Szécsi Márk megsérült a Fehérvár elleni meccsen

Szombaton, a Fehérvár FC elleni mérkőzésen megsérült Szécsi Márk, aki szünet után már nem is tudta folytatni a játékot. A támadó honlapunknak elmondta, hogy Hangya Szilveszter ráesett a vádlijára, amely futásnál egyre jobban fájt. A vizsgálat során kiderült, hogy szerencsére nincs szakadás, de a játékos külön készül a többiektől és kezelésekre jár.

Egy ideje sérüléssel bajlódik Kundrák Norbert is, akinek felépülése jó ütemben halad, és hamarosan teljes értékű munkát végezhet.

Bódi Ádám állapotáról korábban maga az érintett számolt be honlapunknak. A középpályás még rehabilitáción van, de már nem kell sokat várni a visszatérésére.

Pintér Ádám: Próbálom helyén kezelni a dolgokat

A DVSC 17 esztendős, saját nevelésű középpályása, Pintér Ádám szombaton a MOL Fehérvár FC elleni találkozó hajrájában a Loki felnőttcsapatában lépett pályára, mely a élvonalbeli debütálást jelentette számára.

– Azt gondolom, minden ifjú focista arról álmodik, hogy ilyen fiatalon bemutatkozzon a klubja első csapatában. Nyilván volt bennem némi izgalom a beállásom utáni időszakban, de ahogy teltek a percek, és egyre többször értem labdába, elszállt ez az érzés. Amikor ott álltam a pálya szélén, Herczeg András azt mondta nekem, hogy segítsek be a védekezésbe, támadásba pedig próbáljam a lehető legjobban megoldani az egy az egyeket. Igyekeztem a maximumot nyújtani, nagyon boldog vagyok, hogy az élvonalban is debütálhattam – fogalmazott Pintér Ádám. – A nyári felkészülést az NB III-as csapattal kezdtem el, de utána szinte minden edzésen a felnőttekkel voltam. Bízom benne, hogy ez nem lesz másképp a jövőben sem. Szerencsére befogadtak a társaim, az első pillanattól kezdve mindannyian segítőkészek velem, mondanak egy-egy jó szót. Pozitívan állnak hozzám, és természetesen én is hozzájuk.

A szolnoki születésű futballista Magyar Kupa-találkozókon, valamint a Torino elleni idegenbeli Európa Liga-selejtezőn is szerepet kapott már a DVSC-ben.

– Tavaly télen egy bő húsz percet játszottam az Ajka elleni kupameccsen. Szerencsére jól sikerült az akkori bemutatkozásom, hisz a 92. percben az én szabadrúgásgólommal nyertünk 3-2-re. Hatalmas boldogság volt az is, hogy elutazhattam a csapattal Olaszországba az Európa Liga-meccsre, melyen szintén beállhattam. Próbálom a helyén kezelni a dolgokat. Nem tartom magam egy nagyképű srácnak, továbbra sem szállok el, és arra törekszem, hogy minden edzésen a maximumot nyújtsam, csakúgy, mint azokon a mérkőzéseken, melyeken játszom. Amennyiben a jövőben is megkapom a lehetőséget, igyekszem élni vele, és jó játékot nyújtani. Komolyabb elvárásaim nincsenek egyelőre, csak szeretnék minél többet játszani akár az NB III-ban, akár az élvonalban – zárta szavaiat az ifjú labdarúgó.

HB

Ferenczi Jánost behívták a válogatottba

Mint ismert, a magyar nemzeti válogatott két rendkívül fontos mérkőzés előtt áll: október 10-én, csütörtökön 20.45 órától Horvátország ellen idegenben, míg október 13-án, vasárnap 18 órától a Groupama Arénában Azerbajdzsán ellen játszik sorsdöntő Eb-selejtezőt. 

Vasárnap este Telkiben találkozott a keret, amelybe játékosok sérülése miatt Marco Rossi szövetségi kapitány utólag meghívta a DVSC védőjét, Ferenczi Jánost.

A döntés értelmében a Loki labdarúgója ma délben csatlakozik a nemzeti együtteshez.

HB

Pávkovics Bence: Nem érdemeltünk vereséget

A DVSC szombaton este az éllovas Fehérvár vendégeként 2-1-es vereséget szenvedett a bajnokságban. Pávkovics Bence, a Loki belső védője szerint ez „vállalható” teljesítmény volt.

