Megszületett Varga József első gyermeke! Középpályásunk kisfia, Belián, és felesége, Petra is jól van. Gratulálunk az újdonsült családnak!

Megszületett Varga József első gyermeke! Középpályásunk kisfia, Belián, és felesége, Petra is jól van. Gratulálunk az újdonsült családnak!

Újabb remek Loki-meccsre van kilátás, ugyanis az első osztályban való maradásért küzdő Budapest Honvédot fogadja a DVSC május 13-án, szombaton 17 órától a Nagyerdei Stadionban.
A két különböző célért harcoló együttes összecsapására már megvásárolhatók a belépők online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban. A Loki Shop hétfőtől csütörtökig 14 és 18 óra között, míg pénteken 10 és 18 óra között várja a szurkolókat, akik továbbra is megvásárolhatják a hátralévő két hazai meccsünkre szóló minibérletet is (Budapest Honvéd, Újpest).
A véghajrájához közeledik a bajnokság, mindössze három találkozó van már csak hátra az idei kiírásból.
Szeretettel várjuk szurkolóinkat szombat délután a Nagyerdőre, és buzdítsuk együtt győzelembe a Lokit!


Csodálatos jubileumhoz érkezett középpályásunk, Bódi Ádám, aki a Zalaegerszeg elleni bajnokin a 300. alkalommal lépett pályára a DVSC-ben (NB I., NB II.). A Lokival 2012-ben veretlenül nyert bajnokságot, majd a mi játékosunként bemutatkozott a magyar nemzeti felnőttválogatottban is. A háromszoros magyar bajnok, háromszoros kupagyőztes, kétszeres Szuperkupa-győztes, egyszeres Ligakupa-győztes, bajnoki bronzérmes, és végül, de nem utolsó sorban a 2019-es esztendő Zilahi-díjas futballistával beszélgettünk.
– Nagyon megtisztelő, hogy ilyen sok meccsen játszhattam ebben a nagy múltú debreceni klubban. Amikor gyerekként elkezdtem focizni, meg sem fordult a fejemben, hogy egyszer bekerülök a Loki NB I-es szereplési örökrangsorába, az pedig nem kis dolog, hogy ezen a listán a ZTE elleni meccs után megelőztem Mészáros Norbertet is. Az elmúlt időben kezdtem el jobban követni ezt a statisztikát, ami nagyon büszkévé tesz. A klubbal ez egy hosszú, közös út, melyben szép sikereket értünk el. Meglátjuk, mit hoz a jövő, de bízom benne, hogy sok összecsapással tudom még gyarapítani ezt a számot.
Bódi Ádám 2010. májusában, egy Vasas elleni bajnokin mutatkozott be a DVSC felnőttcsapatában, a 3-0-s debreceni győzelemmel végződött találkozón pedig mind a kilencven percet a pályán töltötte.
– Herczeg András volt a csapat vezetőedzője, aki fiatal koromban sokat foglalkozott velem játékosként és emberileg egyaránt, de szeretném megemlíteni két korábbi edzőmet, Kolozsi Sándort és Sándor Csabát is, akiknek szintén rengeteget köszönhetek. A meccs hetében Bandi bácsi óvatosan már jelezte felém, hogy valószínűleg kezdőként számít rám. Hiába mondta, hogy ne izguljak, volt bennem némi félsz. Annak örültem, hogy végigjátszottam a találkozót, de az én mércém szerint nem nyújtottam olyan jó teljesítményt. Hatalmas élmény volt az Oláh Gábor utcai stadionban pályára lépni, ráadásul többségében ezt telt ház előtt tehettük meg. Néha visszasírom még azt a frenetikus hangulatot.

