A Sport1 közvetíti a nagy érdeklődéssel várt AS Roma-Debreceni VSC felkészülési mérkőzést. A csatorna vasárnap 18:45-től tűzi műsorára az olasz és a magyar csapat frosinonei összecsapását.
Egyszerre tér vissza a magyar és az olasz futball a Sport TV képernyőjére! Hogy ez a nyári holtszezonban miképp lehetséges? Nos, úgy, hogy július 25-én, vasárnap 18:45-től a Sport1-en lesz élőben látható az AS Roma-Debreceni VSC felkészülési mérkőzés, amelyet az olaszországi Frosinonéban rendeznek meg. Akár a nagy visszatérők csatájaként is beharangozhatjuk a találkozót, hiszen a Loki a magyar élvonalba, a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes edző, José Mourinho pedig Olaszországba tér vissza az OTP Bank Liga, illetve a Serie A hamarosan kezdődő 2021-2022-es idényében.
Az egy hónapja edzésbe álló DVSC-nek a Roma elleni találkozó lesz a főpróbája a július 31-i, Honvéd elleni magyar bajnoki rajtra. Huszti Szabolcs vezetőedző a felkészülés eddigi részével elégedett volt, a csapat legutóbb a Vasast verte meg 3-0-ra, de azért a vasárnapi összecsapás ennél sokkal nehezebbnek és sokkal inkább értékmérőnek tűnik. Jóllehet a Romából sérülés miatt hiányzik majd az Európa-bajnoki címet nyerő olasz válogatott egyik legjobbja, Leonardo Spinazzola, de azért Edin Dzeko, Pedro, Borja Mayoral, Stephan El-Shaarawy, Lorenzo Pellegrini vagy Nicoló Zaniolo ellen is kemény próbatétel lesz futballozni.
A mai napon kezdetét veszi Magyarország egyik legnagyobb zenei fesztiválja, a Campus Fesztivál. A négynapos rendezvény ideje alatt a DVSC Ajándékbolt minden nap 15-19 óra között várja a szurkolókat, ahol igyekszik minél színesebb kínálatot biztosítani a szórakozni kívánók számára. Ebben az időszakban bérletvásárlásra vagy megújításra is van lehetőség.
Minden nap 18 és 19 óra között pedig közvetlenül a Loki játékosaitól is megvásárolhatók az egész évre szóló belépők mind a futball-, mind pedig a kézilabda mérkőzésekre.
A fesztiválozók szerdán Varga Józseftől és Csapó Kyrától, míg a többi nap Korhut Mihálytól, Ferenczi Jánostól, Karina Jezsikavától, Tóvizi Petrától és Arany Rebekától vehetik majd meg a bérletek a Loki Shopban, ahová szeretettel várjuk a Campusra érvényes belépővel rendelkezőket.
A Campus Fesztivál ideje alatt (július 21-25) más helyszínen nem értékesítünk bérletet!
Mint ismert, a telki edzőtábor második napján új taggal bővült a Loki-család, ugyanis megszületett Bódi Ádám második kislánya, Szonja. Középpályásunk akkor hazautazott családjához, de egy nappal később csatlakozott társaihoz.
– Nyilván nem volt könnyű, hogy egy hétig csak kamerán keresztül láthattam őket, de szerencsére minden segítséget megkapott a feleségem, és a nagylányomat, Natasát is kellőképp le tudták foglalni – fogalmazott a DVSC 27-es mezszámú futballistája. – Apaként nehéz volt megélni, de most már együtt vagyunk, és ez a legfontosabb. A pici egyébként jól van, szépen gyarapszik a súlya, úgyhogy minden rendben van.
A Loki a tíz nap során három felkészülési találkozót vívott Telkiben, a Budafokok ellen 3-1-s, a Soroksár ellen 4-1-s, míg a Vasas ellen 3-0-s debreceni siker született. Bódi Ádám szerint nyilván jó megnyerni az edzőmeccseket, de ezeken az összecsapásokon nem az eredmény az elsődleges.