Úgy érzem, nem érdemeltünk vereséget. A nagy csapatok ellen mindig jól játszunk, a Fehérvárral is felvettük a versenyt, de ez sajnos nem vigasztal minket az eredmény miatt. Hiába tettünk meg mindent a pályán és voltak lehetőségeink. A hazaiak a kilencedik percben megszerezték a vezetést, ezt követően próbálkoztunk, ki is egyenlítettünk, de szöglet után újabb találatot kaptunk. A meccs végén nekem is volt egy lehetőségem, ám nem értem el a labdát időben, illetve később szabadrúgásból is egyenlíthettünk volna – mondta a Hajdú-bihari Naplónak Pávkovics Bence, aki a két hét múlva rendezendő DVTK elleni mérkőzésről is beszélt. – Tudjuk, hogy a legfőbb szurkolói csoportunk születésnapos lesz azon a találkozón, és sokan lesznek a stadionban, úgyhogy ezúttal száztíz százalékot kell nyújtanunk, mert győzni szeretnénk.

Pintér Ádám bemutatkozott az NB I-ben is

A DVSC saját nevelésű játékosa, Pintér Ádám az Európa-liga és a Magyar Kupa után az NB I-ben is bemutatkozott: szombaton, a Fehérvár FC otthonában rendezett találkozón csereként állt be.

A mindössze 17 éves játékossal idén márciusban kötött profi szerződést klubunk. A középpályás korábban Magyar Kupa-találkozón kétszer is szerepet kapott az első csapatban, sőt az Ajka elleni, 3-2-re megnyert idegenbeli összecsapáson győztes gólt szerzett. Megadatott neki, hogy ilyen fiatalon az Európa-ligában is szerepelhessen: július 25-én, a Torino otthonában, a 2. selejtezőforduló első mérkőzésén csereként állt be.

Szombaton pedig már bajnokin is láthattuk, amihez szívből gratulálunk! 

Rangos esport-kupát nyert Molnargabo

Szombaton az MTK Budapest új Esport arénájában rendezték a K&H Esport kupát, melyen amatőr és profi kategóriában indulhattak a versenyzők.

A DVSC Esport – grandcasino.hu-t Molnargabo, Gódor Donát, Vadicska Olivér, Temesvári Máté és Fercsik Botond képviselte (utóbbi két játékosunk a Pro Clubs csapatunk tagja).

Amatőr ágon indult Máté és Boti, akik sajnos a kupa korai szakaszában az első meccsükön büntetőkkel búcsúztak. Donát és Oliver szépen, meccsről-meccsre haladt, sorra nyerték a mérkőzéseiket, de sajnos a legjobb nyolc között mind a ketten legyőzőre találtak. A vereségek ellenére a profi klubok játékosaiból a DVSC jutott a legtovább!

Következett a profi kategória, melyhez az amatőr ág legjobb négyese is csatlakozott. Gabo a kupa profi szakaszában (legjobb 4) lépett a virtuális pályára, ahogyan az Ajax játékosa, Gabinho, a Ferencváros játékosa, Gogethino, valamint a házigazda MTK játékosa, Majorosi Krisztián is.

Molnargabo az első meccsén az amatőr ág ezüstérmese ellen kezdett, ahol 3-1-es győzelmet aratott. Következett az elődöntő, ahol az MTK játékosa ellen kellett bebizonyítania, hogy nem véletlenül Magyarország legjobb 1v1 játékosa. Ezen a mérkőzésen sima, 3-0-s győzelem született Gabo javára.

A döntőben az ellen a Brandt Raymond ellen játszott, aki az Ajax profiját, Gabinhót győzte le. Raymond szerzett vezetést, ám Gabo megrázta magát, így az egyenlítés után fordítani is tudott.

Ezzel a győzelemmel egyesületünk játékosa, Molnargabo nyerte az első hivatalos magyarországi K&H FIFA20 kupát, mellyel a K&H FIFA19-es győzelme után megvédte címét. 

Elmondható, hogy klubunk esport-szekciója (Fifa) nagyon jó úton halad, és fényes jövő előtt áll! Gratulálunk játékosainknak!

Hajrá, DVSC Esport!

NB III: kikapott a kis Loki Gyöngyösön

Fontos mérkőzést játszott vasárnap délután a DVSC II., amely a szintén 6 pontos Gyöngyös otthonában vendégszerepelt az NB III Keleti csoport 9. fordulójában.  

A találkozó 6. percében a hazaiak megszerezték a vezetést, ám Damásdi Alex révén gyorsan jött az egyenlítés. Az első félidő hajrájában az előny újból a Gyöngyösnél volt, amely a 85. percben ismét gólt szerzett, kialakítva ezzel a 3-1-es végeredményt.

NB III Keleti csoport 9. forduló
Gyöngyösi AK – DVSC II. 3–1 (2-1)  

Gyöngyösi Kömlei Károly Sporttelep. Vezette: Újhelyi.
DVSC II: Hrabina – Jankelic, Ujvárosi (Baráth, 46.), Belényesi, Bene – Györgyi (Gyönyörű, 61.), Szabó Á., Kuti, Damásdi – Bévárdi (Sármány, 75.), Bouoli
Gól: 1-0 Wild (6.), 1-1 Damásdi (14.) 2-1 Csoszánszki (37.), 3-1 Bartha (85.)  

