Győzelem az utolsó felkészülési mérkőzésen: DVSC-Buducnost 2-0

A pénteki hazautazás előtt csütörtökön délután lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a DVSC a törökországi edzőtáborban. Az ellenfél a montenegrói bajnokság listavezetője, a Buducnost Podgorica volt. A mieinknél értelemszerűen azok kaptak főszerepet, akik a szerdai, Novi Pazar elleni meccsen nem léptek pályára, vagy csak keveset játszottak.

A találkozót a Loki kezdte fölényben, a 4. percben Stefan Loncar révén gólt is szerzett egy pontrúgás után, de lesállás címén a találatot érvénytelennek minősítette a játékvezető. A 10. percben viszont már érvényes gólt szerzett csapatunk, Dzsudzsák Balázs szabadrúgása után Ferenczi János fejelt mintegy 10 méterről a kapuba (1-0).

Ezt követően többet próbálkozott a Buducnost is, de nagyobb lehetőséget nem tudott kidolgozni. A 22. minutumban egy szép támadás végén Vajda Botond passzolt Dzsudzsák Balázshoz, akinek 17 méteres bombáját bravúrral védte a kapus, az ellentámadásból a montenegróiak kerültek ziccerbe, de Megyeri Balázs is szépen hárított. A szünetig még akadtak kisebb helyzetek (hálóőrünk újabb remek védést mutatott be), azonban a pihenőig nem változott az eredmény.

A második játékrészben is inkább a DVSC kontrollálta a mérkőzést, többször egészen remek akciókat vezetett a csapat, de természetesen akadtak hibák is. A 62. percben Bárány Donát pörgetett fölé közelről, saját nevelésű csatárunk a 63. minutumban azonban már nem hibázott, Dzsudzsák Balázs gyönyörű beadása után 8 méterről fejelt a kapuba (2-0). A 67. percben Megyeri Balázs egy erős átlövést ütött fölé, aztán Stefan Loncar ismét betalált, de egy előzetes lökés miatt ezt a gólját sem adták meg, miként nem sokkal később Bárány Donátét sem.

A hajrában mindkét kapu előtt adódtak még ígéretes szituációk, azonban több találat nem esett. Együttesünkre a jövő héten már tétmérkőzés vár, a Diósgyőr elleni bajnoki február 3-án, szombaton 17.30-kor kezdődik a Nagyerdei Stadionban.

Felkészülési mérkőzés.

DVSC-Buducnost Podgorica (montenegrói) 2-0 (1-0).

DVSC: Megyeri – Kusnyir, Lagator, Pellumbi (Mojzis, 87.), Ferenczi – Loncar, Manrique – Vajda (Szécsi, 82.), Dzsudzsák (Bódi, 87.), Domingues (Kyziridis, 82.) – Bárány (Cibla, 87.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Ferenczi (10.), Bárány (63.).

Döntetlen az ötödik felkészülési mérkőzésen: DVSC-Novi Pazar 0-0

Immár ötödik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a DVSC a törökországi edzőtáborban, az ellenfél szerdán a szerb első osztályú Novi Pazar volt, amelyet itt mutattunk be. A találkozóra – miután csapatunk csütörtökön is pályára lép – nem mindenkit nevezett a szakmai stáb, a kezdőben helyet kapott a 18 éves Erdélyi Benedek, a 17 éves Hornyák Csaba, a 19 éves Tuboly Máté és a 19. születésnapját kedden ünneplő Batai Tamás is. Az ellenfél soraiban megtalálhattuk a korábban Fehérváron, Felcsúton és Újpesten is megfordult Filip Pajovic kapust, valamint a Videotonban szerepelt csatárt, Marko Scepovicot.

A találkozó első nagyobb helyzetét a Loki dolgozta ki, a 11. percben Baranyai Nimród lőtt nagy erővel 8 méterről. azonban a szerb együttes kapusa védeni tudott. Ezt követően egyre harcosabb lett a meccs, többnyire kiegyenlített volt a játék képe, a 37. minutumban Szuhodovszki Soma baloldali beadása után Meldin Dreskovic fejelt mellé. A szünetig aztán igazán sokat ígérő lehetőség már nem alakult ki egyik kapu előtt sem.