Mint korábban említetted, az NB I-es szereplési örökrangsorban megelőzted Mészáros Norbertet. Mi a véleményed arról, hogy a DVSC történetének egyik ikonikus alakjává váltál?
– Tényleg komoly dolog megelőzni Mészit, akivel rengeteg közös sikerben volt részünk. Dombi Tibit nem fogom beérni ebben a rangsorban, akkor 38-40 éves koromig kellene itt focizni, de a második helyre jó lenne odakerülni. Ez egy olyan cél, ami jól nézne ki a karrierem végén. Büszke vagyok, hogy debreceniként ennyi meccset tudtam eddig játszani a Lokiban.
Pályafutásod során nyilván számos jó játékossal futballoztál együtt. Ki volt, akivel a leginkább szerettél a pályán lenni?
– A külföldiek közül szeretném kiemelni Adamo Coulibalyt, aki a legjobb külföldi csatára volt a DVSC-nek, akivel játszhattam, valamint Selim Bouadlát, aki egy bal lábas, nagyon jó kvalitású irányító középpályás volt. Remek összhang volt köztünk, őt még most is elfogadnám a csapatban. Varga Józsival jó barátságot ápolok, együtt mentünk végig mindenen, és meg kell említsem Ferenczi Janit is, akivel gyerekkorunkban nagyon közel laktunk egymáshoz, és sokat fociztunk már a profi pályafutásunk előtt is. Nagy rangadókat vívtunk a játszótéren a lakótelep házai között. Szakály Peti egy nagyon jó ember, és nagyon jó csapatkapitánya volt a Lokinak, de megemlíteném még Mészáros Norbertet, Korhut Mihályt és Kulcsár Tamást egyaránt.
Külön kiemelendő, hogy Bódi Ádám a Loki NB I-es örök góllövőlistáján is jól szerepel, 45 találattal a 9. helyen áll. Középpályásunknak gratulálunk a jubileumhoz!

Komoly rangadót rendeznek az OTP Bank Liga 29. fordulójában, hiszen csapatunk a Mol Fehérvár FC-t látja vendégül a Nagyerdei Stadionban. Április 30-án, vasárnap 15.30 órától rendezik a találkozót, melyre szurkolóink már megvásárolhatják belépőiket.
A jegyekhez a jól megszokott helyeken, online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban juthatnak drukkereink. A Loki Shop kedden, szerdán és csütörtökön 14 és 18, pénteken 10 és 18, míg szombaton 10 és 15 óra között várja az érdeklődőket.
A Loki Fehérvár elleni összecsapását komoly érdeklődés övezi az elmúlt években, a pályán és a lelátón egyaránt parázs kilencven percre van kilátás. Bízunk benne, hogy ezúttal is szépszámú szurkolótábor előtt léphetnek pályára játékosaink, akik Debrecenben tartják a három pontot.






























































Újabb fontos bajnoki előtt a Loki, amely rangadót játszik, ugyanis a Puskás Akadémia látogat a Nagyerdei Stadionba április 14-én, pénteken 20 órától az OTP Bank Liga 27. játéknapján.
A tabella 4. helyén álló DVSC az 5. Puskást fogadja, amely mindössze 3 ponttal gyűjtött kevesebbet az eddig lejátszott 26 meccs során. A tét tehát nem kicsi, ezért bízunk benne, hogy ezúttal is nagy érdeklődés övezi majd a találkozót, melyre már javában kaphatók a jegyek online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban.
A shop csütörtökön 10 és 18 óra között várja a szurkolókat, míg pénteken, a meccs napján szintén 10 órakor nyit.

Komoly sérülést szenvedett egy múlt heti edzésen a DVSC 34 éves játékosa, Varga József, aki a Vasas elleni mérkőzésen sem tudott a stáb rendelkezésére állni.
A vizsgálatokból kiderült, hogy középpályásunk bokaszalag-szakadást szenvedett, így előreláthatólag hosszabb kihagyásra kényszerül.
Játékosunknak gyors felépülést kívánunk!


