rászorulók részére zajló ételkiszállításban segített.

A DLA adminisztrációs részlege természetesen a veszélyhelyzet ideje alatt is gőzerővel dolgozott, dolgozik, az elszámolásokkal, TAO támogatási ügyekkel kapcsolatos teendők nem csökkentek. Az ügyvezető természetesen rendszeresen konzultál Herczeg András szakmai és Szalánczi Zoltán operatív igazgatóval. Szintén fontos, hogy a bajnoki kényszerszünet lehetőséget adott arra, hogy nyugodt körülmények között, alatt több felújítást és fejlesztést is tudott végezni a cég Pallagon. Makray Balázs ebbe is betekintést nyújtott.

– Rengeteg gépészeti, és pályakarbantartási munkát el tudtunk végezni. 31 öntőzőfejet cseréltünk ki, gyeptégláztunk a kapuk előtt, a pályákat műtrágyázták, szellőztették, elkészültünk a főépületet érintően a fecskefészek-pelenkázással, fejlesztettük az internetes hálózatunkat, az irányfényrendszert felújítottuk, a tűzjelző és a riasztó rendszert javíttattuk, gázkazánokat karbantartottuk, javíttattuk, valamint a szakmai munkához Hollandiából speciális bólyákat szereztünk be – nyilatkozta az ügyvezető, aki a jelenről és a jövőről is beszélt.

– Folyamatosan gondolkodunk a hogyantovábbról, természetesen a DVSC-vel szoros együttműködésben, állandó egyeztetés alapján. Nagyon köszönjük a Pallagon kis csoportos edzéseket végző felnőttcsapat hozzáállását, tényleg minden szabályt maximálisan betartanak a játékosok és a stábtagok. Mi is készülünk az esetleges folytatásra, hogy amennyiben az állami szabályozás ezt lehetővé teszi, elkezdhessük az egyéni, esetleg kis csoportos tréningeket, természetesen szigorúan önkéntes alapon, előzetes vírusteszt után, szigorú feltételek mellett, az egészségügyi szabályok maximális betartásával. Ha újraindulhatnak az edzések, elsődleges lesz a motiváció frissítése, az állapotfelmérés, valamint az egyéni technikai és kondícionális fejlesztés – szögezte le a DLA ügyvezetője.

Makray Balázs fontosnak tartotta megjegyezni: az akadémia vezetői nagyon köszönik a játékosoknak, a szülőknek és a DLA minden dolgozójának a veszélyhelyzethez való hozzáállását és az elvégzett munkáját, hiszen ennek is köszönhető, hogy a Debreceni Labdarúgó Akadémia az elmúlt hetekben is folyamatosan és hatékonyan működhetett.

Bernáth Csaba: Ritka, ahogy küzdeni tudtunk egymásért

Huszonöt évvel ezelőtt a DSI ifi B csapata elképesztő teljesítményt nyújtott, hisz 29 győzelem mellett mindössze 1 vereséget szenvedett el, megnyerve ezzel a bajnokságot. Az akkori csapat tagja volt többek között a DVSC egykori legendás védője, Bernáth Csaba is, aki később 301 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Loki felnőttcsapatában. A jobbhátvéddel az akkori sikerről, a jelenlegi helyzetről, és a futballistáknak szóló tanácsairól beszélgettünk.  

– Oszlopos tagja voltál annak a csapatnak, amely huszonöt évvel ezelőtt elképesztő teljesítménnyel végzett az élen. Hogyan emlékszel vissza arra a szezonra?

– Persze jó érzés visszagondolni arra a bajnokságra. Nagyon jó volt a csapategység, szerettük egymást a pályán kívül és belül egyaránt. Az egésznek a kulcsa, amelyet akkori vezetőedzőnk, Herczeg András is mondott, hogy hatalmas kohéziós erő volt az öltözőben, olyan szinten tudtunk küzdeni egymásért, ami ritka és példaértékű. Fontos megemlíteni, hogy nagyon tehetséges korosztály volt a miénk, öten voltunk utánpótlás válogatottak a keretben, és négyen kezdők voltunk a csapatban. Jó kis társaság alakult ki, komoly szakmai segítséggel. Herczeg Andrástól megtanultuk a győzni akarást, és iszonyatosan élveztük a munkát.