A második játékrészre érkezett Bódi Ádám és Alexandros Kyziridis, a Novi Pazar pedig gyakorlatilag sort cserélt. A kapuk továbbra sem forogtak különösebb veszélyben, a mezőnyjáték dominált. A 62. percben egy védelmi hiba után Erdélyi Benedek ziccert hárított, ám ezt követően se a nagy helyzetek, inkább a kemény párharcok jellemezték a mérkőzést. A 82. percben Tuboly Máté passza után Bódi Ádám nem sokkal lőtt fölé. néhány perccel később pedig már kaput talált, de kapus védeni tudott, így végül nem esett gól.

Folytatás csütörtökön a montenegrói Buducnost Podgorica ellen.

Felkészülési mérkőzés.

DVSC-Novi Pazar (szerb) 0-0.

DVSC: Erdélyi – Baranyai, Dreskovic, Romanchuk, Hornyák – Ojediran, Tuboly – Szécsi (Bódi, 46.), Szuhodovszki (Bévárdi, 69.), Joao Oliveira (Kyziridis, 46.) – Batai (Cibla, 91.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

David Nwachukwu kölcsönben a BVSC-ben folytatja

A további tapasztalatszerzés érdekében nyárig kölcsönben az NB II-es BVSC együttesében szerepel a Loki második csapatának 19 éves csatára, David Nwachukwu. A fiatal nigériai támadó 13 bajnoki mérkőzésen 6 gólt szerzett az NB III-as DVSC II-ben, most pedig eggyel magasabb szinten fejlődhet tovább nyárig.

Davidnak sok sikert kívánunk!

Szerdán és csütörtökön is játszik a Loki: bemutatjuk az ellenfeleket

A héten még két felkészülési mérkőzés vár a DVSC-re a törökországi edzőtáborban, szerdán 16 órától a szerb FK Novi Pazar, míg csütörtökön a tervek szerint ugyanebben az időpontban a montenegrói Buducnost Podgorica lesz az ellenfél. Online stream-es közvetítés szerdán nem lesz. Lássuk, milyen csapatok ellen tesztelheti magát a Loki a következő napokban.

Az FK Novi Pazar patinás klub, jogelődjét 1928-ban alapították, és sok bár a korabeli jugoszláv bajnokságban nem sikerült feljutnia a legjobbak közé, mostanra már a szerb első osztály meghatározó együttese. Olyannyira, hogy az aktuálisan zajló bajnokságban az előkelő 5. helyen áll a 16 csapatos mezőnyben, értelemszerűen több mérkőzést nyert, mint veszített. A kerete értékét a Transfermarkt nagyságrendileg a DVSC-hez hasonlóra becsüli (csaknem 9 millió euróra), a januárban kinevezett Igor Matic edző (a képen) többek között ghánai, egyiptomi, portugál és dél-koreai játékosra is számíthat.

A csapatból kiemelkedik a pontvadászatban 5 gólnál tartó csatár, Marko Obradovic, valamint a 3 találatnál és 4 gólpassznál járó, a Fiorentinában, az AS Romában, az Interben, a Torinóban és a Besiktasban is megfordult, több mint 200 olasz első osztályú bajnokit játszott Adem Ljajic. És még egy adalék: a Loki egy éve éppen a Novi Pazartól igazolta a montenegrói válogatott Stefan Loncart.

Csütörtökön 15.30-tól a montenegrói FC Buducnost Podgorica következik, a meccs online sream-en követhető. A klub 6-szoros bajnok és 4-szeres kupagyőztes, jelenleg is vezeti a bajnokságot. Főleg hazai játékosokra támaszkodik, de van brazil, szerb és horvát futballistája is. A klubban korábban olyan klasszis is játszott, mint a Real Madriddal BL-győztes, zseniális Predrag Mijatovic. Mladen Milinkovic vezetőedző együtteséből kiemelendő a most zajló bajnokságban 5 gólt és 6 gólpasszt jegyző Petar Grbic, valamint a szintén 5 találatot szerző Vasilije Adzic.

A Buducnost a tétmeccseket és a felkészülési találkozókat is beszámítva október óta, utolsó 11 mérkőzésén nem kapott ki, tehát sikerélményekkel a háta mögött léphet pályára csütörtökön a DVSC ellen.

