Pozíció: Csatár
Egri Imre
Bökönyi Martin
Polozhij Iván
Kohut Máté
Hegedűs Tamás
Batai Tamás
Doktor Zsolt
Mesterlövészek
Pape Sissoko
A DVSC szerződtette Pape Sissokót. A 19 éves mali támadó Bamakóban született, az Afrique Football Élite akadémián nevelkedett, majd tavaly tavasszal Franciaországba, az akkor első osztályú Reims együtteséhez igazolt. A Stade Reims színeiben fiatal kora ellenére négy mérkőzésen is pályára lépett a Ligue 1-ben, a klub második csapatában 16 találkozón 12-szer volt eredményes.
Pape Sissoko személyében egy nagy jövő előtt álló csatár csatlakozott a DVSC-hez, üdv a Lokiban!
David Nwachukwu
Komáromi György
A DVSC szerződtette Komáromi Györgyöt.
A 23 éves, 177 cm magas, korábbi sokszoros U21-es válogatott szélső Szolnokon született, később a Puskás Akadémiában nevelkedett, ott is mutatkozott be a felnőttek között.
A gyors, technikás játékos tavaly nyár óta a szlovén Maribor együttesét erősítette (ebben a szezonban már bajnoki találkozón és Konferencia Liga-selejtezőkön is pályára lépett), mostantól pedig a DVSC sikereiért küzd. Komáromi György összességében 100 NB I-es mérkőzésén 17 gólt szerzett és 12 gólpasszt adott, a szlovén első osztályban 21 összecsapáson egyszer talált be.