– Abból a bajnokságból melyik volt a számodra legemlékezetesebb találkozó?

– Konkrétat nem tudok választani, szívesen emlészem vissza valamennyire. Például rögtön az első fordulóban a korosztály két kiemelkedő együttese, a Vidi és mi csaptunk össze egymással. Kikaptunk 1-0-ra, sokan le is írták a csapatot, hogy „na, ezek a középmezőnyben végeznek majd valahol”. Aztán zsinórban nyertünk huszonkilenc bajnokit. Utólag azt mondom, az a vereség kellett ahhoz, hogy az élen végezzünk, ráadásul nem is akármilyen gólaránnyal. A Vidi elleni visszavágón például öt góllal győztük le a székesfehérváriakat.

– A debreceni pályafutásod során előfordult olyan helyzet, mint a jelenlegi, miszerint a koronavírus-járvány miatt megállt az élet? Te mit tanácsolsz a mai labdarúgóknak?

– Olyan nem volt, hogy valami miatt leállt volna a bajnokság. Azt tanácsolom a mai futballistáknak, hogy ne engedjék el magukat, hisz amennyire leépülnek, annál nehezebb lesz visszajönni. Arra is fel kell készülni, hogy az MLSZ egyszer bejelenti, három hét múlva folytatódik a bajnokság, ami szintén nem sok idő, és akkorra mindenkinek a lehető legjobb erőnléti állapotba kell lenni. Ezt szintén elvárják majd a szurkolók, amikor már ténylegesen nézők előtt lehet meccset rendezni. Azt gondolom, a járvány után sokkal többen mennek ki a stadionokba, aki eddig nem járt és szereti a focit, az is kilátogat majd. Nagyon bízom benne, hogy a játékosok is átértékelik és kihasználják ezt a lehetőséget, mert most lesz opció arra, hogy kicsalogassák és ott is tartsák a szurkolókat a stadionban. Véleményem szerint, ha valami jót ki lehet hozni ebből a jelenlegi helyzetből, akkor ez az, de a klubok menedzsmentje és a marketing is nagyon fontos lesz a siker érdekében.

– Mivel töltöd az időd jelenleg?

– Nagyon várom a legfrissebb híreket a korlátozás enyhítéséről, megmondom őszintén, kicsit nekem is elegem van már a bezártságból. Szerencsére a vidéki városokban enyhítettek, így ismét van lehetőség a szabadtéri programokra, melynek nagyon örülök. Következő lépésként pedig tovább próbálom irányítani azokat az egységeket, amelyekhez közöm van, de a járvány miatt bezártak.

Száraz Ádám: Fontos, hogy készen álljunk, ha folytatódik a bajnokság

Az NB I felfüggesztéséről szóló március közepi határozat után a DVSC szakmai stábja kötelezően elvégzendő otthoni, egyéni edzéstervet alakított ki labdarúgóink számára. Csapatunk erőnléti edzője, Száraz Ádám elmondta, miként építették fel ezeket a feladatokat, és a kis csoportos foglalkozásokról is beszélt. Emellett kérdeztük az elmúlt hónapjáról, melyet próbált hasznosan tölteni.