Jorgo Pellumbi: Rögtön a csapat részének éreztem magam

A DVSC január elején a horvát élvonalban szereplő NK Varazdin együttesétől leigazolta az albán származású Jorgo Pellumbit. A 23 éves hátvéddel a törökországi edzőtáborban készített interjút honlapunk.

Nagyon gyorsan és könnyen ment a beilleszkedésem a Lokiba. A társaim az első pillanattól kezdve barátságosan fogadtak, így rögtön a csapat részének éreztem magam – fogalmazott a korosztályos albán válogatott labdarúgó. – Kiválóak az eddigi tapasztalataim, remek edzéseink vannak a táborban, hálás vagyok, hogy ennek a klubnak lehetek a tagja. Fantasztikusan éreztem magam Loki-játékosként az elmúlt 3 hétben. Csodálatos a légkör, a csapat és a stáb pedig folyamatosan támogat. Minden pillanatot élvezek és keményen dolgozok annak érdekében, hogy én is hozzájáruljak az együttes sikeréhez. Ami a taktikát illeti, jelent számomra némi kihívást, időbe telik, amíg teljesen megértem. Erre viszont egy nagyszerű lehetőségként tekintek, hogy tanuljak és alkalmazkodjak egy olyan másik játékstílushoz, amit egyébként határozottan élvezek.

Jorgo Pellumbi elmondta, az eddigi benyomásai alapján mind a klubot, mind pedig a csapatot fantasztikusnak tartja. – A klubnak szép történelme és nagy hírneve van, ami még izgalmasabbá teszi az ittlétemet. A gárda tehetséges, elkötelezett és keményen dolgozó játékosokkal rendelkezik, azt gondolom, a DVSC egy remek környezet ahhoz, hogy fejlődjünk és szép sikereket érjünk el.

Peter Olawale már nem a DVSC játékosa

Végleg elváltak a DVSC és Peter Olawale útjai. A 21 éves nigériai csatár 2022 nyarán érkezett Debrecenbe, majd 2023-ban kölcsönben először az örmény FC Noah, majd a máltai Balzan FC együttesében szerepelt. A támadó összességében 4 első osztályú bajnokin és 1 kupamérkőzésen lépett pályára a Lokiban.

Peter Olawale-nak sok sikert kívánunk!

Tanulságos erőpróba volt: DVSC-Olimpija Ljubljana 0-4

A román Ploiesti 1-0 arányú legyőzése, a lengyel Cracovia elleni 3-3, illetve a dél-afrikai TS Galaxy elleni 3-2-es siker után negyedik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a DVSC a törökországi edzőtáborban. Az ellenfél hétfőn a szlovén élcsapat, az Olimpija Ljubljana volt. Mint azt hírül adtuk, a szakmai stáb két részre osztotta a keretet, tehát most azok kaptak szerepet, aki szombaton nem, vagy csak rövidebb időre léptek pályára.

A mérkőzés elején nem nagyon forogtak veszélyben a kapuk, inkább a Loki birtokolta többet labdát, emellett volt alkalom gyakorolni a letámadást és a labdakihozatalt is. A 15. percben aztán a szlovénok eltalálták a jobb kapufát, majd a 19. minutumban egy közeli lövéssel a vezetést is megszerezték (0-1). A szünetig a mieink igyekeztek némileg fokozni a tempót, a 30. percben Bárány Donát fejelt fölé, majd nem sokkal később már kapura, de az Olimpija kapusa védett. A hálóőr Dzsudzsák Balázs kísérletét már bravúrral hárította a 44. percben, a szünetig végül nem esett több gól.

A második játékrészben a DVSC lépett fel támadólag, azonban az 51. percben egy elveszített labda után a jól és gyorsan futballozó Ljubljana egy ziccert kihasználva megduplázta előnyét (0-2). Csapatunknak ezt követően több kisebb-nagyobb lehetősége is volt a gólszerzésre, de a 66. percben egy szép egyéni akció végén ismét a szlovén gárda talált be (0-3), majd nem sokkal később egy debreceni hiba után újabb gólt szerzett (0-4). Tanulságos mérkőzés volt, szerdán a szerb Novi Pazar következik.