– Nagyon fontos, hogy a felkészülés ezen szakaszában megkapjuk azt a terhelést, ami kitart a szezonra. A sok edzés mellett természetesen csapatépítő programok is voltak, például a footgolf és a gokart, de volt időnk megismerkedni az új társakkal is. Esténként többször összeültünk társasjátékozni, amire például a hétköznapi életben nem sűrűn van lehetőségünk. Bízom benne, amilyen jól sikerült a felkészülés, olyan jó lesz a szezonunk is.
A DVSC-re még egy felkészülési találkozó vár a jövő hétvégi, Budapest Honvéd elleni bajnoki rajtig, vasárnap 19 órától az AS Roma ellen lépünk pályára Frosinónéban.
– Megmondom őszintén, számomra a rómaiak vezetőedzője, José Mourinho a legnagyobb név az ellenfélnél, kíváncsi leszek, milyen lesz élőben látni. Nyilván hatalmas gárdáról beszélünk, nem lehet összehasonlítani a két csapatot, de a klub szempontjából nagyon jó, hogy egy ilyen edzőmeccset le tudott kötni. Jó kis erőfelmérő lesz, testközelből láthatjuk, mire vagyunk képesekegy nemzetközileg is elismert együttes ellen.
Jövő hétvégén kezdetét veszi az OTP Bank Liga 2021/2022-es idénye, előtte pedig szurkolói ankétot tart a DVSC, mégpedig július 27-én, kedden 19 órától a Nagyerdei Stadionban található Red&Whiteban.
Az eseményen a DVSC cégvezetője, Ábrók Zsolt, sportigazgatója, Tőzsér Dániel, edzője, Huszti Szabolcs, valamint két játékosa vesz részt.
Szeretettel várjuk a Loki-szurkolókat, akik az ankét kezdetéig, 19 óráig megújíthatják vagy megvásárolhatják az egész évre szóló belépőjüket a DVSC Ajándékboltban.
120. perc: vége a mérkőzésnek. A DVSC megérdemelten nyert a 2×45+30 percre osztott találkozón, ezzel negyedik felkészülési meccsét is megnyerte. A telki edzőtábor ezzel véget ért, a csapat a jövő héten Debrecenben folytatja a hangolást a bajnoki nyitányra.
114. perc: itt a harmadik Loki-gól! Pintér Ádám lépett meg a jobb szélen, befelé húzott, majd 14 méterről szépen lőtte ki a jobb alsót (3-0).
109. perc: egy bal oldali szöglet után Bárány Donát 6 méterről nem sokkal fejelt mellé.
99. perc: Tischler Patrik ugrott ki ziccerben, de 13 méterről, jobbról mellé bombázott.
92. perc: megduplázta előnyét a Loki! Egy angyalföldi védelmi hibát Bárány Donát használt ki, 14 méterről lőtt magabiztosan a kapuba (2-0).
91. perc: a DVSC a Gróf – Kusnyír, Nikolic, Poór, Korhut – Bényei Á., Babunski – Pintér, Bárány, Gyönyörű – Tischler összeállításban kezdte az utolsó 30 percet.
90. perc: vége a 2×45 percnek, jön a félórás ráadás.
87. perc: erőteljes lökdösődés alakult ki a pályán, Ugrai Rolandot és a vasasos Szilágyi Zoltánt kiállította a játékvezető.
78. perc: leszakadt az ég, zuhogó esőben folytatják a csapatok, közben Kusnyír Erik érkezett a pályára, lement Szécsi Márk, Varga Józsefet pedig Bényei Ágoston váltotta.
75. perc: 11-eshez jutott a Loki, miután Berecz rúgta fel Ferenczi Jánost a 16-oson belül! A büntetőt Dzsudzsák Balázs szépen helyezte a bal alsóba, vezet a DVSC! (1-0).
71. perc: Sós Bence helyett Bárány Donát állt be, ez a második debreceni csere, néhány perccel ezelőtt Gróf Dávid váltotta Tomas Kosickyt.
67. perc: kezd egyre inkább dominálni a DVSC, ám nagy ziccerig egyelőre nem tud eljutni.
60. perc: Radót szerelte nagy helyzetben Bévárdi Zsombor a 16-oson belül, a Vasas büntetőt reklamált, de nem tűnt annak, nem is fújt a bíró.
50. perc: kiegyenlített játék zajlik a pályán, a Vasas sokszor letámad, a Loki igyekszik birtokolni a játékszert.
