Mint ismert, a DVSC az első fordulóban találkozott volna a Ferencvárossal a bajnokságban, ám a mérkőzést a zöld-fehérek kérésére akkor elhalasztották.
A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága ma döntött arról, mikor lesz pótolva az összecsapás, és kiderült, csak jövőre: 2020. április 7-én, kedden 18 órakor lépünk pályára a Groupama Arénában.
A Magyar Labdarúgó Szövetség játékvezető bizottsága elkészítette az OTP Bank Liga 8. fordulójának küldését, amelyből kiderül, hogy a MOL Fehérvár FC – DVSC bajnoki mérkőzést Iványi Zoltán vezeti, két segítője Tóth II Vencel és Albert István lesz.
A 43 éves sípmester utoljára tavaly novemberben vezetett a Lokinak mérkőzését, és akkor is Székesfehérváron léptünk pályára. A találkozót Nego 40. percben szerzett góljával a Vidi nyerte meg.
Mint ismert, a 17 esztendős Csobán Mónika nyerte a DVSC Futball Zrt. Loki Szépe elnevezésű szépségversenyét. A honlapunknak adott interjúban többek között elmondta, hogyan fogadta, amikor a döntőben kimondták a nevét, ki a kedvenc Loki-játékosa, valamint mi a terve az érettségi után.
– Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy én nyertem a versenyt. Mesébe illő helyzet, az elején persze még nagyon új volt nekem, szinte el sem hittem. Már akkor is nagyon örültem, amikor a Facebook-szavazás után a lájkjaimnak köszönhetően bejutottam a döntőbe, ezúton is szeretném megköszönni mindenkinek, aki rám tette a voksát. Nehéz szavakba önteni, hogy én nyertem, hisz nagyon erős volt a mezőny. Sose felejtem el azt a pillanatot, amikor kimondták a nevem és a fejemre került a korona. A döntő óta rengetegen gratuláltak nekem, ráadásul a közeli ismerőseim ugyanúgy osztoznak az örömömben, ahogyan én – fogalmazott Mónika, aki egyébként a családja és barátai biztatására indult a versenyen. A jelentkezéssel az volt a célja, hogy még több embert ismerjen meg, emellett a fődíj is motiválta.
A Loki Szépe győztesének új volt ez a megmérettetés, hisz eddig nem szerepelt hasonló rendezvényen. – Nyilván izgatott voltam, és egy picit féltem is az elején. Szerencsére később oldódott a hangulat a lányok körében, így nekem is könnyebb volt, ráadásul a barátnőim is eljöttek szurkolni nekem, ők is nagy biztatást jelentettek.
Mónika családjával együtt kiskora óta szurkol a Lokinak. Szereti a meccseken uralkodó hangulatot, és kiváló közös programnak tartja a helyszínen való szurkolást. – Megmondom őszintén, minden játékost kedvelek a csapatból, de ha választanom kellene, Pávkovics Bencét és Haruna Garbát mondanám a kedvencemnek.
A fiatal lány még az iskolapadban ül, de érettségi után komoly tervei vannak a továbbtanulást illetően. – A DSZC Irinyi János Szakgimnáziumába járok, ahol turisztikát tanulok. Úgy érzem, ez igazán testhezálló nekem, hisz nagyon szeretek emberek között lenni. Társasági személynek tartom magam, gyakran járok a barátaimmal szórakozni, kikapcsolódni, valamint az iskola mellett körmöket szoktam készíteni egy már jól kialakult kis társaságnak. Visszatérve a tanulmányaimra, érettségi után lesz még egy évem az Irinyiben, ahol turisztikai szervező és értékesítő képesítést kapok. Ezt követően a Debreceni Egyetemen szeretnék továbbtanulni.
Az előző szezonban nagy küzdelmet folytatott a bajnoki címért a DLA és a Kisvárda 2007-es korosztálya. Az utolsó fordulóra maradt a döntés, és Kolozsi Gergő tanítványai végül 1-0-ra nyertek a Várda SE otthonában, megszerezve ezzel az elsőséget. A két csapat pénteken ismét összecsap egymással, ebben a szezonban először a bajnokságban. A mérkőzést 13.05-től rendezik a pallagi edzőközpontban. Szintén pályára lépnek a 2008-asok is, ez a találkozó 14.30-kor kezdődik.