Felkészülési mérkőzés.

DVSC-Olimpija Ljubljana (szlovén) 0-4 (0-1).

DVSC: Megyeri – Kusnyir, Dreskovic, Pellumbi, Ferenczi – Szuhodovszki (Lagator, 78.), Manrique – Vajda, Dzsudzsák (Szécsi, 63.), Domingues (Kyziridis, 78.) – Bárány (Úlfarsson, 78.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Pinto (19.), Bristric (51.), Raul Florucz (66.), Nemanja (77.).

Srdjan Blagojevicet választották a legjobb magyar futballban dolgozó külföldi edzőnek

Idén is megrendezi az NB1.hu a Magyar Aranylabda-díjátadót. A szavazásra a szerkesztőség a magyar labdarúgással kiemelten foglalkozó szerkesztőségeket, illetve szakújságírókat kérte fel, így az ő voksolásuk döntött a jelöltekről. Az NB1.hu január 13-án indított egy voksolást, arra volt kíváncsi, az olvasók szerint kik voltak 2023-ban a magyar labdarúgás legjobbjai. Minden kategóriánál megadtak öt olyan nevet, akikre legalább egy szavazat érkezett az újságírók részéről, de lehetőség volt másokra is szavazni.

A legszorosabb verseny a magyar fociban dolgozó külföldi edzők kategóriájában volt. A legjobbnak végül a DVSC szerb trénerét, Srdjan Blagojevicet ítélték az olvasók (39%), ő a jelenlegi ferencvárosi edzőt, Dejan Stankovicot (30%), és a korábbi ferencvárosi edzőt, Sztanyiszlav Csercseszovot (20%) előzte meg.

Thor a Lokiban: izlandi csatár érkezett Amerikából

A DVSC szerződtette Thor Úlfarssont. A 185 cm magas, 23 éves izlandi támadó a Breidablik nevelése, fiatalon kölcsönben szerepelt a Víkingur Ólafsvík együttesében is. Karrierje 2021-ben az Egyesült Államokban indult be igazán, a Duke színeiben az egyetemi bajnokságban 25 mérkőzésen 19 gólt szerzett, több All Star csapatban is helyet kapott.

2022-ben az MLS-ben folytatta pályafutását, a Houston Dynamo az első körben draftolta, és nem is keltett csalódást. Összességében 49 mérkőzésen lépett pályára az amerikai profi bajnokságban, 7 gólt és 2 gólpasszt jegyezhet, most pedig visszatér Európába, és a DVSC színeiben bizonyíthat.

Üdv a DVSC-ben, Thor!

Elmarad a vasárnapi Loki-meccs, hétfőn pótolják

A román Ploiesti 1-0 arányú legyőzése, a lengyel Cracovia elleni 3-3, illetve a dél-afrikai TS Galaxy elleni 3-2-es siker után negyedik felkészülési mérkőzését vasárnap játszotta volna a DVSC a törökországi edzőtáborban, azonban az esős időjárás miatt a szlovén Olimpija Ljubljana elleni találkozót hétfőn 10 órára halasztották.

Győzelem a harmadik felkészülési mérkőzésen: DVSC-TS Galaxy 3-2

A román Ploiesti 1-0 arányú legyőzése és a lengyel Cracovia elleni 3-3 után harmadik felkészülési mérkőzését is lejátszotta a DVSC a törökországi edzőtáborban. Az ellenfél szombaton a dél-afrikai első osztályú TS Galaxy volt, a szakmai stáb pedig két részre osztotta a keretet, hiszen vasárnap a szlovén Olimpija Ljubjana ellen újabb meccs vár a mieinkre.

A szombati találkozón kezdőként kapott szerepet többek között az ifjú Erdélyi Benedek, Hornyák Csaba és Tuboly Máté is, csapatunk pedig jól kezdett, Szécsi Márk már a 6. percben megszerezte a vezetést. Támadónk egy baloldali beadás után lőtte ki a bal alsó sarkot (1-0), majd nem sokkal később duplázott, a 12. minutumban egy 11-est értékesített (2-0).

