Január elején bejelentette klubunk, hogy távozik Tomas Kosicky, akinek szerződése lejárt, és a DVSC nem élt opciós jogával. A mai napon a felek megállapodtak, és a játékos 2019. december 31-ig szóló szerződést írt alá.

Január elején bejelentette klubunk, hogy távozik Tomas Kosicky, akinek szerződése lejárt, és a DVSC nem élt opciós jogával. A mai napon a felek megállapodtak, és a játékos 2019. december 31-ig szóló szerződést írt alá.
A mai második felkészülési mérkőzésen a Kazincbarcika volt az ellenfél, és egy nagyon fiatal, mondhatni B-csapattal álltunk ki. A találkozón pályára lépett egy szerb kapus, Nikola Mirkovics, akit néhány napig tesztel a szakmai stáb. A 26 éves játékos többek között a Spartak Subotica, az FK Rad kapusa, legutóbb pedig a görög Atromitosz együttesében védett. Szerepet kapott a meccsen két olyan Loki-nevelés – Kerekes Krisztián és Balogh Krisztián -, aki ősszel a DEAC-ban játszott.
A 13. percben vezetést szereztek a vendégek, Szabó Lukas lövését még védte Mirkovics, ám a kipattanót Raul Palmes a jobb alapvonal közeléből a hosszúba lőtte. Bő tíz perccel később Varga Kevin 18 méterről elvégzett szabadrúgás-góljával egyenlített a Loki.
A második félidőben inkább a küzdelem dominált, de néhány helyzet azért akadt, Kerekes Krisztián pl. közel állt a gólszerzéshez. Ebben a játékrészben lehetőséget kapott Kovács Róbert, aki a Debreceni Labdarúgó Akadémia U19-es csapatának játékosa. A 71. percben visszavette a vezetést a KBSC: gyors támadás végén, egy jobbról érkező beadást Gábor Lukács lőtt középről a kapuba, majd a 86. percben tovább növelték az előnyt a vendégek, Tóth László volt eredményes.
Edzőmeccs
DVSC – Kazincbarcika SC 1-3 (1-1)
Debrecen-Pallag. Vezette: Gálfi.
DVSC: Mirkovics (Hrabina 60.) – Cikos, Pávkovics, Ujvárosi, Barna – Varga K., Kusnyír (Kovács R. 58.), Nikitscher (Balogh K. 46.), Nagy K. – Zsóri, Kerekes
KBSC: Somodi (Fila) – Palmes (Virág 64.), Belényesi, Fótyik (Vajda 62.), Mikló (Heil 62.) – Tóth L., Toma (Krausz 64.), Oltean (Gábor 64.), Szabó L., Kiss B. – Kanalas
Gól: 0-1 Palmes (13.), 1-1 Varga K. (24.), 1-2 Gábor (71.), 1-3 Tóth L. (86.)
Teljes meccs:
Vietorisz Áron az előző szezonban a Debreceni Labdarúgó Akadémia U14-es korosztályának játékosa volt. Mindig szorgalmasan dolgozott, hogy a meccseken a kezdőcsapatba kerüljön, ám most még nagyobb küzdelmet folytat: karácsony után egy nappal leukémiával diagnosztizálták. A négytagú család Debrecenben él albérletben egy kis panellakásban. Az édesapja valószínűleg nem tudja megtartani a munkáját, mivel a nap 24 órájában a 14 éves Áron mellett van, ugyanakkor fontos a kisfiúnak megteremteni a steril körülményeket, ami jelentős anyagi megterheléssel jár, így a család segítségre szorul.
Az édesapja a következő levelet jutatta el honlapunkhoz:
„Nagyfiunk, Áron december elején megbetegedett, vírusos torokgyulladása lett. Ezt kezelték, de a láz csak nem múlt el, ezért vérvételre küldték. Ott kiderült, hogy alacsony a fehérvérsejtszáma. Ezután kerültünk a hematológiára, ahol vírusfertőzésre gyanakodtak, sűrű kontroll alatt tartották. Állapota nem javult, emiatt csontvelő-biopsziát végeztek december 21-én, ekkor az orvos már sejtette, hogy súlyosabb a probléma. December 27-én megismételték a mintavételt, és sajnos egyértelművé vált, hogy Áron leukémiás, a betegség ALL fajtája alakult ki nála. Aznap el is kezdték kezelni, és azóta is kemoterápián van.
Segítségüket köszönjük a mindennapi kiadások fedezésében, illetve a lakásban egy steril szoba kialakításában.
Köszönettel
Áron és családja!”
A DVSC-vel évek szoros kapcsolatot ápoló, a csapat által rendszeresen támogatott Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítványon keresztül lehet segíteni Áron családjának.
