OTP Bank Liga 14. forduló

Zalaegerszegen kezdte négy mérkőzésből álló idegenbeli turnéját szombaton a Loki. Csapatunk nem számíthatott a sérült Alexandros Kyziridis, Hamzat Ojediran és Andrija Majdevac, valamint a beteg Baranyai Nimród játékára az új edző, Márton Gábor által irányított ZTE ellen.

A fagypont környéki hőmérsékleti viszonyok között zajló találkozó elején a DVSC birtokolta többet a labdát, de nagyobb helyzet nem alakult ki. Így volt ez egészen a 22. percig, akkor Vajda Botond 16 méteres csavarását védte a hazai kapus. Egyértelmű volt a mieink fölénye, azonban a Zalaegerszeg zártan védekezett, nem sok területet hagyott játékosainknak.

A 38 percben aztán váratlanul megszerezte a vezetést a ZTE, egy védelmi hiba után Croizet lőhetett könnyedén 8 méterről a kapuba (1-0), így a hazaiak vonulhattak előnnyel a pihenőre.

A második játékrészre érkezett Joao Oliveira, a Loki pedig megpróbálta felpörgetni a játékát. Ez sikerült, jött is az egyenlítés! Az 57. percben Brandon Domingues cselezett le az alapvonalig a bal oldalon, középre adása után Dzsudzsák Balázshoz került a labda, aki becsapta a védőket, majd éles szögből, 7 méterről a hosszú sarokba lőtt (1-1).

A 63. minutumban válaszként Croizet bombázott fölé, azonban a Lokomotív felpörgött, és a 67. percben a vezetést is megszerezte! Joao Oliveira csapta be emberét a jobb szélen, középre lőtte a labdát, amely Várkonyiról a saját kapujába pattant (1-2).

A hajrá kezdetén beállt Szécsi Márk (később Alexander Mojzis, Oleksandr Romanchuk és Tuboly Máté is), a DVSC pedig igyekezett megőrizni előnyét. Ez sikerült is, a Loki fontos pontokat szerzett, folytatás jövő héten Kisvárdán.

Mesterszemmel

Márton Gábor: Az első félidőben bátortalanok voltunk, de eredményesek. A második játékrészben nem volt meg a szükséges higgadtság, szerintem nem érdemeltünk vereséget.

Srdjan Blagojevic: Gratulálok a játékosaimnak a győzelemhez, fontos volt számunkra a mai siker. Próbáltuk kontrollálni a mérkőzést, a ZTE arra várt, hogy hibázzunk. Az első félidőben a tervük bevált, de szünet után több energiát tudtunk vinni a meccsbe, és a széleket is jobban használtuk. Köszönöm a szurkolóinknak, hogy ilyen messze elkísérték a csapatot.

OTP Bank Liga, 14. forduló.

ZTE-DVSC 1-2 (1-0).

Zalaegerszeg, 1914 néző. Vezette: Andó-Szabó S.

ZTE: Dombó – Várkonyi, Evangelou, Csóka, Lesjak (Huszti, 81.) – Bedi, Sankovic (Szalay Sz., 88.) – Németh D. (Mim, 67.), Croizet, Sajbán (Meshack, 81.) – Mance (Spoljaric, 81.). Vezetőedző: Márton Gábor.

DVSC: Megyeri – Kusnyir, Dreskovic, Lagator, Ferenczi (Mojzis, 84.)- Loncar, Manrique – Vajda (Joao Oliveira, 46.), Dzsudzsák (Romanchuk, 84.), Domingues (Szécsi, 77.) – Bárány (Tuboly, 90.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Croizet (38.), illetve Dzsudzsák (57.), Várkonyi (öngól, 67.).

Sárga lap: Mance (26.), Evangelou (45.), illetve Bárány (34.), Vajda (44.), Joao Oliveira (93.).

OTP Bank Liga 28. forduló

Dzsudzsák Balázs, Ferenczi János és Christian Manrique eltiltás, míg Varga József és Sós Bence sérülés miatt nem léphetett pályára a Loki vasárnap esti, zalaegerszegi bajnokiján, nem volt tehát könnyű helyzetben Srdjan Blagojevic és stábja a találkozóra való felkészüléskor. A kezdőcsapatban egyszerre volt ott Dorian Babunski és Antonio Mance, valamint az első perctől pályán lehetett Oleksandr Romanchuk is.