HB

U17-es csapatunk legyőzte a Ferencvárost

Eredetileg három mérkőzés lett volna Pallagon a Ferencváros ellen, ám az U19-es korosztály bajnokija betegségek miatt elmaradt, az U17-es és az U16-os csapatunk ugyanakkor pályára lépett.

Az U17-es korosztályban a 85. percig döntetlenre állt a meccs, ám ekkor Jánovszki László révén megszereztük a győzelmet.

A fiatalabbak mérkőzésén a mieink szereztek vezetést Vadász Sándor góljával, majd a második félidőben egyenlítettek a vendégek. A 84. percben Karmacsi Richárd találatával újra nálunk volt az előny. Úgy tűnt, sikerül ismét három ponttal gazdagodni, ám jött egy kis rövidzárlat, és a Ferencváros a 90. percben kiegyenlített, majd 3 perccel később a győztes gólt is megszerezte. Peches vereség volt.

U17
DVSC-DLA – Ferencváros 1-0 (0-0)

DLA: Csernely Márton – Baranyai Nimród, Lipcsei Péter, Perevuznyik Makszim, Fűzfői Márk – Kuszkó Dominik, Farkas Tamás, Zahuczky Botond – Mak Dominik (Kovács Gergő), Jánovszki László (Sustyák Bálint), Talpalló Norbert (Papp Krisztofer)
Gól: Jánovszki László

U16
DVSC-DLA – Ferencváros 2-3 (1-0)

DLA: Lisztes Bence – Tóth Balázs (Harcsa Dávid), Lénárt Gábor, Nagy Roland, Fábián Bence – Sipos Szabolcs (Hegedűs Tamás), Vajda Cristofer, Kovács Erik (Pinczés Krisztián) – Vadász Sándor (Virág Tamás), Karmacsi Richárd, Lázók László (Bajusz Milán)
Gól: Vadász Sándor, Karmacsi Richárd

Nikolics: Rangadóhoz illő játékot várok a Loki ellen

A Fehérvár vezetőedzője, Marko Nikolics is nyilatkozott a ma esti összecsapással kapcsolatban.

– A múlt heti Újpest elleni vereség ellenére továbbra is első helyen állunk a tabellán, a DVSC ellen pedig újra három pontot kell szereznünk, hogy a válogatott szünet után is mi nevünkkel kezdődjön a lista. A Debrecen eredményei a sikeres szezonrajt után az elmúlt időszakban nem úgy sikerültek, ahogyan azt feltételezhetően tervezték, azonban mindhárom alkalommal mindössze egy góllal maradtak alul aktuális ellenfelükkel szemben – fogalmazott Marko Nikolics. – Herczeg András munkája az előző szezon miatt, és a korábbi eredményeik miatt is tiszteletet érdemel, a keretben pedig fiatal és rutinos játékosok is segítik a csapatot. Nekünk azonban a múlt heti eredménytelen játék után ki kell egyenesednünk, és rangadóhoz illő, okos, éles és fegyelmezett játékkal be kell gyűjtenünk a három pontot ellenük.

HB

Nem sikerült pontot szerezni Fehérváron

A listavezető Fehérvár otthonában vendégszerepelt a DVSC az OTP Bank Liga 8. fordulójában. Mindkét csapat javításra készült, hiszen a hazaiak legutóbb az Újpest ellen, míg a hajdúságiak a Puskás Akadémia ellen szenvedtek vereséget.

Szakadó esőben kezdődött a találkozó, amelyen a Fehérvár szerzett vezetést a 9. percben: Hodzic passza után Kovács István a jobbösszekötő helyéről a hosszúba lőtt. Nem sokkal később egyenlítési lehetőség adódott a Loki előtt, ám Haris jobbról érkező beadásáról Adeniji éppen csak lemaradt. A 20. percben Tőzsér Dániel kis szögletet végzett el, Varga Kevinhez passzolt, aki középre adott, a berobbanó Pávkovics azonban nem tudta elérni a labdát; nagy helyzet volt ez is. A 30. percben azonban már összejött az egyenlítés! Varga Kevin tekert a kapu elé, jött Garba, ám összeütközött Kovácsikkal, a kipattanóra érkezett Adeniji, és a hálóba lőtt! A félidő hajrájában mindkét oldalon akadt két-két nagyobb lehetőség, de a szünetig nem változott az eredmény.