Számlaszám: 11993001-02325172-10000001
Nagyon fontos, hogy a közleményben fel kell tüntetni: Áron. Az így – Áron megjegyzéssel beérkező – adományokat az alapítvány 100 százalékban továbbítja a család részére a kisfiú minél jobb ellátása érdekében.
Lehetőség van internetes utalásra is OTP és PAYPAL rendszeren keresztül (a közleményt automatikusan teszi be a rendszer ebben esetben).
A család nevében is nagyon köszönünk minden segítséget!
Áronnak kitartást és mielőbbi felépülést kívánunk! Adjon erőt számára, hogy U8-as csapatunk kiválósága, a DLA egyetlen igazolt lány játékosa, Sárosi Dóri korábban szintén leukémiában szenvedett, ám ebből teljesen felépült, és most a foci az élete.
Mint ismert, a több fordulón és közel egy hónapon át tartó szavazás után kiderült, hogy a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú Online játékában a Napló munkatársainak döntése értelmében Herczeg András lett az év legnépszerűbb edzője.
A DVSC mestere csütörtökön a Hotel Óbester lovagétteremben tartott ünnepségen a Napló főszerkesztőjétől, Boros Norberttől vette át a díjat. – Nagyon szépen köszönöm az elismerést, minden hasonló díj jólesik az embernek – fogalmazott Herczeg András. – Nyilván ez a srácoknak is szól, és nagyon büszke vagyok erre. Sok fiatal, helyi kötődésű labdarúgó játszik a gárdában, ez szerintem szimpatikus a szurkolóknak. A srácok bizonyították, hogy van bennük fantázia és kurázsi, ezért is szerepelhettek jól az elmúlt esztendőben. Szeretnénk idén is tartani minimum ezt a szintet – mondta vezetőedzőnk a Hajdú-bihari Naplónak.
A tréner mellett csapatunk fiatal belső védőjét, Ujvárosi Ádámot is díjazták, aki az utánpótláskorú fiúk között lett a legnépszerűbb.
Ádám elmondta, örül, hogy sikerült az első helyre befutnia és megtiszteltetés számára ez a díj. Nagyon köszöni a szüleinek és a rokonainak, hogy sok helyen megosztották a voksolás tényét. Továbbá keményen dolgozik azért, hogy alapemberré váljon a Lokiban és bízik benne, hogy az idei U19-es Eb-részvétel is hozzásegíti majd ehhez.
Fotó: haon.hu
HB
A tervek szerint szombaton hét utánpótlás-csapatunk játszik felkészülési mérkőzést. Az U19-es korosztály a DVSC II játékosaival kiegészülve Diósgyőrben lép pályára. Szintén a DVTK vendége lesz a DLA U13 és U12.
Az U17-es és az U16-os csapatunk Nyíregyházán játszik a Bozsik Akadémia ellen, míg az U15-ös és az U14-es korosztályunk a Kassát fogadja az Oláh Gábor utcai műfüves pályán.
Edzőmeccsek
DVTK – DVSC II-DLA U19 vegyes
szombat 11.00, Diósgyőr
U17
Bozsik Akadémia – DVSC-DLA
szombat 10.00, Nyíregyháza
U16
Bozsik Akadémia – DVSC-DLA
szombat 12.00, Nyíregyháza
U15
DVSC-DLA – Kassa
szombat 12.45, Oláh G. u.
U14
DVSC-DLA – Kassa
szombat 11.00, Oláh G. u.
U13
DVTK – DVSC-DLA
szombat 15.00, Diósgyőr
U12
DVTK – DVSC-DLA
szombat 15.00, Diósgyőr
A magyar női U17-es válogatott felkészülési edzőtáborozáson vesz részt február 4. és 8. között San Pedro del Pinatarban, Spanyolországban.
Az eseményre meghívót kapott a DEAC és a Debreceni Labdarúgó Akadémia által közösen működtetett lánycsapat játékosa, Sain Anna.
A hírekkel ellentétben Könyves Norbert nem bontotta fel szerződését a DVSC-vel. A támadó nyárig élő kontraktussal rendelkezik klubunkkal, az egyeztetések után pedig eldőlt, hogy Pakson folytatja pályafutását. Az atomvárosiak átigazolási díjat fizetnek a labdarúgó játékjogáért.
A 29 esztendős játékos 2016 nyarán a Vasastól érkezett a Lokihoz. Az elmúlt két és fél évben 56 bajnoki mérkőzésen lépett pályára, és 13 gólt szerzett.
Könyves Norbertnek köszönjük mindazt, amit a klubért tett, további pályafutásához sok sikert kívánunk!
A DVSC labdarúgócsapata másfél hét múlva, február 2-án, 17 órától az Újpest FC ellen kezdi meg szereplését az OTP Bank Liga tavaszi szezonjában.
Az összecsapásra ma 10 órától már megvásárolhatók a belépők a nagyerdeistadion.hu weboldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban.