Az összecsapás legelején Antonio Mance rögtön a kapuba lőtt, de szabálytalanság miatt a gól nem lehetett érvényes. Jó volt az iram, a mieink több biztató támadást is vezettek, de a végjátékba többször hiba csúszott. A másik oldalon a 10. percben Klausz lőtt fölé 14 méterről, majd a DVSC rúgta sorra a szögleteket, nem is veszélytelenül, de ezekből nem sikerült gólt szerezni.

Az első félidő második felében némileg csökkent a mérkőzés intenzitása, nagy helyzetek nem nagyon alakultak ki, a 30. percben Tajti lőtt mellé. A 35. percben aztán megszerezte a vezetést a Loki, mégpedig egy gyönyörű góllal! Antonio Mance ugratta ki remekül Szécsi Márkot, aki mintegy 14 méterről leheletfinom mozdulattal pörgette el a labdát a kapus mellett-fölött (0-1). Jól küzdött a csapat, a szünetig nem változott az eredmény.

A második játékrészre a ZTE hármat cserélt, azonban a DVSC továbbra is kontrollálta a mérkőzést. Az 55. percben a hazaiak kapusa előbb Szécsi Márk lövését, majd Dorian Babunski fejesét védte bravúrral, majdnem megvolt a második debreceni találat is. Sőt, egy újabb remek támadás végén Antonio Mance is érhetett volna el gólt, de 13 méteres bombáját is hárította Demjén.

A 68. percben beállt Bárány Donát, nem sokkal később Bévárdi Zsombor, majd a végén Bódi Ádám és Georgios Neofytidis is, a Loki pedig továbbra is szervezetten és okosan futballozott. A hajrában Bárány találatát les miatt nem adták meg, majd a 84. percben Meschak próbálkozott átlövéssel, de Megyeri Balázs biztosan védett. Egy minutummal később aztán a DVSC eldöntötte a 3 pont sorsát, Dorian Babunski csúsztatott a 16-oson belül Bárány Donáthoz, aki remekül csapott le a labdára, és közelről a hálóba lőtt (0-2).

Csapatunk a hiányzók ellenére is jól játszott, és abszolút megérdemelten győzött Zalaegerszegen. Folytatás jövő hét vasárnap Debrecenben a Fehérvár ellen.

Mesterszemmel

Ricardo Moniz: Csalódottak vagyunk. Tudtuk, hogy fontos ez a meccs, de sajnos nem sikerült pontot szerezni. Fel kell állnunk, mentálisan erősnek kell lennünk a folytatásban.

Srdjan Blagojevic: Elégedett vagyok, jó energiával lépett pályára a csapat. Nagyon szeretem ezeket a srácokat, a problémáink ellenére is jól játszottak. Bizonyítottunk a pályán, és sikeresek voltunk.

OTP Bank Liga, 28. forduló.

ZTE-DVSC 0-2 (0-1).

Zalaegerszeg, 2075 néző. Vezette: Zierkelbach P.

ZTE: Demjén – Sankovic, Safronov (Lesjak, 46.), Mocsi, Csóka – Szendrei N., Tajti (Grezda, 91.) – Meshack, Németh D. (Ikoba, 46.), Gergényi (Bedi, 62.) – Klausz (Szalay, 46.). Vezetőedző: Ricardo Moniz.

DVSC: Megyeri – Lagator, Dreskovic, Romanchuk – Kusnyír (Bévárdi, 74.), Ojediran (Neofytidis, 88.), Loncar, Szécsi, Varga K. – Mance (Bárány, 68.), Dorian Babunski (Bódi, 88.). Vezetőedző: Srdjan Blagojevic.

Gól: Szécsi (35.), Bárány (85.).

Sárga lap: Ikoba (56.), illetve Bévárdi (91.).

OTP Bank Liga 6. forduló

A sérüléssel bajlódó Bódi Ádám, Gróf Dávid, Kusnyír Erik és Dorian Babunski nélkül, de értelemszerűen a pontszerzés szándékával lépett pályára együttesünk Zalaegerszegen. Joao Janeiro vezetőedző ismét a három belső védős rendszer mellett tette le a voksát, csakúgy, mint szombaton a Puskás Akadémia ellen. A kezdőcsapat az előző meccshez képest egy helyen változott, Dzsudzsák Balázs helyett Varga József kapott szerepet.