Pénteken még két csapatunk játszik bajnokit: az U15-ös és az U14-es gárda a Fehérvár otthonában vendégszerepel a bajnokság 7. fordulójában.
Szombaton három hazai mérkőzésre kerül sor: a DLA U19, U17 és U16 a Ferencvárost látja vendégül.
A DVSC második csapata vasárnap délután fél háromtól a Gyöngyösi AK otthonában vendégszerepel az NB III Keleti csoport 9. fordulójában.
Az ellenfél jelenleg a 14. helyen áll 1 győzelemmel, 3 döntetlennel és 4 vereséggel. Legutóbb a DVTK II otthonában játszott 2-2-es döntetlent.
A mieink peches mérkőzésen vannak túl, hiszen a Füzesgyarmat ellen már 2-0-ra vezettek a Nagyerdei Stadionban, ám a második félidőben ötperces rövidzárlat elég volt, hogy a vendégek fordítani tudjanak, és végül meg is nyerték a találkozót.
Hétvégén azonban lehet javítani! A Gyöngyösi AK – DVSC II bajnoki mérkőzést vasárnap 14 órától rendezik a Kömlei Károly Sporttelepen.
Szurkolóink továbbra is lelkesen küldik a Loki-meccsek alatt a buzdító szelfiket a Seyu-alkalmazáson keresztül.
A Puskás Akadémia elleni meccsen az volt az érdeklődők feladata, hogy küldjenek be minél több olyan képet, melyen megmutatják, milyen lelkesen ünnepelnek egy Loki-gólt!
A nyertes ezúttal az alábbi fotó készítője lett, aki egy Loki-sálat kap ajándékba! Gratulálunk!
Október 4-én, pénteken délután ismét szerelést húznak a DVSC legendái, akik a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kengyel községében lépnek pályára egy gálamérkőzésen a házigazdák öregfiúi ellen.
A péntek délután 15 órakor kezdődő összecsapást ingyenesen tekinthetik meg az érdeklődők.
A DVSC Öregfiúk várható kerete: Horváth Béla, Fekete Róbert, Bernáth Csaba, Madar Csaba, Ronald Habi, Sándor Tamás, Dobos Attila, Plókai Mihály, Kerekes Zsombor.
Várunk minden kedves debreceni, és Kengyelhez közeli Loki-szimpatizánst, akik közös fotókat is készíthetnek majd a legendáinkkal!
A DLA U17-es és U16-os csapata szerdán az MTK otthonában lép pályára. Előbbi találkozót délben, míg a másikat 14 órától rendezik a Lantos Mihály Sporttelepen.
U17 MTK – DVSC-DLA szerda 12.00, Lantos Mihály Sporttelep
U16 MTK – DVSC-DLA szerda 14.00, Lantos Mihály Sporttelep
A találkozó napján természetesen a helyszínen is kaphatók lesznek a belépők, ám akkor már 2500 forintba kerülnek a tikettek. A Loki-szurkolókat egy vendégpénztár várja majd a stadionnál.
Fontos információ, hogy klubkártya nem szükséges, de szurkolóink csak személyes adatok megadásával vásárolhatnak belépőt az összecsapásra!
A stadion kapui a meccs kezdése előtt másfél órával, 18 órakor nyitnak. Autóikkal a vendégszektorban parkolhatnak majd szurkolóink, akiket külön büfé vár a szektorukban.
A kollégium teljes körű felújítását ünnepelték a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiumának udvarán, emellett felavatták a haranglábat is.