Mint ismert, a lila-fehérek elleni nyitó rangadó nem regisztráció köteles, sőt valószínűleg a hazai találkozóink többsége sem lesz az!
Az Újpest elleni meccsel kapcsolatos további információkról itt olvashatnak szurkolóink!
Emellett javában kaphatók a bérletek is. Aki állandó belépőt vesz, azzal is támogatja a DVSC-t és bizonyítja elkötelezettségét.
HB
Kisebb szünet után csütörtökön ismét jelentkezik az M4 Sport DVSC-vel foglalkozó magazinja, a Csak a Loki!
A holnap 16.25 órakor kezdődő adásban bemutatják a Debreceni Labdarúgó Akadémia U15-ös csapatát, beszél majd a korábbi élményeiről egykori kiváló labdarúgónk, Igor Bogdanovics, szurkolóink jobban megismerhetik a négy fiatal játékost – Nikitscher Tamás, Pintér Ádám, Szabó Árpád és Zsóri Dániel – aki az első kerettel készül, és természetesen a DVSC edzésére is kilátogatott a stáb.
A műsort péntek délelőtt 09.25-kor megismétlik az országos sportcsatornán, illetve ugyanezen a napon 20.20-tól a Debreceni Televízióban is látható lesz.
A DVSC támadója, Bereczki Dániel tavaly októberben szenvedett keresztszalag-szakadást a bal térdében. Játékosunkat meg kellett műteni, de elmondása szerint már egyre jobban van.
– Jól sikerült az operáció, és azóta is mindent rendben talált az orvos a kontrollokon – mondta honlapunknak Bereczki Dániel. – Most már jobban vagyok fizikálisan és lelkileg egyaránt, ugyanis a műtét utáni közvetlen időszak elég nehéz volt mindkét szempontból. Ahogy haladok előre, és egyre több mindent csinálhatok, egyre jobban érzem magam. Már nem vagyok annyira ágyhoz kötve, mint az elején, de a napjaimat nagyrészt a gyógytornám teszi ki, emellett egyre többet tudok eljárni itthonról, az utóbbi időben párszor sikerült a srácokkal is összehozni egy-két programot. Pont a héten kell visszamennem egy kontrollra, és ha minden rendben lesz, akkor elkezdhetem a munkát Misivel (Dankó Mihály rehabilitációs edző – szerk.) is kint Pallagon.
A DVSC labdarúgócsapata évek óta arra törekszik, hogy minél több gyermekkel szerettesse meg a sportot, a futballt és természetesen a Lokit.
Ennek céljából játékosaink évek óta több helyi és környékbeli általános iskolát is meglátogattak. A gyerekek számára ilyenkor mindig nagy élményt jelent, hogy testközelből találkozhatnak kedvenceikkel, kérdezhetnek tőlük és közös fotókat is készíthetnek velük.
Az ilyen találkozások alkalmával arra is törekszünk, hogy minél több diák látogasson ki a Loki mérkőzéseire a Nagyerdei Stadionba, ezért minden alkalommal ajándékjegyekkel kedveskedtünk a tanulók számára.
Mindenhol kitörő lelkesedéssel és nagy szeretettel fogadták játékosainkat a tanulók, akiket egy-egy fél literes AVE-ásványvízzel is megajándékozunk az iskolalátogatások alkalmával, ezzel is felhívva a figyelmüket, hogy milyen fontos a rendszeres folyadékbevitel.
2019 első iskolalátogatása február 13-án lesz, amikor egy derecskei általános iskola tanulóit látogatjuk meg.
Továbbá várjuk azon intézmények jelentkezését a +3620-509-1172-es telefonszámon, amelyek szeretnék, hogy meglátogassuk az ottani diákokat.
HB
Négy utánpótlás-csapatunk játszott felkészülési mérkőzést a hétvégén. Az U15-ös és az U14-es korosztályunk Nyíregyházán lépett pályára. Az idősebbek 1-1-es döntetlent játszottak, míg a Garamvölgyi Péter vezette gárda 5-3-ra nyert.
Az U17-es és az U16-os csapatunk a Vasas vendége volt. Mindkét együttesünk magabiztos győzelmet aratott: az U17 4-0-ra, az U16 4-2-re nyert.
U15
Nyíregyháza – DVSC-DLA 1-1
Gól: Tóth Balázs
U14
Nyíregyháza – DVSC-DLA 3-5
Gól: Takács Bence 2, Vadon Márton 2, Karakas István
U17
Vasas – DVSC-DLA 0-4
Gól: Maruscsák Jan 2, Kenderesi Dávid, Sápi Domán
U16
Vasas – DVSC-DLA 2-4
Gól: Zahuczky Botond, Kovács Gergő, Jánovszki László, Farkas Tamás