Némi mezőnyjáték után a ZTE szerzett vezetést: az 5. percben a lesre játszó debreceni védők közül Németh Dániel könnyedén ugrott ki, majd 13 méterről átemelte a labdát a kifutó Hrabina Alexen (1-0). Rosszul kezdődött tehát a mérkőzés a Loki számára, a 14. percben ráadásul a hazaiak újra betaláltak, de szerencsére ekkor lesről.

A DVSC a félidő közepe felé igyekezett rendezni a sorokat, így kiegyenlítettebb lett a játék, sőt, a 20. percben Bárány Donát lövése már veszélyes is volt, de blokkolták. Kezdett némileg éledezni csapatunk, az első játékrész végéhez közeledve azt lehetett érezni, pontosabb játékkal akár egalizálhat is. A 36. percben Tajti lőtt fölé egy szabadrúgást, ekkor azonban már inkább a Loki volt mezőnyfölényben.

A 40. minutumban cserélni kényszerült a Joao Janeiro, Bárány Donát megsérült, helyére a most debütáló görög Alexandros Kyziridis állt be. A pechsorozatnak nem volt vége, Hrabina Alexet is ápolni kellett. Őt pályán tudott maradni, kellett is a bravúrja Gergényi ziccerénél, végül 1-0-nál vonultak az együttesek pihenőre.

A második félidőre Georgios Neofytidis helyett érkezett Dzsudzsák Balázs, a DVSC ezzel tehát hadrendet is váltott, és próbált nyomást gyakorolni a hazaikra. A 49. percben Kyziridis emelt távolról kapura, nem is sokat tévedett. Azt lehetett érezni, hamarosan jön a debreceni gól, de az 59. percben még csak az NB I-ben most bemutatkozó, saját nevelésű Farkas Tamás, illetve Saná Gomes érkezett. Aztán a debreceni találat is! A 60. minutumban egy szöglet utáni kavarodás végén Sylvain Deslandes lőtt 6 méterről a hazai kapuba (1-1).

Ezt aztán újabb sokk követte, a 65. percben egy szöglet után az őrizetlenül hagyott Lesjak lazán bólinthatott a hosszú oldalról a kapu bal oldalába, Hrabina csak hozzáérni tudott a labdához (2-1). Beállt Sós Bence is, a Loki pedig ismét nekidurálhatta magát az egyenlítésnek, igaz, mindeközben Mocsi távolról a kapufára bombázott.

A hajrában aztán inkább a ZTE akarata érvényesült, a 80. percben Ikoba egy bal oldali beadás után el is döntötte a meccset, miután az ötösre berobbanva a hálóba továbbított (3-1). Ezt a 86. percben még a ziccerben kiugró Gergényi is megtoldotta (4-1), majd a végére Bévárdi Zsombor szép szépítő gólja maradt (4-2).

Folytatás szombaton a Fehérvár ellen a Nagyerdei Stadionban.

Mesterszemmel

Joao Janeiro: Ismét négy gólt kaptunk, kettőt ráadásul pontrúgásból szedtünk be. Nemigen tudok erre mit mondani. Gratulálok a Zalaegerszegnek.

OTP Bank Liga, 6. forduló.

ZTE-DVSC 4-2 (1-0).

Zalaegerszeg, 2128 néző. Vezette: Vad II.

ZTE: Demjén – Lesjak, Mocsi, Kálnoki Kis, Bedi – Sankovic, Tajti – Meshack, Németh D. (Kovács B., 71.), Gergényi – Manzinga (Ikoba, 63.). Vezetőedző: Ricardo Moniz.

DVSC: Hrabina – Bévárdi, Neofytidis (Dzsudzsák, 46.), Charleston, Deslandes, Ferenczi (Saná, 59.) – Varga J. (Farkas T., 59.), Baráth P., Szécsi – Horváth K. (Sós, 68.), Bárány (Kyziridis, 40.). Vezetőedző: Joao Janeiro.

Gól: Németh D. (5.), Lesjak (65.), Ikoba (80.), Gergényi (86.), illetve Deslandes (60.), Bévárdi (92.).

Sárga lap: Neofytidis (7.), Saná (76.).