– Mint remélem, mindenki, én is otthon töltöttem a mögöttünk álló heteket a párommal, akivel csak a legszükségesebb esetben hagytuk el a lakást és próbáltuk betartani az óvintézkedéseket. Volt időm értékelni a csapat tavaszi szezonját, valamint szakmai könyveket olvastam és különböző webináriumokat hallgattam meg – nyilatkozta honlapunknak Száraz Ádám, aki a stábbal közösen alakította ki a játékosok otthoni edzéstervét. – Leginkább futó és erősítő gyakorlatok szerepeltek a programban. Ezekkel egy bizonyos ideig szinten lehet tartani a játékosokat, de hosszú távon nem. Ebből az okból kifolyólag megnéztük a lehetőségeket, miként tudunk a legbiztonságosabban és minden intézkedést betartva edzést vezényelni a játékosoknak. Kivizsgáláson is voltunk a labdarúgókkal, majd elkezdhettük a kis csoportos tréningeket. A kényszerpihenő után várható volt némi visszaesés a futballisták fizikai állapotában, de elvégeztük a szükséges teszteket, így látjuk, ki hogyan tért vissza. Azt gondolom, az egészség az első, így teljes mértékben érintkezésmentes gyakorlatokat alakítottunk ki a kis létszámú csoportok számára, központban a labdával. A legfontosabb az, ha folytatódik a bajnokság, minél előbb készen álljunk a mérkőzésekre.

Bényei Balázs: Hiányzott már a labda

Közel egy hete készül együtt a DVSC labdarúgócsapata a Debreceni Labdarúgó Akadémián, ahol a kedd délelőtti edzés előtt védőnket, Bényei Balázst kérdezte honlapunk a tréningekről és a jelenlegi helyzetről.

– Az elején volt bennem egy kis félelem, amikor kis csoportokban elkezdtük az edzéseket, de minden a biztonsági előírások betartása mellett zajlik. Az otthoni edzéstervben többnyire futás szerepelt, és bármennyire is lelkiismeretesen végeztük, egy darabig csak szinten tartásként állta meg a helyét. Egy idő után a fásultságból vagy a motiváció hiányából előfordulhatott némi erőnléti visszaesés, de amennyire lehetett, próbáltam tartani a lelket magamban. Hiányzott a labda, és boldog vagyok, hogy ismét edzésbe álltunk. Egyelőre még csak technikai jellegű feladatokat végzünk, de kapura lövés és ügyességi játék is szerepel a programban – fogalmazott Bényei Balázs, aki elmondta, nagyon várja már, hogy újból pályára léphessen. – A csapattársaim nevében is mondhatom, szeretnénk, ha minél előbb folytatódna a bajnokság, azt viszont nem, ha elhamarkodott döntés születne ezzel kapcsolatban. Ettől függetlenül azt gondolom, mindenkinek az lenne a legjobb, ha biztonságos keretek között be tudnánk fejezni a szezont.

Bényei Balázs kislánya, Lizett tavaly decemberben látta meg a napvilágot. A Loki futballistájától azt is megtudtuk, hogyan telnek a mindennapok gyermekével.

– Nagyon ügyesen és szépen fejlődik, bár szerintem minden szülő ezt mondja a saját gyermekéről. Büszke vagyok rá, ügyesen mozog és napról napra új dolgokat mutat meg magából. Nagyokat szoktunk játszani, és természetesen boldog vagyok, hogy ilyen sokat tudok vele lenni.

Az MLSZ közleménye a bajnokság folytatásáról

Az MLSZ elnöksége úgy döntött, hogy amennyiben a Kormány részben vagy egészben feloldja az érvényben lévő tilalmakat a koronavírus-járvány kapcsán, nevesítetten rendeletben meghatározott feltételek között engedélyezi csapatedzések tartását és sportesemények megrendezését, akkor az UEFA nemzetközi felnőtt nagypályás versenyeire kvalifikáló MLSZ versenysorozatok folytatására a fenti kormányrendelet megjelenésétől számított 20. napot követő első szerdától vagy szombattól (amelyik előbb van), de legkésőbb június 13-tól kerül sor – adta hírül a szövetség honlapja.

Újra együtt a csapat

Szerda délután egy hónap után találkoztak ismét egymással a DVSC labdarúgói, akiknek azóta is előre beosztott időrendben, kis csoportokban vezényel edzést a Vitelki Zoltán vezette szakmai stáb. Az otthon eltöltött időszakról és a jelenlegi helyzetről két válogatott futballistánk, Varga Kevin és Ferenczi János beszélt.