A második félidőre Szécsi Márk helyett Nikola Trujics érkezett. Az 51. percben éppen az ő passzát lőtte Garba kapura, Kovácsiknak sikerült kiütni a labdát, majd a védők felszabadítottak. Kiegyenlített küzdelem folyt, de mindkét oldalon sok volt a pontatlanság. A 66. percben visszaszerezte a vezetést a Fehérvár. Nikolov szögletét Nagy Sándor kiütötte, Hodzic jobbról középre adott, Musliu pedig négy méterről a rövid sarokba lőtt, és ezzel a három pont sorsa is eldőlt. A hátralévő időben a Fehérvár sokszor húzta az időt, vagy szabálytalanságokkal próbálta megállítani a Loki támadásait. A 93. percben még volt Tőzsérnek egy ígéretes szabadrúgása, ám centikkel a bal kapufa mellé ment a labda.

OTP Bank Liga, 8. forduló
MOL Fehérvár FC – DVSC 2-1 (1-1)

MOL Aréna Sóstó, 3301 néző. Vezette: Iványi (Tóth II., Albert)
Fehérvár FC: Kovácsik – Nego, Juhász, Musliu, Hangya – Petrjak (Hadzic 91.), Nikolov, Elek, Milanov (Pantics 72.) – Kovács I., Hodzic (Zsóri 94.)
DVSC: Nagy S. – Kinyik, Szatmári, Pávkovics, Ferenczi – Varga K., Tőzsér, Haris (Pintér 85.), Szécsi (Trujics 46.) – Adeniji, Garba
Gól: 1-0 Kovács I. (9.), 1-1 Adeniji (30.), 2-1 Musliu (66.)
Sárga lap: Szécsi (27.), Garba (41.), Tőzsér (52.), Nikolov (64.), Pávkovics (73.), Haris (83.)

Herczeg András: Le kell redukálnunk a hibákat

Csapatunk Székesfehérváron, a MOL Fehérvár FC ellen játssza következő bajnoki mérkőzését szombaton 19.30 órától. A DVSC vezetőedzője, Herczeg András nyilatkozatában elmondta, sajnos nincs jó passzban az együttes, de úgy érzi, egyik találkozón sem futballoztak le bennünket. A Fehérvár ellen meglepetést okozna, és örülne, ha a Loki javára dőlne el az összecsapás.

– Jól kezdtük a bajnokságot, ám a Kaposvár ellen botlottunk itthon, ami nagy pofon volt a számunkra. Az újpesti találkozó a kezünkben volt, úgy vélem, ha akkor nyerünk, a Puskás elleni meccs is teljesen máshogy alakul – kezdte Herczeg András. – Nagy trauma volt számunkra, hogy milyen körülmények között kaptunk ki a lila-fehérektől, sajnos ez érződött a felcsútiak elleni meccs első tizenöt-húsz percében is, amikor kóvályogtunk a pályán. Ezt követően azonban legalább annyi helyzetünk volt, mint a Puskás Akadémiának, de sajnos rossz passzban vagyunk. Nem játszottunk jól, de a lehetőségeink megvoltak. A védekezésünkre a jövőben még nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert elég sok gólt kaptunk az elmúlt találkozókon, emellett le kell redukálni a hibákat. Ilyen passzban vagyunk sajnos, az eredmények nem jönnek, de azért nem is futballoztak le bennünket ezeken a mérkőzéseken. Előbb-utóbb eredményesnek kell lennünk, hisz pontokra megy ez a játék – emlékezett vissza az elmúlt időszakra a DVSC mestere, Herczeg András, aki a szombati bajnokiról is beszélt. – Nem lesz könnyű a Fehérvár otthonában, de azt gondolom, nagy bátorsággal, tartással és alázattal kell odamennünk. Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a legjobb eredményt érjük el, és javuljunk eredményességben. Igaz, a székesfehérváriaknál nem lesz Huszti Szabolcs, de nekünk sincs régóta egyik vezérünk, Bódi Ádám, aki nagyon hiányzik a csapatunkból. A Fehérvárral az elmúlt időben mindig szoros és kiélezett meccseket vívunk, úgy gondolom, most is így lesz. Jó lenne, ha meglepetést okoznánk, és a mi javunkra dőlne el a találkozó.

HB

Tippelj és nyerj páros belépőt a Diósgyőr elleni meccsre!

Az idei szezonban új játékra invitáltuk szurkolóinkat, akik minden Loki-meccs előtt megtippelhetik az adott találkozónk pontos végeredményét.

A szombaton 19.30 órakor kezdődő MOL Fehérvár FC-DVSC összecsapáson sem lesz ez másképp, azok között, akik a DVSC Facebook-oldalán helyes tippet adnak a találkozó végeredményére, kisorsolunk egy páros belépőt csapatunk október 19-én, 17 órakor kezdődő, Diósgyőr elleni rangadójára.

Nagy örömünkre szolgál, hogy hatalmas érdeklődés övezi új játékunkat, hisz egy-egy alkalommal közel ezer DVSC-szurkoló adja le tippjét!