Bő egy év után szerzett gólt ismét csapatunk középpályása, Varga Kevin, aki hatalmas szerepet vállalt a DVSC Vasas felett aratott 3-1-es győzelméből. A lefújás után a nemrég 27. születésnapját ünneplő labdarúgót kérdeztük.
– Volt bennem egyfajta frusztráció, hogy rég voltam már eredményes, így nyilván nagyon jó tett a lelkemnek ez a két gól. Bízom benne, hogy lejön rólam ez a görcsösség, és mostantól nyugodtabban tudom nyújtani azt, amit tudok – fogalmazott Varga Kevin. – A meccs elején mérgelődtem magamban, hisz több pontatlan átadásom is volt, de szerencsére Szécsi Márk két gyönyörű passzát is gólra tudtam váltani. A mester kérése a szünetben az volt, hogy ugyanott folytassuk, ahol abbahagytuk, és úgy érzem ezt maximálisan véghez vittük. A csapat számára is vízválasztó volt ez a találkozó, hisz egy esetleges győzelem eldönthette, hogy a dobogóért küzdő gárdák közé tartozunk-e. Boldogok vagyunk, hogy itthon tudtuk tartani a három pontot, és továbbra is küzdhetünk a céljainkért.
Idegenbeli meccs előtt a DVSC, amely péntek este a mögötte 5 ponttal álló Mezőkövesd otthonában vendégszerepel.
– Az eligazolásom előtti utolsó NB I-es meccsemet épp Mezőkövesden játszottam. Akkor egy 90. percben szerzett góllal 1-0-ra nyerni tudtunk, ám előtte nem sokszor fordult ez elő. Nehéz megállapítani az erőviszonyokat, hisz a matyóföldiek is jól kezdték a tavaszi szezont, ráadásul Kuttor Attila érkezés óta felszállóágban vannak. Biztos vagyok benne, hogy nehéz mérkőzés vár ránk, de a három pont megszerzése a célunk.
A karcagi játékos végezetül elmondta, jó volt látnia, hogy a szülővárosából érkeztek labdaszedő srácok a Vasas elleni meccsre, és tovább szorít a karcagi labdarúgás szép jövőjéért.


A válogatott szünetet követően a hétvégén ismét bajnoki mérkőzés vár a DVSC-re, amely a sereghajtó Vasast fogadja a Nagyerdei Stadionban április 2-án, vasárnap 19 órától.
A mérkőzésre szóló belépők már megvásárolhatók online, a www.nagyerdeistadion.hu oldalon, valamint a DVSC Ajándékboltban, amely minden hétköznap 14 és 18 óra között, míg szombaton 10 és 15 óra között várja a szurkolókat.

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette az áprilisi bajnoki meccseink pontos kezdési időpontját.
A Puskás Akadémiát április 14-én, pénteken 20 órától fogadjuk a Nagyerdei Stadionban, majd április 23-án, vasárnap 18.45-től Zalaegerszegen lépünk pályára. A 29. fordulóban április 30-án, vasárnap délután 15.30 órától játszunk a Mol Fehérvár FC-vel a Nagyerdőn.
Sérülés miatt le kellett cserélni a Kecskemét elleni bajnoki 46. percében támadónkat, Dorian Babunskit.
A Loki játékosa a találkozót követően ugyan elutazott az észak-macedón nemzeti együtteshez, ahol szintén megvizsgálták, ám a közelítő izomsérülése miatt nem tud hazája válogatottja rendelkezésére állni.
Dorian Babunski hazatért Debrecenbe, és itthon készül tovább, hogy minél előbb pályára tudjon lépni.


Hétfő délben megérkezett Telkibe, a magyar válogatott edzőközpontjába futballistánk, Ferenczi János, akit Marco Rossi meghívott a nemzeti csapat márciusi mérkőzésire. A játékosok rögtön belevetették magukat a munkába, és már túl is vannak az első közös edzésen.
A gárdára két találkozó vár: március 23-án, csütörtökön 19.30-tól Észtországot fogadja felkészülési mérkőzésen, míg március 27-én, hétfőn 20.45-től Bulgária ellen lép pályára a Puskás Arénában.