– Az otthoni edzés változatos volt, de egyedül elég monoton, így az ember könnyen elveszíti a motivációját egy ilyen kilátástalan helyzetben. Hazudnék, ha azt mondanám, nem hiányoztak a társak és a labda – fogalmazott Varga Kevin. – Nem könnyű ebben a tudatban készülni, hisz képlékeny, mikor folytatódhat a bajnokság, de természetesen boldog vagyok, hogy a biztonsági előírásokat figyelembe véve ismét a pályán tudunk edzeni. Nehéz megmondani, mi lenne a legjobb és a legigazságosabb döntés a bajnoksággal kapcsolatban, de nem biztos, hogy ugyanaz a kettő. A legutolsó, Zalaegerszeg elleni találkozón láthattuk, milyen rossz zárt kapuk előtt futballozni, és persze a fociszeretőknek is öröm lenne, ha végre élőben láthatnának meccseket – mondta a Loki 21-es számú középpályása, aki a pozitívumokat próbálta előtérbe helyezni az elmúlt időben. – Amikor felfüggesztették a bajnokságot és eldőlt, hogy mindenkinek otthon kell maradni, igyekeztem minél több időt a családommal tölteni, amelyre eddig nem volt sok lehetőség. Ahogy viszont telt az idő, egyre nehezebbé vált. Amíg lehetett, mi is elmentünk egy-egy kisebb sétára, de ahogy jött a kijárási korlátozás, megszűnt minden.  

Mint mindenkinek, Ferenczi Jánosnak is új volt a járvány kirobbanását követő időszak. Az elején mondhatni élvezte egy kicsit, hogy otthon lehet, de idővel egyre nyomasztóbbá vált számára. – Betartottam a szabályokat és előírásokat, tényleg nem mentem sehová, a bevásárlást is a feleségem intézte. A szakmai stáb által kiadott munkát az utcánk végén egy pusztán végeztem el, így akkor sem találkoztam senkivel. Persze nekem is hiányzott már a labdás edzés, és hogy találkozhassak a társaimmal. Mérkőzés nélkül ugye nem kapjuk meg a meccsterhelést, de a futómunka mellett most a technikai dolgokra is oda kell figyelnünk. A lényeg az, hogy az erőnlétünket szinten tudjuk tartani.

Egy éve avattuk a táblát Garamvölgyi Lajos emlékére

Egy évvel ezelőtt, 2019. április 20-án a 2-1-re megnyert Haladás elleni bajnoki találkozó előtt megható pillanatokat éltünk át, amikor a DVSC egykori játékosának és legendás edzőjének, Garamvölgyi Lajosnak a tiszteletére emléktáblát avattak a Nagyerdei Stadion B-szektoránál.

Pelles Tibor (aki tíz évig volt a Loki Szurkolók Egyesületének elnöke) és Garamvölgyi Lajos fia, Péter leplezte le az emléktáblát. Péter elmondta, a jelenlévőknek köszönhetően édesapja emléke örökké élni fog.

Garamvölgyi Lajos irányításával a DVSC a klub történetében először végzett dobogós helyen a bajnokságban 1995-ben, négy évvel később pedig a csapat – szintén első alkalommal – megnyerte a Magyar Kupát.

Az egykori legendás szakember április 8-án lett volna 68 éves.

HB

Íme, a legjobb szurkolói fotó

A DVSC Futball Zrt. a hónap elején arra kérte a Loki-szurkolókat, hogy küldjenek számukra kedves emlékű fotókat csapatunk történelméből. Szerencsére szép számmal érkeztek a jobbnál jobb képek, melyekre hivatalos Facebook-oldalunkon szavazhattak drukkereink.

Egészen izgalmas és kiélezett verseny zajlott az első helyért, amelyet 765 lájkkal Nagy Mária szerzett meg. A második helyen Mrena Béla végzett, aki mindössze 19 szavazattal gyűjtött kevesebbet, míg a harmadik 642 lájkkal Sipos Lajos lett.

Íme, az első, a második és a harmadik helyen végzett fotó:

Gratulálunk a három nyertesnek, akiket kérünk, Facebook-üzenetben jelentkezzenek!  

HB