OTP Bank Liga 15. forduló

VERESÉG ZALÁBAN: ZTE-DVSC 2-1

Nem szerzett pontot a Loki Zalaegerszegen, miután szombaton 2-1-re kikapott a ZTE együttesétől.

A DVSC-nek még mindig sok sérüléssel bajlódó játékost (Bárány Donátot, Szécsi Márkot, Tomas Kosickyt, Pintér Ádámot, Kusnyír Eriket, Kundrák Norbertet és a brazil Charlestont) kellett nélkülöznie, Bévárdi Zsombor pedig eltiltás miatt nem állhatott Joan Carrillo vezetőedző rendelkezésére. Bévárdit a mindössze 18 éves, saját nevelésű jobbhátvéd, Baranyai Nimród helyettesítette, aki életében először került be a felnőtt gárda kezdőjébe.

Az első helyzetre nem kellett sokat várni, a 4. percben az egerszegi Zimonyi 14 méteres lövése után a labda nem sokkal kerülte el a kapu bal oldalát. Ezzel együtt inkább a Loki játszott némi mezőnyfölényben az elején, igaz, Halilovic bombájánál Gróf Dávidnak kellett vetődve védenie. Az első DVSC-lehetőség a 18. percben adódott, Ugrai Roland lőhetett kissé balról, 10 méterről, Demjén bravúrral, lábbal hárított. A 24. minutumban Koszta kísérlete után Baranyai Nimróda gólvonalról tisztázott, meleg helyzet volt.

A félidő közepére már egyértelműen a hazaiak domináltak, a 26. percben meg is szerezték a vezetést: Tajti szabadrúgását még védte Gróf Dávid, ám a kipattanó után Koszta könnyedén fejelhetett a kapuba (1-0). Hátrányból kellett tehát folytatnia a Lokinak, azonban a szünetig nem tudott igazán sebességet váltani, így nem volt komoly sansza kiegyenlíteni.

A második játékrészre Sós Bence állt be Ugrai Roland helyett, a DVSC pedig igyekezett fordítani a játék képén, némileg többet is birtokolta a labdát a Zalaegerszegnél. Az 53. percben megsérült Németh Krisztián, helyére Tischler Patrik érkezett. Ebben az időszakban nem volt túl eseménydús a mérkőzés, mígnem a 65. percben Dzsudtzsák Balázs húzott el a bal szélen, kapura tört, lövését Demjén nagy bravúrral védte. Egy perc múlva viszont a hazai kapus már nem tudott hárítani, a DVSC csapatkapitánya egy 24 méteres szabadrúgásból gyönyörűen lőtt a bal felsőbe (1-1).

Nem sokáig örülhettünk, a 70. percben már újra a ZTE együttesénél volt az előny, egy védelmi hiba után a frissen beállt Meshack fejelt 8 méterről a kapuba (2-1). A hajrában a Loki előtt voltak még kisebb-nagyobb lehetőségek a gólszerzésre (a csereként beállt Tischler Patrik és Soltész Dominik, míg a legvégén Sylvain Deslandes is próbálkozott), ezekből azonban egyet sem sikerült kihasználni, így vereség lett a vége.

Folytatás jövő héten az FTC ellen Debrecenben.

OTP Bank Liga, 15. forduló.

ZTE-DVSC 2-1 (1-0).

Zalaegerszeg, 712 néző. Vezette: Csonka.

ZTE: Demjén – Bedi, Kálnoki Kis, Serafimov, Lesjak- Halilovic (Spoljaric, 46.), Sankovic – Skribek (Németh D., 87.), Tajti (Bakary, 78.), Zimonyi (Meshack, 69.) – Koszta. Mb. vezetőedző: Ferenczi István.

DVSC: Gróf – Baranyai, Pávkovics, Deslandes, Ferenczi (Korhut, 85.)- Bódi (Soltész, 78.), Varga J (Babunski, 85.)., Baráth P., Dzsudzsák – Ugrai (Sós, 46.), Németh K. (Tischler, 56.). Vezetőedző: Joan Carrillo.

Gól: Koszta (26.), Meshack (70.), illetve Dzsudzsák (66.).

Sárga lap: Zimonyi (45.), Sankovic (48.), illetve Deslandes (25.), Ferenczi (82.).