– Kettős a mai alkalom, hiszen befejeződött a kollégium régi jelképének, a haranglábnak a felújítása és a kollégium megújításának második szakasza. A kollégium teljes belső felújítása megtörtént, ami azt jelenti, hogy gépészeti és bútorzati csere is végbement. Mindez nagy örömmel tölt el minket, hiszen nagy szükség volt már rá. A komfortfokozat így megemelkedhetett, három férőhelyes szobák jöttek létre, ami teljesen egyedülállónak számít a megyében. Továbbra is 150 férőhelyes a kollégium, de ha befejeződnek a tetőtéri munkák, akkor ez a szám növekedni fog – mondta Filep Miklós, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolának igazgatója.
A beruházás első ütemében 120 millió forintot fordítottak az épületek energetikai korszerűsítésére, a szeptember elején befejeződött második ütemben pedig a belső munkálatok, így a gépészet, a burkolatok és a bútorzat cseréje valósult meg 180 millió forintból. Az így kialakított, zömében háromfős szobákban laknak a Debreceni Labdarúgó Aakadémia növendékei is.
– A Debreceni Labdarúgó Akadémiát egy több évtizedes múltra visszatekintő intézmény várta itt Pallagon, azóta is kiváló partnerségi viszonyt ápolunk a Balásházyval. Az oktatási színvonal emelkedése mellett az infrastruktúra is folyamatosan fejlődik, ami a mi munkánkat is nagyban segíti, hiszen ebben a felújított kollégiumban modern és minden igényt kielégítő körülmények között töltheti mindennapjait a jövő labdarúgó nemzedéke – mondta Makray Balázs, a DLA ügyvezetője.
Hétvégén folytatódnak a bajnoki küzdelmek, és a DVSC-re igen nehéz feladat vár, hiszen az éllovas MOL Fehérvár FC otthonában lép pályára.
A piros-kékek remek rajtot vettek az OTP Bank Ligában, az első hat mérkőzésüket megnyerték, legutóbb azonban az Újpest ellen 2-0-s vereséget szenvedtek. Így is maradtak a tabella élén, előnyük három pont a második helyen álló Ferencvárossal és a harmadik Mezőkövesddel szemben.
A Loki is jól kezdte a bajnokságot, hiszen három győzelemmel nyitott, utána azonban kisebb gödörbe került, a legutóbbi három NB I-es találkozót nem sikerült megnyerni.
A DVSC-nek és a Fehérvárnak szombaton lesz a 78. összecsapása az élvonalban. A mérleg 30 hajdúsági győzelem, 15 döntetlen és 32 vereség. Sajnos öt éve nem sikerül legyőznünk a Vidit, pontot is csak egyszer, tavaly augusztusban szereztünk ellene, de mint tudjuk, egyszer minden sorozat megszakad.
A Fehérvárnál minden átigazolási szezonban viszonylag nagy a jövés-menés, ezen a nyáron sem volt ez másképpen. Leigazolták többek között a nigériai Funsho Bamgboye-t, az északmacedón Viszar Muszliút, az ukrán Ivan Petrjakot, a román Adrian Rust, illetve Szabó Leventét és éppen a DVSC-től Zsóri Dánielt. Kölcsönbe érkezett a szerb Danilo Pantics. Távozott Joan Campins, Elvir Hadzic, Marko Scsepovics és Tomás Tujvel.
A MOL Fehérvár FC – DVSC bajnoki összecsapást szombaton 19.30 órától rendezik a MOL Arénában. A találkozót az M4 Sport élőben közvetíti majd.
Az elmúlt héten megjelent a FIFA 20, melynek örömére pénteken egy 128 fős 1v1 versenyt rendeztek a Coca-Cola Esport Centerben.
Az eseményen a DVSC Esport – grandcasino.hu két játékosa, Gódor Donát és Vadicska Olivér is indult. A srácok nem is akármilyen eredményt értek el, hisz Donát egészen a döntőig menetelt, melyben 2-1-es sikerének köszönhetően megnyerte a kupát, míg Olivér a bronzérmet szerezte meg.
Érdekesség, hogy épp a mi két játékosunk mérkőzött meg egymással az elődöntőben, melyet Donát nyert meg 3-1-re.
Gratulálunk két virtuális játékosunknak a versenyen elért szép eredményhez!