46. perc: megkezdődött a második 45 perc, a DVSC változatlan összetételben folytatja.
45. perc: vége az első 45 percnek, gól nélkül zárult a játékrész (0-0).
43. perc: Ferenczi János lőtt 17 méterről jobbal, de nem talált kaput.
39. perc: egyre több a kemény összecsapás, helyzetből most kevesebb van.
30. perc: egymás után három szögletet végezhettek el az angyalföldiek, de nem lett belőlük kapura tartó lövés vagy fejes.
21. perc: Balajti Ádám megsérült, helyére Szatmári Lóránd állt be a Vasasba.
19. perc: óriási Loki-helyzet maradt ki, egy Dzsudzsák-szögletet követően Varga József csúsztatott, a hosszú saroknál helyezkedő Ugrai Roland elvetődve lőtt közelről, éppen csak fölé.
16. perc: újabb labdaszerzés, Szécsi Márk lőtt 14 méterről, mellé.
13. perc: egy labdaszerzés után Ugrai Roland bombázott kapura 17 méterről, a labda nem sokkal szállt fölé.
8. perc: Radó 14 méteres lövését védte szépen Tomas Kosicky.
6. perc: jó az iram, láthatóan mindkét együttes meg akarja mutatni, mire képes. Dzsudzsák Balázs egy távoli lövést eresztett meg, de a labda elkerülte a kaput.
1. perc: elkezdődött a találkozó, rögtön egy DVSC-szöglettel, amely végén Varga József próbálkozását hárította a Vasas-védelem.
A két klub döntése alapján végül nem 2×60, hanem 2×45+30 percre osztották a tervezett 120 minutumot a szombati felkészülési mérkőzésen, az utolsó félórás etapban a DVSC és a Vasas fiataljaira várt szerep elsősorban.
A mérkőzésen nem szerepelhetett a keresztszalag-szakadást szenvedett Kundrák Norbert és az Achilles-gyulladással kezelt Pávkovics Bence.
Felkészülési mérkőzés, Telki.
DVSC-Vasas 3-0 (0-0, 1-0).
DVSC: Kosicky (Gróf) – Bévárdi, Deslandes, Baráth, Ferenczi – Varga J. (Bényei Á.), Dzsudzsák – Bódi, Ugrai, Sós (Bárány) – Szécsi(Kusnyír). A DVSC az utolsó 30 percben: Gróf – Kusnyír, Nikolic, Poór, Korhut – Bényei Á., Babunski – Pintér, Bárány, Gyönyörű – Tischler. Edzők: Huszti Szabolcs és Toldi Gábor.
Vasas: Jova – Szivacski Z., Szilágyi, Otigba, Silye, Sztojka, Berecz, Márkvárt, Hinora, Radó, Balajti. Cserék: Uram, Terbe, Varga D., Bobál G., Szatmári, Szalai, Molnár, Rétyi, Puskás, Puska, Farkas G., Farkas B., Bonifert, Kovács D., Boros, Szilágyi Sz. Edző: Kuttor Attila.
Mint ismert, a DVSC támadója, Kundrák Norbert két héttel ezelőtt egy edzésen szenvedett keresztszalag-szakadást, a kölcsönből visszatérő játékost pedig már meg is műtötték csütörtök este Budapesten.
A beavatkozás szerencsére jól sikerült, így a 22 esztendős labdarúgó ma már elhagyhatta a kórházat, jelenleg a fővárosban lábadozik. Kedden Székesfehérváron egy kontroll vár rá, ami után visszatérhet Debrecenbe, ahol kezdetét veszi a rehabilitáció.
Hír még, hogy az Achilles-gyulladással bajlódó Pávkovics Bence Madridban járt vizsgálaton, ahol a helyi orvos műtétet javasolt játékosunknak. Amennyiben megtörténik a beavatkozás, a védőre előreláthatólag 6 hét kihagyás vár utána.
A hagyományostól eltérően nem 2×45, hanem 2×60 percben mérkőzik meg a DVSC a Vasassal szombat délután 17 órától a telki edzőtáborban. A találkozóról a két klub megegyezése alapján ezúttal nem lesz online stream-es közvetítés, ám szurkolóink élő, szöveges tudósítást olvashatnak majd a dvsc.hu-ra kattintva.