OTP Bank Liga 14. forduló

A házigazdák kilenc éve nem nyertek a DVSC ellen, és a legutóbbi öt bajnoki mérkőzésükön sem sikerült győzniük.

Az első öt percben három veszélyes lövéssel nyitott a ZTE, melyek közül Kosicky kettőt védett, harmadszor pedig a labda Pávkovicsról vágódott szögletre.

Aztán megnyugodtak a kedélyek, és a 10. percben a zalaiak nyomásából kiszabadulva, váratlanul vezetést szerzett a Loki. A DVSC térfeléről megszerzett labdával Varga Kevin kitűnő ütemben indította Garbát, akit a védők nem tudtak utolérni, és a támadó 11 méterről a kapu jobb sarkába gurított. Gyönyörű kontratámadás volt! 0-1.

Ezzel a házi góllövőlistán nigériai támadónk felzárkózott a négygólos Szécsi mellé.

Két perccel később Varga Kevin éles beadásából a labda Haris feje előtt elsuhanva Bobál D.-ről majdnem a saját kapujába pattant, de Demjén a gólvonalról kitornázta a labdát a mezőnybe.

Újabb tíz perc elteltével a védőktől elszakadó Stieber az öt és felesről ballal fölé pörgetett. Óriási helyzet volt! A félidő második felében Kosicky rendre szemfülesen lehúzta a hazai beíveléseket. Három perccel a szünet előtt egy jobboldali beadás után lepattanó labdát Szatmári előre vetődve, három lépésről bravúrral szögletre fejelte.

A jóiramú első félidő összképe alapján a Loki egygólos vezetése megérdemelt volt.

A második félidő első negyedórájában helyzetek nélküli mezőnyjáték folyt a tizenhatosok között, mígnem Ikoba félfordulattal fölé lőtt.

A 60. percben Szécsi Bobál D.-vel való ütközése után fájlalta a combját, négy percig még folytatni tudta a játékot, de sérülés miatt kénytelen volt cserét kérni.

A 75. percben a Loki góljából oroszlánrészt vállalt Varga Kevin helyett a többhónapos sérüléséből felépült Bódi Ádám lépett pályára csereként, és azonnal jó passzokkal vétette észre magát.

A 77. percben Bényei jobb oldali kitűnő beívelését Garba kapásból, 14 méterről úgy lőtte a ZTE hálójának bal alsó sarkába, hogy a labda Devecseri lábai között elsuhanva a kapust is becsapta. 0-2!

A 80. percben Bedi 16 méteres kapáslövését Kosicky bravúrral ütötte ki szögletre.

A magabiztosan vezető DVSC-ből Adeniji nagy lövést engedett meg a házigazdák kapujára, a labda centiméterekkel suhant el a jobb kapufa mellett.

A 87. percben Bobál G. tíz méterről föl bombázott kecsegtető helyzetben. Szépítési lehetőség volt.

A 92. percben Kosicky kétszer is góltól mentette meg kapunkat, bravúros védéseivel.

Az első perceket leszámítva, az egyre növekvő önbizalommal játszó csapatunk sokkal jobb helyzetkihasználásának és nagyobb győzni akarásának köszönheti teljesen megérdemelt sikerét, ezzel megőrizve több, mint kilenc éve tartó veretlenségét a zalaiakkal szemben. Az elszántan, nagy akarással küzdő Loki játékosainak reméljük mindenképpen önbizalmat adhat az idegenbeli győzelem a jövő hétvégi Budapest Honvéd elleni hazai mérkőzésre.

OTP Bank Liga 14. forduló
ZTE FC-DVSC 0–2 (0-1)
 
ZTE Aréna, 2119 néző. Vezette: Erdős (Vígh-Tarsonyi, Szécsényi)
ZTE: Demjén – Bolla, Devecseri, Bobál D., Bedi – Mitrovics, Kocsis G. (Grumics, 73.) – Ikoba (Babati, 59.), Stieber, Radó – Bobál G.
DVSC: Kosicky – Bényei, Szatmári Cs., Pávkovics, Ferenczi J. – Kusnyír, Haris, Tőzsér, Varga K. (Bódi, 75.) – Szécsi (Adeniji, 63.), Garba (Trujics, 82.)
Gól: 0-2 Garba (10., 77.)
Sárga lap: Pávkovics (27.), Garba (42.), Bolla (88.), Bobál D. (89.)