A 27. percben egy eladott labda után szépített az ellenfél (2-1), azonban Alexandros Kyziridis a 44. percben egy szép csel után a labdát a léc alá vágva a szünetre visszaállította a két gólos különbséget (3-1).

A második játékrészre cserékkel frissített a Loki, a játék pedig kevésbé volt folyamatos, ugyanis sok apró szabálytalanságot lefújt a játékvezető. A dél-afrikaiak két ziccert is elhibáztak, persze mindeközben a DVSC-nek is voltak veszélyesnek tűnő támadásai. A 74. percben aztán már kihasználta a helyzetét a Galaxy (3-2), de egyenlíteni nem tudott, végül ez is maradt a végeredmény.

Folytatás vasárnap 15.30-tól a szlovén Ljubjana ellen.

Felkészülési mérkőzés.

DVSC-TS Galaxy (dél-afrikai) 3-2 (3-1).

DVSC: Erdélyi (Engedi, 46.) – Bévárdi (Cibla, 86.), Lagator, Romanchuk, Hornyák (Mojzis, 69.) – Ojediran, Loncar – Joao Oliveira (Baranyai, 46.), Tuboly, Kyziridis (Bódi, 46.) – Szécsi (Batai, 46.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Szécsi (6., 12. – 11-esből), Kyziridis (44.), illetve Mahlangu (27.), Radebe (74.).

Szombaton és vasárnap is pályán a Loki: bemutatjuk az ellenfeleket

A hétvégén újabb két felkészülési mérkőzés vár a DVSC-re a törökországi edzőtáborban, szombaton magyar idő szerint 15.30-kor a dél-afrikai TS Galaxy, míg vasárnap 15.30-kor a szlovén Olimpija Ljubjana lesz az ellenfél. Online stream-es közvetítés szombaton itt lesz követhető, addig is lássuk kicsit bővebben, milyen együttesek is a hétvégi vetélytársak.

A TS Galaxy FC egy 2015-ben alapított dél-afrikai klub, amely azonban máris meghatározó tagja az ottani élvonalnak. A Galaxy a most zajló bajnokságban a 8. helyen áll a 16 csapatos mezőnyben, kiegyensúlyozottan teljesít, hiszen 6 győzelem és 3 döntetlen mellett 6 alkalommal szenvedett vereséget. A kerete értékét a Transfermarkt 5,5 millió euróra becsüli (a Lokiét 9,20-ra), Sead Ramovic vezetőedző főképp dél-afrikai játékosokat küldhet pályára. Persze vannak idegenlégiósok is, érdemes kiemelni a pontvadászatban 4 találatnál járó szerb Samir Nurkovicot, illetve az 5 gólpasszal jelentkező brazil Higor Vidalt.

Vasárnap már a szlovén NK Olimpija Ljubjana lesz az ellenfél, a meccs itt lesz követhető élőben. Nem akármilyen gárdáról van szó, hiszen noha ezen a néven csak 2005 óta szerepel, már 3-szoros bajnok, legutóbb tavaly, 2023-ban ért a csúcsra hazájában, ráadásul a kupagyőzelmet is begyűjtötte. Az Olimpija jelenleg a 2. a tabellán, kerete értékét (13.70) a Transfermarkt több mint 4 millió euróval többre becsüli, mint a DVSC-ét, és rengeteg légióst foglalkoztat, többek között osztrák, portugál, argentin, horvát, bosnyák és brazil játékosa is van. Zoran Zeljkovic vezetőedző különösen bízhat a a 25 éves portugál Rui Pedróban, aki 10 gólnál és 3 gólpassznál jár a bajnokságban, tehát kiemelkedő tudású futballista.

A csapat erejére jellemző, hogy a lett Valmeria és a bolgár Ludogorec búcsúztatásával tavaly két kört ment a Bajnokok Ligája selejtezőjében, és csak a török óriásklub, a Galatasaray tudta megállítani. A Konferencia Liga csoportkörébe így is eljutott, ott legyőzte a nálunk is jól ismert Klaksvikot és a Slovant, végül a francia Lille és szlovák együttes mögött a 3. helyen végzett.

Egy biztos: mindkét hétvégi mérkőzés jó erőfelmérőnek ígérkezik.