A mérkőzésen nem szerepelhet a keresztszalag-szakadást szenvedett Kundrák Norbert és az Achilles-gyulladással kezelt Pávkovics Bence, viszont immár a Loki játékosaként kaphat szerepet Sylvain Deslandes, David Babunski és Marko Nikolic is.
Nagy érdeklődés övezi a DVSC előtt álló NB I-es szezont, ezt pedig a számok is jól mutatják, hiszen néhány nap leforgása alatt már több mint félezer bérlet gazdára talált.
Mint ismert, július utolsó hétvégéjén veszi kezdetét az élvonalbeli idény, a Loki a Budapest Honvéd vendégekét lép pályára az Új Bozsik Stadionban, majd a 2. fordulóban az Újpest FC-t látja vendégül a Nagyerdei Stadionban, ahol az előjelek szerint igazi futballhangulat várható. Mindenki, így klubunk is nagyon várja, hogy elkészüljön az első fordulók órára, napra lebontott programja.
A bérletek a stadion pénztáraiban és a DVSC Ajándékboltban is megvásárolhatók, illetve online is megújíthatók. A Campus Fesztivál ideje alatt szerdától szombatig 15 és 19 óra között a fesztiválozók megvehetik az egész évre szóló belépőket a DVSC Shopban, ahol több kedvelt Loki-játékos is feltűnik majd.
A bérletértékesítés augusztus 21-ig, a ZTE elleni, második hazai bajnoki mérkőzésig tart.
Minden fontos információ megtalálható itta bérletekről, melyek nemcsak a hazai OTP Bank Liga-beli bajnoki mérkőzésekre lesznek érvényesek, hanem a Magyar Kupa-találkozókra is.
A DVSC-ben folytatja pályafutását a 24 esztendős francia-kameruni kettős állampolgárságú Sylvain Deslandes.
A bal lábas belső védő a múlt héten érkezett csapatunk telki edzőtáborába, ahol a Budafok és a Soroksár elleni felkészülési találkozón is pályára lépett. Teljesítményével meggyőzte a vezetőséget és a szakmai stábot, valamint átesett az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, csütörtök délután pedig 2+1 évre szóló szerződést kötött vele a klub.
Sylvain Deslandes Franciaországban kezdett el futballozni, majd azt követően Angliába vezetett az útja, ahol a Bury, a Portsmouth és a Wolverhampton játékosa is volt. A Wolves U21-es csapatában 34 találkozón 4 alkalommal volt eredményes. Anglián kívül a spanyol Jumillában, valamint a román FC Arges együttesében játszott.
A 190 centiméter magas, francia korosztályos válogatott védő a mai napon visszautazik Telkibe, ahol már a DVSC játékosaként fejezi be az edzőtábort.
Az AS Roma együttesével mérkőzik meg a felkészülés keretében a DVSC július 25-én vasárnap, mégpedig Olaszországban, Frosinonéban. Csapatunk a tervek szerint július 24-én utazik Itáliába, és másnap, vasárnap 19 órától játszik a világszerte respektált római gárda ellen.
A szerződés csütörtökön megköttetett, így a Loki játékosai olyan sztárok ellen léphetnek pályára, mint Edin Dzeko, Pedro, Borja Mayoral, Stephan El-Shaarawy, Lorenzo Pellegrini, Nicoló Zaniolo, Javier Pastore, vagy épp a portugál válogatott kapus, Rui Patrício.
Dzsudzsák Balázsék ráadásul olyan csapattal mérkőzhetnek meg a bajnoki rajt előtt, melynek szakmai munkáját José Mourinho irányítja. A portugál sztártréner idén májusban 3 évre szerződött a Farkasokhoz.
Az esetleges tévéközvetítésről zajlanak az egyeztetések.
A telki edzőtábor második meccsét játszotta a Loki, szerdán a Soroksár ellen 2×50 perces találkozót vívott a debreceni csapat. A Budafok elleni összecsapásról (3-1) sérülés miatt hiányzók közül Bévárdi Zsombor és Bényei Ágoston már pályára léphetett, a keresztszalag-szakadást szenvedett Kundrák Norbert és az Achilles-gyulladással kezelt Pávkovics Bence viszont sajnos nem. Szerepet kapott ellenben két, saját nevelésű fiatal, Sipos Szabolcs és Tordai Balázs, valamint Sylvain Deslandes, David Babunski és Marko Nikolic is.
A mérkőzést határozottan kezdte a Loki, s ennek meg is lett az eredménye: a 10. percben egy védelmi hibát Bárány Donát használt ki magabiztosan, 13 méterről lőtt a kapuba (1-0).
Ezután is a DVSC játszott fölényben, a 17. minutumban Ferenczi János, a 20. percben Szécsi Márk, nem sokkal később Bárány Donát veszélyeztetett egy lövéssel. Csapatunk helyenként kifejezetten formás támadásokat vezetett, jó tempóban futballozott, a 42. percben például Sós Bence Dzsudzsák Balázs passza után kapufáig jutott.
A félidő végén egy kezezés után váratlanul 11-eshez jutott a Soroksár, Gyömbér Gábor azonban a felső lécet trafálta telibe, így elmaradt az egyenlítés, a szünetig több gól már nem is esett.
A második játékrész elején Ugrai Roland beadása után Tischler Patrik nem sokkal fejelt fölé, a 62. percben ismét Ugrai próbálkozott, és nem tévesztett sokat. A 68. percben aztán egalizált a Soroksár, Ladányi Gergő rúgott 23 méterről nagy gólt a jobb felsőbe (1-1). A DVSC reakciója nem sokat késett, Tischler Patrik átadása után Ugrai Roland közelről, harmadik próbálkozásra talált be, így ismét a Lokinál volt az előny (2-1).
Két perccel később jött az újabb debreceni gól, Pintér Ádám remek megugrása után Tischler Patrik passzolt egy lépésről a hálóba (3-1). A hajrában már nem forogtak ennyire sokat veszélyben a kapuk, ám Tischler Patrik a 83. percben így is megduplázta találatai számát, miután szép mozdulattal lőtt 10 méterről a kapu jobb oldalába (4-1). A Budafok 3-1-es legyőzése után tehát a Soroksár ellen 4-1-re nyert a Loki, szombaton a Vasas következik.
Felkészülési mérkőzés, Telki.
DVSC-Soroksár 4-1 (1-0).
A DVSC összeállítása az 1. félidőben: Gróf – Kusnyír, Nikolic, Deslandes, Ferenczi – Baráth, Dzsudzsák – Szécsi, Bódi, Sós – Bárány. A DVSC összeállítása a 2. félidőben: Gróf (Hrabina) – Bévárdi (Tordai), Sipos, Poór, Korhut – Gyönyörű (Bényei Á.), Varga J., – Pintér, Babunski, Ugrai – Tischler. Edzők: Huszti Szabolcs és Toldi Gábor.
Soroksár: Abu – Nagy O., Gengeliczki, Valencsik, Pászka, Gyömbér, Hudák, Ternován, Lőrincz, Korozmán, Magyari. Csere: Major, Orosz, Lipcsei, Kópis, Ladányi, Tóth D., Szerető, Lovrencsics G. Edző: Lipcsei Péter.
Huszti Szabolcs: – Örülök a győzelemnek, hiszen igaz, hogy csak edzőmeccs volt, mindig számít az eredmény. Szerettünk volna mindenkinek lehetőséget adni, ezért is játszottunk 2×50 percet. Három meccsen már tíz gólnál jár a csapat, és most is szereztünk négyet, ami szintén örömre ad okot. Nem teljes még a keret, várunk játékost a védelembe, bízom benne, utána még stabilabbak leszünk. Rengeteget dolgoztak a fiúk az elmúlt hetekben, most már arra törekszünk, minél frissebbek legyenek.
DVSC szerdai, Soroksár elleni felkészülési mérkőzése 17 órakor kezdődik Telkiben. A csapatok 2×50 percet töltenek majd a pályán! A kezdőcsapat: Gróf – Kusnyír, Nikolic, Deslandes, Ferenczi – Baráth, Dzsudzsák – Bódi, Szécsi, Sós – Bárány.